Füst Milán: A Genezis új könyve I.

1. Vala az Űr, mely vagyon e világon bévül. Tudniillik, a semmiséget ne másutt keresd, hanem itt. S mint rabok a ketrecből, innen ki nem szabadultok.

2. És semminek nem vala tartóssága. Azaz, hogy csakis az egésznek vala fene tartóssága, egyéb benne minden növekedék és elfogya a nagy hirtelenséggel. Vedd úgy, valamint a mohó tüzet, mely ég és elalszik, ég és elalszik és ennek nincs vége. Se célja, se tartóssága semminek nem vala.

3. Hanem mint a bolond-kerék pörög minden, mikor a Teremtő elfáradt volna. És szólt: Ímhol a vizek eloszlanak. Nincs köd.

4. Szétvált a víz a tűztől s most már a tűz megbújva ég. Van ami eloltja s van, ami éleszti. S a fehér a feketétől is elvált, mondom. - S a bolond pörgés is lassan megcsendesedik.

*

5. És támada gonosz szél, mely felborzolta a vizeket.

6. És szólt a vízcsepp: Íme a csoda, édes lettem a naptól.

7. Van egy kis tartósságom és miért hogy nem örülnék neki és fordítanám hasznomra?

8. Te, ki mindenha láttál fehéret és feketét, - mi öröm az neked már? De én, aki kisded vagyok s mely igen kicsiny a tartósságom is, - íme megkóstoltam valamit. Így fohászkodik és igen örült.

9. Bennem az ég kékje tükröződik s egy mécses lobog éjjel is bennem, amely melenget.

10. És látta a vízcsepp, hogy ez jó volna.

11. És különvált a tengertől testvéreivel. És kihasználta kisded tartósságát. És a Teremtő mosolygott. És elfordult.

*

12. És kihasítanak egy darabot abból, aminek vége nincs. És vala ez az első határ.

13. És szólnak: örüljünk addig is! Köd előttünk, köd utánunk.

14. Kisded hasznunk adódott, miért nem élhetnénk vele?

15. És szólnak mintegy karban: Örvendezzünk, halleluja!

16. Mert mi öröm van a pörge futásban, mely vég nélkül való? Mi futunk a futóval, de van egy kis tartósságunk is.

17. Mert fölmegyünk és lemegyünk kicsinyég: valamint a nap. És nevezék ezt örömnek.

18. És szólnak: ha már kell futnod a futóval, - kell lenned neked is mindamellett cél nélkül valónak, az ő törvénye szerint. Vagyis a nemzetségnek futása legyen, mint a futóé: cél és vég nélkül való.

19. És elvégzed dolgodat e földön, de küldöd a te fiadat a messzeségben, amelynek vége nincs, a céltalannak az ő szabálya szerint. de te maradj itt és akaszkodjál.

20. Így rendezkedének és szaporodának és az még nagyobb öröm vala.

21. És aki éhen marad, körülnéz és amire igen vágyott volna, elnyelé. És nevezik ezt a dolgot szeretetnek. Ez is ama kisded tartósságnak a dolga.

22. És elnyelik a testvért s a jajt meg nem hallják füleikkel.

*

23. És szólt egy hang: Kik vagytok?

24. És ők felelnek: Lehetséges vala élnünk.

25. És felele egyikük is, mindegyikük helyett: Azelőtt is volt vad szél és voltak cseppek is, - de azok mind nem én voltam. Hasonlóképp most is vannak előttem és utánam, de azok sem én vagyok. De akkor támad a szél - és ímhol a te szolgád. Hát nem csoda ez?

26. És szólt a hang: Én vagyok a halál angyala.

27. Láttátok a fehéret s feketét, - de ennek vége lesz egyszer.

28. Vagy nem a testvéreiteket is elnyeltétek? Hol vannak a ti testvéreitek?

29. De ők felelnek: A testvéreink voltak, valamint a fény - és eltűntek.

30. És felele egyikük is mindegyikük helyett: Nem is vagyok biztos benne, hogy voltak ezen testvéreink.

31. És szólt a halál angyala: Én mondom nektek, valóban: a halottak sose éltek! És az így van rendjén. Mivelhogy én teremtettelek benneteket.

32. Mivel hogy örömöt akartatok, de ez csak úgy lehet, ha vége is van. De igazi vége.

33. Mert mi dolog az? Vagy tudnátok vajon örülni ugyanannak vég nélkül?

34. Mi öröm annak látnia, aki mindig lát? S az éhség is mondom, a kisded tartósságnak dolga.

35. Vagy inkább akartok-e lenni, mint annak előtte magatok is végtelenek? És kiált: akkor vakok legyetek megint!

36. És kiált: Nincs völgy és nincs hegy és nincs a változások gyönyörűsége.

37. De ők könyörögnek: Nem, nem, te csak hagyjál minket így!

38. Látók akarunk lenni s evégből alázatosak. És ahol vége lesz, ott legyen a vége és ha nem is több az öröm, mint egy géra.

39. Amire a halál angyala elmegy szemeik elől.

40. És nevezik őt fájdalomnak. És összesúgnak: védekezzünk testvéreim őellene.

*

41. És elkezdenek csatázni Ő ellene, ki mindenben jelen van.

42. És vala a harc: Valamint a hangya neki menne az erdőnek. És kiáltanak: Sok itt az ellenség, mégse találjuk mi meg az igazit.

43. És egyikük kiáltotta: hogy-hogy? - Az én húsom is talán ellenségem nekem? És dühében megmetéli a testét.

44. Sokan ismét csüggednek, mondván: Olyan egyszerű volt minden azelőtt. Mi végre e sokféleség, mely kibomlana az egyszerűből?

45. És ismét mások kiáltanak: csatázzunk hajrá! A többiek a mi ellenségeink. Úgyis sokan vagyunk e földön.

46. Mivelhogy enni kell nekünk úgyis. És ez a kisded tartósság miatt van.

47. És volt nagy zűrzavar: kardok csattogása s jajszó. S ők csatáztak mintegy saját magukkal.

48. Kiált pedig az egyik: Talán-talán szűnjünk meg mi is? Akkor vége a mi csatázásunknak. Hol van ő akkor, ha e világ kipusztul?

49. És mikor egy sincs köztük, ki erősebb volna a másiknál, megállnak és elkezdenek igen reszketni. És búsul egyikük nagy fennszóval:

50. Én harcolok mintegy saját magammal. Mert a vér is nem hamar elfeledi, hogy ő ki és mi? S az én gyermekem megcsókolja az én ellenfelemnek gyermekét.

51. S ha az én gyermekem gyenge lesz? Ő én leszek akkor, s nála leszek már szívem által is, mely sajnálja őt.

52. Mint látszik tehát: bohó tünemény vagyok én s itt minden össze-vissza folyik. Én csatázok Ő ellene, - holott bennem van ő. - Kivel csatázzak tehát?

53. S nagy csend volt akkor. És szóltak mások is a csendben: Jaj nekünk.

54. Mi végre a mi tartósságunk, ha ilyen könnyen elveszünk?

55. Neveted a gyengét, mikor te vagy minden a változandóság által: a gyenge és az erős.

56. Mivelhogy a végtelenség megcsalta elmédet s te saját magadat metéled, gyarló! S mi csapdába estünk: ha egyszer Ő teremtett minket és általa is veszünk.

57. És ismét mások tanácsolák: Gyertek, bújjunk mi össze Ő ellene.

58. És alakítanak csoportokat és összebújnak. S minden reszket.

*

59. És szólt a halál angyala: Mi végre reszkettek ti úgy? Vagy nem magatok akartátok-e a kisded hasznot? Mondván: ahol vége lesz, ott legyen is a vége s ha nem több is az öröm, mint amit egy géra ér.

60. És ők felelnek mégis: Jaj, jaj nekünk.

61. Hasítottunk a végtelenből végest.

62. Teremtettünk valót abban, ami nincs. S lehetőt abban mind azon által, ami lehetetlen. A cél pedig olyan volt előttünk, mint a nap. S kiáltoztunk: halleluja, halleluja!

63. De kiáltozásunk siralommá lett. A tartósság és mozgandóság együtt olyan, mint a szekér amely elé a föld embere egyszerre fog lovat és szamarat. Holott az állatok különb-különb valók. Az egyik húz, a másik tart.

64. Megcsalt minket ez a mi tartósságunk s meg a mozgandóság. Éppúgy minden harc teellened is csak hiábavalóság. - De mit csinálunk mi akkor, harc nélkül?

*

65. És szólt a halál angyala: Lágy vagyok, ne féljetek tőlem.

66. Ti harcolni fogtok a tartósságért, vagyis: futni fogjátok a kisded tartósság futását a nagy futáson belül, melynek célja nincs! Mivelhogy megindultatok már.

67. S minden, ami megindult, futni fog tovább. S kedvelni fogja ezen futását.

68. És felmentek és lementek ti és nemzedékeitek, mint a nap, az örökkévalóságig, halleluja.

69. Ne féljetek és ne reszkessetek, mert örökkévalók vagytok úgyis, kisded futásotok újulásában, amelynek célja nincs.

70. Hiszen ezt akarjátok, ne feledjétek, mivelhogy csakis ez a lehető itt.

71. S adatott célotok is kicsiny futásotokban. Mert ha megtagadtok is: én vagyok itt a cél s minden pillanatotoknak az íze.

72. Ti pedig keresitek majd a kis futásnak másik értelmét a nagy futáson belül.

73. Valamint a pályafutó, ki örvend a zöld füvön s futja a célt s feledi, hogy ezenközben lemegy a nap.

74. S velem fogtok viaskodni oktalanok. Ellenem fogtok lázadozni, - ez a rendelés! holott én vagyok a Pusztító és Létrehozó ugyanegy személyben, - miáltal pusztítok, azáltal vagyok, - holott nélkülem nem volna egy ófor tartósságotok.

75. S kiáltjátok majd: nem te vagy cél, megtagadunk. Mikor más cél nem is lehet itt.

76. Keress ott mást, hol nincs más, mint homok.

77. Mint a futó vagytok, ki örül a zöld füvön s nem látja a célt, amely felé halad. Holott topog mégis türelmetlenségében, hogy elérje.

78. Mi örömötök van nélkülem s mi a célotok? - feleljetek. De ők hallgatnak.

79. Hol nincs cél, van-e futó, ki örülne a futásnak?

80. S hol nincs zár, mi végre ott a kulcs?

81. Én vagyok a cél és minden tartósságotok.

*

82. És szólt ismét a halál angyala: Elomlik a virág, aki voltál s nem lesz soha többé ugyanaz, aki volt.

83. De mint a futó a völgyben, ki álomra hajtja fejét, olyanok lesztek karjaimban.

84. Mi végre reszkettek? Miért nem mondjátok inkább magatoknak: íme, nagy hasznom van.

85. Láttam jó darab eget és örvendtem neki, minek a Teremtő nem örvend szegény, mivelhogy véghetetlen ő és nincsen öröme.

86. Nem ő maga voltatok-e hajdan? emlékezzetek! de ti tartósságot akartatok.

87. És adatott nektek kívánságotok szerint. Mert ha nem is örül Ő úgy és nem is bánkódik: benne van az eredet, jól emlékezzetek erre.

88. S ha nektek adatott szív: talán amiből vagytok, vajon az merőben tompa-e? Csak ezt ne gondoljátok! S nem ugyanaz-e a könnyek forrása is, aki a tompaságé?

89. Kérnélek, ne feledjétek: Ti szóltatok egykor: édesek vagyunk a naptól. S adatott nektek az öröm itala. - S vajon mely forrásból? Amelynek nincs vize?

90. Nyertetek örömöt ama fene-tartósság helyén, amelyben semmi öröm, annyi sem, mint amit egy géra ér.

91. S hiába fenekedtek: talán-talán Ő sokféle virágot akar s összekeveri magatokat az örökkévalóságig! halleluja! - Ne sírjatok tehát.

92. De ők mindazonáltal sírnak. - Hogy tennénk azt, hogy lennénk mi magunk is tartósabbak? - hangzott a jaj.

*

93. E lázadásra pedig haragot ölt arca s beszél tovább így:

94. Nem így alkudtunk! - Avagy több nektek a száz, mint az egy, ha egyszer a végén vagytok? Hogy számoltok el a végén, ha nincs szavatok többé?

95. De ha összeadnád is e világ napjait, mi jönne ki abból? S minden mozdulást itt? Csak a semmi. S mihelyt örökké akarnál élni: kijönne ugyanaz! Én pedig durva leszek ahhoz, aki megtagad engem s épít magának mintegy az egekig.

96. De szelíd vagyok, ha röpke léted nézed mosollyal és szólsz:

97. Az öröm, mint a nyerítés volt, - de a bánat bizony kemény.

98. Csak a bánat = olyan igazság, mely = szilárd. Éreztem azt.

99. Veszem most már életemet tehát, valamint látszatot. - Dőre voltam és esendő, amíg hittem magamat egészen szilárdnak.

100. Mivelhogy magam elé célt tettem az égmezőre s amelynek tartása nincs: a végtelenbe szúrtam nyilamat.

101. Mintegy: ki szöget ver belé, minek tartása nincs. S ki ilyen oktalant művelt, várhat-e az okosabbat később? S várhat-e attól, ki az okosságot neveti?

102. S ki körülfutja azt, ami a messzeségbe megy, mit várhat az olyan?

103. Megcsalnak tehát, igaz. De mégis, mondom, megcsalatásom is csak hasznom.

*

104. S e szóra megerednek az ég tüzei s ő szólt valamit harsonaszóban:

105. Négyféle halál van, íme hallgassátok.

106. A negyedik halál a legmélyebb halál. Vegyétek az ólom nehezét: olyan az.

107. Vegyétek a semmiséget, mely van e világon belül, olyan az.

108. S amiben csak pirinyó élet van is: dobálja azt magától s rohan felém. S nevezi ezen dobálását örömnek.

109. S mind mélyebbre süpped ezenközben a negyedik halálig.

110. De ott megáll, mert a Teremtő szólítja őt: és ő csendbe burkolózik ott.

*

111. Van olyan, kit viszek magammal egészen odáig.

112. S van olyan, ki a második halálban megáll.

113. (Hol a középpont = amelyben a fehér metszi a feketét.)

114. S itt elfogja őt a kétség s mikor azt mondaná: nem lenni! - azt fogja kiáltani: élni!

115. És feledvén megcsalatását, egykori életét egészen, rohanva megfordul vissza a nap alá. És újra feltör onnan s megint csak felém fut. - Ezt vegyétek mindnyájan észbe és válasszatok tehát.

116. Így szólt a halál angyala. De a cseppek elhallgatnak.

117. És nemsokára lőn egy nagy világ.

*

118. Ezekutánna pedig lesznek emberek is, kik mindezt feledik.

119. És volt megint jajszó, de mennyi! - Olyik így kiáltott:

120. Miért eszed a gödölyét anyja tejében? S egy hang felel neki azonnal: Köd előttem, köd utánam.

121. Úgyis eltűnünk nyomtalan s ki veszi számba a falevelek életét?

122. S egy másik: Hah, okosságot papolsz? Mi okosság van abban, ami hiábavaló? - az egészben?

123. S mások: Baj van mivelünk atyámfiai. Valami csalás van itt az eredetben.

124. Mivelhogy mi futjuk a körnek futását akörül, ami messzire megy. S nem tudjuk hová?

125. S itt a szívünkben van az Űr. De a gyermekeink célokat mutatnak újra.

126. S nekünk nincs erőnk azoknak igaz tanításokra.

*

127. S e szavakra ismét nagy csend kerekedik.

128. S szólnak mások is, mintegy vidáman: Bármit művelünk, valami hibája kiderül.

129. Mert kétféle dolog kalimpál mibennünk különb-különb s melyik kohó olvasztja eggyé?

130. Bármelyik oldaladra fordulsz: csak rosszul fekszel testvérem.

131. Akár a kígyó, amelyre ráléptek s tekergőzik a láb alatt, olyan vagy. - Mindent tudok. - De ha kiáltok, - mégis: felét sem kiáltom a jajnak. Kinek van akkora szája?

132. S míg anyád küzdeni küld: teremts fiam nagyot!

133. lelked legörnyed a semmiség súlyától időnek előtte.

*

134. Se élni, se meghalni nem tudunk. - S holott a nap süt miránk: mi botorkázunk a fényben.

135. S ki örülhetne a fénynek, a ködöt keresi. Mivelhogy napjait megzabálta a félelem.

136. S mint a fedél, amely nem illik a belvilághoz s le-lefordul a fazékról, - olyanok a mi gondolataink.

137. S a cselekedeteink nem különben, csak nem fedik be soha, amit akarunk.

138. Felemás ez a mű: fazék és fedő, - nem illenek ezek össze! S épp ezáltal lettünk. Hát nem átkozottak vagyunk mindörökké?

*

139. Lám, ugye, a gabona magvai megszámoltatnak - de még hogy! S a mi életünkkel viszont pazarol a Zsugori!

140. És súgja a te lelked által: szedd meg magad te is a meglátod! - S mi a vége? Sírhatsz teli zsákjaidon te magad.

141. Mit szeressek végül, ha olyan Ő, mint a rossz kőműves s dobálta belém a sarat: indulataimat? S mire megyek velük magamra maradva? - Ki álmomban megöl, úgy látszik, az a jótevőm. A gyilkosom egyetlen jótevőm lett: odáig jutottunk.

142. Továbbá: az ostobának adatik elégtétel. S most kergessem-e őt is s valamennyit elégtételével a hátán?

143. S amit szántunk örökkévalónak szívünk végtelen vágya miatt: az ránk nevet.

144. S a szívünket neveti viszont a húsunk, melymint látszik, a fő dolog itt. Ezért a visszásság s a mohó karattyolás.

145. S amibe kezdek, az átfordul. - Ki játszadozni kezdett, - vére hullására ocsúdik. Kérdezd a szeretőket.

146. A kéjnek világa mélyeláthatatlan szakadék. Örülj, ha megkapaszkodtál valahol. De mi legyen a forrósággal, amellyel még hívod is a gyermeket oda, ahol sírásban telnek napjaid? - Hazug, hazug itt minden! - hazugságra épülnek a hidak s paloták itt, bizony mondom, helyes e beszéd.

*

147. És ismét mások kiáltottak hangos szóval, mellüket verve: Mi gyilkosok vagyunk.

148. A megtört szemet íme jobban szeretjük, rohanva minden után, ami élő!

149. Mivel, hogy becsesebb nekünk a megtört tükör, mint a hibátlan.

150. És akinek csak a mája kell, megöli az egész állatot.

151. És akinek csak a körme kell, megöli az egész embert.

152. De a teremtő is, - kövérre hizlal, lássátok, azután pedig levág. A Pazarló!

153. És farkasokat nevel szerető gonddal körülötted az erdőn.

154. (Ilyen az, ami eredetében hazug s aztán kibomlott mérges virággá! Mik ezen paloták!)

155. Szebb neki a megtört szem, ó jaj, mint az ép. S a lélek nem kell neki.

*

156. De mások kiáltanak: Eh mit! Gyötörjem én magamat?

157. Hiszen bárhogy teszek is - jó és rossz az egyaránt. Ne zavarjál vadászásomban. És voltak dacosak.

158. És halásznak és vadásznak sötét képpel igen kegyetlenül.

159. És legázolják a gyengét s az özvegyet sanyargatják.

160. És támad belőlük hatalmas nép. Aki pedig közülük első volt: nagy király lett abból. S felhágott mintegy az égig.

161. De támadnak próféták is s a sanyargók figyelnek rájuk nagy figyelemmel.

162. És ismét más próféták szóltak a néppel s jön erre zendülés. A szívek feltámadnak.

163. S a rohanó áradat ismét elsöpörte a bölcseket.

164. De a bölcsek félre állnak önként s nem lesz próféta egyikükből sem soha.

165. Ők nem szabnak törvényt. De mintegy szomorú arccal figyelnek.

166. És szólnak: Büszke emberiség! Hol vannak vajon kincseitek?

167. Kérnélek, mondjátok mg, hol a múltotok s a jövőtök is hol van, melyik zsebetekben? Vagy rosszul látok talán, - hogy nem látok mást, mint egyetlen napot?

168. Avagy egy nap - mindenetek talán? S köd előttetek, köd utánatok? Ti szegények!

169. Szólnak s a halál angyalának arcát figyelik. Ki áll ezalatt kardjával az áradat mentén féloldalt.

Forrás: Nyugat · / · 1926 · / · 1926. 24. szám · / · Füst Milán: A Genezis új könyve