Bulányi páter - Végül jó földbe hullott

„Végül a jó földbe hullott az, aki meghallgatja, megszívleli a tanítást, s jó termést is hoz, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik harmincszorosat.”

(Máté, 13,23)

Kedves testvéreim! Aki Isten gyermeke, az figyel a lelkiismeretére, a maga vallása szent szövegeire, meg a testvéreiére is. Ilyenként figyeltem a múlt vasárnapon a mise után a kerti padon Zsolt testvérünkre, aki elmesélte, hogy egy levelező-beszélgető listát nyitott számítógépén, s megkérdezte, hogy átküldheti-e azt nekem drótpostán. Mondtam neki, hogy köszönettel veszem.

Átküldte, s megtudtam belőle, hogy arról beszélgetnek, hogyan kell érteni a Miatyánk szavát: „Bocsásd meg a vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek.” (Mt, 6,12)

Én is hozzászóltam az anyaghoz, mégpedig úgy, hogy beütöttem a KIO 62. numerusát, melynek címe az Erő nem alkalmazás és üldözöttség fejezeten belül a 4. pont: Boldogok a békességesek – az alábbi alcímekkel: a) Erő nem alkalmazás és béke. b) A panaszos kibékítése. c) Jog az egyházban. d) Megbocsátás. – Ezt a 62. numerust nem idézhetem, mert hosszabb, mint amennyit egy prédikáció elbír.

————

De hozzáraktam még az alábbi szöveget:

Kedves Zsolt, a fenti szöveget 40 évvel ezelőtt írtam, az átkosban. Az emberi történelem mindig „lehányta” ezt a fenti jézusi szöveget.

Konstantinig csak vértanúk lehettünk ezzel a megbocsátással. Aztán jött a fordulat, s a keresztények is csinálták tovább, amit az emberiség Jézus előtt és Jézus után is tett. Konstantin után pedig már egyházi jóváhagyással maguk a szentjeink is. Mindannyian tudjuk, hogy a Szent Jobb négyfelé vágatja unokabátyja, Koppány testét. Koppány is eszmei alapon állt, István is. Nem látok különbséget köztük. Mind a kettő az ütés elve alapján állt. S mind a kettő a maga istene nagyobb dicsőségére verekedett. Az egyiknek istenét úgy hívták, hogy Hadúr, a másikét pedig úgy, hogy Jézus Úr.

Az 50-es évek elején a Gyűjtőfogházban kegyelemből fel nem akasztott életfogytosok beszélgetnek el nem fogyó reménnyel az áhított jövőről. Egyikük mondja nekem: „Ha jön az óra, megnyílnak a börtönök. De titeket, papokat, még egy darabig lakat alatt tartunk. Mi kimegyünk, elvégezzük a dolgunkat, s akkor jöhettek ki ti is – temetni.”

Tanítványok nélkül nincs Jézusnak sem egyéb megoldása: Keresztre kerülhet, és nem veszi el a világ bűnét. Marad az addigi bűnök summája, meg a Golgota bűne – az egyházi és világi urak jóvoltából – Kaifáséból, Pilátuséból.

Alternatív társadalomra van szükség: az ütő emberek egyelőre megmaradó társadalma mellett a nem ütők társadalmára, azaz a Jézustól hirdetett Isten Országára. A jézusi, a Konstantin előtti kort kell folytatni. A Konstantin után folytatódó jézustalan keresztény kort le kell váltania egy másiknak, a jézusi Bokor mozgalomnak. Ez sem lesz olcsó mulatság, de már valamivel olcsóbb lesz, mert eltörölték a halálbüntetést. Így aztán alternatív társadalomként megélhetünk benne – no, csinálunk olyat. Kortársaid között van a Bokorban a 16 gyerekes Király család (Náci közel annyi idős, mint te), s mellette még négy család egyenként 10-10 gyermekkel. Magyar nemzetünk jövője az ő kezükben van. Üthetjük éppen az ütésre érdemesnek találtakat, de ez nem változat azon, hogy jelenünkben egy nőre 1,2 gyermek szülése esik. Biztosan elpusztul nemzetünk ezzel a szülési rátával.

————

Zsolt pedig ezt válaszolta:

Kedves Gyurka bácsi, először is köszönöm, hogy reagáltál. Ha a mi levelezőlistánkon a későbbiek során és ebben a tárgykörben valaki behozza majd egy tanult pap vagy lelkész (pl. Török József, vagy Bolberitz Pál, vagy valaki más) véleményét, én a tiédet fogom citálni.

Azt kell gondoljam, hogy az évek során megérezhetted, hogy hitedet, elkötelezettségedet tisztelem, és érdeklődéssel hallgatom gondolataidat. Ezen a területen nagyságrendekkel fölöttem és általában felettünk állsz, hiszen egy élet koncentrált munkája áll szemben a mi – szükségszerűen – megosztott, világi hívságokra, családra, megélhetésre „koncentráló” figyelmünkkel. Van azonban egyvalami, amiben senkit nem tartok magamtól feljebb vagy lentebb valónak. Ez pedig a tudatunk mélyén meglapuló lelkiismeretünk szerinti élet akarása vagy elutasítási hajlama.

Engedelmet kérek: ennek szellemében vetek föl egyetlen gondolatot, és el fogom fogadni, ha ezt a csekély kompromisszumos javaslatomat is visszautasítod. Arra utalok, hogy az az ember, aki érzékelhetően és élete során tartósan visszautasítja, hogy lelkiismerete szavára hallgasson, valójában nem testvér vagy felebarát, hanem csak potenciálisan az. Aki pediglen se testvérem, se felebarátom, de rendre „megbánt”, arra nézvést sem a megbocsátási készség, sem a metanoia, sem a befogadó megbocsátás – az én felfogásomban – nem értelmezhető. Az ilyen látszólag emberi lényért csak annyit tehet valaki, hogy kéri Istent, terelje vissza a nyájba testvérnek vagy felebarátnak. Már ez a fohász is a megbocsátási készség jelzése, és egyfajta békességet kívánó lelkület megnyilvánulása, de egyben fennmarad egy védekező kétely az ilyen emberrel szemben. Ez a magatartás talán nem a jézusi példa direkt visszautasítása.

Az pediglen, ami napjainkban anyánként az 1,2 gyermek vállalását jelenti, valóban tragikus. Gondolod-e, hogy ha nem ilyen – közösségellenes – sátáni politikai elit ülne a nyakunkon, akkor is 1,2 lenne ez a statisztikai adat? Nem tudom, de bízom benne, hogy nem így lenne.

————

Viszontválaszom:

Kedves Zsolt! Bizonyos vagyok benne, hogy ez a termékenységi ráta más lenne, ha sorsunk másképpen alakult volna: ha nem omlott volna össze 1918-ban a magyar birodalom, ha nem jött volna 1919, ha 1945-ben nem győz a Vörös Hadsereg, ha nyomában nem jönnek vissza a moszkoviták, ha 1956. november 4-én nem tiporják el a szovjet tankok a forradalmat, ha 1990-ben a szovjet hadsereg távozása után nem vonul be a nemzetközi nagytőke, ha a bukott rezsim káderei nem szolgálják ki gátlástalanul a tőkés társaságokat.

Mindazonáltal és de! A rátáért felelősök vagyunk mi is. És bizony a miénk a nagyobb felelősség. Vedd elő a Koinónia című folyóiratunk utolsó számát, s annak 1437. oldalán megtalálod Gazdag István A demográfia mint a 21. század csodafegyvere c. tanulmányában, hogy az első és második világháborúban győztes és színkatolikus Olaszországban ez a termékenységi ráta 1,25. Azt is, hogy egész Európában a legmagasabb az ugyancsak győztes Franciaországban (1,9), de ez már a bevándorolt mohamedánok sok-sok milliójának köszönhető. A keresztény Európa már határozott magáról. Nem. Javítok: a jézustalan, istentelen Európa már döntött: kiirtja magát az élők sorából. Miközben az emberiség nem keresztény, pontosabban nem jézusi, hanem Istenre és a Tőle kapott lelkiismeretére figyelő része – bizony minden sátáni gátlás nélkül – teljesíti továbbra is a Teremtés könyvének szavát: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet!” (Ter, 1,28)

Mi, keresztények, nem ezt tesszük, hanem húzzuk a vészharangot a demográfiai robbanás miatt. Aljas és hazug módon. Ezt mondjuk: „Elpusztul a Föld, ha tovább szaporodunk.” Attól nem pusztul el. Csak az autóinktól meg annak testvéreitől lyukad ki az ózonpajzs.

Ismeritek már közelebbről is Attilát és Csurit. Május 31-én ismertem meg őket, mikor előadtam a Jobbikban. Június 15-én velem voltak Visnyeszéplakon is. S barátkozgatunk minden lehetséges mennyiségben. Attila találta ki, hogy a keresztény kor után a Bokor következik.

Amikor negyven évvel ezelőtt írtam a KIO-t, már elkezdtük a közelítést a 1,2 tizedes ráta irányában: Évről évre fogyott az élveszületések száma hazánkban. Megtudtam, hogy az akkori helyzetben 2,4 tizedesnek kellett volna lennie – ma azt olvasom, hogy 2,1 tizednek – a rátának, hogy ne pusztuljon nemzetünk. S azt írtam meg a KIO-ban, hogy 2,4 gyermeket nem lehet szülnünk, csak hármat. Ez a tisztességnorma. Ekkor adjuk tovább az életet, melyet szüleinktől s végső soron Istentől kaptunk. Ha valaki nem a tisztességetikát képviselné, hanem a jézusit, annak négy gyereket kell nemzenie-szülnie. Magam a nemzetkipusztításra köteleztem el magamat az egyház indítására és Jézus példájára. Őt megakadályozta a nősülésben, hogy fel nem bontandó kötelékben élt Mennyei Atyjával. Bár volt, aki halálos szerelemmel szerette Jézust, és ő sem volt közömbös iránta: Mária Magdolna.

Ezek után elővettem a Bokor címlistáját, s megtaláltam benne az első két nemzedékben 197 olyan kislány nevét, aki már elmúlt húsz. S elkezdtem kiírni belőle, hogy hány gyereknek adtak életet. Elment rá egy délutánom. Ennek az eredményét fogom most közölni veletek. Találtam köztük 33 olyan abszolút nemzetkipusztítót, amilyen magam is vagyok. Aztán találtam köztük 11 egykézőt és 27 „kétkézőt”, azaz relatív nemzetkipusztítót, tehát összesen 33 + 38 = 71-et. Következtek a tisztességnormát teljesítők, akik három gyereknek is adtak már életet. Ezeknek a száma 44 volt.

Ezeket követték a jézusi normát teljesíteni akarók. Négy gyermeknek adott életet Istennek 43 szerelmetes lánya. Öt gyermeknek pedig 13 testvérem – ötször áldja meg érte őket az Isten. Hat gyermeket szült megint csak 13 testvérünk. Hét gyermeket szült az én anyukám, de az ő neve már nincs bent címlistánkban, mert már 34 éve eltemettem. De 7 Bokor-testvérem megütötte édesanyám istenszeretetének normáját, el is tudnám sorolni nevüket: Éva Vácról, Jutka Pestről, Márti Halásztelekről, a többit nem sorolom fel. De Ági nyolc gyerekkel ajándékozta meg férjét, Pistát. Kilencet idáig még senki sem szült, de tízet négyen is. A Gabi, az Ancsa, az Orsi. Orsinak a múlt vasárnap eskettem meg elsőszülött fiát, a hétgyerekes Jutkának a negyedikjét, a Julit adtam Tamáshoz.

A negyedik tízgyerekes Anikó, ott is volt nagy pocakjával a lagzin: abban volt a tizedik.

S ezek után következik az eddigelé abszolút Bokor-csúcs: Zsike, aki 16 gyermeket szült Nácinak. Mikor a 12. jövését bejelentették nekem érdi házuk előtt, ünnepélyesen kezet csókoltam Zsikének. A többinél már nem. Szóltak nekik nagyobb gyerekeik: „Hagyjátok már abba, majd szülünk mi nektek unokákat.” Még egy darabig nem hagyták abba.

Zsike mondta egyszer nekem: „Gyurka bácsi, én vagyok a világ legönzőbb asszonya, nem bírom ki, hogy ne legyen mindig egy kisbabám.”

Ha elosztom a fenti 631 gyermeket az őket megszülő anyák számával, akkor megkapom a 3,2-es termékenységi Bokor-rátát.

————

Most pedig válaszolok Zsolt levelének első felére, mely így hangzott:

„Az ilyen látszólag emberi lényért csak annyit tehet valaki, hogy kéri Istent, terelje vissza a nyájba testvérnek vagy felebarátnak. Már ez a fohász is a megbocsátási készség jelzése és egyfajta békességet kívánó lelkület megnyilvánulása, de egyben fennmarad egy védekező kétely az ilyen emberrel szemben. Ez a magatartás talán nem a jézusi példa direkt visszautasítása.”

Én úgy gondolom, hogy ez a jelzés maga a megbocsátási készség. S az, hogy megmarad benned a védekező kétely az ilyen emberrel szemben, valóban nem a jézusi példa direkt visszautasítása. A tékozló fiú apjában is megmaradt a kétely fiával kapcsolatban. Fogalmazhatom ezt a kételyt úgy is, hogy megmaradt benne a reménység.

Békességteremtőknek kell lennünk. Gondolhatom úgy is, hogy bizonyos vagyok, hogy más lenne a termékenységi rátánk, ha nem azok volnának az urak felettünk, akik uralkodnak rajtunk, ha egy hete a melegek nem vonulhattak volna fel, mert ezt a fajta nemzetgyilkosságot nem szabad egyetlen élni akaró nemzetnek sem megünnepelnie.

Rettenetesen szégyellem magam, hogy a keresztények a világ utolsói lettek. Hazánkban is. A jézusi embereknek nem ilyen a termékenységi rátájuk. Nem 1,2, hanem 3,2!

Jöjjön el a Bokor, azaz az Isten Országa megteremtésének legújabb kísérlete...

Forrás: KAPU