Balanyi György: Magyar szentek, szentéletű magyarok III.

Az Árpádház női szentjei

De az Árpádház dicső törzsén a férfi szentek mellett nagy számmal sarjadtak női szentek is. A dicső sorozatot Szent Erzsébet, II. András királyunk és Merániai Gertrud lánya, IV. Lajos thüringiai őrgróf özvegye, az egész középkor egyik legvonzóbb és legtiszteltebb női szentje nyitotta meg, aki 24 éves korában már a teljesen kiérett szentség bűvös igézetében állott kortársai előtt. 1231. november 17-én halt meg, s régi jóakarója és pártfogója, IX. Gergely pápa, aki Assisi Szent Ferenccel való érintkezését is közvetítette, már négy évre rá, 1235. május 27-én, pünkösd napján a perugiai ferences kolostorban tömérdek pap és szerzetes és nagyszámú hívő sereg jelenlétében ünnepélyesen szentté avatta; majd egy héttel rá (június 4.) Gloriosus in maiestate sua kezdetű bullájában irodalmilag is méltó emléket állított neki. Hányatott életű atyja még megérte, hogy a szentek sorában tisztelhette kedves gyermekét. Ez a kivételes kegyelem különben dédunokájának, az előbb említett Lajos püspök édesanyjának, Mária királynénak is kijutott.
Szent Erzsébet vallásos géniusza kisebbik lányában, Boldog Gertrudban élt tovább. Atyja halála után született és anyja fogadalmából már másféléves korában az altenbergi premontrei apácakolostorba került, előbb nevelésre, később apácának. Már 21 éves korában főnöknő lett és az maradt 70 éves korában bekövetkezett haláláig (1297. augusztus 13.). Alázatosságban, önmegtagadásban és főleg a betegek ápolásában méltó lánya volt anyjának. Különösen nagy tisztelettel viseltetett az Oltáriszentség iránt, és az elsők közé tartozott, akik Lüttichi Szent Julianna nagy jövőre hivatott kezdeményezését, az úrnapi körmenetek tartását felkarolták (1270). Mivel már életében csodatévő erőt és jövendölő tehetséget tulajdonítottak neki, mindjárt halála után szentként kezdték tisztelni. Kultuszát VI. Kelemen pápa hagyta jóvá 1348-ban.
Az Árpádház nőtagjainak szentsége igazában csak a XIII. században bontakozott ki teljes szépségében és gazdag változatosságában. Szent testvérek, unokatestvérek, unokák és dédunokák egymás után lépnek fel és erényeik szépségével beragyogják fél Európát. Közülük időrendben elsőnek Csehországi Boldog Ágnest, I. Ottokár cseh király (1198-1230) leányát, anyja Konstancia hercegasszony révén III. Béla királyunk unokáját és Szent Erzsébet asszony unokanénjét kell említenünk. A jámbor királyleány, bár kiskorában a trebnitzi cisztercita és a doxani premontrei apácakolostorban nevelkedett, felnőtt korában mégis Assisi Szent Ferenc követôi közé szegődött és hosszúra nyúlt életének (1205- 1282) nagyobbik felét a magalapította prágai klarissza kolostorban élte le. Mint főnöknő korán levelezésbe lépett Szent Ferenc női képmásával, Szent Klárával, a klarisszarend megalapítójával. Ettől fogva minden igyekezetével azon munkált, hogy Prágában is a Szent Klára kolostorában dívó életrendet és főleg szigorú szegénységi felfogását honosítsa meg. Ebbeli törekvése azonban csak később és csak részben ment teljesedésbe. Szenttéavatására mindjárt halála után megtörténtek az első lépések. Különösen rokona, Erzsébet, Vak János cseh király (1310-46) jámbor felesége fáradt nagyon sokat ebben az ügyben. Az ő ösztönzésére készítették el legendáit, gyűjtötték össze csodáit és mentették meg a további elkallódástól írásait. Az avignoni pápaság zavarai miatt azonban nagyon lassan haladt elôre az ügy, sôt utoljára egészen elakadt. IX. Pius pápa csak 1874-ben adta szentesítését az elôzô századok jámbor hagyományára és Ágnest hivatalosan is a boldogok sorába iktatta.
Boldog Ágnes példája minden bizonnyal ösztönző hatással volt unokaöccse, IV. Béla királyunk leányainak életalakítására is. Mert lám, a nyolc leány közül kettő: Kinga (Kunigunda) és Jolán (Jolánta, Ilona) szintén klarissza kolostorban élte le élete alkonyát. Kingát -- úgy látszik -- már egészen kicsiny gyermekkorában rabul ejtette az Assisiből kiáradó új szellem. A legenda bájos elbeszélése szerint anyja, Mária királyné, eredetileg a prédikáló testvérek, a domonkosok rendjéhez húzott és csak Kinga hathatós rábeszélésére pártolt át a kisebb testvérek rendjéhez. Lélekben tehát már gyermekkorában a ferences rendhez tartozónak érezte magát, de gyakorlatilag csak férjének, Szemérmes Boleszláv krakkói és szandomiri hercegnek negyven évig tartó szűzies házasság után bekövetkezett halála után (1279. december 7.) tudta megvalósítani szándékát. A herceg temetésén már klarissza ruhában jelent meg. Ettől fogva a saját költségén épült ószandeci kolostorban élte le imádsággal, jótettekkel és csodákkal átszőtt életalkonyát. Késôbb a fenyegetô tatárveszedelemre való tekintettel a Dunajec partján épült Czorstin sziklavárába húzódott át. Ott is halt meg 1292. július 24-én. Szandeci sírja csakhamar kedvelt búcsújáró hely lett a lengyeleknek, magyaroknak és morváknak. VIII. Sándor pápa 1690-ben boldoggá avatta. XI. Kelemen pedig 1715-ben Lengyelország és Litvánia patronusává nyilvánította.
Boldog Kinga szép életét leghűségesebben 14-15 évvel fiatalabb húga, Boldog Jolán utánozta; nemcsak abban, hogy ô is korán belekerült a ferences szellem sodrásába és ő is egy lengyel fejedelem, Boleszláv kálisi és gnézeni herceg oldalán kereste és találta meg földi boldogságát, hanem abban is, hogy élete alkonyát szintén Szent Klára lányainak körében élte le: mikor 23 évi boldog házasság után elvesztette férjét, nénje példájára ő is az ószandeci kolostor áldott falai közé vonult. És ettől kezdve a két királylány tizenkét éven át a tökéletes istenszeretetnek s a zavartalan emberszolgálatnak szentelte életét. Jolán, nénje halála után, a gnézeni kolostor vezetését vette át és ott töltött még hét boldog esztendőt (+1299. június 11.). Gnézeni sírja Lengyelország boldog századaiban megszámlálhatatlan zarándoktömegeket vonzott. Kultuszát hivatalosan XIII. Leó pápa erősítette meg (1872. szeptember 22.).

Ha vér szerint nem is, lélekberendezés szerint annál inkább Boldog Kinga és Jolán köréhez sorolhatjuk Boldog Szalomét, Szemérmes Boleszláv testvérét és IV. Béla királyunk öccsének, az egyként vitéz és jámbor Kálmán hercegnek feleségét, aki élete közel felét magyar környezetben élte le. Még gyermek volt, mikor hasonlóan gyermek férjével összeházasították, de szűzi tisztaságát, férje nagylelkű hozzájárulásával holta napjáig megőrizte. A fényes királyi udvarban is szigorú aszkéta módjára élt és gondosan került minden zajos szórakozást. Pedig apósának, II. Endrének harmadik felesége, a fiatal és életvidám Beatrix királyné váltig biztatta, hogy vegye ki részét az udvar mulatságaiból. ő azonban ezzel tért ki az unszolás elől: ,,A férfiak tekintete elé nem akarok kerülni: a megjelenéstől magamat féltem, a rejtőzködéssel őket kímélem''. Férje halála után visszatért lengyel hazájába és rövid krakkói tartózkodás után a zawihosci klarissza kolostor nővérei közé lépett. 1255-ben a fenyegető újabb tatár támadás elöl a grodziskoi kolostorban keresett menedéket. Ott is fejezte be erényekben gazdag életét (1268. november 17.). Tetemeit, kívánságának megfelelőn a krakkói ferencesek templomában helyezték örök nyugovóra. X. Kelemen pápa századok óta megnyilvánuló közóhajnak tett eleget azzal, hogy 1673-ban a boldogok sorába iktatta a jámbor hercegasszonyt.

Boldog Kingával és Jolánnal egy tőről fakadt, de a középkori lelkiségnek más típusát személyesítette meg Szent Margit szűz. Ő ugyanis nem Szent Ferenc, hanem Szent Domonkos értelmezésében tette magáévá a koldulórendiség eszményét és célkitűzéseit. De még ennél is döntőbb kihatással volt életsorának alakulására az a körülmény, hogy szülei még születése előtt engesztelő áldozatul ajánlották fel őt Istennek a tatárjárás borzalmainak elhárítására. És ő a legteljesebb tudatossággal vállalta az engesztelés hősi feladatát. Attól az időtől kezdve, hogy hároméves korában a veszprémi domonkos apácakolostorba adták nevelőbe, napjai a legszebb keresztény erények: a szenvedélyes Krisztus-szeretés, lemondás, önmegtagadás, alázatosság és áldozatkészség állandó gyakorlásában teltek el. Így érthető, hogy kevés idő alatt a magyar aszkézis legtökéletesebb kivirágzásává fejlődött. Példája erényei illatának arányában, egyre szélesebb körre hatott. Ez természetes is, mert ő korán Lengyelországba szakadt nénjeivel ellentétben egy pillanatra sem hagyta el a hazai rögöt. Nemcsak hogy itthon maradt, hanem azonkívül szerzetesi életének nagyobb felét az új főváros, Buda tőszomszédságában épült nyulakszigeti kolostorban az ország legkülönbözőbb tájairól, részben legelőkelőbb családjaiból összeválogatott nővérek társaságában, tehát, bízvást mondhatjuk, a legnagyobb nyilvánosság elôtt élte le. Ilyen példára valóban lehetetlen volt fel nem figyelni. Csak az volt a baj, hogy a fényeskedô szövétnek, minél messzebbre vetette fényét, annál rohamosabban fogyatkozott. Margit még nem volt túl harmincadik életévén, mikor egy súlyos láz 1270. vagy 1271. január 18-án kioltotta életét. Szenttéavatási pöre azon nyomban megindult, de tömérdek akadály közbejötte miatt csak napjainkban jutott befejezésre: XII. Pius pápa 1943-ban ünnepélyesen szentté avatta a középkori magyar lelkiség legjellegzetesebb, európai viszonylatban is számottevô képviselôjét.
Az Árpádház utolsó hivatalosan elismert szentje Portugáliai Szent Erzsébet, ismertebb nevén Izabella, dédapja, II. Endre királyunk révén az Árpádok, anyja, Konstancia királyné révén a Hohenstaufok királyi véréből eredt, s nevét apai nagynénjéről, Thüringia szent fejedelemasszonyáról nyerte. Ezek a történeti adottságok szükségképpen kihatással voltak a kis királylány egyéniségének és sorsának alakulására. Életíróinak állítása szerint már hajadonkorában feltűnést keltett mélységes áhítatával, szelídségével s főleg irgalmas szeretetével. Mint hitves, mint Dénes portugál király felesége nem kisebb odaadással teljesítette kötelességét. Ezen a téren elért legnagyobb sikere az volt, hogy eredetileg csapodár férjét idővel a keresztény férfi és a kizárólag hivatásának élő uralkodó mintaképévé nevelte. Családja után minden gondját népének áldozta. Mint a jótékonyság angyala járt körül az országban, s nem volt az irgalmasságnak egyetlen olyan cselekedete, melyet ô nagyban nem gyakorolt volna. A legnagyobb szolgálatot azonban mégis azzal tette népének, hogy tapintatos békeközvetítésével ismételten elhárította fejéről a fenyegető háború veszedelmét. Halálát is utolsó békeszerző útján lelte (1336. július 4.) Egyébként élete utolsó szakaszát a magaalapította coimbrai klarissza kolostorban élte le, de csak mint egyszerű harmadrendi nővér, mert nem akarta, hogy a szegénységi fogadalom szokásos alamizsnálkodásában korlátozza. Szenttéavatására az 1625. évi jubileumi búcsú keretében került a sor. A történetírók nem mulasztották el feljegyezni, hogy ezalkalommal a zarándoktömegek sorában feltűnően nagy számmal voltak képviselve a szent királyné egykori spanyol és portugál alattvalóinak leszármazottai.

Régebbi hagiografikus íróink Szent Margit skót királynét vér szerint is az Árpádház birtokállományába tartozónak vették. Állításuk szerint anyja Szent István Ágota nevű lánya, apja pedig Edvárd angol herceg, Vasbordájú Ödön angolszász király fia volt, aki atyja bukása után nagy kerülővel, Svédországon és Oroszországon át földönfutó bujdosóként érkezett a magyar királyi udvarba. Az újabb kutatások azonban rácáfoltak erre a felfogásra. Mai tudásunk szerint Ágotát semmiféle rokoni kötelék nem fűzte Szent Istvánhoz, még kevésbé feleségéhez, Gizella királynéhoz. Általában Margit anyjáról semmi biztosat sem tudunk. Az az újabban felszínre került feltevés, hogy III. Henrik császár féltestvérének, Ernő szász hercegnek volt a lánya, teljesen ingyenes állítás, melyet semmi pozitív adattal sem lehet alátámasztani. Az egész legendakörből mindössze a magyarországi tartózkodása a kézzelfogható valóság. Abban ugyanis valamennyi életíró megegyezik, hogy Margit királyné Magyarországon született és életének első 10-12 esztendejét itt töltötte. Az is bizonyos, hogy amikor családjának az Angliába való visszatéréshez fűzött reményei füstbe mentek, Margit 1069- ben ismét Magyarországba, egyik életírójának határozott állítása szerint szülőföldjére akart visszatérni. De a Gondviselés másként határozott felőle: hajóját a szél dél helyett észak felé hajtotta és a skót partokra sodorta. Így került III. Malcolm király udvarába, aki már a következő évben feleségül vette őt (1070). Így lett a Magyarországon nevelkedett fiatal hercegnő a középkori skót történelem egyik legvonzóbb alakjává s egyben a skót nép vallási, erkölcsi és kulturális életének gazdagabbá és mélyebbé formálójává. Szenttéavatására halála után (+1093. november 16.) jó másfélszáz esztendővel, 1251-ben került a sor.

Forrás: Polczer Porta