2009. április 17., péntek

Színház és terápia





Lautréamont: Maldoror énekei


Leo Amici Alapítvány Hogyan találkozik egy múlt századi francia enfant terrible és az ezredvégi színházterápia? A kérdés nem véletlen a Leo Amici Alapítvány Maldoror énekei című előadása láttán. Azért is volt annyira meglepő a költői mű feldolgozása, mivel az olasz kábítószer-függőséget gyógyító közösségekrő
l olvasva, színházterápiával még nem találkoztam. Azok az intézmények, módszerek, amelyekről eddig tudtam, az egyéniség szigorú korlátok közé szorításával, az önfeladás kikényszerítésével, szinte vakfegyelemmel érik el tiszteletre méltó eredményeiket. Ezzel szemben a Leo Amici Alapítvány közege egészen mást sugárzott: a csoport tagjainak összetartozását, szolidaritását, a problémákkal, a különbözőségekkel együtt egymás elfogadását. Az előadás ezt az erőt vetítette ki. Ez tükröződött a tekintetekben, az egymáshoz való közeledésben, az érintésekben, a szavak nélküli gesztusokban. Mózes Sándor, az előadás irányítója mondta el érdeklődésemre az alapítvány történetét, az előadások létrejöttének módját, céljaikat.

A Leo Amici A
lapítvány laikus, alulról építkező szervezet, a kollektíva erejét használja a kábítószeresek kezelésében. Leo Amici – nomen est omen, amici: barátok –, az alapítvány egykori létrehozója, a súlyos társadalmi problémákkal küszködő Dél-Olaszországban, Caserta mellett kezdte működését, előbb utcagyerekekkel, majd az 1970-es évektől a heroinrobbanás után kábítószeresekkel foglalkozott. Gyógyító munkájának alapja a szeretet, a másik ember megértése, egyéniségének tisztelete volt. Magyarországon nem egészen tíz éve működnek Pécs mellett, tizennégy személyt tudnak egyszerre fogadni. A történetnek azonban egy másik fontos szereplője is van. Georges Baal, magyar származású színházi szakember 1956 óta Franciaországban él, s Párizsban színjátszó csoportot vezet. Sokat merített az artaud-i hagyományokból is. Az ő tapasztalatai nagyban segítették a csoportot – felfogása szerint a színházban a szereplőknek saját magukat kell felmutatniuk, ennek pedig az az előfeltétele, hogy tisztába jöjjenek önmagukkal. A Lágymányosi Soros Napokon, amikor az előadást láttam, Georges Baal tartotta a bevezető tréninget: ki-ki hanggal, ritmussal és mozgással, a másikhoz közeledve vagy attól távolodva, kiadhatta a benne felgyülemlett indulatokat, fájdalmakat, szorongásokat, örömöket. Ennek az ereje hatolt el a közönséghez később az előadás során is: az epizódszerű, mégis egységes és közös szövegeken keresztül a szereplők – megőrizve különbözőségüket – közösségként szóltak, az egymásra figyelés, a szolidaritás összekötötte őket. Mindvégig a közös játék feloldó, segítő hatása érződött, ez sugárzott akár egy kötélhúzásból, akár egymás érintéséből, akár a hol agresszív, hol mazochista, hol fájdalmas vagy álomszerű költői képek előadásából. Georges Baal először 1994-ben járt Pécsett az alapítványnál, s az ő kísérletei nyomán alakult ki a jelenlegi, az eredeti olasztól alapvetően eltérő műhelymunka. Míg az előbbi önkéntes részvételen alapult, s commedia dell’arte típusú meghatározott szerepekre épített és ennek megfelelő előadásokat hozott létre, a magyar módszer mindenki számára a terápia szerves részének tekinti a színházat, amelyben nem előre megadott színdarabot dolgoznak fel, hanem a szereplők saját maguk választják ki az irodalmi szöveg megfelelő részeit, a „script-író bizottság" minden egyes előadás előtt megszerkeszti a művet. Amióta a társaság 1997-ben felfedezte Lautréamont Maldoror énekei című prózakölteményét, azóta ennek alapján dolgoznak. A múlt századi szimbolista költő fiatalon írott egyetlen műve igen sajátos karriert futott be. Kiadásakor észrevétlen maradt, ráadásul a szerző huszonnégy éves korában meghalt, így nem is menedzselhette írását. Századunkban azonban felfedezték, különösen a húszas években a szürrealistákra gyakorolt nagy hatást. A prózavers hat éneke epizódokból, a lektűröktől a krimiig a legkülönbözőbb műfajú részekből áll össze. Már magán a címen is vitatkozik az irodalomtörténet: egyesek szerint rejtett szójáték – mal d’aurore – (kb. hajnal kínja, betegsége), mások szerint egészen mások a jelentésrétegei. Vér és szadizmus, ugyanakkor álomszerű szépség találkozik a műben. Mi sem alkalmasabb, mint a Maldoror énekei a maga keménységével arra, hogy nehéz életélményeket feldolgozzanak általa. A gonosszal viaskodó, lázadó művet a szereplők először is elolvassák, majd ki-ki maga dönti el, melyik szöveggel, szereppel azonosulva kíván színpadra lépni. A megállapodás szerint rövidíthetnek a szövegen, de nem egészíthetik ki, nem toldhatják meg. A tréningek fontos összetevője ezeknek a részleteknek az elemzése, annak megbeszélése, hogy miért éppen az adottra esett a választás, milyen személyes köze van hozzá előadójának. A heti kétszeri próba, az előadások a terápia szerves részei: a fiatalok könnyebben jutnak el önmaguk megismeréséhez, megtalálásához, egyéniségük felmutatásához. A frissen érkező a csoport tagjává válhat, segítséget kap a beilleszkedéshez, esetleges kezdeti ellenállásának leküzdéséhez. Így válik az egykori enfant terrible a korábbi kábítószeresek társává abban, hogy önmagukat adhassák a színpadon, feldolgozhassák válságaikat, problémáikat, hogy az előadás közvetlenül róluk szóljon. Nemcsak a bemelegítésnek, hanem az előadásnak is rendkívül fontos elemei a hanghatások, a mozgások, az egymás érintése, a közös érintkezések, amelyek például a férfi–nő kapcsolat újragondolásában, a szexuális kapcsolatok szempontjából is érdekesek a közösség tagjai számára – a terápia ideje alatt egyébként nem élnek szexuális életet. Mint Mózes Sándor elmondta, a rendezés sem egyszemélyes feladat, ennek lehetőségét gyakran átadja a „színészeknek" – az általam látott előadást is egy-egy epizód főszereplője rendezte. 1997 óta, amikor Bognár Róbert fordításában megismerték a költeményt, 34 előadásuk volt. Mindegyik más és más, külön forgatókönyv szerint zajlik, s mintegy háromhetes tréning előzi meg. A munka azonban itt nem ér véget: igen fontos számukra az előadás végén a közönséggel való beszélgetés – ez az, ami Lágymányoson sajnos elmaradt –, majd maguk között is értékelik az előadást. A kábítószerről leszokni próbáló fiatalok számára különösen fontos, hogy végigvigyenek problémákat, hogy kérdésekkel szembesüljenek, hiszen a kábítószeres állapot éppen erről szoktatta le őket: csak „túl legyenek" a dolgokon, nem gondolkodni róluk, nem elemezni őket, mindenfajta konfrontálódást kerülni. Az általam látott előadást éppen az utolsó előtti fázis, a közönséggel való beszélgetés hiánya miatt érezték csonkának, nem igazán sikerültnek. A színjátszást természetesen nem tekintik csodaszernek, a másfél–két éves terápiának ez csupán egy része. Jelentősége abban is áll, hogy segít koncentrálni, kiállni az emberek elé, erősíti a csoportkohéziót.

Fried Ilona
- Criticai Lapok



Lautréamont: Maldoror énekei

Lautréamont grófjának – igazi neve Isidore-Lucien Ducasse – mint embernek és mint írónak egyaránt rendkívüli sorsa volt. Huszonnégy éves korában halt meg, szinte teljesen ismeretlenül. Életében művének csak töredéke jelent meg, az is visszhangtalanul. Rimbaud-t idézi emlékezetünkbe, hogy Lautréamont hangja megdöbbentően szokatlan volt korában, hogy a közönség nem ismerte, hogy életműve felmérhetetlen hatással volt a francia költészet további életére. A szürrealisták fedezték fel, előfutárukat látták benne, kivált a Maldoror énekei költőjében. Ez a féktelen szenvedélyű költő féktelen szenvedélyű prózai költeményében megtagja a hagyományos emberi értékeket, mindazt, amit az élet értelmének szokás tekinteni, kötöttséget, eszmét, észt és érzelmet, s persze, s legelsősorban, magát Istent. Keserűen kineveti önmagát is, ha költői lendülete a magasba röpteti, s közben mohón áhítja, amit megtagad, s a kamasz kegyetlenség prófétája önkéntelen szeretettel és irgalommal szól a megnyomorítottakról. Eredeti tehetsége biztos mozdulatokkal dobja el a vadromantika megkopott kellékeit, a rutinképeket, a kiürült frázisokat. A szállóigévé lett meghökkentő hasonlatok, amelyekről Lautrémont először híressé vált, inkább csak érdekesek: az igazi mély és eredeti költő nagy freskóinak áradó-kanyargó, erős sodrú és szertelenül tömött, mégis fegyelmezetten célba indázó mondataiban lakik.

Nincsenek megjegyzések: