CSŐGL JÁNOS: HÁZASSÁGI ABC 10.

26. A gyermekeket szolgálni kell

Nem szeretünk hallani sem olyan asszonyokról, akik gyermekeik - és férjük - cselédjeiként élnek. Nem erre gondolok, amikor kimondom, hogy a gyermekeket szolgálni kell. Arról van szó, hogy a kis apróságokat sem az apa, sem az anya nem tekintheti élvezeti cikknek, puszta örömforrásnak, a szülői ösztönkiélés tárgyainak. A szolgálat azt jelenti: mindent meg kell tenni azért, hogy a gyermekek jelen és jövendő élete szép legyen, igazán emberi.

A gyermek szolgálata megkezdődik már akkor, amikor még csak magzat az anya méhében. Mindenki tudja, a leendő kismamákat tájékoztatják is róla, egyáltalán nem mindegy, hogyan viselkedik a nő terhessége alatt. Ilyenkor nem szabad dohányozni, szeszt fogyasztani és így tovább. Ezek egészségügyi dolgok, egészségügyi szakemberekkel kell megbeszélni, rájuk kell hallgatni. De tudni kell, hogy mindezek betartása erkölcsi kötelesség is. A gyermeket váró házaspárban nagy felelősségtudatnak kell kialakulnia.

Ez a felelősségtudat nem korlátozódhat az egészségügyi szabályok megtartására. Arra kell törekedni, hogy a gyermek jó körülmények között fejlődjék az anya méhében és jó körülmények közé szülessék. A madár is előre építi fészkét a fiókáknak, ezt kell tenniök a házaspároknak is.

A fészeképítés azt jelenti, hogy nagyon jó hangulat, bensőséges melegség jellemezze a szülők egymáshoz való viszonyát. Ez az apa és az anya közös feladata. Mert nemcsak a tömény alkohol árt a magzatnak, hanem az is, ha az anya lelkiállapota nem megfelelő. Esetleg azért, mert úgy érzi, nem szereti eléggé a férje, nem gyengéd hozzá, talán durva, nemtörődöm, hűtlen, csavarog, iszik. Az asszony érzelmei persze önmagától is függenek. Ne összpontosítson annyira a gyermekre, hogy emiatt háttérbe szoruljon a társa. Minél szebb a férj és a feleség közös élete, annál nagyobb az esély arra, hogy jól sikerült gyermekeik lesznek.

Kemény probléma, hogy az asszonynak a munkahelyén is helyt kell állnia. A munkahelyi és anyai hivatás bizony gyakran ütközik. Sok kisgyermek azért nem kap elegendő és elég jó szeretetet, nevelést, mert édesanyja félti a karrierjét, előmenetelét, nem akar a munkatársaival szemben hátrányba kerülni, és úgy érzi, ha a gyermekének él, nem tudja megvalósítani önmagát a pályáján; esetleg hiányoznak a munkatársai, ezért nem akarja vállalni azt a bizonyos otthoni három esztendőt.

Kedves nők, benneteket valódi embernek teremtett az Úr, tehát szeretnetek kell a munkát, a hivatásotokat, a munkahelyeteket, annak közösségét, a nagy emberi célok szolgálatát. De ne feledkezzetek meg róla: elsősorban anyaságra vagytok hivatva. Igazi önmagára csak az a nő találhat, aki kiteljesíti anyaságát. Sok minden lehet nagyon fontos, a legfontosabb mégis a gyermeketek és az, hogy minél tökéletesebben érlelődjetek anyává. Ez megéri azt is, hogy anyagilag hátrányba kerüljetek. Iparkodjatok szakmailag lépést tartani úgy, hogy gyermeketek ennek kárát ne vallja. A pozíció pedig semmi ahhoz képest, amit megdicsőült anyaságnak mondanak. Akinek gyermeke van, és számára nem ő a minden, az nem önmagát valósítja meg, hanem csak elvetéli nőiességét.

Lehet valakinek olyan tehetsége, képessége, amit vétek lenne nem kiteljesíteni, a köz szolgálatába állítani. Lehet, valakit sürget a belső kényszer, hogy valamely hivatásban nagyot alkosson. Nem túl sokan vannak így, sem férfiak, sem nők. De aki így van, és úgy érzi, emiatt nem lenne képes jó anya lenni, az ne vállaljon gyermeket. Sőt, ne menjen férjhez. Mert a nő elsőrendű kötelessége - ha házasságban akar élni -, hogy igazán és egészen nő legyen, és hogy élete egybefonódjék gyermekei életével. Ezért nem olyan ostobaság az apáca hivatása, mint azt némely mai ember gondolja. Ők a tanítás, a betegápolás, az istenszolgálat szellemében mondanak le szerelemről, anyaságról, hogy így lelkileg legyenek sokak istápoló anyjává.

Aki házasságra és anyaságra vállalkozik, tegye abban a tudatban, hogy akkor ez az első, legszentebb kötelessége, ez számára az önmegvalósítás és a világ szolgálatának elsőrendű útja. Ezen az alapon igen sok nő tud egyéb hivatásainak is megfelelni, bennük nagyot alkotni, a szó szoros értelmében nagy emberré válni. A jól betöltött anyaság más téren is termékennyé teheti az asszonyokat.

27. A gyermek olyan, mint a kert

Gyermeket vállalni nagy felelősség. Minden szülő azt kívánja, hogy gyermekeik élete jól sikerüljön. Csakhogy bárkinek az élete kizárólag akkor sikerülhet, ha ember a szó igazi és teljes értelmében, úgy, ahogy őt Isten megálmodta. Embernyi emberré az válik, akit erre nevelnek, erre szoktatnak. Ez a szülők nagy feladata és felelőssége.

A gyermeklélek olyan, mint a kert. Magától nemigen terem meg benne a jó. Gondozás nélkül jobbára csak a gaz, a gyom burjánzik benne. Ha azt akarják a szülők, hogy gyermekeiknek jó tulajdonságaik legyenek, erre a jóra rá kell nevelni őket. Nem szabad ölbetett kézzel csak nézni, melyik gyermek milyenné fejlődik. A jót meg kell nekik tanítani, számukra érthető módon meg is magyarázni. A jóra rá kell őket szoktatni, ha szükséges, rászorítani. Ami rossz megmutatkozik a gyermekekben, azt ki kell gyomlálni. Nem szabad arra várni, hogy a gyerek magától megtanulja a jót vagy magától elhagyja a rosszat. A nevelőnek nem szabad türelmetlennek vagy gorombának lennie, de a "majd megjön az esze!" sem jó taktika.

Elsőrendű fontosságú a jó példa. Már csak azért is igyekezniök kell a szülőknek rendes emberekké alakulniok, hogy övéik önkéntelenül is ezt tanulják el tőlük.

Emellett nagyon sokat kell a kicsinyekkel foglalkozni. Minél többet kell együtt lenni, együtt játszani, beszélgetni, mesélni nekik. Így lehet alakítani őket, alkalmazkodva velük született adottságaikhoz. Aki kevés időt tölt a gyermekeivel, az nem is ismeri őket.

Napjainkban divatos programmá lett, hogy nem szabad senkit gátlásossá nevelni. Ez helyes elv, csak nem szabad félreérteni. Gátlásossá nevel, aki csak tilt, aki csak büntet, akiben nincs belátás, aki durva és csak ordítozik, ijesztget. Mindez persze tilos. A fő nevelési elv: a jót vonzóvá tenni, példaképeket állítani, eszméket, eszményeket adni, rávezetni a jótettek jó ízére. Ugyanakkor nem gátlásosságra nevelés, hanem szükséges feladat, hogy jó értelmű gátlásokat fejlesszünk ki a gyermekekben.

Minden ember, így természetesen a gyermek is hajlik a rosszra. Senkinek sem kell megtanítani az oktalan ellenkezést, a dacosságot, a hazudozást, a lopást, a csúnya beszédet, a lustaságot, az irigykedést, az önzést, a torkosságot, a hisztizést - ez mindenkiben benne van születésétől fogva. Az önismeret, a jóakarat és egyáltalán az akaraterő szintén eléggé gyenge mindenkiben, a csöppségekben még inkább. Így nem lehet várni, hogy bárki mindig tudatosan legyen jó, tudatosan fegyelmezze magát, hogy a rosszat elkerülje. Ezért kellenek ösztönös fékek is, vagyis egészséges gátlások.

El kell érni, hogy a gyerek ösztönösen riadjon vissza bizonyos tilos és bármiképpen veszélyes dolgoktól. Féljen csak a rohanó közlekedéstől, legyenek csak gátlásai, amikor széttekintés nélkül támad kedve átszaladni az úttesten. Akkor is legyenek gátlásai, amikor jó lenne elcsenni valamit, vagy leköpni a pajtását, megütni a nagymamát. Ne csak igényeket támasszunk bennük, hanem egészséges gátlásokat is. Tudatosan és örömmel tegyék a jót, kerüljék a rosszat, de ösztönös fékekre is szükségük van, amelyek még a tudatosulás előtt működésbe lépnek. A tudat, az önvizsgálat gyakran alszik vagy nehezen mozdul, a vágyaktól elvakul, ezért kellenek egészséges gátlások.

Bizonyos büntetések sem mellőzhetők a nevelésben. A gyermek sok rosszal kapcsolatban nem tudja vagy nem akarja belátni, hogy rossz, esetleg nincs kedve a rossznak ellenállni. Nem szabad arra várni, hogy megjöjjön az esze. Ha megjön, csak arra szokott megjönni, hogyan játssza ki a szüleit.

Szoktatni kell a gyermeket a jóra. Kedvesen, szelíden, gyengéden, szeretettel, ugyanakkor határozottan, erős lélekkel, következetesen, némelykor kemény kézzel. A tiltásokat, a büntetéseket sem szabad mellőzni. És tanuljon meg a gyerek szégyenkezni is, ha rosszat tett.

Egészséges arányban és összhangban kell adagolni a nevelésben az oktatást és a szoktatást, a lelkesítést és a szégyenkezni tanítást, a gyengéd melegséget és a fegyelmező következetességet, az elismerést és a büntetést.

A gyermekek nevelésében együtt kell dolgoznia az édesapának és az édesanyának. Mindketten vegyék ki belőle a részüket derekasan. A féloldalas, "egynemű" nevelés nem szerencsés és nem kellő hatású.

A szülők a nevelésben is ügyeljenek kettejük összhangjára. Ne engedjék, hogy a gyermekeik kijátsszák őket egymás ellen. Ha a nevelés terén valamiben nem egyezik meg a felfogásuk, azon ne a gyerekek előtt veszekedjenek, hanem négyszemközt beszéljék meg, közösen keressék - ne a maguk igazát, hanem - a valóban jó megoldásokat.

Kimondhatatlan gyönyörűség örülni a gyerekeknek. Ám hogy ez az öröm zavartalan legyen, ahhoz igen sok és odaadó munka szükséges.

28. Kihez ragaszkodnak a gyerekek?

Nem egy szülő azért kényezteti mértéktelenül gyermekét, azért enged meg neki mindent, azért nem meri okosan fegyelmezni, mert nagyon óhajtja a kicsi szeretetét, ragaszkodását. Fél, hogy ha határozott és következetes vele szemben, ha nevelni akarja, akkor gyermeke ellene fordul nagyobbacska korában.

A tapasztalat azonban egészen mást mutat. Tény, hogy éppen az elkényeztetett gyermekek nem szeretik a szüleiket, ők sodródnak rossz társaságba, mennek túl hamar és elhamarkodottan férjhez. Ez a tapasztalati tény. És nem túlságosan nehéz rájönni, miért van ez így.

A gyerek - a kicsi, a nagyobbacska és a nagy is - azért rajong, aki erős, aki győz. Akár mesét hallgat, akár filmet néz, az tetszik neki, aki felül marad. A gyerek önkéntelenül vonzódik az erősekhez, mert érzi a maga gyengeségét. A gyengét, a legyőzöttet megveti, kineveti, mert nem támaszkodhat rá, nem talál benne példaképre.

Ha ez a gyenge, ez a legyőzött az apu és az anyu, akkor őket sem tudja becsülni. Nem szereti, mert szíve mélyén megveti őket. Márpedig vesztesnek, tehát gyengének könyveli el a szüleit, ha minden esetben, vitában ő, a gyerek győz. Ha óhajtását parancsnak veszik, ha nem mernek erélyesebben tiltani valamit, nem merik megbántani, vele szigorúnak és következetesnek lenni, ha mindig a gyerek a győztes - csak hízelkednie, dacoskodnia, toporzékolnia kell -, akkor ez a gyerek felülről lefelé néz a szüleire. Ez azt jelenti, hogy szíve mélyén megveti, következésképpen szeretni sem tudja őket. Ezért vonzódik más, erősebb egyéniségekhez, elsősorban olyan iskolai vagy szomszéd, esetleg aluljáróbeli kisebb vagy nagyobb csirkefogókhoz, hangadókhoz, akik törvényeket adnak neki, igaz, nem éppen nemes törvényeket.

A gyerek pillanatnyilag meg van sértve, ha rászólnak, ha megtagadnak tőle vagy megtiltanak neki valamit, ha a jóra akarják szorítani. Nemtetszését ki is fejezi. De hosszabb távon kifizetődik a szülői határozottság és szerető következetesség. Mert a gyerek felfedezi szüleiben az erőset, tehát egyrészt a támaszt, másrészt a példaképet. Kezd felnézni a szüleire, hiszen ők láthatóan tudják, mit akarnak, biztosak a dolgukban, nem engednek, vagyis nagyon erősek. Így kezd most már nemcsak a kiskori ösztönösséggel, hanem immár valódi érzelmekkel, sőt tudatosan vonzódni hozzájuk. Beléjük kapaszkodik, barátul fogadja őket.

Van itt még valami, amiért a kényeztetett gyerek menekül a szüleitől. Minden emberpalántába bele van programozva a szülőktől való elszakadás igénye. Ez a természet rendje. Ez az ösztönös vágy mindenképpen működni kezd, akárhogyan bánnak a gyerekkel, akármilyen módszerrel nevelik. De annál erősebben érvényesül és nyilvánul meg az elszakadni akarás, minél erősebb a visszahúzó erő.

Aki majomszeretettel kényeztet, annak a gyermeke úgy érzi - joggal! -, hogy anyu vagy apu kapaszkodik belé, nem akarja őt útjára engedni az önállósulás felé. Ennek következtében a kis ember ösztönösen annál nagyobb erővel rúgja el magát a szüleitől. Csak azért sem akar hozzájuk tartozni, nem óhajt "anyu kedvence" vagy "apu szemefénye" lenni. Ezt mélységesen szégyellné is. Megmutatja tehát, hogy megáll a lábán, nincs szüksége szülőkre.

Ezzel szemben az a szülő, aki nem kapaszkodik görcsösen a gyermekébe, hanem tudatában van annak, hogy őt az életnek, a gyerek saját jövőjének, majdani családjának neveli, azt fogja észrevenni, hogy bizonyos elszakadási manőverek után a gyerek önként belé kapaszkodik. Ilyenkor kap az édesanya, édesapa ilyesféle hűségnyilatkozatokat kamaszodó gyermekétől: "Ha engem máshová visz a gólya, akkor is ide szöktem volna".

Ennek is kézenfekvő a magyarázata. A gyerek elszakadni akar a szülőktől, akik pici korában bűvkörükben tartották, akikhez szinte oda volt kötözve. Ha elszakadási kísérleteikor azt tapasztalja, hogy nem akarják őt gúzsba kötve tartani, babusgatni, nyakába akaszkodni, akkor szabadon választja szüleit, most már barátul.

Kedves fiatalok, már most határozzátok el, hogy nem birtokolva babusgatni akarjátok majd a gyermekeiteket, nem is ajándékokkal próbáljátok megvásárolni a ragaszkodásukat, nem óhajtjátok végleg a magatokénak őket, nem kényeztetitek és nem fojtogatjátok őket merő "szeretetből". Nevelni akarjátok majd a gyerekeket, hogy meg tudják állni helyüket a világban, önállóan, tőletek függetlenedve is. Ne kényszerítsétek őket oktalan "szabadságharcra" azzal, hogy magatokhoz próbáljátok láncolni őket túlzott engedékenységgel, nagy ajándékokkal, kényelmes élettel. Legyetek bátran szigorúak, következetesek, határozottak.

Félreértés ne essék, nem a szívtelen, parancsolgató, mindent tiltó, durva és veréssel dolgozó nevelést ajánlgatom. A gyermekeknek sok gyengédséget, meleg szeretetet, megértést kell adni. Mindig érezzék: apu és anyu feltétlenül mellettünk áll, lehet velük okosan beszélni, meg is okolnak mindent, még vitatkozni is lehet velük, szívük van és értelmesek is. Ugyanakkor abban is legyen biztos a gyerek: nem a szeszélyeit szolgálják cselédként, nem szeretetét koldulják vagy próbálják megvásárolni, mindig tudják, mit akarnak és abból nem is engednek, tehát lehet rájuk építeni, érdemes tanulni tőlük, és igen jó barátságban lehet lenni velük.

Forrás: Polczer Porta