| Sala terrena Szombathely lakói mindig is tisztában voltak városuk múltjával. A város területén található romok a középkorban is láthatóak voltak, és felkeltették a helyben lakók, valamint az ide utazók figyelmét. A római múlt megismerését a középkorban elsősorban a kőemlékek gyűjtése jelentette. Az előkerült leleteket Szombathely első püspöke, Felsőszopori Szily János tovább gyarapította. A Püspöki Palota, a Szeminárium és a Székesegyház építésekor számos kőemlék került napvilágra, melyeket a palota földszinti termében, az ún. Sala terrenában állítottak ki, létrehozva ezzel az ország első, látogatók számára is hozzáférhető régészeti múzeumát.
Dorffmaister István 1784-ben festett képeinek köszönhetően a terem ma is lenyűgöző hatást kelt. A látogató úgy érzi, mintha egy romkert közepén lévő tágas oszlopcsarnokban lenne, melynek boltívei között a római mitológia alakjait ábrázoló ókori szobrok állnak, mögöttük pedig római épületek romjai sejlenek. A későbarokk stílusú festmények egy része istenalakokat jelenít meg. A terem két rövidebb oldalán hármas tagolásban Venus, Tiberinus és Apollo, illetve Turnus, Dea Muta és Minerva jelenik meg. A bejárattal szembeni hosszanti falon Piranesi metszetei nyomán épületkompozíciókat – Titus diadalíve, emeletes palota, Porta Maggiore – készített a festő. A képek azonban nem csak egy képzeletbeli romkertbe vezetnek: az istenszobrok és épületek lábainál Savariában előkerült, valóságos kőemlékeket láthatunk. Legtöbbjük ma is megtalálható a kőtárban, úgymint a capitoliumi triász torzói, Domitianus építési felirata, egy Nemesis oltár vagy egy másodlagosan keresztény felirattal ellátott sírkő, némelyek eredetije pedig éppen az adott festmény előtt, a Sala terrenában került bemutatásra. Dorffmaister festményein olyan feliratos követ is megcsodálhatunk, amely sajnos már elveszett.
Szily János tevékenysége nem korlátozódott kizárólag a leletek gyűjtésére. Felkérte a pesti egyetem régészet tanárát, Schoenvisner Istvánt a gyűjtemény és Savaria történetének monografikus feldolgozására. Schoenvisner munkája alapvetésnek bizonyult: az első magyar városmonográfia számos megállapítása a mai kutatás számára is nélkülözhetetlen. A Sala terrena tárlóiban látható Schoenvisner saját kezűleg írt műve, és ceruzarajzai a római kori emlékekről. Itt került elhelyezésre Géfin Gyulának a romkertben végzett ásatásairól készült naplója, valamint az ásatáson előkerült falfestmény-, mozaik-, és márványtöredékek. Az egyik vitrinben ókeresztény emlékek találhatók, melyek közül kiemelkedik a Kr. u. 6. századból származó kismákfai ezüst kehely és patena. Savaria Múzeum – Állandó kiállítás A tárgyi leleteket a 18–19. században elsősorban régiségkereskedők gyűjtötték, így azok nagyrészt elvesztek, kisebb részük pedig a Magyar Nemzeti Múzeumba került. A szervezett és folyamatos gyűjtés a Vasmegyei Régészeti Egylet 1872-es megalakulásától számítható. Az egylet megalapításában és működésében meghatározó szerepet játszottak a premontrei rend tanárai, Lipp Vilmos és Horváth Tibor Antal, akik a gyűjtés és feldolgozás mellett előadásokon népszerűsítették az elért eredményeket.
A gyűjtött tárgyaknak a Vasvármegyei Kultúregyesület 1908-ban megépült székháza, a mai Savaria Múzeum adott végleges otthont. Az ókori Savaria tárgyi emlékeit ma a múzeum emeleti szintjén 1982-ben rendezett „Tájak – korok – települések” című állandó kiállítás mutatja be, melynek koncepcióját Bándi Gábor dolgozta ki.
A kiállítás bevezetőjeként a táj földtörténetét, flóráját és faunáját tekintheti meg a látogató. A történelem előtti kor régészeti leletei a séi neolit település és a velemi Szent Vid-hegy oppiduma köré csoportosulnak. Az állandó kiállítás utolsó egysége „A rómaiak városa Savaria” címet viseli, rendezői Medgyes Magdolna, Cserményi Vajk és Tóth Endre voltak.
A kiállítóterem padlóépítménye Savaria domborzati viszonyait sugallja. Az ókori várost a rómaiak tudatosan a Perint – egykori nevén Savarias vagy Sibaris – és a Gyöngyös patak közé telepítették Kr. u. 50 körül. A városalapítási szertartás legjobban a terem hosszanti oldalán elhelyezett dombormű ábrázolása alapján érthető meg: a város területét egy ekével, amely elé egy bikát és egy tehenet fogtak, körülszántották. A megszentelt határokon belüli területet ettől kezdve Colonia Claudia Savariensiumnak, azaz a savariaiak claudiusi coloniájának hívták. Claudiusnak, a város alapítójának tiszteletére templomot emeltek, ezt bizonyítja a császárportré mellett kiállított felirattöredék. Egy város alapítása az újonnan Rómához csatolt területen egyrészt a térség biztonságát, pacifikálását jelentette, továbbá a római közigazgatás, infrastruktúra terjedését.
A kiállítóterem első tárlója a város lakóit, mindennapi életüket, használati tárgyaikat mutatja be. Az antik gyógyítás rejtelmeibe engednek betekintést a kiállított orvosi műszerek. Láthatók az egykori viseletek kiegészítői: csontból és bronzból készült hajtűk és ruhakapcsoló tűk, fibulák. Számos aranytárgy, érme, karperec, nyaklánc és gyűrű árulkodik az egykori városlakók gazdagságáról. A rómaiak drágaköveket is használtak: gyűrűikbe vésett jáspis, karneol vagy onyx került, gagátból karkötőt vagy nyakláncot készítettek. Nagy értéket képviselt a Balozsameggyesen elásott kincs, amely arany nyakláncot, karkötőt, és ezüstérméket tartalmazott. További kora császárkori arany pénzleletek kerültek elő Katafán és Herényben.
Külön tematikus egységet képvisel a kereskedelem és úthálózat. A római város több fontos kereskedelmi és katonai út találkozási pontjában épült. A legfontosabb a már az őskorban is használt Borostyánkő út volt, amely a nevét a Balti-tenger partjaitól Észak-Itáliába szállított borostyánkőről kapta. Savariában ágazott el az Arrabona, Aquincum és Sopianae felé vezető út. A kiállított tárgyak között messzi földről származó portékákat találunk: Észak-Itáliából barbotin- és rátett díszű terra sigillatát és tojáshéj vékonyságú csészéket, Galliából reliefdíszes terra sigillatát, a Rajna vidékéről gyönyörű, vésett üvegedényeket, illatszeres üvegeket, felirattal ellátott kerámiabögréket hoztak. Az olajat és bort Hispániából és az Isztriáról amforákban szállították.
A rómaiak vallásáról szól a harmadik tárló. A klasszikus istenvilág alakjai láthatók itt kőbe vésve és bronzba öntve: Iuppiter, Iuno, Hercules, Venus szobrai egykoron templomokban és háziszentélyekben álltak. A romkerti Mercurius-szentélyben kerültek elő a fogadalmi- vagy ajándéktárgynak tartott Venust, Matronát és Dea Syriát ábrázoló ólomszobrocskák. Feliratos és jelenetet ábrázoló, kerámiából készült lepénysütő formák is láthatók; használatuk az állami ünnepségekhez és a tartományi császárkultuszhoz köthető. Keleti eredetű kultuszok is megjelentek Savariában, melyek közül leghíresebb az egyiptomi Isisé, akinek már az 1. században templomot emeltek. Számos műtárgy kapcsolódik az egyiptomi kultuszokhoz, például a gyönyörű fehérmárvány Sarapis-fej, a Bastetnek tartható bronz macskaszobor, íbiszábrázolás. A szír eredetű Iuppiter Dolichenus temploma az Iseumtól nem messze állt; a Maximinus császár által elpusztított szentélyben találták az istent ábrázoló kőtöredéket. A zsidó vallást egy ménórát ábrázoló mécses képviseli, a korai keresztényekre pedig egy Menas-ampolna utal.
A terem végén találjuk a „Művészetek” feliratú vitrint. A kiállított leletek között kő- és bronzszobrokat, valamint borostyánból készült ékszereket láthatunk. A kisplasztikák közül Hercules, Fortuna, Mercurius gyakran szolgált témájául tartománybéli mestereknek. Nagyobb szobrokhoz tartozhattak a különböző láb- és kéztöredékek, a bronz Hercules-bunkók vagy a szintén bronzból készült bőségszaru.
Kettős vitrin tudósít az ókorban használt építőanyagokról, illetve burkolási módszerekről – például padlókocka, mozaik és márvány –, valamint a savariai fazekasság termékeiről: antefix, mécsesnegatívok, mécsesek, homokbeszórással díszített kerámiák, maszkosedények láthatók itt. A vitrin mögötti terepasztalon makett ábrázolja a város egykori védműveit, és a Romkertben feltárt nyugati városrészt a Mercurius-szentéllyel. Szintén makett jeleníti meg a felirata szerint tűzvészben elpusztult, majd újjáépített horreumot, azaz gabonatároló épületet. A tárgyasztal nagyobb részét szintén a savariai leletek leggazdagabb csoportja, a fazekasság termékei töltik ki: mázas edény, háromlábú tál, kancsó, korsó, urna, fazék, csupor, pohár, váza, számtalan változatban. Nagyméretű, állati erővel hajtott malom és mezőgazdasági vaseszközök, eke, csoroszlya, kapa zárják Savaria ipartörténeti emlékeit.
A terem legutolsó eleme a római kori temetkezések bemutatásának szánt tárló. Az itt található emlékek részben mellékletek, például borostyánkő, bronz vagy csont ékszerek és viseleti tárgyak, részben pedig különböző formájú és funkciójú kerámia- és üvegedények. A vitrin mellett áll Iulia Priscilla Kr. u. 3. századból származó, figurális ábrázolású sírköve.
„A rómaiak városa Savaria” című kiállító terem rendezői több módszert alkalmazva tervezték a kiállítást. A padlószint terepvonulatai fölött álló- és fekvővitrinek, valamint tárgyasztal található. A vitrinek válogatott leletei az ókori tárgyak minőségét és szépségét, a tárgyasztal kerámiái pedig mennyiségüket érzékeltetik. A tárgyasztal makettjei és a padlón ábrázolt topográfiai viszonyok kiválóan kiegészítik egymást. Számos unikális műtárgy, például az elefántcsont Bacchus-szobor, elkerült Szombathelyről, némelyek pedig raktárban találhatók; ezeket időszaki kiállításokon lehet látni. Az utóbbi 20 év régészeti feltárásain előkerült leletek kiállítására, csekély kivételtől eltekintve – mint a már ismertetett Herényi aranykincs és az alább említendő mérföldkő – még nem került sor. A Savaria Múzeum a közeljövőben tervezi az elmúlt 20 év ásatási anyagainak időszaki kiállításon történő bemutatását, és megvalósulhat egy új állandó kiállítás is.
Savaria Múzeum – Lapidarium
A Szily János által gyűjtött kőemlékek jelenleg a múzeum alagsorában, a Paulovics István által 1939-ben létesített lapidariumban tekinthetők meg. A romantikus hangulatú terem gyakran szolgál rendezvények, előadások, konferenciák helyszínéül.
A kőtár legjelentősebb műtárgya a Fő téri ásatás alkalmával 1998-ban előkerült mérföldkő, amelyet minden bizonnyal a város alapításakor állítottak. Pannonia ezidáig legkorábbi mérföldköve felirata szerint a Rómát Savariával összekötő 675 mérföld hosszú út végén állt. Rómát említő, illetve a távolságot attól számláló mérföldkő Itálián kívül eddig csak Galliából és Hispániából került elő, a szombathelyi a harmadik. Ez a mérföldkő nem egyszerűen az út mellett álló, a távolságot a következő városig mutató oszlop volt: Savaria városának a feliraton történt említése egy újonnan rómaivá lett térség központjának szánt, tudatosan alapított római várost kötött a birodalom fővárosához. Ahogy Rómában az ún. „arany mérföldkő” kifejezte, hogy a birodalom útjai a fővárosban találkoznak, ez a felirat az új tartomány esetében azt jelentette, hogy Pannoniában „minden út Savariába vezet”.
A városalapítás korából származó kőemlékek az első telepesek kilétére derítenek fényt. Az alapításkor kijelölt területet először a legio XV Apollinaris kiszolgált katonái vették birtokba, akik elbocsátásukkor egyforma értékű földterületet kaptak. Mellettük a legio X és XIIII Gemina katonái telepedtek le Savariában. Az „alapító polgárok” közül hatot síremlékük feliratából ismerünk: Lucius Naevius Rufust, Caius Alfius Secundust, Lucius Licinius Lepidust, Marcus Aurelius Romanust, Sextus Uttiedius Celert és Publius Maecius Sabinust. A katonákkal észak-itáliai és emonai (ma Ljubljana) kereskedők érkeztek, és az első lakók közé sorolhatjuk a kelta bennszülött származású, de már latinul tudó Bataion fia, Atta nevű kereskedőt is.
Az alapítók személyén kívül megismerhetők a feliratokból a savariai polgárok vallási szokásai, hiszen általában feliratos oltár készíttetésével hálálták meg isteneiknek a teljesített kérést. Az oltárok tanúsága szerint Savariában előszeretettel áldoztak Iuppiternek, Iunonak, Mercuriusnak, Nemesisnek, Silvanusnak, Fortunának, Dianának, Lunának, Marsnak, Herculesnek, sőt a Fatáknak, a kelta eredetű végzet-istenségeknek, de természetesen Isisnek, a Szfinxeknek, Iuppiter Dolichenusnak és Magna Maternek is. Egy olyan istenpárral is találkozhatunk, melyek Savarián kívül eddig még nem fordultak elő feliraton. Itunusról és Itunáról van szó, egy másik oltár szavai szerint „az utazás és mindkét út isteneiről”. A két oltár egymás mellett egy gödörben volt elrejtve, és talán nem véletlen: a Borostyánkő út mellett kerültek felszínre.
Monumentális szobortorzók képében Róma legnagyobb isteneit, Iuppitert, Iunot és Minervát, azaz a capitoliumi triászt, csodálhatjuk. Hasonlóan nagyméretű Aelius Caesar portréja, amely Felső-Pannonia Savariában lévő császárkultusz-központjában állhatott.
A nagyméretű kőemlékek közé tartoznak az épülettagozatok, hatalmas párkányok, oszlopok, oszlopfők, márvány szoborbázisok. Középületben vagy köztéren állhatott egy Kr. u. 1. századi hatszögletű győzelmi márványbázis, amelyről állítójának, valószínűleg a város patrónusának nevét kivésték. Szintén damnatio memoriaevel, azaz emlékezetének eltörlésével sújtották Domitianus császárt: két nagyméretű, középület építésekor készített kőtábláról vésték ki a nevét. Titus Cnorius Sabinianus felirata tűzvészben elpusztult épület újjáépítéséről szól, míg Lucius Octavius Faustinianus Iuppiter Depulsornak ajánlotta középület építését megörökítő feliratát.
A legtöbb kőemlék temetőkből került elő. Különböző méretű sírfeliratok mellett sírépítmények díszeit fedezhetjük fel a kőtárban, egy díszes szarkofág vagy egy kőládasír a temetkezés módját mutatja. A sírfeliratok díszítésének mértéke és szövegezése is különbözik: a szegényebbek megelégedtek egy egyszerű, díszítetlen felirattal, a gazdagabbak, így Caius Sempronius Marcellinus hatalmas sírkövén a trójai mondakörből vett jelenetet ábrázoltak.
Külön figyelmet érdemelnek Savaria ókeresztény sírkövei, melyek nem csak mennyiségük miatt – Magyarországon itt került elő a legtöbb – hanem az általuk átadott információk miatt is fontosak. A keresztény hitűek Savaria keleti temetőjében temették el halottaikat, köztük Launio és Secundus vándorfestőket, az ártatlan tejtestvéreket, és Nammius Quintust, a temető őrét is.
Az elmúlt évek régészeti feltárásain számos új kőemlék került napvilágra, melyeket a közeljövőben időszaki kiállításon lehet majd látni.
Járdányi-Paulovics István Romkert – Püspökkert
Az ókori Savaria területén az első szervezett ásatást Géfin Gyula, a szeminárium aligazgatója vezette Járdányi-Paulovics István szakmai irányításával. A Szeminárium 1938-as bővítésekor fellelt mozaikpadló fölé védőépületet húztak, az előkerült falmaradványokat és útfelületeket pedig a felszínen hagyták, így a város római kori múltját a közönség számára is láthatóvá tették. Munkájuk gyümölcseként létrejött a Romkert, Szombathely egyik kulturális nevezetessége. A romok helyreállítása, és az azokat szolgáló feltárások folyamatosan zajlottak 1960-tól egészen napjainkig. Az ásatásokat Szentléleky Tihamér, Buócz Terézia és Hajmási Erika vezették.
A feltárásokon elsőként felszínre került épület egy nagyméretű, apszissal záródó, mozaikpadlóval ellátott terem volt, melyet az ásatók Quirinus, a Savariában mártírhalált halt sisciai püspök bazilikájaként azonosítottak. Elméletük alapját a közelben megtalált városkapu adta, hiszen a mártírakta szerint Quirinust a scarbantiai kapunál fekvő bazilikában temették el. Azóta bebizonyosodott, hogy a mozaikos épület nem bazilika volt, és az említett városkaput a város északi részén kell keresni. Ezt a Savaria északi városrészében végzett újabb ásatásokon talált ókeresztény leletek – mint például egy krisztogrammos ruhakapcsoló tű és egy monogramkereszt formájú lámpafüggesztő – is alátámasztják.
A Romkert mozaikos terme egy palotakomplexum része volt, amelyet a 3–4. század fordulóján építettek a helytartói székhellyé lett Savariában. A helytartói palotát Constantinus uralkodása alatt, a Kr. u. 330-as években a gyakori császári jelenlét miatt kibővítették; ekkor épült a trieri Aula palatina mintájára az uralkodói fogadóteremnek tekinthető csarnok. A legnagyobb feltárt pannoniai terem padlóját akantuszindával szegélyezett, geometrikus motívumokkal illetve növényi és állati ábrázolásokkal díszített mozaik fedte. Középső része teljesen megsemmisült a középkori várárok ásásakor.
A palotaegyüttes létesítésekor több insulát összevontak; ezt legjobban a korábban használatban lévő út bazaltburkolatára alapozott épületek mutatják. Megszüntettek egy fürdőt és több lakóépületet, köztük egy peristyliumos lakóházat. A palota részeként emeltek egy oktogonális épületet, melyet fűtési rendszere és szigetelése alapján (magán-) fürdőnek tarthatunk. Az épület minden bizonnyal évszázadokon át használatban maradt, hiszen a 9. századi frank vár, majd a középkori magyar kerekvár is köré épült.
Egyetlen épületet nem érintett a palota létesítése: a Mercurius-szentélyt, melyben számos, Iuppiternek és Mercuriusnak szentelt oltárt, reliefet, szobrocskát, mécsest, füstölőtálat találtak a már említett ólom fogadalmi tárgyakkal együtt. A szentély alaprajza nem követi a római kori templomalaprajzokat: kelet felől nyíló bejáratából egy előcsarnokba, majd egy oszlopokkal tagolt, átriumszerű helyiségbe, a szentélybelsőbe jutunk.
A szentélytől nyugatra fut a római város nyugati védőfala, melynek egyik négyszögletes tornya is feltárásra került. A falon kívül vezet a Borostyánkő út várost elkerülő szakasza. Egy nagyfelületű útkereszteződés délkeleti sarkában állt a vámház. A korábban előkerült feliratok alapján sejteni lehetett, hogy Savariában vámállomás működött, a pontos helyét a városfal nyugati oldalán előkerült rendkívül ritka vámbélyegző mutatta meg.
Az útkereszteződés északnyugati oldalán található egy insula, több műhely- és raktárhelyiséggel, üzlet- és lakórésszel. Az előkerült kemencékből, rengeteg kerámiából, formanegatívokból, terrakotta szobrocskákból tudjuk, hogy ez Savaria egyik kézműipari központja, elsősorban fazekastermékeket előállító iparosnegyede volt. Az insula egy része fölött napjainkban presszó üzemel, melynek alagsorában a 2001-ben nyílt, Buócz Terézia és Medgyes Magdolna által rendezett Savariai fazekasok című kiállítás látható.
A kiállítás a város fazekasságának emlékeit mutatja be az őskortól a középkorig. A belépő látogatót az egykori mesterek munkáját szemléltető kelta és római kori kemencetípusok rekonstrukciói fogadják, mellettük a nyersanyag, félkész és kiégetett darabok. A római falak és alapozások között haladva elérünk a Romkert fazekasnegyedének leleteihez: számtalan edénytípus, negatívok, rontott darabok, különböző terrakotta szobrocskák. A szobrok közül szépsége folytán kiemelkedik a Venust ábrázoló töredék, és jellemzőek a különböző arcokat formáló edénydíszek is. A Kr. u. 2. századi savariai mesterek foglalkoztak az ún. raetiai kerámia helyi gyártásával, míg a késő császárkorban mázzal bevont edények előállítása volt fő profiljuk. Számos edényégető kemence került napvilágra a Romkerten kívül is, melyek szintén a lakosság számottevő fazekas tevékenységét igazolják. Iseum A savariai Iseum létezéséről már a 18. század végén Szily János birtokába került és múzeumában kiállított emlékek is hírt adtak. A Szombathely legfontosabb turisztikai célpontjává, jóformán jelképévé vált Isis-szentély 1955-ben került elő, Szentléleky Tihamér tárta fel, majd Hajnóczi Gyula tervei alapján rekonstruálták. A romterület évtizedekig szolgált nyári kulturális rendezvények, például a Varázsfuvola előadásának helyszínéül, azonban az utóbbi években a betonba ágyazott eredeti márvány-faragványok állapota egyre siralmasabbá vált. Részben ezért, részben az időközben felmerült vitás kérdések tisztázása végett az elmúlt évben újabb kutatás vette kezdetét Sosztarits Ottó vezetésével. Ennek részeként lebontották a márvány reliefeket, melyeket restaurálás után a Képtárban 2002. februárjában nyílt, „Távcső nélkül – A savariai Iseum kőfaragványai” című időszaki kiállításon lehetett megcsodálni. Az Iseum frízének jelenetei két csoportra oszthatók: egy részük az egyiptomi és római isteneket, a Sothis-kutyán ülő Isist, Geniust, Marsot, Victoriát és Herculest ábrázolja, a már Szily által kiállított Anubis-reliefen viszont istenek maszkját és jellemző tárgyait viselő emberek láthatók.
A szentély környékén jelenleg régészeti feltárás folyik. A szentélykerületen kívül, attól keletre továbbra is látható a nagyméretű oszlopcsarnok, az előtte futó Borostyánkő út, és kissé távolabb a feltárt Iuppiter Dolichenus szentély. Az Isis-szentély még álló rekonstrukciója négyoszlopos pódiumtemplomot mutat, hosszanti oldalaiból két előrenyúló antefallal, a két középső oszlop közé vágott lépcsővel. A templom előtt nagyméretű oltár, az áldozatok helyszíne áll. A belső udvar két oldalán kisméretű helyiségek sora húzódik.
A feltárás után, annak eredményeinek ismeretében készül el az Iseum új rekonstrukciója, amely így ismét Szombathely turisztikai központjává és jelképévé válhat.
A Borostyánkő út
A város legújabb műemléke a Fő téri OTP bankfiók üvegpadlóján keresztül látható: Sosztarits Ottó 90-es évekbeli feltárásai nyomán itt nyílt lehetőség az előkerült ókori emlékek bemutatására. A lábunk alatt a város életében fontos szerepet játszó, 6 méter széles, bazaltburkolatú Borostyánkő út Savaria belvárosát átszelő szakasza látható. Az úthoz nyugat felől csatlakozik egy keskenyebb utca; a kereszteződésben megnyitott útburkolat alatt előtűnik a város szennyvízrendszerének egy csomópontja. Az út insulákat választ el egymástól; a homlokzati falak vonalain túl lakó- és üzlethelyiségek sora húzódik. Az út mindkét oldalán téglapillérek által tartott árkádsor fedi a járdákat. Az egyik pilléren álló oszlop áttöri az üvegfalat és eredeti magasságában pompás korinthoszi oszlopfő tekint le ránk. Végezetül egy nem a hagyományos értelemben vett gyűjteményről is szót kell ejtenünk: Savaria-Szombathely történetéről és régészetéről megszerzett információk legfrissebb gyűjteményéről, a „Savaria monográfiáról”. Minden történelem iránt érdeklődő haszonnal forgathatja Kiss Gábor, Tóth Endre és Zágorhidi Czigány Balázs Savaria-Szombathely története a város alapításától 1526-ig című, 1998-ban megjelent könyvét. |
Bejegyzések
_kicsi.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése