Lányi Sarolta verseiből ...

Hid

Hidat ácsoltam, szögeztem hévvel
Hazug igékből
Versek szomorú, szegény diszével.

Hidat akartam, mely hozzád vezet
Szerelem hídját
Hívó, szédítő mélységek felett.

A fája hazugság, oszlopa bűn
Dallal ékitem
Érted épitem buzgón, egyre, hűn.

De jaj, ha összedül és engemet:
Bús rímek ácsát
A borzalomörvény eltemet!

Az alkonyati vendég

Beköszöntem az életedbe.
Jó estét! - szóltam csendesen
Bocsánatkérőn, ijedezve.

Jó estét! - de oh, nem tudtam soha
Igazában hogy jó-e néked
A hallgatag esték bús sora.

Hátha hiába, hiába kivánom...
Mi is volna jó néked rajtam
Szegény, félőnvíg esti lányon?

Estédbe kopogó késő vendéged
Bús esti lepkéd mért vagyok,
Miért hogy sírva szeretlek téged?

Valami nyáron valami kertbe'
Valami lány, ki nem én voltam
Bekacagott az életedbe.

Pompás ifjuságod reggelén
Vidám jó reggelt más kivánt néked
Nem én...

Bús esti lepke, késő vendéged.

Alázatosság

Üzend meg valami fáradt felhővel
Vagy szellővel:
Élek-e még?

Mert én már elfeledtem ezt is. Mindent,
Ami elment...
Én is mennék.

Hogyha éltem, - pedig éltem! - benned éltem.
Szegény éltem
Most elpihen.

Szerettem is. - Bizony mondom! - téged mindég
Ha nem hinnéd,
Vágd ki szivem.

Tenéked ott mindörökre trónusod van
Úr vagy ottan
... Én bús cseléd ...

Már nem tudom, - üzend meg egy felhővel,
Vagy szellővel:
Élek-e még?

Halálhinta

Szíven csókolt, körülölelt
Elcsábitott, elkábitott
Valami. Névtelen még,
De már sejtem, hogy: emlék.
Úgy ért ez érzet, mintha esnék
Álomhintán le, szédületbe,
Jó halál ez, ha odavesznék...
Lenne belőlem: emlék
Szálló szoknya, röpködő hajak
Az álomhintán száguldjanak
Emlékké haljon a bús alak
S a tragédiás ajak!

S csókoljon egy embert sziven
Egy égő emlék: a szivem.

Forrás: Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 2. szám