Bartók Béla: DEBUSSYRŐL

Debussy volt korunk legnagyobb komponistája. Sokan talán Strausst tartják a legnagyobb komponistának, de nézetem szerint Debussy jóval fölötte áll a "Salome" szerzőjének. Hiszen az ő zenéje sokkal újabb, mint Straussé, aki tulajdonképpen csak abban az irányban haladt tovább, amelyet Wagner és Liszt kezdtek meg. Debussy azonban eddig nem ismert utakon járt és új művészi lehetőségeket adott pályafutásán. Debussy muzsikája sohasem sekélyesedik el tisztára banális részletekben, amelyek Straussnál megszakítják az új és merész gondolatok ívbelendülését. S végül Debussy utolsó műveiben is újat tudott hozni, míg Strauss művészete a "Salome" és az "Elektra" után határozottan is erősen hanyatlott. Bármily öntudatos határozottsággal tette is túl magát Debussy a hagyományokon, bármilyen új is a muzsikája az ő fellépése előtt keletkezett kompozíciókhoz képest, ő még teljesen és szigorúan ragaszkodott a tonalitáshoz. Természetesen sokkal szabadabban alkalmazott harmónián kívüli hangokat előkészítés és feloldás nélkül úgy, hogy Strauss Richárd -- állítólag -- egyszer félig tréfásan meg is jegyezte Debussy zenéjéről: " Nagyon különös muzsika ez az új francia zene: minden akkordban va egy olyan hang is, amely nem tartozik oda". -- Bennünket, magyarokat különösen érdekelhet, hogy a kelet-európai népies zene hatását láthatjuk Debussy melodikájában, bizonyos pentatonikus fordulatokat figyelhetünk me, amelyek a régi magyar, főként a székely népdalokban is megvannak. -- Ami a műveit illeti, kétségkívül a "Pelléas és Mélisande" a legkülönb alkotása; sajnos Budapesten máig sem mutatták be mutatták be. Ez a műve azért nevezetes, mert deklamáció szempontjából szakít a wagneri módszerrel, s ehelyett valami sajátságos recitatív-szerű deklamációt alkalmaz, amelyhez a régi francia szerzők nyomán jutott el, s amely távoli rokonságban van a magyar parlando-népdalok recitáló módjával. Zenekari művei közül a "La mer-t", a "Nocturnes"-t és az "Egy faun délutánja" előjátékát említem fel. Zongoradarabjai közül a "Pour le piano" című füzet jelent meg először, 1901-ben. Nagy haladást jelentett az "Images" (1908), amely harmóniában még merészebb és az "Estampes". De legjelentékenyebbek talán a "Preludes"-jei, amelyek 1912-1913-ban kerültek sajtó alá. Utolsó műve két füzet "Etudes", már a háború alatt 1915-ben jelent meg s nem olyan friss, mint a "Preludes"-ök. Kamarazeneműveiből a g-moll vonósnégyest, dalaiból a "Chansons de Bilitis"-t és a "Chansons de France"-okat tartom legtöbbre. Jelentőségét kétségkívűl mutatja az a hatás is, amelyet a szó nemes értelmében véve, a fiatalabb muzsikusgárdára gyakorolt külföldön és nálunk is. Hogy ez a hatás s általában az úgynevezett "debussyzmus" maradandó és további fejlődésre képes lesz-e, azt természetesen nem lehet megjósolni, de talán nem is az a fontos. Egy bizonyos: művei nem fognak elhalványulni, mert igazi nagy értékeket adott bennük, aminthogy Chopin zenéje sem múlhat el, noha nem voltakkimondott követői.


Forrás: Bartók Béla válogatott írásai (342-343. oldal) - Művelt Nép Tudományos és Ismeretterjesztő Kiadó Budapest, 1956