Szép versek IV.

RIDEG ÚRNŐJÉHEZ

Marvell

Ha több volna az év, a föld,
nem lenne bűn a gőgje, Hölgy.
Tűnődnénk, hogy múlassuk itt
hosszú szerelmünk napjait.
Te hindu Gangesz peremén
rubintot lelnél, amig én
sírnék. Szeretném tizenöt
évvel a vízözön előtt,
s ön lenne egyre kényesebb,
míg megtérnek a héberek.
Növényszerelmem nőne, mint
hatalmas birodalmaink,
s száz évig dícsérném neked
a homlokodat, szemedet,
kétszáz év egy-egy melledért,
a többi harmincezret ér,
külön kor minden egyes ív,
legvégül maradna a szív.
Hölgyem, ön ennyit érdemel,
s olcsóbban énnekem se kell.

De hallom egyre közelebb,
az időszekér közeleg,
s túl mindnyájunk előtt a vad,
vastag öröklét-sivatag.
Szépséged nem lelik sehol,
dalom a sírba nem hatol,
s megörvendeztet férgeket
megóvott szűzi érdemed.
Erényed porba hull alá,
gyönyöröm válik hamuvá.
Jó titkos hely az, mégis ott
ölelni senki sem szokott.
Most, míg az ifju színözön,
mint hajnalharmat bőrödön,
míg lelked, élő tűz, lobog,
s gőzölgik apró pórusok,
játsszunk hát most, amíg szabad,
szerelmes sólyommadarak,
inkább időnket falva itt,
mint tűrni lassú karmait.
Minden erőnket, buja fényt,
magasba dobni labdaként
s a gyönyört ólomkapukon
át elragadni szilajon.
S ha meg nem áll a mi Napunk,
inkább pörgessük mi magunk.

(Vas István)

A HÖLGY, AKI FELAJÁNLJA
A TÜKRÉT VÉNUSZNAK

Prior

Vedd el tükröm, nem vagyok
már a régi, hervadok,
és amivé változom,
add ne látnom, Vénuszom!

(Pór Judit)

LULLIN-NÉ ASSZONYNAK

Voltaire

Ugyan, csak nincsen meglepetve,
hogy ért bár nyolcvan tél utol,
Múzsám, a vénhedett, a gyenge,
még egyre verseket dudol?

Van, hogy egy foltnyi zöld kilátszik
a rétből, melyet jég takar;
a természetnek vígaszt játszik.
Igaz, hogy elszárad hamar.

A szép napok multán is olykor
meg-megcsiccsen még egy madár;
igaz, nem oly lágyan, vigan szól:
nem párját hívogatja már.

Igy - alig illik bár kezembe -
fölveszem én is lantomat;
így próbálgatom hangomat,
mielőtt végleg berekedne.

"Halódva, végső búcsumon
karolni téged szeretnélek,
szemem szemedbe kulcsolom"
mondta Tibullus kedvesének.

Mégis, ha végleg alkonyul,
s a léttel a lélek is hunygat,
lesz kedvünk nézni galambunkat,
karunk akkor is érte nyul?

Biz elfeledjük mindahányan
legénykedésünk mint vala.
Örült halandó valaha
találkának a hideg ágyban?

Kedvesünkre is sor kerül,
feledi, mily szép volt a teste,
s hogy csak a szerelmet kereste,
feküdni örök éjbe dül.

Születünk, élünk e szép völgyben
s meghalunk. Sétálunk soká
a semmiből jövet... hová?
Tudja az isten, drága hölgyem.

(Illyés Gyula)

RÖGTÖNZÉS

Voltaire

Kell gondolkozni; ha nincs gondolat,
bár lelke van, az ember léte aljas;
kell szeretni; célt, értelmet ez ad:
az emberélet enélkül siralmas.

Kell, hogy legyen meghitt baráti kör,
kiművelt, nem önhitt fők társasága,
amelyben otthonos számos gyönyör,
mely nélkül végtelen a napok hosszusága.

Kell, hogy legyen egy kipróbált barát,
kit az ember megkérdez, kire hallgat,
ki csillapítja lelkünk viharát,
élét vevén a kéjnek és a bajnak.

Kell, hogy legyenek pompás estebédek,
hol, fesztelen, az ember csemegél,
jó borokat és szellemes igéket,
és mégse részeg, hogyha végetér.

És vallani kell, éjjel, ráborulva,
a drága tárgynak, kit szívünk imád,
és ha felébredtél, folytatni újra
s álmodban is gondolni rá tovább.

Barátaim, elismerhetitek,
s én már tudom, hogy élhető az élet!
Nos, a perctől, hogy Silvia szeret,
mindez magától, könnyen az enyém lett.

(Jékely Zoltán)

SZÁDÁBÁD

Nedim

Bútól terhes szívem súlyát már magamban nem birom,
menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom!
Odalent a kikötő, hatevezős csónakon
menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom.

Menjünk együtt játszani, az idő majd eltelik,
új szökőkútból iszunk, Teznim vize felszökik,
nézzük, hogy a sárkány szája ontja élet-csöppjeit,
menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom.

Menjünk együtt kóborolni tó körül, fák alatt
nézzük meg a palotát, mennyi szép új árnyalat,
énekeljünk hangot váltva gázeleket, sárkikat,
menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom.

Kérj anyádtól engedélyt, szent imára, pénteken,
egy napot majd elcsenünk a zord világtól, édesem,
kikötőig, halk utcákon, nem vesz észre senki sem,
menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom.

Nem lesz ott más, csak mi ketten és egy énekes kisér,
ott Nedim vár válaszodra és ha szád "igen"-t igér,
már aznapra, buja szépség, minden gondja véget ér,
menjünk együtt Szádábádba, menjünk, ringó ciprusom.

(Vas István)

Forrás: Szép versek