C. G. Jung: Vallás-e az analitikus pszichológia?

"A tudattalan fölébredése napjaink sajátsága. A középkorban az emberek egészen mást értettek lélek alatt, s a tudattal azonosították. Még a tizennyolcadik században megszülető lélektan is egyenlőségjelet tett psziché és tudat közé.

Ha lett volna olyan speciális röntgenkészülék, amely képes lett volna feltérképezni a tudattalan állapotát két-háromszáz esztendővel ezelőtt, majd összevetni ezt a modern ember tudattalanjával, látnánk, milyen óriási a különbség. Elődünk tudattalanja békésen szunnyadozott, ezzel szemben a mai emberben felajzott és rendkívül éber. Ükapáink és szépapáink nem érezték annyira át, hogy lelkük van, mint manapság. A szendergő tudattalan benne foglaltatott a keresztény teoloógiában. Az így kialakított világnézet, világfelfogás egyetemes, és tökéletesen egyöntetű volt - nem maradt hely a kétely számára. Az embert a Mindenható teremtette, ezt még a verebek is csiripelték.

Mára azonban az archetipikus tartalmak, melyeket hajdanában az egyház magyarázatai vigyáztak, elszakadtak projekcióiktól, és fölkavarják a modern ember lelkének nyugalmát. Folyvást azt kérdezgetjük magunktól, hová tartunk, és miért. Az ezekhez a tartalmakhoz kötődő pszichikus energia soha nem volt még ilyen felkavaró; ezt nem lehet nem tudomásul vennünk. Első ízben derül fény a psziché eladdig rejtett rétegeire. Ezért virágzik annyi "izmus" körülöttünk.

Való igaz, ennek az energiának jó része a tudományba áramlik, a tudomány azonban újdonsült kultúrális termék, s nem elégíti ki az archetipikus igényeket. A jelenlegi lélektani helyzet példa nélkül való, s a korábbi tapasztalatok fényében tökéletesen rendhagyó. Mindez oda vezetett, hogy az ember tudatára ébredt saját lelkének...

...Jézus, mint tudjuk, leányanya gyermeke volt. Az ilyen fiút törvénytelennek, fattyúnak nevezik, s az előítéletes gondolkodás nem bocsátja meg az efféle hátrányos származást. A fattyú iszonyú kisebbrendűségi érzéseit nyilván kompenzálni fogja valamivel. Ezért vitte el Jézust a kísértő a pusztába, ahol megmutatta neki "a világ minden országát és azok dicsőségét" [Máté 4; Márk 1, 12-13; Lukács 4]. Találkozott hát legnagyobb ellenségével, a hatalom ördögével, de mivel fölismerte, képes volt nemet mondani neki. "Az én országom nem e világból való" [János 18, 36] - mondotta egy másik alkalommal. Mindazonáltal csak ország és királyság volt az. No, és emlékeznek-e a furcsa közjátékra, a Jeruzsálembe való diadalmas bevonulásra. A teljes csődre a kereszten ébredt rá Jézus, amidőn így kiáltott: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?" [Márk 15, 34]. Ha át akarják érezni e szavak teljes tragikumát, meg kell érteniük pontos jelentésüket: Krisztus rádöbbent, hogy egész élete, amelyet a legjobb meggyőződése szerint föláldozott az igazszág oltárán, nem egyéb illúziónál. Teljes őszinteséggel adta át magát az Atya eszméjének; becsületes kísérlet volt ez, mindamellett mégis csak kompenzáció. A kereszten cserbenhagyta küldetéstudata. Áldozatos, és teljes élete végül mégis elhozta számára a feltámadást.

Valamennyiünknek követnünk kell a példáját. Nekünk is kísérleteznünk és közben tévednünk kell. Be kell teljesítenünk saját látomásunkat az életről. Eközben bizonyára tévedni is fogunk. Ám aki nem téved, az nem is élt. Bizonyos mértékig úgy is fogalmazhatnék, hogy minden élet tévedés, hisz soha senki nem találta meg az igazságot. Ha így élünk, édestestvérünknek tudjuk Krisztust, s Isten valóban emberré válik számunkra. Ez talán borzasztó istenkáromlásként hangzik, pedig nem az. Mert csak ekkor látjuk annak Krisztust, ahogyan nyilván maga is szeretné, embertársnak, csak ekkor válik Isten emberré bennünk magunkban...

...Befejezésül egyetlen gondolattal búcsúzom önöktől, barátaim: menjenek végig az életen legjobb tudásuk szerint, vállalva a tévedések kockázatát, hisz az életet javítgatni kell, és néha tévedések árán juthatnak el az igazsághoz. Ekkor elmondhatják magukról, hogy Krisztushoz hasonlóan végigvitték a kísérletet. Legyenek tehát emberek, keressék a dolgok összefüggéseit, a megvilágosodást; állítsák fel hipotéziseiket, fogalmazzák meg életbölcseletüket. Ha így tesznek, elmondhatják, hogy a Szentlélek tovább él mindegyikük tudattalanjában, s Krisztus testvéreivé válnak."

Carl Gustav Jung

Forrás