Adalékok a jezsuita világszolidarizmus történetéhez

Az 1965. júniusában lezárt Rózsa-per egy olyan változóban lévő - átmeneti - kül- és belpolitikai feltételrendszerben formálódott, amikor a külső hatások és a belpolitikai lépések, intézkedések észrevehetően egymásra reflektáltak.

A világszolidarizmus - a jezsuita identifikáció része és egyházi kontextualitása

A történeti kontextusunk ezért nem pusztán az események háttere vagy kerete, hanem a valóságkonstrukció önmagában is összetett szerves része. Jelen cikk csupán annak a problémának a felvetésére vállalkozik, hogy az adott történeti közegben az érintettekről -akik maguk is e közeg részei- miként tudósítanak a különböző történeti és filozófiai előfeltevésekből kiinduló interpretációk.

Cikkem témája tehát nem a Rózsa-per, vagy a `világszolidarizmus` története, hanem sokkal inkább a róluk való beszéd értelmezése; látni fogjuk ugyanis, hogy egy adott kérdés - mivel csupán interpretációkon át közelíthető - új és új kontextusba kerülve mindig más-más jelentéseket kaphat. Nemcsak mert félreértelmezhető, hanem mert folyamatok terméke, mely nem függetlenedhet az adott kor történeti paradigmáitól. A többszöri befogadás ugyanannak a személynek ugyanarról a műről alkotott képét is gyökeresen megváltoztathatja.

Deszkriptív megközelítés helyett ezért az események diszkurzív elemzésére teszek kísérletet, melyben estünkben a jezsuita renddel ill. a világszolidarizmussal kapcsolatos ügyek használatának, értelmezésének hermeneutikai aspektusait emelem ki. Nem elsősorban a cselekvés felől közelítjük meg a témát, hanem azzal foglalkozunk, hogy miként értik és teremtik meg a korabeli egyházpolitika alanyai az egyházpolitika világát.

A kutatás során felmerülő - részben módszertani jellegű problémák az alábbiakban összegezhetők:

- A gyökeresen különböző, részben áthagyományozódott diszkurzív tradíciók hogyan artikulálódtak a kor fellazult tételben megfogalmazódó világában?
- A tradíciók elemeiből megfogalmazott konstrukciókat mennyire szőtték át egyedi elemek?
- Hogyan befolyásolták a szereplők gondolkodását és az adott probléma kimenetelét a történetileg felhalmozódott tapasztalatok?
- A tradíciók és interpretációk összeálltak e identifikációs stratégiává?

Mivel a rendek felszámolása és szétszórattatása - egyoldalú, állami lépésről lévén szó - a szerzetesek `belső` fogadalmát nem érintette, olyan alternatív létállapot kialakítását indukálta, ami mégiscsak lehetőséget ad a szerzetesi létforma intézményesültség nélküli megőrzésére. 1949-1950- ben, noviciátusuk utolsó évében néhány fiatal rendtag - Bodai József, Rózsa Elemér, Horváth József, Bálint József és Tamás János - egy szemináriumi kört hozott létre, P. Dombi József vezetésével. A tanulmányi csoport tagjai, a gyakorlati papi munkára készülve, az aktuális `korkérdések` vizsgálatával foglalkoztak lelkigyakorlatos szempontból.

Társadalomteológiai helyzetértékelésükben, a szolidarizmus rendező elvéből levezetve egy korszerű világkép kifejtésére és rögzítésére törekedtek, meghatározva mindenekelőtt az evangélium fényében cselekvő ember lehetőségeit és a korszerű apostoli munka alapelveit a modern társadalomban. Indokolttá tette ezt az a felismerés is, hogy egyházi vonalon és társadalmi kérdések vonatkozásában hiányzott egy kidolgozott, a megváltozott körülmények között is alkalmazható cselekvési-pasztorációs alternatíva. A lelkigyakorlatos formában kidolgozott anyag a `Solidaritas Bellarminiana` címet kapta.

A `világszolidarizmus` lényege ennek alapján a létezők rendjének tudományos szemlélete. A vallási, társadalmi és gazdasági rendben az egység és sokaság helyes rendje az egyén és közösség helyes egyensúlyi állapotát, az egyéni és közösségi érdekek harmonikus egyensúlyát jelenti, melyben mind az egyén, mind pedig a közösség érdeke érvényesül.

A program megvalósításának alapvetése az volt, hogy mivel a kölcsönös szereteten alapuló szolidáris társadalmi rend magától nem valósul meg, azt először magunkban kell elmélyíteni, aztán tovább kell adni. Ennek alanya a `jó elit`, mely a szolidarizmus lelki szellemi tartalmát saját életében kibontakoztatja, sugározva azt ott, ahol van. `Tekintettel arra, hogy szolidáris egységben vagyok az emberekkel, abból a körben, ahol éppen élek, ott kell megvalósítanom a szolidáris elveket. Minél többen valósítják meg maguk körében ezt az eszmét annál jobban tökéletesedik az egész emberiség, mert halad a szolidáris egység felé."

Módszerét tekintve regisztrálja az individualizmust, mely kiváltó oka a kollektivizmusnak, a kibontakozás útja pedig e két ellentét feloldódása a szolidarizmus szintézisében. E szintézis kibontakozásának előfeltétele az eszmei, elméleti felkészülés időszaka, melyet belső evolúciós folyamatnak, erjedési periódusnak tekintettek.

Nehéz megállapítani, hogy a csoport munkája a renden belül, ill. azon kívül milyen performatív hatást fejtett ki. Sokan sem skolasztikus módszerével, sem egyes megállapításaival nem értettek egyet. A megfogalmazott elvek másutt való feltűnése sem feltétlenül jelent összekapcsolhatóságot, hiszen a "szolidarizmus" nem "novum," hanem az Egyház társadalmi tanításának része. Tény azonban, hogy mind 1950. februárjában Csávossy Elemér szociális körlevelében, mind a Szív újság 1956. november 3-i számában az elv markánsan artikulálódott.

Metamorfózis - a történeti kontextus változásainak hatása az állambiztonság hermeneutikai gyakorlatára

Azokban a rendszerekben, ahol az objektív igazság keresése csak az előre meghirdetett célok megvalósulásának kontextusában értelmezhető, a nem osztályharcos-dialektikus alapállású elméletek óhatatlanul az alkotók szándékától eltérő jelentéstartalmat kapnak. VI. Pál pápa más összefüggésben utal erre a jellegzetességre. Ecclesiam Suam c. enciklikájában megfogalmazza, hogy ezekben a rendszerekben `dialektikus visszaélés történik a szavakkal, nem keresik és elhallgatják az objektív igazságot, ugyanakkor mereven ragaszkodnak előre meghirdetett haszonelvű céljaikhoz.`

Ez az ideológiai alapon determinált hermeneutika alapvetően meghatározta a jezsuiták tevékenységének állambiztonsági értékelését. Az állambiztonsági logika szerint értelmezhetetlen társadalomteológiai-pasztorációs program rövidesen államellenes összeesküvéssé transzformálódott. Ilyenformán a `világszolidarizmus` állambiztonsági tükrébe a politikai rendőrség öndokumentációján keresztül nyerünk bepillantást.

A `világszolidarizmussal` kapcsolatos írások az 1950- es évek letartóztatásai során kerültek először az Államvédelmi Hatóság látókörébe, de ekkor nem érték el annak ingerküszöbét. (P. Bálint József S.J. visszaemlékezése szerint `megdicsérték` őket, `haladó gondolatoknak` minősítve a világszolidarizmusban foglaltakat.) 1955- ben az ún. `csoportvezetők` perében az ismételten lefoglalt írások `izgatásra alkalmas` minősítést kaptak.

A rendszer restaurációjának keretében 1958-1959 fordulóján széleskörű felderítő munka indult egyházi vonalon. A megszerzett adatok alapján a következő év márciusában a BM. II/5-C alosztálya javaslatot tett jezsuiták közötti ügynökség foglalkoztatására, magatartási vonaluk kidolgozására és figyelő dossziék nyitására. A hálózati úton beérkezett információk és az 1961. februári házkutatások során lefoglalt anyagok feldolgozására - a továbbiakban szükséges operatív munka irányítására és koordinálására - a BM. Pestmegyei RFK. Politikai Nyomozó Osztály V. alosztálya 1961. május 25-én `Misszió` fedőnéven csoportdossziét nyitott.

A rend tevékenységének fő irányát a következőképpen összegezték: `szerteágazó jezsuita irányítás alatt egyházi szervezkedés, antiateista filozófiai, szociológiai, nyílt rendszer ellenes politikai és egyházpolitikai füzetek írása, sokszorosítása és terjesztése. Céljuk az elit nevelés főleg az értelmiség és az ifjúság körében, a papság és a hívek politikai tájékoztatása a jezsuitáktól kapott, általuk szerkesztett és sokszorosított anyagok alapján.`

Az ügyben 1961 decemberében, a BM. II/5-C. alosztálya által készített összefoglaló a rend tevékenységének fő irányát már a `világszolidarizmus` programjának megvalósításában látta. `Az illegális jezsuita rend politikai programját a korábban kidolgozott, de ma is aktuális 'Világszolidarizmus' képezi.`
Az 1961-es letartóztatási hullám a jezsuitákat nem érintette. Ez néhány rendtagban azt az illúziót keltette, hogy tevékenységüknek nincsenek `államellenes` relevanciái. Sőt, néhányan úgy értelmezték az adminisztratív eljárások elmaradását, hogy állami részről felismerték bennük az igazi reformereket, ezért inkább velük keresik a kapcsolatot, mint a már lejáratódott egyházi személyekkel...

A II. Vatikáni Zsinat megnyitása, a Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatfelvétele reményteli várakozással töltött el néhány jezsuitát. Azt gondolták, hogy az állam és az egyház közötti tárgyalásokon rendeződhet a szerzetesek ügye, komolyabb lelkipásztori tevékenységre lesz lehetőség, melyre elő kell készülni. Jellemző, hogy P. Rózsa Elemér az egész "enyhülést" úgy értelmezte, hogy az a szolidarizmus megvalósulásának irányába hat.

Liberalizálódás és fellázító taktika

Az addig leginkább alkalomszerűen összejáró rendtagok 1961-őszétől kezdték újra összehangolni képzésüket P. Rózsa Elemér Hímfy utcai lakásán. P. Dombi József `Lelkigyakorlatos Summa`, P. Rózsa Elemér pedig `Időszerű Egyháztan` címen összefoglalta a szolidarizmus szintézisét, és igyekezett Rómába juttatni azokat.

Az 1963- 1966 közötti időszakban a `liberalizálódást` a belső ellenséges erők aktivizálódásaként, a külpolitikai nyitást pedig az `imperialisták fellazító taktikájának tett engedményként dekódolták maguk számára a szolgálatok. Ebben az új kontextusban a `világszolidarizmus` új jelentéstartalmakkal gazdagodott, és mint az ideológiai `réstágítás` politikai programja aktualizálódott. A rendi központtal és más országokban élő jezsuitákkal való kapcsolatfelvételt pedig az `ellenséges tevékenység` külföld felé való kiterjesztéseként értékelték a nyomozásban részt vevő szervek.

Az operatív munka során nem egyszer indifferensnek bizonyuló személyeket vontak be a koncepcióba, és számos jezsuita letartóztatására tettek javaslatot. Rendszerszolga hűségüket számszakilag demonstrálták, miközben a minél több ügy kreálása, - a világszolidarizmus kapcsán pedig lehetőleg egy `monstre-ügy` konstruálása - egyúttal önlegitimációjukat - változatlan fontosságuk nyomatékosítását - szolgálta. Ugyanakkor miközben vis inertiae jelleggel hatottak tovább a korábbi időszak restaurációs-adminisztratív egyházpolitikai módszerei, feltűnni látszottak a megváltozott körülmények között alkalmasabbnak vélt új állambiztonsági módszerek, melyek elsősorban az operatív eszközökre és a `politikai feladatokra` helyezték a hangsúlyt.

A feldolgozott adatokat 1963 februárjában a BM. III./I. - vizsgálati osztálya összegezte és készített ennek alapján jogi szakvéleményt: `az utóbbi fél év során súlypontáthelyezés történt: Kollár Ferenc illegális rendfőnök és néhány társa helyett - helyesen - a szolidarizmus terjesztésén és továbbfejlesztésén munkálkodó Rózsa Elemér és társai köré összpontosult a figyelem. Az operatív osztály összefoglaló jelentései és tájékoztatóiból azonban megállapítható, hogy túlértékelik az ügy jelentőségét`.

Az ezt követő időszakban a BM. III/III-2. és a BM. III/1. osztályai szorosan együttműködve igyekeztek vizsgálati szakaszba juttatni az ügyet. Döntöttek az operatív eszközök használatának kiterjesztéséről, bomlasztó tevékenység megszervezéséről, titkos házkutatásokról, az egyes személyekkel kapcsolatos intézkedési javaslatokról. Hosszas előkészítés és többszöri átdolgozás után `Rózsa Elemér és társai` ügyének realizálását - több más, hozzá holdudvarként kapcsolódó üggyel egyetemben és nyilván nem függetlenül a Szentszék és a Magyar Népköztársaság tárgyalásaitól, Galambos József miniszterhelyettes hagyta jóvá 1964. december 2-án.

A perből a politikai rendőrségen `tananyag` készült. Leginkább abból a célból, hogy milyen operatív módszerekkel kreálható az állambiztonsági szaglászásból `összeesküvés`, illetve abban való részvétel `bizonyítottsága,` belehelyezve az egész ügyet a nemzetközi klerikális reakció korabeli működésébe is.

Miért? - a kutató módszertanilag nehezen értelmezhető észrevétele

Módszertani megjegyzések

Minden történetírás retrospektív, a következmények felől szemléli tárgyát - így konstrukció - , az értelmezés mégsem lehet önkényes. A kutatónak egyrészt tudatosítania kell a perspektívák és nézőpontok másságából adódó interpretációs különbségeket, másrészt törekednie kell egyfajta univerzális szemléletre. Ez feltételezi olyan realitások észlelését is, melyek szerint nem csak megragadható dolgok vannak.

Mindez röviden azt jelenti - hacsak a történész nem vindikálja magának a jogot, hogy saját ismereteit az univerzalitás szintjére emelje -, hogy meg kell alapozni egy olyan kriteriológiát - ha másért nem, hát e terület kutatói számára-, mely a társadalomtudományokkal való párbeszéd, szemléletmódjuk, eredményeik és módszereik alapos felhasználása mellett nem nélkülözi a hermeneutikai kiegészítéseket (A múltbéli események és szavak megértésére, illetve az értelmezés helyességének megállapítását lehetővé tevő hermeneutikai gyakorlatra nagyobb szükség van, mint valaha - fogalmaz II. János Pál), és figyelembe veszi a vizsgált tárgy természetéből adódó transzcendentális vonatkozásokat.

Mi a valódi probléma? A bűncselekményt kiváltó okok közül a vizsgálati szervek elsősorban a `terheltek személyében rejlő okokat` emelték ki. `A Bíróság a büntetés mértékének megállapításánál mindenekelőtt a vádlottak személyében rejlő fokozott társadalmi veszélyességet tette vizsgálat tárgyává` A kollektív emlékezeti panellé egyszerűsödött Révai-féle jezsuita- deffiníció, miszerint a rend a `klerikális reakció politikájának fő irányítója`, a szolgálatok diszkurzív tradíciójának egyik alapelemét képezte. A világnézeti átalakítás, a vallásos tömegek ideológiai átnevelése szempontjából a `klasszikus` `klerikális reakció` azonban nem jelentett komoly akadályt. Így a toposz megtartása mellett - mely igazolta a hogy a szervek `hivatalosan` lépnek fel - az eljárások megindításának valódi oka - az ideológiai felépítményre leselkedő valódi veszély - épp ennek ellenkezője.

Ezt indirekt úton bizonyítja az a néhány jezsuita elleni eljárás esetében is megfigyelhető látszólagos paradoxon, hogy a hangoztatott elvek szempontjából társadalmi és politikai vonatkozásban veszélytelennek tekinthető `lényegük szerint` hívők ellen a materialista-ateista velleitású rendszerekben sokszor keményebb a fellépés, mint a hangoztatott elvek szempontjából valóban `reakciósnak` tekinthető vallásgyakorlókkal szemben. `Világszolidarizmus`, `elit-nevelés`, ha jelentésüket az alkotók szándéka szerint értelmezzük, - hiszen ők álltak `bent a hagyományban - a kultusz-szabadsággal vagy a korlátozott szentségi pasztorációval szemben - mely jó esetben is csak a meglévőt tudja konzerválni (és esetleg `reakciós`) - missziós (korszerű) pasztorációs alternatívát kínált, és önálló identifikációs stratégiaként funkcionált ( bár korántsem annyi ember számára, mint ahogy a politikai rendőrségen gondolták). Mindemellett jól illeszkedett a kibontakozó `aggiornamento` világába.

A legitim politikai cselekvés egyeduralkodó pártja, illetve az egyházpolitika funkcionális celebrálását végző államvédelem - az emberi élet minden vonatkozásának ellenőrzésére törekvő igyekezetében - pedig nem tűrhetett olyan közösségeket, melyek tőle szervezetük és főként szellemi alapállásuk tekintetében valóban függetlenek voltak.

Bánkúti Gábor - Múlt-kor történelmi portál