Pierre Charron: A lélek elvehetetlen tulajdonai

Szenvedünk, mert vétkezünk; és szenvedünk, hogy ne vétkezzünk. Ez a lélek köszörűköve, amely megszabadítja csorbáitól, megtisztítja és eltávoztatja tőle a bűnt; ez az, amely elszakít bennünket a világtól, megcsömörít a csalékony élettől. Ennek következtében csillapítja Isten a kínjainkat: kihúz bennünket a saját tömlőcünből, majd a kegyelem s a könyörületesség szelíd és fényes napvilágára vet.
A bajok sok felől törnek ránk: némelyik természetes, mint a betegségek, fájdalmak, vagy egy szeretett lény elvesztése; a többi hamis, közönséges, rövidlátó vélekedésünk tévedéséből fakad. Míg az előbbinél a lélek és a test kiszolgáltatott; az utóbbinál hatalmunkban áll uralkodni felettük. Aki álszenvedései (önbecsülését, hajlamai kielégítését) ért csorbák miatt panaszkodik, az csupán sajnálatra áhítozik egy olyan dologban, amely se nem fájdalmas, se nem kínos, se nem megoldhatatlan, csupán a részvét kedvéért tesz úgy, mintha az lenne. A természet kegye folytán találni orvosszert bánatunk-bajunk enyhítésére: az ember nem lehet alanya mindenfajta nyomorúságnak.
Aki tudja, hogy minden baj, amelytől félünk, mindegyik, amelytől vacog a fogunk, járandóság, amellyel az életnek tartozunk, máris enyhülést talált bajaira. És aki tudja, hogy a sors szegénnyé, beteggé, elkínzottá tehet egy embert, de züllötté, félelemtől elgyötörtté, levertté sohasem, az azt is tudni fogja, hogy a sors legkeményebb megpróbáltatása sem veheti el tőlünk megbízhatóságunkat, merszünket, erényünket, mert ezek a lélek elvehetetlen tulajdonai.

Forrás