A mű, művész, művészet szó eredeti jelentéséről

"Gyakran kerülünk zavarba olyankor, ha meg kell mondanunk, mi az, ami a művész kezéből kikerül: mű, műtárgy, műalkotás, vagy éppen műremek, esetleg egyszerűen dolog, munka, tárgy, vagy ugyanez másként: objektum. Zavarunk legfőbb oka az, hogy egyik szó sem csak a művészet produktumait jelöli, hanem mindig az általában vett emberi munka termékeire vonatkozik. Ha pedig megkülönböztetjük a szóban forgó tárgy művészi jellegét más, "közönséges, hétköznapi" alkotásoktól, ehhez a különbségtételhez rendszerint olyan hangulati elemek kapcsolódnak, amelyek egyben értékítéletet is hordoznak. Ha egy munka eredménye "valóságos műalkotás" vagy éppen műremek, ezzel magát a munkát is minősítjük. De mi is tulajdonképpen a művész munkája? A régiek szerint egyszerűen csak csinálta, elvégezte, készítette a művet, úgy ahogyan a cipész, a szabó vagy más mesterember a magáét. Ha befejezte, véghezvitte, ezek a szavak sem annyira tökéletességre utaltak, mint inkább a feladat szerencsés teljesítésére. A művészi munkának különleges értékű tevékenységként való értékelésével együtt járt a keresettebb igeformák megválasztása is. Ettől kezdve a művész nem egyszerűen dolgozik, hanem alkot, teremt. Munkájának eredménye elsősorban szellemi, eszmei jelentősége, jelentése miatt becses.

Így keletkeztek azok a szavaink, amelyekben előtagként ott van az egymagában is tárgyat, alkotást jelentő mű szó. Ennek eredeti értelme ugyanúgy munka, mint a legtöbb, ma elterjedtebb utótagé, amilyen a tárgy, alkotás, remek és a többi. Így jelölheti magát a cselekvést, tevékenységet, mint pl. a földműves, fémműves és más szavakban. A műhely is annyit tesz, mint munkahely. De utalhat a munka minőségére is: pl. "finom művű" vagy "dombormű". És végül: jelöli a munka eredményét, az elkészült tárgyat. Erről eredetileg elég megjegyezni annyit, hogy kész, befejezett, vagy tudatni, vajon festmény, szobor, épület-e, vagy másfajta munka terméke. Így tekintve, teljesen fölösleges szószaporítás eredményeinek, fontoskodó körültekintés termékeinek tűnnek a két rokon jelentésű szóból álló összetételek. A ma már nemcsak általában munkát, hanem művészi munkát jelentő "mű" szó különös karrierje akkor kezdődött, amikor összetételek előtagjaként kezdték alkalmazni ott, ahol a német nyelvben a Kunst szó fordul elő. A magyar "műalkotás" a Kunstwerk megfelelője, a "műtárgy" a Kunstgegenstandé, a "műkincs" a Kunstschatzé. Mondhatnánk ezeket művészi alkotásnak, művészi tárgynak is. A mű szó előtagjaként így a művészet szó rövidített formájává vált, s a vele jelzett alkotásokat az különbözteti meg a többi munkától, hogy esztétikai rendeltetésűek, azaz: "műélvezetet" keltenek szemlélőjükben.

De a német Kunst szó eredetileg maga is mesterséget jelent. A legtöbb európai nyelvben ugyanaz a szó vonatkozik a művészetre is, a mesterségre is. Ilyen a latin ars, amelynek származékai már eltérnek: az artifex kézműves, iparos, az artista inkább művész. De ez a megkülönböztetés sem mindig egészen egyértelmű: a művészet más szemléletére utal az, ha az akrobata is artista, mint a franciában, mint ha az artista szó csakis a cirkusz művészeire vonatkozik, mint a magyarban. A német Kunst szó is olyan állapotot őriz, amelyben a mesterség és a művészet még egy és ugyanaz volt. Származékai azonban már világos megkülönböztetést szolgálnak: így áll szemben pl. a mesterségest jelentő künstlich (a franciában is: artificiel) a művészire vonatkozó künstlerisch (franciául: atistique) szóval. De összetett szavakban mindkettőnek a Kunst-előtag felel meg. S ennek a gyakorlatnak a magyar nyelvújításban érvényesült hatását árulja el az, hogy a mű előtag nálunk is jelent mesterségest. Így használjuk sok szóban, a műlábtól kezdve a műbolygóig és a műanyagig. Kétértelműség is keletkezett: a műtárgy például a mérnöki nyelvben mesterséges, épített, nem természettől fogva meglevő tereptárgyat. Pl. hidat, töltést, zsilipet és más effélét jelent, ellentétben a művészettörténeti szóhasználattal, ahol a műalkotással egyértelmű. Jogi értelemben ezt a szót inkább csak az ingóságokra, képekre, szobrokra, iparművészeti alkotásokra alkalmazzák. A gyakorlatban persze soha nem okoz nehézséget eldöntenünk, vajon a mű szót "művészi" vagy "mesterséges" jelentésében használjuk-e. Ez éppen arra utal, mennyire élesen elhatárolódott tudatunkban a két terület: a "tisztán" esztétikai célú alkotásoké és a "műszaki" létesítményeké. Talán legnyilvánvalóbb az építészetben, ahol mai köztudatunk a műszaki, mérnöki oldalhoz csak kívülről járuló elemként tekinti az építőművészeti minőséget. Pedig, ha valahol, itt igazán nyilvánvaló a két tényező szoros összefüggése, az, hogy a művészi minőség elválaszthatatlan az alkotás mesterséges, a természettel szembe állított jellegétől.

A mű szó két, megkülönböztetett, de még mindig összefüggő jelentése felhívja a figyelmünket arra, hogy minden műalkotás, amellett, hogy emberi gondolatokat, érzelmeket jelenít meg, egyben munkával megvalósított része az ember maga alkotta környezetének, mesterséges természetének. Tehát döntő jelentőségű a mű, a megvalósítás, a munka, s egyedül az ennek során készített tárgy képes emberi gondolatok közlésére, közvetítésére. Valahol a művészi értelem elsőbbségét úgy próbálták bizonyítani, hogy elképzelték: Michelangelo akkor is a legnagyobb szobrász lett volna, ha kéz nélkül születik. Éppen ez jelzi legvilágosabban, hol keletkezett a szakadék: a nagy művészt összetévesztették a nagy gondolkodóval, mert a műalkotást egészen szellemi jelenségként értékelték, szembe állítva a mindennapi élet tárgyaival. Lám, szóhasználatunkban, ha viszontagságos és kerülő úton is, inkább tükröződik az eredeti egység emléke, mint a két kategória elválasztására törekedő fogalmi gondolkodásban."

Marosi Ernő: Szó szerint. In.: Művészet. XV. évf., 7. sz., 1974. p. 48.