Bejegyzések
Bár a szerzők egyikének terve eredetileg csak az etnikai – embertani vizsgálatok elvégzése volt, de mert a körülmények lehetővé tették a felvidéki magyarok társadalmi, gazdasági és kulturális problémáinak bemutatását is, ezért bevezetésként fontosnak tartjuk az ottani társadalmi gondok, problémák nyilvánosságra hozását is.
Visszaemlékezések az 1926 és 1935 közötti időszakból
A jelenlegi Szlovákia társadalmi problémái csak úgy ismerhetők meg, hogy az ottani magyarokon kívül a mai szlovákok problémáit is megemlítjük. A szerzők egyike már az 1930-as években, gimnáziumi tanuló korában megfigyelte a zömmel népviseletben Lévára érkező, szlovákul beszélő férfiakat és nőket, egyben idősebb rokonainak kérdéseket tett fel a szlovákokkal kapcsolatban. A társadalmi képet gazdagította az a körülmény, hogy az Árva megyei Sucha-horán az állomásfőnök a rokonságunkhoz tartozott, aki még az első világháború előtt meghívta egyik nagynénémet nyári vakációra. Ezért, ha a szlovák mozgóárusok (népi üvegesek, drótosok) betértek nagyszülei udvarába, a rokonok Ilona nagynénémet kérték fel „tolmácsolásra”, ami az eltérő nyelvjárás miatt nem mindig sikerült. Én is érdeklődtem a 30-as években a palócok és a szlovákok felöl. A palócokkal kapcsolatos problémák azért is érdekeltek, mert a lévaiak nyelvjárása is palóc jellegű. Ilona nagynénémtől, és később ismerősöktől is arról értesültem, hogy mind a palócok, mind a szlovákok barátságos és túlnyomóan mélyen vallásos emberek, akik mindenkivel szemben udvariasan viselkednek.
Az 1867-es kiegyezés után az egész Kárpát-medencében fokozatosan sor került az ipari fejlődésre, és a korábbi időszakhoz képest gazdasági fejlődés volt kimutatható. Rokonaim elbeszélése szerint mind a felvidéki magyarok, mind a szlovákok nagyrészt meg voltak elégedve társadalmi helyzetükkel. Rokonaim többször emlegették, hogy milyen nagyfokú barátságot és vendégszeretet tapasztaltak a szlovákok lakta felvidéki területeken. 1930-ban, amikor 2 hónapot a szlovákok lakta Ebedec (Obyce) községben tartózkodtam a szlovák nyelv tanulása és gyakorlása érdekében, tapasztalhattam a szlovák emberek barátságát és ezen kívül együttérzését a magyar problémák iránt. Egyesek, főleg a nők azzal is dicsekedtek, hogy mely magyar szavakat ismernek. Egyben említették azokat a szavakat, amelyeket a helyi római katolikus elemi iskolában tanultak. De az első világháború után már nem csak a szlovákok többségének szimpátiája volt tapasztalható, hanem megjelentek a magyarság ellen izgató önkéntes propagandisták is.
1935 utáni történeti adatok
A velünk nem szimpatizáló szlovákok egy része olyan maradék birtokos morva vagy szlovák volt, aki a magyar nagybirtokok felosztása során a magyarok lakta vidéken mintegy 50-100 katasztrális hold földet kapott. Viszont pozitív jelként kell említeni, hogy a magyarsággal szimpatizáló szlovákok között egyesek a szlovákiai-magyar keresztény szocialista pártnak is a tagjai lettek. Miután az említett párt egyesült a Magyar Nemzeti Párttal és a Magyar Nemzeti Munkáspárttal, tagjai lettek az 1938 előtti Egyesült Magyar Pártnak. Meg kell jegyeznünk, hogy bár a Felvidéken az életszínvonal emelkedett, de nem olyan mértékben, mint amelyet a csehszlovák állam a csehek és morvák számára biztosított. Különös figyelmet igényel a Szlovákia területére bevándorolt csehek és morvák viselkedése. Egyrészt a hatalmi pozícióban lévők, valamint a volt csehszlovák légió tagjai igyekeztek magyarellenes hangulatot teremteni. A szlovákok körében másrészt szerepük volt az előbb említetteknek annak hirdetésében és propagálásában, mely szerint Szlovákia területén nincsenek magyarok, csak elmagyarosított szlovákok.
Az önkéntes agitátorok egyike, egy cseh nemzetiségű maradék birtokos Morstein nevű 1935 körül ismertette velem nézetét, mely szerint csak 800 honfoglaló magyar költözött be a Kárpát-medencébe, amikor már Közép-Európában 1 millió szláv származású élt. Feltevése szerint a magyar harcosok megerőszakolták a szláv nőket. (Szerintem inkább részben összeházasodtak velük). Néhány szláv jellegű mellékletet tartalmazó sír rítus tekintetében nem különbözik a nagy túlsúlyban lévő magyar sírok szokásos temetkezési rendjétől. (A magyar katonai középréteg feleségeit férjük után megillette a középréteg sorának megfelelő sírhely.) Ezzel összhangban van, hogy László Gyula szerint a több száz avar-kori temetőkben esetenként egy-két szláv jellegű sír van. (Tretyakov professzorral történt megbeszélés jegyzőkönyve /1953/). Az eredmények arra utalnak, hogy az avar-kori temetőkbe, a melléklet nélküli sírok egy részébe is temettek szláv származásúakat.
A szlavofil (szláv barát) nézetek jellemzők voltak a többi szláv származású önkéntes propagandistára is. De a szlovák kutatók egy része is megkísérelte elferdíteni a honfoglalás-kori és avar-kori történeti eseményeket. Az egyik régész-művészettörténész megjelent tanulmányát én fordítottam le szlovákról magyarra. E tanulmány keretében a szerző kiváló tanulmányával elemezte az avar-kori arany és ezüst leletek származásának hipotézisét, viszont meglepő módon munkáját azzal fejezte be, hogy a műveletlen avaroknak nem lehetett igényük megismerni az arany leletek kulturális kapcsolatait, és ezért az Avar birodalom keretében csak a szlávokhoz kapcsolódhatnak ezek a leletek. A hasonló tanulmányok adták meg a tudományos kulturális hátteret a szlovák és cseh propagandisták számára. A legkedvesebb témakör a Nagy-Morva birodalom emlegetése volt, mellyel a szlovák nép ősi magját próbálták megteremteni, elővarázsolni. E témakörrel kapcsolatban megjegyzem, hogy egyrészt azonos időben két különböző helyen létezett Morva birodalom, és egyes kutatók szerint a Nagy-Morva birodalom inkább a Szerbiában lévő Morava folyó völgyében és annak környékén volt. (A Nagy-Morva birodalommal kapcsolatos ismertetés szerint ennek lakói barnás bőrűek és kaftánt viseltek.) Ami sem embertani, sem népviseleti szempontból nem jellemző a szlávokra. Másrészt a magyar kutatók többsége a Kárpát-medence északnyugati része melletti Morva birodalom volt kapcsolatban az avarokkal és az avar-kori onogurokkal. Amit alátámaszt az is, hogy 833-ban a morvák elűzték Pribina nyitrai szláv fejedelmet, és így a morvák uralma Nyugat-Szlovákiában csak 833-900 között, azaz 67 évig tartott. Az előzőek miatt nem indokolt a szlovák régészek számára a mintegy 260 éves (833-ig tartó) avar uralmat, mint a 67 éves morva időszakot emlegetni, mint a Nagy-Morva birodalom előtti korszakot.
Amikor a lévai gimnáziumba jártam (1930-1938 között), a nyolcadikos osztályban már a magyar anyanyelvűek voltunk relatív többségben. A szlovák anyanyelvű diáktársaimmal is jó kapcsolatot tartottam, különösen Kačer Lászlóval is, aki beszélt magyarul, és akivel 1938-ban, az I. Bécsi Döntés előtti napokban találkoztam. Ő mondta nekem, tudomásul veszi, hogy a magyarok inkább Magyarországhoz szeretnének kerülni, közös barátunk, Guszti pedig már Budapesten szeretne az egyetemre beiratkozni. A velem egyidős Rybár Karollal, aki egy évvel alattam járt, szintén baráti kapcsolatot tartottam. 1945-ben találkoztam vele, azt követően, miután a szlovák partizánok egyik tagjaként bevonult Lévára. Amikor hosszabb beszélgetésünkre került sor, önmagától mondta nekem, hogy 1944 tavaszán katonai behívót kapott. Őt is meglepte, hogy nem az orosz frontra vitték, hanem a németek ellen fordultak a volt Besztercebányai felkelés keretében. De a német haderő bekerítette őket, és fogságba esett. Ki akarták végezni a németek, de a Hlinka-gárda kiszabadította, mert bizonyítani tudták, hogy szabályos katonai behívót kapott. Őszinteségén nem is csodálkoztam, mert már gimnazista koromban meggyőződhettem arról, hogy bár szlovák nemzeti érzésű, de nem tartozik a szélsőséges magyarellenes elemekhez. Elmondta, a partizánok vezetői kötelezték arra, hogy az 1945 elején Lévára bevonuló katonák egyike legyen. Slusny Dominik sem tartozott a szélsőséges nézetűek közé. Vele egy padban ültünk egy esztendőn át.
A zsidó származású osztálytársaimmal kapcsolatban (az osztály 30%-a!) meg kell jegyeznem, hogy 1935-ig magyar nemzetiségűnek és anyanyelvűnek vallották magukat, viszont 1936-tól már zsidó nemzetiségű magyar anyanyelvűnek, azaz, csak az anyanyelven keresztül vállalták a magyarságukat. Értesültem arról, hogy mindenek ellenére, Berger György és Hecht György továbbra is magyar nemzetiségűnek vallották magukat. A magyarsághoz tartozónak nevezte magát Deutsch Pál is, aki velem együtt a Lévai dalárda tagja volt. Meg kell említenem azt is, hogy az osztálytársaim között Erdős András magyar anyanyelvű, cionista beállítottságú zsidó volt, aki beszámolt nekem terveikről, melynek lényege az volt, akkora területet kérnének Palesztinában és esetleg Jordániában is, amekkorán az összes zsidó elférne. Az érintett államoktól pedig azt kérnék, hogy fizessék ki a megalapítandó zsidó állam számára ezen országok zsidó tőkéjének 1/3-ad részét. Egyben azt is említette, hogy a zsidó származásúak számára az „autonomista” szlovákok nézete a legnehezebben elfogadható. Külön említette, hogy az 1937 körül vetített „Golem” zsidó tárgyú film vetítése ellen az „autonomista” szlovákok tüntettek. (Bár Erdős András említett nézetét tiszteletben tartottam, de meg kell jegyeznem, hogy a gazdag zsidók – a nagykereskedők, földbirtokosok, áruház tulajdonosok – jelentős részének nem állt szándékában Palesztinába kivándorolni. A cionizmus hívei pedig elsősorban a kereskedelmi ügynökök, kereskedősegédek és kisiparosok voltak.)
A magyar érzelmű zsidó származásúak közül említenem kell még Boros Bélát, az Egyesült Magyar Párt akkori lévai elnökét. (Ő eredetileg alelnök volt, annak lett megválasztva, de a korábbi elnök, Antal Gyula református lelkész meghalt, így ő lett az ideiglenes elnök a következő választásig.) Mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatta a magyar jellegű kulturális rendezvényeket és mozgalmakat. Elnöke volt a Lévai Futball Clubnak is. Tőlem mintegy 20 évvel volt idősebb, így apámmal is baráti kapcsolatot tartott.
1910-ben Lévának 9675 lakosa volt, a magyarok számaránya 90,5 % volt, a szlovákoké 7 %. Lévától délre magyar községek, északra pedig szlovákok lakta helységek voltak. Az I. világháború előtt Léván gimnázium is volt, de miután a piarista gimnáziumot megszüntették, a tanítási nyelv 1924-től szlovák lett. Ezért a magyarok túlnyomó többsége kénytelen volt szlovák gimnáziumba járni. Évfolyamtársaim közül csak ketten kerültek a komáromi bencés gimnáziumba.
Nyitrának 1910-ben 16400 lakosa volt, akik közül 59,4 % volt a magyar anyanyelvű, a szlovákok aránya 29 % volt. A magyar anyanyelvűek egy jelentős része zsidó vallású volt. A fentiek alapján megállapítható, hogy Nyitrán a mérleg nyelvét a zsidó származású magyarok képezték, de a magyar többség felbomlott, miután 1942-ben a Hlinka-gárda átadott a németeknek
Visszatérve a honfoglalás-kori eseményekre, a Galánta és Nyitra, valamint Komárom között egy magyar hatalmi központ alakult ki, amely arra utal, hogy a magyarok vezetői főleg észak-nyugat felé igyekeztek védelmi vonalat kiépíteni. Taksony fejedelem, I. Géza apja, besenyő hercegnőt vett el feleségül, akivel együtt egy egész besenyő törzs költözött be a Kárpát-medencébe. Ezenkívül a királynői testőrség is betelepült oda, és jelentős szerepet játszottak a gyepük védelmében. Ennek keretében a beköltözött besenyők egy része a Vág-Dunától és a Vágtól nyugatra eső terület (Csallóköz és Mátyusföld déli része) közötti belső gyepű vonalát erősítette. (Az általam vizsgált 32 magyar felvidéki helység közül 4 besenyő eredetű Bős, Kulcsod, Padány és Bodrogszentes. Ezek közül az első három a Csallóközben található.) A Knyiezsa-féle XV. századi néprajzi térkép szerint a Csallóköz és a Mátyusföld déli része színmagyar terület volt. A honfoglalás-kori észak-nyugati első gyepű Pöstyén fölött volt.
A csehszlovák hatóság a magyar földesurak birtokaiból kisajátított területekre morvákat és szlovákokat telepített. A fentiek miatt a volt magyar uradalmi zsellérek egy része elvesztette az addig megszokott megélhetési lehetőségét, és a városi szegénynegyedekbe kényszerült. A magyarok viszont a földosztásból kimaradtak. Meg kell jegyeznünk, hogy a Habsburgok a magyarokat az 1867-es kiegyezésig hátrányos megkülönböztetésben részesítették, ezért évtizedekig nem engedték a déli, leginkább elnéptelenedett területekre áttelepülni. A nagykunsági köznemes származású református vallásúak Bácskába való telepítésére csak a telepítések végén kerülhetett sor, holott evangélikus szlovákok, görög-keleti románok és szerbek esetén az eltérő vallás nem számított akadálynak.
A Knyiezsa féle XV. századi néprajzi térkép szerint a Kárpát-medence északi folyóvölgyeit a magyarok népesítették be a XII-XV. század között, Szűcs Jenő (1982) szerint a Morva folyó völgyében a Miava patakig, a Vág völgyét Trencsén megye közepéig, a Nyitra völgyét Oszlányig, a Garamét Besztercebányáig, keleten pedig Eperjesig, Vorannóig és a Vihorlát hegységig. A völgyeket benépesítő magyar családok elöl a Nyitra-szlávok jelentős része először a Túróci medencén át a Liptói medencébe húzódott vissza (valószínűleg a morvákkal együttműködő csoport), míg a másik részük helyben maradt, és a völgyek peremén békésen együtt élt a magyarokkal. Meg kell jegyeznünk, hogy a magyarokkal együtt kabarok és besenyők is részt vettek a folyóvölgyek benépesítésében. Ez összhangban van azzal, hogy a Csallóközben és a Mátyusföld déli részében besenyők telepedtek le (Bősre, Kulcsodra, Surra, Padányba és 11 Karcsára), valamint a szlovákok lakta területekre, legalább 19 helységbe. A gömörőrök Sáros megyén át nyomultak előre, Csütörtökhely helységbe, valamint a környező 29 községbe települtek át, a harmadik gyepű vonalba. Megemlítünk néhány török eredetű helynevet: Csicsak (Virág), Szinek (Szúnyog), Nemesócsa (Ócsád, kabar vezér emlékét őrzi), Bodok (ág, nemzettség), Csahosa, valamint Beje, Gömör megye. Ezenkívül az összes Súr, Tolmács, Besenyő, Pecsenyic megjelölésű helynevek.
Szerzők egyike 1991-1997 között 32 helységbe etnikai és embertani vizsgálatokat végzett, így a vázolt társadalmi képen kívül az embertani vizsgálat főbb eredményeiről is szeretnénk beszámolni. Meg kell jegyeznünk, hogy a Felvidék két nagy városában, Pozsonyban és Kassán, az 1910-es népszámlálás alkalmával kimutatott szlovák anyanyelvűek gyakorisága 14,8-14,9% volt. A csallóközi embertani vizsgálatokat főleg Thoma Andor professzor sürgette, abból a megfontolásból, hogy mint az egyik olyan terület. melyet az oszmán-törökök nem foglaltak el, így leginkább megőrizhette a honfoglaló magyarok és katonai segédnépei embertani jellegeit. A vizsgálat főbb eredményeit az alábbiakban vázoljuk. Összehasonlításként a palócföldi szlovákokra, valamint egyes más népességekre jellemző adatokat is közlünk.
A szlovákiai magyarság lélekszámát nem lehetett az 1921. évi népszámlálási adatok alapján pontosan meghatározni, ugyanis több középkorú és idősebb magyar panaszolta, hogy a számlálóbiztos magyarnak beírni abban az esetben, ha az illető szlovákok lakta területen született, vagy apai és anyai családneve közül legalább az egyik szlovák eredetű volt, nem volt hajlandó. Ez a negatív diszkrimináció különösen a kétnyelvű helységekben nyilvánult meg. Egy középkorú házaspár említette, hogy mindkét szülője magyarok lakta területen született, de elszegődtek aratni az egyik szlovák lakta területen fekvő uradalomba, és a kislányuk éppen ott született. Ez miatt leányukat, noha felmenői magyar származásúak voltak, szlovák nemzetiségűnek írták össze. A népszámlálás során tapasztalható ferdítéseket igazolta az is, hogy a kétnyelvű helységekben, pl. Léván, Jolsván, és Nagyrőcén, jelentősen nagyobb volt a választások alkalmával az Egyesül Magyar Pártra szavazók aránya, mint ahány magyart, arányaiban nézve, a harmincas évek második felében a népszámláláskor kimutattak.
Az etnikai embertani vizsgálatok főbb eredményei
A felvidéki magyarok, az összes magyarok, valamint a palócföldi szlovákok vizsgálatainak eredményei az I., II. és III. számú táblázatokban láthatók. A fotókkal az összes magyarokat mutatjuk be.
I. táblázat
| | Méretek és jelzők átlagai | |||||
| | Férfiak | Nők | ||||
| | 1. | 2. | 3. | 1. | 2. | 3. |
| Testmagasság | 174,29 | 169,00 | 170,00 | 161,22 | 157,19 | 157,87 |
| Fejhossz | 189,48 | 187,59 | 188,22 | 179,66 | 178,56 | 179,32 |
| Fejszélesség | 161,51 | 160,67 | 160,32 | 153,86 | 154,09 | 154,05 |
| Homlokszélesség | 114,92 | 113,17 | 113,35 | 110,79 | 109,79 | 109,93 |
| Járomívszélesség | 147,21 | 146,39 | 146,30 | 138,82 | 139,61 | 139,32 |
| Morfológiai arcmagasság | 121,62 | 120,60 | 121,28 | 111,09 | 111,21 | 111,39 |
| Állkapocs-szögletszélesség | 115,27 | 113,00 | 112,97 | 107,54 | 105,14 | 105,89 |
| Orrmagasság | 52,91 | 52,66 | 53,69 | 49,44 | 49,09 | 49,78 |
| Orrszélesség | 36,48 | 35,78 | 36,00 | 32,97 | 32,42 | 32,78 |
| Fejjelző | 85,24 | 85,74 | 85,22 | 85,67 | 86,40 | 85,95 |
| Arcjelző | 82,62 | 82,45 | 82,93 | 80,03 | 79,78 | 80,01 |
| Orrjelző | 69,09 | 68,37 | 67,28 | 66,82 | 66,30 | 66,07 |
Megjegyzés: 1.: Felvidéki magyarok 2.: Palócföldi szlovákok 3.: Magyarok összesen
II. táblázat
| | | KVALITATÍV JELLEGEK MEGOSZLÁSA (%-ban) | |||||
| | | Férfiak | Nők | ||||
| | | 1. | 2. | 3. | 1. | 2. | 3. |
| Járomcsont alakja | Lekerekedett | 14,4 | 39,8 | 25,7 | 12,6 | 33,3 | 26,5 |
| Előreálló | 82,4 | 52,4 | 66,6 | 85,8 | 64,0 | 69,2 | |
| Előre keskenyedő | 3,2 | 7,8 | 7,7 | 1,6 | 2,7 | 4,3 | |
| Orrprofil | Konkáv | 15,8 | 24,2 | 10,7 | 21,3 | 35,1 | 22,4 |
| Egyenes | 38,0 | 52,4 | 46,1 | 42,6 | 47,7 | 50,4 | |
| Konvex | 46,2 | 23,3 | 43,2 | 36,1 | 17,1 | 27,2 | |
| Orrhát kiemelkedése | Gyenge | 0,9 | 1,0 | 0,9 | 0,9 | 1,8 | 3,1 |
| Közepes | 76,1 | 90,3 | 73,6 | 87,3 | 94,6 | 87,5 | |
| Erős | 23,0 | 8,7 | 25,5 | 11,8 | 3,6 | 9,4 | |
| Szemszín | Világos (1Á-4Á) | 27,8 | 38,8 | 25,5 | 19,3 | 29,7 | 19,5 |
| Zöldes (4B-8,10) | 28,6 | 26,2 | 30,9 | 30,3 | 29,7 | 30,7 | |
| Sötét (9,11-16) | 43,4 | 30,0 | 43,5 | 50,3 | 39,6 | 49,8 | |
| Hajszín | Vörös (I-VI) | 0,0 | 1,9 | 0,3 | 0,1 | 2,7 | 0,3 |
| Szőke (Á-L) | 0,0 | 1,9 | 0,8 | 0,3 | 0,9 | 1,0 | |
| Átmeneti (M-O) | 0,6 | 1,9 | 1,2 | 1,0 | 3,6 | 1,8 | |
| Barna, fekete (P-Y) | 99,4 | 94,2 | 97,7 | 98,6 | 92,8 | 96,9 | |
| Tarkóprofil | Erősen domború | 7,6 | 12,6 | 12,8 | 13,8 | 27,9 | 18,9 |
| Enyhén domború | 64,6 | 70,9 | 67,4 | 84,2 | 72,1 | 79,2 | |
| Lapos | 27,8 | 16,5 | 19,8 | 2,6 | 0,0 | 1,9 | |
| Homlokprofil | Előre domborodó | 0,1 | 1,0 | 0,5 | 0,7 | 7,3 | 4,0 |
| Meredek | 96,1 | 84,5 | 88,0 | 99,1 | 90,0 | 94,2 | |
| Hátrahajló | 3,8 | 14,6 | 11,5 | 0,2 | 2,7 | 1,8 | |
Megjegyzés: 1.: Felvidéki magyarok 2.: Palócföldi szlovákok 3.: Magyarok összesen
III. táblázat
| | A típusok megoszlása a felvidéki magyaroknál, a palócvölgyi szlovákoknál és az összes magyaroknál | ||
| | 1. | 2. | 3. |
| Turanid | 43,0 | 16,4 | 31,4 |
| Pamíri | 17,8 | 10,7 | 12,0 |
| Dinári, keleti dinaroid | 7,0 | 4,2 | 5,8 |
| Elő-ázsiai | 1,9 | 0,9 | 5,3 |
| Kelet-balti | 3,3 | 14,5 | 4,5 |
| Keleti-mediterrán (kaszpi, pontiusi, iráni) | 4,9 | 0,0 | 4,1 |
| Alpi | 2,0 | 4,3 | 2,5 |
| Lapponoid | 1,1 | 3,6 | 1,7 |
| Mongoloid | 0,9 | 0,5 | 0,9 |
| Gracilis mediterrán | 0,4 | 0,5 | 0,8 |
| Északi (nordoid) | 0,0 | 2,3 | 0,4 |
| Cromagnoid | 0,0 | 0,5 | 0,4 |
| Atlanto-mediterrán | 0,0 | 0,0 | 0,1 |
| Urali | 0,0 | 0,0 | 0,1 |
| Meghatározatlan (X) | 17,6 | 41,6 | 30,0 |
| Vizsgáltak száma | 2185 | 214 | 32899 |
Megjegyzés: 1.: Felvidéki magyarok 2.: Palócföldi szlovákok 3.: Magyarok összesen
Az egyes főbb jellegek elemzése
Testmagasság: A felvidéki magyarok átlagos termete mindkét nemnél magas, mintegy 4 cm-rel magasabb a magyar átlagnál. A magyar férfiak átlagos magassága
Fejjelző: A felvidéki magyarok, a palócföldi szlovákok és az összes magyarok fejjelzője egyaránt rövid. E népességek átlagai alig térnek el egymástól, viszont az oroszok fejjelzője erősen eltérő, férfiaknál 81,5, a nők adatait Bunak (1976) nem közölte.
Arcjelző: Mindhárom összehasonlított népességnél, úgy férfiaknál, mint nőknél, egyaránt széles. Az orosz antropológusok az arcmagasságot eltérő technikával mérték. Így a közölt átlag nem összehasonlítható.
Orrprofil: Mindhárom összehasonlított népességnél az egyenes orrhát a leggyakoribb, de a palócföldi szlovákoknál a konkáv orrhát jelentősen gyakoribb a magyarokhoz képest. Az orosz férfiaknál az egyenes orrhát a leggyakoribb, 68,6%, nőknél 61,0%.
Járomcsont alakja: Az összehasonlított népességek e tekintettben alig eltérőek, de feltűnő a felvidékieknél az előreálló forma nagy gyakorisága, mindkét nemnél. A kazakoknál az előreálló formagyakorisága 100%. (Iszmagulov 1982)
Szemszín: A felvidéki magyaroknál és az összes magyaroknál a sötét (barna, sötétbarna, sárga) szemszín a leggyakoribb, míg a palócföldi szlovákoknál a sötét szemszín aránya csökken, a világosé pedig emelkedik. Bunak (1976) csak a világos (kék, szürke) előfordulását közölte, mely férfiaknál 64,5%, ami a magyarokhoz képest erősen, a szlovákokhoz képest enyhébben eltérő.
Hajszín: Mindhárom összehasonlított népességnél jellemző a sötét hajszín árnyalatok igen nagy gyakorisága, mely a magyaroknál, főleg a felvidékieknél a legnagyobb fokú. A sötét hajszín gyakorisága az orosz férfiaknál 68,0%, a nőknél 62,5%, jelentősen eltérő (Bunak 1976). A kazakokra mindkét nemnél 100%-ban a barna-fekete hajszín a jellemző.
A fenti három táblázatból is megállapítható, hogy a magyarok a jellegek többsége tekintetében alig térnek el a palócföldi szlovákoktól, viszont a palócföldi szlovákok és az oroszok közötti eltérések eléggé jelentősek. A III. táblázat alapján megállapítható, hogy a típusok megoszlása tekintetében a turanid típus a leggyakoribb, a pamíri pedig a második helyen áll (Henkey 2002). Feltűnő adat, hogy a felvidéki magyaroknál a közép-ázsiai eredetű típusok (turanid, pamíri, kaszpi, mongoloid) együttes gyakorisága 64,7%, mely jelentősen nagyobb az összes magyaroknál kimutatható 46,2%-hoz képest. A szerzők egyike által vizsgált szlovákoknál is a turanid típus áll az első helyen 16,4%-kal, a kelet-balti típus a második 14,5%-kal, a pamíri pedig a harmadik leggyakoribb jellegegyüttes, 10,7%-kal. A finnugor formák a szlovákoknál 10,6%-ban, a régi szláv alakok (északi cromagnoid, kelet-balti szlávos alakjai) 10,3%-ban voltak meghatározhatók. (Mert a germán gepidák jelentős része beolvadt a szlovákok őseibe, az északi és cromagnoid típusokba soroltak fele részét, azaz 1,4%-ot a germán formák között mutattam ki.) Bár a palócföldi szlovákoknál a turanid és a pamíri típusok előfordulása csökken az összes magyarokhoz képest, előfordulásuk mégis jelentős.
A magyaroknál leggyakoribb turanid típus nagy-magyar-alföldi változatára jelenleg a magas, vagy nagy-közepes termet (1956 és 1965 között még nagy-közepes vagy magas volt), erős alkat, a fej nagy méretei mellett rövid fejjelző, széles, igen széles középmagas arc mellett széles arcjelző, előreálló járomcsont, közepesen kiemelkedő, egyenes, vagy ritkábban enyhén konvex orrhát, meredek homlok, enyhén domború tarkó, sötét szemszín és barna-fekete hajszín a jellemző.
A felvidéki magyarság megpróbáltatásai
a II. világháború után
A Léva környéki magyarság legelszántabb tagjai közé tartozott Jónás Imre (kb.: 55 éves) alsógyőrödi római katolikus plébános, aki évtizedeken keresztül küzdött azért, hogy e kétnyelvű községben magyar tannyelvű elemi iskola is létesüljön. Ez a terve ugyan az I. Bécsi döntés után teljesült, de miután a szovjet haderő elfoglalta a helységet, annyira megverték nem helybéli ismeretlenek, hogy rövid idő múlva kórházban meghalt. Édesapámtól értesültem, hogy Jónás Imrét barátja, Mischák István nyugalmazott lévai szlovák származású plébános a kórházban felkereste, aki elítélte az ilyen szégyenteljes cselekedetet. Ez részéről nem volt váratlan dolog, mert a korábbi években aktív papi tevékenysége idején sem titkolta szlovák nemzeti érzése mellett, hogy a magyarokkal is szimpatizál.
Hasonló kegyetlenségekre került sor több szlovákiai helységben, például Dobsinán, Rozsnyón, Késmárkon. A Kapu szerkesztőségében értesültünk arról, hogy a legnagyobb öldöklésre Serovban került sor, míg Pozsonyban a híd lábánál tömegsírt tártak föl, melyben az adatközlő szerint 80 magyar honvédet temettek el, de a pozsonyi tömegsír előzményit nem ismerjük. Nézetünk szerint az öldöklésekért az elkövetőket felelősségre kellene vonni. Az elkövetők Serovban a csehszlovák különítményes alakulatok tagjai voltak.
Nyitrának l9l0-ben l6400 lakosa volt, akik közül 59,4 % volt a magyar anyanyelvű, ezen belül egy részük magyar anyanyelvű zsidó vallású volt. A szlovák anyanyelvűek aránya pedig 30 % volt. (A mérleg nyelvét Nyitrán a zsidó vallásúak jelentették, akiknek túlnyomó többsége magyar anyanyelvűnek vallotta magát. Ez a magyar egység azonban l942-ben megszakadt, mert l942-ben a Hlinka-gárda átadott a németeknek
Ez lehetett az oka, hogy l921 végén a cseh népszámlálás szerint Nyitrának még több ezer magyar lakosa volt, de nem lehetett helye ott magyar iskolának (Palotás l994).
A II. világháború befejezése után újra sor került a felvidéki magyarok nyilvános, hátrányos megkülönböztetésére. A csehszlovák hatóság ki szándékozta telepíteni a dél-szlovákiai magyarok többségét, például 100 ezer magyart terveztek háborús bűnössé nyilvánítani. Indokként arra hivatkozva, hogy 1938 ősze előtt tagjai voltak az Egyesült Magyar Pártnak. Orosz-szovjet nyomásra a magyar kormány kénytelen volt beleegyezni a lakosságcserébe. A magyarellenes intézkedések fő kezdeményezője Beneš Eduard államelnök volt. Az emberi jogokat erősen sértő intézkedéseket Beneš Eduard Kassán jelentette be. A „Kassai Kiáltvány” szerint a magyarokat megfosztották a csehszlovák állampolgárságtól, vagyonukat elkobozták, és elrendelték kilakoltatásukat Magyarországra. Beneš terve csak részben sikerült, mert a szövetséges hatalmak egy idő után leállították a magyarok kitelepítését. Végül a lakosságcsere egyezmény következtében 72,273 szlovák származásúnak tartott egyén költözött át Szlovákiába (Janics 1995), akiknek mintegy fele nem tudott szlovákul. (A csehszlovák hatóság megszegte a lakosságcsere egyezményt azzal, hogy nagyrészt jómódú gazdákat, iparosokat, kereskedőket és értelmiségieket telepített át, míg a Magyarországról kiköltözőknek mintegy fele része szegény, vagy nincstelen volt.) Miután a listára felvett minden magyar kitelepítése nem teljesülhetett, további 44 ezer egyén deportálására került sor kényszermunka céljából a csehországi Szudéta vidékre. A szerzők egyike Békéscsabán tartózkodott akkor, amikor három szlovák család Csehszlovákiába való áttelepítésére került sor. A három család az ingóságokkal együtt már fent volt a teherautón. Kitömött szalmazsákokat, házilag összetákolt asztalt látott, de székek nélkül. Ezzel szemben a Dél-Szlovákiából kitelepített magyar családok részére fél szerelvényre volt szükség (Táncos 1996). A Szudéta vidékre deportáltak mintegy fele része visszatért korábbi lakóhelyére, de legalább 20 ezren közülük végleg Csehországban maradtak.
Le kell szögeznünk, hogy a Beneš által bejelentett „Kassai Kiáltvány” az emberi jogok egyik legsúlyosabb megsértése, melynek elsőrendű célja az volt, hogy a felvidéki magyarokat megfossza vagyonuktól, valamint korlátozza szabadságukat, és egyben részükre létbizonytalanságot okozzon. Ez a sérelem továbbra is fenn áll, mert Szlovákia kormánya megtagadta a Beneš-i dekrétum visszavonását, azaz a felvidéki magyarok elkobzott vagyonát a mai napig sem jutatta vissza. Nézetünk szerint a felvidéki magyarság sérelmeinek megszüntetésére irányuló intézkedés a mindenkori magyar kormány feladata lenne. Bár egyes társadalmi csoportok kezdeményezték a hátrányos megkülönböztetések visszavonását, de ez a hivatalos előterjesztést nem helyettesíthette.
Népességtörténeti összefüggések
A közép-ázsiai (törökös) típusok feltűnően nagy gyakorisága a finnugor formák jelentős csökkenésének, valamint a régi szláv jellegegyüttesek jelentéktelen előfordulásának valószínű főbb okait e fejezet keretében közöljük.
Az avar-kori, a honfoglalás-kori és az Árpád-kori események tárgyilagos tanulmányozása része lehet a közös történelem megismerésének. A felvidéki etnikai embertani vizsgálatok és a társtudományok adatai alapján az alábbi következtetések vonhatók le:
1. A honfoglaló magyarok és utódaik igen nagy mértékben népesítették be a jelenlegi Szlovákia területét, elsősorban a Dunától északra eső és az Észak-bodrogközi vidékeket, sőt a Nyitra - Galánta - Komárom háromszögben X. századi magyar hatalmi központot is igazolták régészeti leletek. (Szabó 1983)
2. László Gyula (1982) szerint a késő-avaroknak nevezett avar-kori onogurok jelentős mértékben élték meg a magyar honfoglalást, a Csallóközben a honfoglalás korában még lakott avar telephelyek védőgyűrűt alkottak a Megyer törzs nemzetségeinek szállásai körül, és ezek lakói összeolvadtak a magyarsággal (Tánczos 1997).
3. A honfoglalás után a Kárpát-medencébe beköltöző besenyők, úzok, kunok, jászok gyarapították a közép-ázsiai eredetű réteget (Bartucz 1938), finn-ugor eredetű nép pedig már nem érkezett a történeti Magyarország területére.
4. A honfoglalás-kori Kárpát-medencei szláv nyelvű népek nem voltak tiszta szlávok (Tretyakov 1953), kialakulásukban jelentős szerepük volt a közép-ázsiai eredetű népeknek, különösen a (késő)avaroknak (Eisner 1933). XII-XIV század között magyar földműves családok telepítették be a Kárpát-medence északi folyóvölgyeit, akik elől a Nyitra-szlávok jelentős része a Nyitra felső szakaszán és a Túrócz-völgyön keresztül fokozatosan a Liptói-medencébe húzódott (Mályusz 1922). A szláv nyelvű népek másik része helyben maradt, és békésen együtt élt a magyarokkal (Szűcs 1982).
Az Árpád-kor közepétől kezdve fehér horvátok (déli lengylek) telepedtek be Árva megyébe és Szepes megye északi felébe, akiknek túlnyomó része beolvadt az északi szlovákokba, de ez jelentősebben nem emelhette a szlovákokban a régi szláv eredetű típusokat, mert Dél-Lengyelországban a Kárpátok és a Katowice – Lublin vonal között a lapponoid típus a leggyakoribb (Bergmann, Bielicki, Sawicki 1978). Ezzel összefüggésbe hozható, hogy László Gyula közlése szerint a finnugorok már legalább 7000 éve Lengyelország területén élnek, és akikre a lengyelek szláv nyelvű rétege csak rátelepedett. A palócföldi szlovákok vizsgálatának eredményei arra utalnak, hogy a szlovák nép kialakulásában az avarok és a gepidák beolvadásán kívül a magyarokkal való keveredésnek lehetett a legnagyobb szerepe. Az utóbbit támasztja alá a turanid és a pamíri típus nagy gyakorisága is.
A X-XI. század eleji magyar, vagy túlnyomóan magyar 114 temető közül például Felsőjattón, Ógyalán, Ondrohón, Szomolányban, Zsitvabesenyőn más etnikumok, így köztük szlávok jelenléte is kimutatható, de nem lehet véletlen, hogy a mai felvidéki magyarok esetében a régi szlávoknál gyakori formák csak 0,7%-ban mutathatók ki. Viszont a közép-ázsiai eredetű (törökös) típusok (turanid, pamíri, kaszpi, mongoloid) 64,7%-ban voltak észlelhetők, azaz az utóbbiak túlsúlya a szlávokhoz képest 92-szeres!! Az embertani adatok tehát kis mértékben sem igazolják egyes szlovák politikusok és kutatók azon véleményét, hogy a felvidéki magyarok elmagyarosított szlovákok leszármazottjai lennének, viszont a vogulokra és osztjákokra jellemző uráli típus a felvidéki magyaroknál nem volt észlelhető.
A kivezető út lehetőségei
Nem csak közös érdek a Szlovákiával való kapcsolatok rendezése, hanem európai érdek is. Megegyezni nézetünk szerint a keresztényi szeretet jegyében és a mózesi tízparancsolat figyelembe vételével. Ismereteink szerint a szlovákok túlnyomó többsége mélyen vallásos, így nézetünk szerint a keresztény – keresztyén és nemzeti jellegű pártok pozitív közreműködésére lehetne elsősorban számítani. Erre a legjobb alkalom lett volna abban az időszakban, amikor a Magyar Koalíció Pártja a kormánykoalíció tagja volt, de a szélsőségesen magyarellenes uszítás miatt nem merték vállalni a Beneš-i dekrétum visszavonásának kezdeményezését. A kiegyezésben jelentős szerepe lehet olyan magyar és szlovák kutatóknak, akik tárgyilagosan ítélik meg a közös történelmet, a főhangsúlyt azon eseményekből kiindulva, melyek a két népet összekötik. Például: a magyarok és szlovákok békés együttélése a XI-XV. században, a szlovákok részvétele a Rákóczi-féle szabadságharcban, az 1848-49-es szabadságharcban, valamint annak tudomásul vételét és nyilvánosságra hozatalát, hogy a branyickói áttörést nagyrészt szlovák származású honvédek hajtották végre a szintén szlovák származású Erdősi (Poleszni) Imre piarista pap közreműködésével. Úgy véljük, hogy a mai napig él a szlovák nép egy részében a magyarbarátság tudata, emléke, és a két testvéri nép harmonikus kapcsolatát csak a soviniszta uszítók propagandája rontotta meg, akik leginkább a szlovákok 1000 éves elnyomásáról, és a Nagy Morva Birodalom nagyhatalmi törekvéseiről szeretnek beszélni és írni. A magyar-szlovák békés együttéléssel kapcsolatban a szerzők egyikének „Magyarok és szlovákok származásának közös gyökerei” a Kapu folyóiratban megjelent cikkében (Henkey 1994) részletesebben ír az előzményekről és a megegyezés lehetőségeiről. Az eddigi uszítások ellenére úgy véljük, hogy a szlovák nemzet velünk szimpatizáló részét továbbra is testvérnépnek nevezhetnénk.
Főbb irodalom:
1. Henkey Gyula: Őseink nyomában (Budapest, 1993, Magyarság és Európa Kiadó)
2. Henkey Gyula: Felvidéki magyarok népességtörténete és etnikai embertani képe (Kapu füzetek 7. 1998)
3. Henkey Gyula: A magyarság és más Kárpát-medencei népek etnikai embertani vizsgálata (Budapest 2002 Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó Kft.)
További irodalom:
1. Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai (I-II. Miskolc, 1998, Miskolci Bölcsész Egyesület Kiadása)
2. Henkey Gy.: Újabb adatok a turanid típus észak-kazaksztáni és nagy-magyar-alföldi változatról (IN: Turán, 2005/2-3.)
3. Henkey Gy.: A magyar őslakos népesség embertani képe (IN: Kapu, 2007/6-7)
4. Henkey Gy. – Horváth I.: Új adatok a Kínában élő kazakok etnakai embertanáho (IN: Kapu, 2001. 1. szám 17-21. oldal)
5. Miklasevszkaja (1968): Contributions to the Phsysical Antropology of Central Asia Peabody Mus. Harvard Univ. Russian Translation Series III/2
Forrás: KAPU
_kicsi.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése