Jerikói rózsák kertje

(A Szentírásban olvasható történésekre, példabeszédekre épülő mese gyermekeknek)

Az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett

Jerikóban, a pálmák városában sokféle ember élt Jézus idejében: gazdagok és szegények, jószívűek és önzők egyaránt. Történt egyszer, hogy Jézus ebbe a városba érkezett. Nagy tömeg kísérte, mindenféle különös és csodás dolgokat pusmogtak róla:

- Hallottad, hogy ez a názáreti nemrégiben tíz leprást meggyógyított?!

- Igen! De arról tudsz-e, hogy mit tett Naim városában? Most jött haza a komám, ő mesélte, hogy visszaadta egy halott fiú életét! A vakok látnak, a bénák járnak! Meglátogatta általa Isten a népünket!

Míg az izgatott tömeg egyre szorosabban vette körül Jézust és tanítványait, Jerikó másik végén egy köpcös, finom selymekbe burkolt ember dudorászva locsolgatta illatos virágoktól pompázó kertjét.

- Nemes gazdám! - kiáltott oda lihegve egy siheder fiúcska. - Ha még látni kívánod azt a különleges embert, akiről oly sokat beszélnek, most megteheted! Épp a városkapu felé tart!

- Mit nem mondasz! - rivallt rá nyersen az uraság. - Még hogy én menjek elébe, egy ilyen mezítlábasnak! Hisz azt mondják, még tisztességes saruja sincs! Szó sem lehet róla! Hoztál-e nekem illatos turbolya magokat?

- Csak ezt kaptam gazdám! - húzott elő a tarisznyájából egy összeszáradt fűcsomót a fiú. - A kereskedő, akitől vettem, azt mondta, hogy ez valami csodafű Egyiptom sivatagából. Csak egy csepp víz kell neki, és gyönyörűségesen kivirágzik.

- Még hogy ez kivirágzik! - csattant fel elvörösödve a kis ember. - Előbb leszek én annak a sarutlannak a talpnyalója, mint ahogyan ez a száraz gyom kivirágzik! - tette hozzá dühösen. - Kellett nekem egy ilyen haszontalan szolgát vennem! - dörmögött mérgesen, és elindult a zsinagóga felé. - Amíg elmegyek és behajtom a fazekastól az elmaradt adóját, ültesd el ezt a szerencsétlen gyomot! - kiáltott vissza a fiúnak.

Út közben tovább morgolódott. Feltűnt azonban neki, hogy a zsidók, akik eddig mindig megvetően elfordították tekintetüket, ha vele találkoztak, most rá sem hederítettek. Mintha mindannyian a városkapu felé tartanának. "Mi lenne, ha én is arra venném az irányt? Végül is a fazekas megvár. De már akkora a tömeg, hogy úgysem látok majd semmit! Mitévő legyek? - töprengett magában, mikor tekintete az útszéli fügefára esett. - Alsó ágai nincsenek túl magasan, még én is könnyen elérhetném..." - gyorsan körülnézett, és abban a pillanatban már fel is kapaszkodott az egyik lelógó ágra. Éppen időben, mert a tömeg egyre közeledett.

- Áldjuk az Istent, ég és föld Urát! Hiszen ez az ember az előbb még vak volt, az út mentén koldult, s most újra lát! Csoda történt! - kiabálták az emberek mindenfelől. Zakeus, mert így hívták a fán kuporgó adószedőt - izgatottan, lélegzetét visszatartva figyelt. Végre meglátta azt, akit már olyan régóta keresett tekintetével. "Milyen nyugodtan lépked - gondolta magában. - Mintha nem is törődne a körülötte tolongó tömeg lökdösődésével, kiabálásával, csak megy egyenesen előre. Hiszen mindjárt ideér!"

- Zakeus, gyere le hamar! - hangzott fel a lágy, de határozott férfihang. - Ma a te házadban kell megszállnom.

A nép először kíváncsian tekingetett felfelé, hogy ki lehet az a szerencsés, akit Jézus megszólított, majd döbbenetüket csöppet sem titkolva kiáltozni kezdtek:

- Hiszen ez egy bűnös ember, adószedő, aki már sokunkat becsapott! Nem mehetsz be hozzá, Uram! - Zakeus azonban levetve büszkeségét, odaállt Jézus elé és így szólt:

- Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit becsaptam, négyszer annyit adok neki helyette.

A tömeg meglepetten hördült fel. Jézus azonban elégedetten karolta át Zakeus vállát, és így szólt:

- Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.

Zakeus boldogságban úszva kísérte haza váratlan vendégét. Most, hogy Jézus mellett lépkedett, egyszerre észrevette a porban ülő szegény koldusokat, a szakadt köntöskében földön kapirgáló gyermekeket. Tőle szokatlan módon hozzájuk sietett:

- Tessék! - vette ki zsebéből a fényes pénzérméket, és odanyújtotta nekik. - Sajnos több nincs nálam, de szívesen látlak benneteket otthonomban, ha valamire még szükségetek lenne!

Mint meleg simogatást, érezte a hátán Jézus tekintetét, és egyszeriben olyan könnyűnek és egyszerűnek tűnt minden. Már a háza kertjében jártak. Még néhány lépés és hazaérnek.

- Köszönöm! - fordult Zakeus Jézus felé. - Megnyitottad a szememet! Eddig azt hittem, akkor leszek boldog, ha minél több pénzt össze tudok kaparni magamnak. Ezért még csalni is képes voltam. De ettől sosem lettem boldogabb. Sőt! Állandóan rettegtem, hogy elveszíthetem, amim van. De most olyan kincset találtam, amit már soha senki nem vehet el tőlem! Egy csepp szereteted elég volt ahhoz, hogy új életre keljek!

- Ahogyan a virágod is! - mutatott Jézus a pompás bimbókkal teli "fűcsomó" felé. És valóban. A kis, száraz füvecske, amit a szolgáló fiúcska elültetett és megöntözött, új életre kelt. Kizöldült és pattanásig feszülő, piros bimbókkal várta, hogy végre rákerüljön a sor, és gazdája után ő is kivirágozhasson. Ezzel dicsérve mindenek Urát, aki még a legparányibb és legsemmirekellőbb élőlényéből is képes remekművet alkotni.

Forrás: Katona Marianna - Új Ember Magazin