Mesefolyamok Indiában

Indiában az i. e. 500 és i. sz. 1000 közötti időszak jelentette a középkort; szanszkrit-periódusnak is nevezik. Ebben az időben az állami élet igen fejlett. Nagy államok keletkeznek, amelyeknek bonyolult gépezetét a kisebb-nagyobb hivatalnokok egész serege igazgatja. Az államok élén pompakedvelő és műpártoló fejedelmek állnak. A városi élet az ipar és a kereskedelem föllendülése folytán mindinkább virágzik.(1)

Átalakul az irodalom: világiasabb lesz. Megtartja azonban moralizáló jellegét is, mely egyrészt a védikus korszakból származik, másrészt a buddhizmus hatása. A világi poézis minden neme virágzik, legkorábban az elbeszélő költészet, és más tudományos szakok is. A védikus korszakban fejledezni kezdődő próza csaknem egészen eltűnik. A (szűkebb értelemben vett) szanszkrit irodalom metrikus: csaknem minden irodalmi műfaj és szaktudomány formája a vers – túlnyomóan a slóka nevű párvers.(2) A slóka 16 szótagos, rímtelen időmértékes, kétsoros versszak. A sorok első négy szótagja kötetlen, második része kötött verselésű.(3)

„A (szűkebb értelemben vett) szanszkrit irodalom termékei részint népies, részint műköltészeti művek. Népies művek az ‚epikai’ szanszkrit nyelvű nagy eposzok: a Mahábhárata és a Rámájana, valamint az előbbihez csatlakozó puránák. A többi epikai irodalom a mese- és regeirodalom, valamint az egész líra és dráma ‚klasszikus’ szanszkrit nyelvű műköltészeti termék.”(4)

A régi epikai költeményeken alapulnak a nagy népies eposzok: a Mahábhárata és a Rámájana – igen különböző jellegű és értékű énekekből álló gyűjtemények, amelyek századok folyamán folytonos változtatások és betoldások útján alakultak ki. A későbbi szanszkrit irodalom jórészben rajtuk alapul s nélkülük érthetetlen.(5) Egyes mesekutatók szerint azt a szórakoztató funkciót, amit korábban a Mahábhárata töltött be, a keretes szerkezetű mesegyűjtemények vették át.(6)

A fabula és meseirodalom Indiában nagyon korán igen bőségessé fejlődött.(7) Terjedelme és eredetisége vitathatatlanul a világon az elsők közé emelte. Rendkívüli találékonyság és leleményesség benyomását keltik; túllépnek az istenekre, királyokra, hősökre korlátozódó világ bemutatásán, és összehasonlíthatatlanul szélesebb a látókörük. Ezen kívül a mesék és fabulák köntösébe öltöztetett szövegek a történelem valóságába is igen mély bepillantást engednek: bemutatják a mindennapi élet egészét, valamennyi kaszt képviselőjét.

A mesék főleg szórakoztatnak, a fabulák tanítanak. A mesét Indiában is régebbinek tartják, mint a fabulát. Keletkezését az irodalom előtti időre teszik. Amikor az írásbeliségbe belekerültek, felszínre került az elsősorban népnyelvben gyökerező népiessége. A fabulák viszont más célt szolgálnak: a didaktikai toldalékok nem annyira a népnek, mint inkább az uralkodó osztálynak szólnak, és ezért többnyire szanszkrit nyelven fogalmazódtak meg.

Az indiai irodalom nagy találmánya az a keretes szerkezetű gyűjteménytípus, mely skatulyaszerűen tartalmazza az elbeszéléseket, meséket. Az ilyen könyvek egy kerettörténetet fognak át, amibe az elbeszélő egy éppen odaillő történetet illeszt. Így aztán a mesegyűjtemények jelentős számú mesét tartalmaznak, novellisztikus vagy másfajta elbeszéléseket. Ezek a vegyes gyűjtemények egy közös alapműre vezethetők vissza: a Gunádhja által írt Brhatkathára. Ez nem szanszkritül, hanem a prakrti nyelvjárásba tartozó paisácsi nyelven íródott. Valószínűleg százezer szakaszt tartalmazott. Csak azt tudjuk biztosan, hogy a 6. században még létezett, azonban az idők folyamán elveszett.

Hiányát néhány kulcsfontosságú óindiai elbeszélésgyűjtemény pótolja azáltal, hogy a Brhatkatha részeit szanszkrit nyelvű műveikben feldolgozták. Innen tudjuk, hogy Síva-orientációjú volt. Tudjuk azt is, hogy keretszerkezetbe volt foglalva, amely részben rekonstruálható: a hőse Naraváhanadatta herceg, Udajana király fia; számos szerelmi kalandját meséli el, és azt, hogy végül hogyan lesz Naraváhanadatta egy félistennek számító csoport, a Vidjádharák vezetője. A keletkezés ideje nem világos, valószínűleg a 3. század előtti.

A Brhatkatha utáni irodalmi hagyomány két úton haladt tovább: I.) Az egyik Kasmír tartományban virágzott, és két verziót hozott: 1) Először Ksemandra dolgozta fel 1037- ben a Brhatkathamandzsari című művében. Ez 18 fejezetet és mintegy hétezer versszakot tartalmazott. 2) A másik változat az 1063-1081 között Szómadéva által írt Kathaszárit- szágara. II.) A másik irányzat Nepálban fejlődött ki: 3) Buddhasvámin töredékes műve a Brhatkatháslokaszamg raka, mely 28 fejezetet és 4539 versszakot tartalmaz.

Mindhárom mű szanszkrit nyelvű, és nyomtatásban is megjelent; legelőször a legutóbbi. A Katha-szárit-szágara a legfontosabb, világirodalmi rangra emelkedett. A szerző, Szómadéva a 11. században a kasmíri király udvarában élt szanszkrit író, a kasmíri királynő szórakoztatására szánta művét. A gyűjtemény 124 fejezetre tagolódik, és a körülbelül 24 ezer versszakával lényegesen terjedelmesebb a másik kettőnél. Szómadéva bevallása szerint a kasmíri eredeti szöveg volt előtte, de ő csak lerövidítette, és nem írt hozzá semmit. A gyűjtemény jelenlegi keretében mintegy 350 történet van.

A Katha-szárit-szágara bőséges terjedelme miatt felvonultatja mindazt, ami Indiában addig e műfajban keletkezett: elbeszélést, novellát, tündérmesét és állatmesét. Számos történetet tartalmaz, amelyek a korábbi eposzokban és puránákban is megvannak; teljes egészében átveszi a Pancsatantra első három könyvét, a Vétála-pancsavinsatit (A hulladémon huszonöt meséje), és a Szinhászanadvátrinsatit (A királyi trón harminckét elbeszélése).(8)

Az indiai tündérmese (kathá) több vonatkozásban eltér az európaitól: több benne a novellisztikus elem; nem csodavilágban játszódik, hanem valóságos indiai helyeket nevez meg; hősei mindennapi életet élnek, és evilági környezetben találkoznak istenekkel és egyéb szellemlényekkel. Szereplői jómódú kereskedők, nagy fényes környezetben élő királyfi- ak, akik nem bátorságukkal vagy ügyességükkel érnek célt, hanem a Sors kiszámíthatatlan szeszélye folytán.(9) Hősei nem nagy célokért küzdő emberfeletti jellemek, hanem békés, de kalandvágyó figurák. A kathá alaptörténete mindig kitalált, mesés. Jellemző rájuk a keretelbeszéléses szerkezet, és a nagyszámú verses bölcs mondás betoldása.

A Brhatkatha-hagyománynak megfelelően többnyire a sívaizmus dominál Szómadéva művében is, egy kis sajátos „mellékhanggal”. Síva gyakran csodatevőként jelenik meg, mint „deus ex machina”; sokszor hangsúlyt kap a fallikus Linga-kultusz, amivel összeköti a Síva-tiszteletet. A sívaizmus mellett Síva különféle hitveseinek a kultusza is megjelenik; pl.: Durgá, aki rendkívüli pozíciót is elért. Ez az anyaistennő-kultusz a tantrikus ideológia mellékterméke. Ezekhez járul még a buddhista hagyomány befolyása. A karman tana is gyakori témája a történeteknek.

A Brhatkatha-hagyományból fennmaradt művek az elbeszélő irodalom mestermunkái. A mozgalmas események úgy követik egymást a könyvben, mint a hullámok anélkül, hogy az áttekinthetőséget zavarná. A mű címe Katha-szárit- szágara jelentése: Mesefolyamok óceánja, a tartalomra találóan jellemző. Rokonítja az Ezeregyéjszaka meséihez, valamint hatással volt Boccaccio, Chauser, Lafontaine művészetére is. Ezen kívül értékes forrásul szolgált az indiai kultúrtörténet számára azzal, hogy sokféle információt tartalmaznak a történetek a mindennapi életről, a kasztokról, az udvari életről és a társadalomszerkezetről.(10)

Jegyzetek:

1. Schmidt József: A szanszkrit irodalom története, Pallos Kiadó, 1995, 81. o.
2. uo., 85. o.
3. Vekerdi József: slóka, in: Világirodalmi lexikon (13) főszerkesztő: SZERDAHELYI István, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992. 254-255. o.
4. Schmidt József: A szanszkrit irodalom története, Pallos Kiadó, 1995, 86. o.
5. uo., 86-87. o.
6. Korom, Frank J.: Indien, Enzyklopädie des Märchens (7), herausgeben von Rolf Wilhelm BREDNICH, Göttingen, Walter der Gruyter, Berlin, New York, 1993, 140. o.
7. A dolgozat következő részében Klaus Mylius: Geschichte der Literatur im alten Indien, Verlag Philipp Reclam jun. Leipzig, 1983 tanulmánykötetének idevonatkozó részeit (200- 215. o.) használtam fel; saját, nem szó szerinti, fordításomat.
8. Schmidt József: A szanszkrit irodalom története, Pallos Kiadó, 1995, 153. o.
9. Vekerdi József: Szanszkrit irodalom, in: Világirodalmi lexikon (14) főszerkesztő: SZERDAHELYI István, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1992, 155. o.
10. Klaus Mylius: Geschichte der Literatur im alten Indien, Verlag Philipp Reclam jun. Leipzig, 1983, 200-215. o.

Felhasznált irodalom:

Klaus Mylius: Geschichte der Literatur im alten Indien, Verlag Philipp Reclam jun. Leipzig, 1983
Korom, Frank J.: Indien, Enzyklopädie des Märchens (7), herausgeben von Rolf Wilhelm BREDNICH, Göttingen,Walter der Gruyter, Berlin, New York, 1993, 140. o.
Mesefolyamok óceánja. Válogatás a szanszkrit elbeszélésirodalomból II. kötet, A világirodalom klasszikusai, válogatta: Vekerdi József, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982
Schmidt József: A szanszkrit irodalom története, Pallos Kiadó, 1995.
Világirodalmi lexikon főszerkesztő: KIRÁLY István, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979

Zombory Andrea