Színház és terápia

Lautréamont: Maldoror énekei

Leo Amici Alapítvány Hogyan találkozik egy múlt századi francia enfant terrible és az ezredvégi színházterápia? A kérdés nem véletlen a Leo Amici Alapítvány Maldoror énekei című előadása láttán. Azért is volt annyira meglepő a költői mű feldolgozása, mivel az olasz kábítószer-függőséget gyógyító közösségekről olvasva, színházterápiával még nem találkoztam. Azok az intézmények, módszerek, amelyekről eddig tudtam, az egyéniség szigorú korlátok közé szorításával, az önfeladás kikényszerítésével, szinte vakfegyelemmel érik el tiszteletre méltó eredményeiket. Ezzel szemben a Leo Amici Alapítvány közege egészen mást sugárzott: a csoport tagjainak összetartozását, szolidaritását, a problémákkal, a különbözőségekkel együtt egymás elfogadását. Az előadás ezt az erőt vetítette ki. Ez tükröződött a tekintetekben, az egymáshoz való közeledésben, az érintésekben, a szavak nélküli gesztusokban. Mózes Sándor, az előadás irányítója mondta el érdeklődésemre az alapítvány történetét, az előadások létrejöttének módját, céljaikat.

A Leo Amici Alapítvány laikus, alulról építkező szervezet, a kollektíva erejét használja a kábítószeresek kezelésében. Leo Amici – nomen est omen, amici: barátok –, az alapítvány egykori létrehozója, a súlyos társadalmi problémákkal küszködő Dél-Olaszországban, Caserta mellett kezdte működését, előbb utcagyerekekkel, majd az 1970-es évektől a heroinrobbanás után kábítószeresekkel foglalkozott. Gyógyító munkájának alapja a szeretet, a másik ember megértése, egyéniségének tisztelete volt. Magyarországon nem egészen tíz éve működnek Pécs mellett, tizennégy személyt tudnak egyszerre fogadni. A történetnek azonban egy másik fontos szereplője is van. Georges Baal, magyar származású színházi szakember 1956 óta Franciaországban él, s Párizsban színjátszó csoportot vezet. Sokat merített az artaud-i hagyományokból is. Az ő tapasztalatai nagyban segítették a csoportot – felfogása szerint a színházban a szereplőknek saját magukat kell felmutatniuk, ennek pedig az az előfeltétele, hogy tisztába jöjjenek önmagukkal. A Lágymányosi Soros Napokon, amikor az előadást láttam, Georges Baal tartotta a bevezető tréninget: ki-ki hanggal, ritmussal és mozgással, a másikhoz közeledve vagy attól távolodva, kiadhatta a benne felgyülemlett indulatokat, fájdalmakat, szorongásokat, örömöket. Ennek az ereje hatolt el a közönséghez később az előadás során is: az epizódszerű, mégis egységes és közös szövegeken keresztül a szereplők – megőrizve különbözőségüket – közösségként szóltak, az egymásra figyelés, a szolidaritás összekötötte őket. Mindvégig a közös játék feloldó, segítő hatása érződött, ez sugárzott akár egy kötélhúzásból, akár egymás érintéséből, akár a hol agresszív, hol mazochista, hol fájdalmas vagy álomszerű költői képek előadásából. Georges Baal először 1994-ben járt Pécsett az alapítványnál, s az ő kísérletei nyomán alakult ki a jelenlegi, az eredeti olasztól alapvetően eltérő műhelymunka. Míg az előbbi önkéntes részvételen alapult, s commedia dell’arte típusú meghatározott szerepekre épített és ennek megfelelő előadásokat hozott létre, a magyar módszer mindenki számára a terápia szerves részének tekinti a színházat, amelyben nem előre megadott színdarabot dolgoznak fel, hanem a szereplők saját maguk választják ki az irodalmi szöveg megfelelő részeit, a „script-író bizottság" minden egyes előadás előtt megszerkeszti a művet. Amióta a társaság 1997-ben felfedezte Lautréamont Maldoror énekei című prózakölteményét, azóta ennek alapján dolgoznak. A múlt századi szimbolista költő fiatalon írott egyetlen műve igen sajátos karriert futott be. Kiadásakor észrevétlen maradt, ráadásul a szerző huszonnégy éves korában meghalt, így nem is menedzselhette írását. Századunkban azonban felfedezték, különösen a húszas években a szürrealistákra gyakorolt nagy hatást. A prózavers hat éneke epizódokból, a lektűröktől a krimiig a legkülönbözőbb műfajú részekből áll össze. Már magán a címen is vitatkozik az irodalomtörténet: egyesek szerint rejtett szójáték – mal d’aurore – (kb. hajnal kínja, betegsége), mások szerint egészen mások a jelentésrétegei. Vér és szadizmus, ugyanakkor álomszerű szépség találkozik a műben. Mi sem alkalmasabb, mint a Maldoror énekei a maga keménységével arra, hogy nehéz életélményeket feldolgozzanak általa. A gonosszal viaskodó, lázadó művet a szereplők először is elolvassák, majd ki-ki maga dönti el, melyik szöveggel, szereppel azonosulva kíván színpadra lépni. A megállapodás szerint rövidíthetnek a szövegen, de nem egészíthetik ki, nem toldhatják meg. A tréningek fontos összetevője ezeknek a részleteknek az elemzése, annak megbeszélése, hogy miért éppen az adottra esett a választás, milyen személyes köze van hozzá előadójának. A heti kétszeri próba, az előadások a terápia szerves részei: a fiatalok könnyebben jutnak el önmaguk megismeréséhez, megtalálásához, egyéniségük felmutatásához. A frissen érkező a csoport tagjává válhat, segítséget kap a beilleszkedéshez, esetleges kezdeti ellenállásának leküzdéséhez. Így válik az egykori enfant terrible a korábbi kábítószeresek társává abban, hogy önmagukat adhassák a színpadon, feldolgozhassák válságaikat, problémáikat, hogy az előadás közvetlenül róluk szóljon. Nemcsak a bemelegítésnek, hanem az előadásnak is rendkívül fontos elemei a hanghatások, a mozgások, az egymás érintése, a közös érintkezések, amelyek például a férfi–nő kapcsolat újragondolásában, a szexuális kapcsolatok szempontjából is érdekesek a közösség tagjai számára – a terápia ideje alatt egyébként nem élnek szexuális életet. Mint Mózes Sándor elmondta, a rendezés sem egyszemélyes feladat, ennek lehetőségét gyakran átadja a „színészeknek" – az általam látott előadást is egy-egy epizód főszereplője rendezte. 1997 óta, amikor Bognár Róbert fordításában megismerték a költeményt, 34 előadásuk volt. Mindegyik más és más, külön forgatókönyv szerint zajlik, s mintegy háromhetes tréning előzi meg. A munka azonban itt nem ér véget: igen fontos számukra az előadás végén a közönséggel való beszélgetés – ez az, ami Lágymányoson sajnos elmaradt –, majd maguk között is értékelik az előadást. A kábítószerről leszokni próbáló fiatalok számára különösen fontos, hogy végigvigyenek problémákat, hogy kérdésekkel szembesüljenek, hiszen a kábítószeres állapot éppen erről szoktatta le őket: csak „túl legyenek" a dolgokon, nem gondolkodni róluk, nem elemezni őket, mindenfajta konfrontálódást kerülni. Az általam látott előadást éppen az utolsó előtti fázis, a közönséggel való beszélgetés hiánya miatt érezték csonkának, nem igazán sikerültnek. A színjátszást természetesen nem tekintik csodaszernek, a másfél–két éves terápiának ez csupán egy része. Jelentősége abban is áll, hogy segít koncentrálni, kiállni az emberek elé, erősíti a csoportkohéziót.

Fried Ilona - Criticai Lapok

Lautréamont: Maldoror énekei

Lautréamont grófjának – igazi neve Isidore-Lucien Ducasse – mint embernek és mint írónak egyaránt rendkívüli sorsa volt. Huszonnégy éves korában halt meg, szinte teljesen ismeretlenül. Életében művének csak töredéke jelent meg, az is visszhangtalanul. Rimbaud-t idézi emlékezetünkbe, hogy Lautréamont hangja megdöbbentően szokatlan volt korában, hogy a közönség nem ismerte, hogy életműve felmérhetetlen hatással volt a francia költészet további életére. A szürrealisták fedezték fel, előfutárukat látták benne, kivált a Maldoror énekei költőjében. Ez a féktelen szenvedélyű költő féktelen szenvedélyű prózai költeményében megtagja a hagyományos emberi értékeket, mindazt, amit az élet értelmének szokás tekinteni, kötöttséget, eszmét, észt és érzelmet, s persze, s legelsősorban, magát Istent. Keserűen kineveti önmagát is, ha költői lendülete a magasba röpteti, s közben mohón áhítja, amit megtagad, s a kamasz kegyetlenség prófétája önkéntelen szeretettel és irgalommal szól a megnyomorítottakról. Eredeti tehetsége biztos mozdulatokkal dobja el a vadromantika megkopott kellékeit, a rutinképeket, a kiürült frázisokat. A szállóigévé lett meghökkentő hasonlatok, amelyekről Lautrémont először híressé vált, inkább csak érdekesek: az igazi mély és eredeti költő nagy freskóinak áradó-kanyargó, erős sodrú és szertelenül tömött, mégis fegyelmezetten célba indázó mondataiban lakik.