Pancsatantra - Hindu tanmesék 6.rész

A nyúl és az oroszlán

Hatalmas erdőség terült el nem messze innen, mielőtt kivágták a fáit, s várost építettek a helyére.

Az erdő uralkodója ragyogó szépségű, szép szőrű oroszlán volt, ki HŐS-nek, Bhászurakának hívatta magát. Ez a gyönyörű oroszlán nem annyira hős volt, mint inkább kegyetlen és vérszomjas. Mivel a maga erejénél nagyobb erőt nem ismert el, akár éhes volt, akár nem, az útjába kerülő állatokat válogatás nélkül széttépte.

Ezt nem tűrték tovább az erdő lakói, s egy napon küldöttséget menesztettek eléje. A küldöttség tagjai a bivaly, a vaddisznó, a mókus, a nyúl és az antilop voltak. A hatalmas uralkodó elé érve tisztességtudóan köszöntek, s köztük a legtekintélyesebb - a bivaly - előadta kérésüket.

- Uram, királyom! Reszket a mi szívünk a félelemtől. Rettegünk már a szélben zizzenő falevéltől is. Legszebb fiaink, virágzó lányaink esnek áldozatául hősiességednek. Alattvalóid kérését terjesztem most eléd, hogy egyezzél meg velünk. Ne öldököld hűséges alattvalóidat. Ezután inkább minden nap eljön hozzád közülünk egy, aki életét eledelül neked felajánlja. Így neked több időd marad a heverésre, mi pedig nem élünk örökös rettegésben és nem pusztulunk el irtó-hadjárataidban, mert helyes a szólás:

Aki népét nyomorgatja, szegény lesz az egy napon.

De ki népét gyarapítja, bizony gazdag lesz nagyon. ne

Alattvalóit a király ne irtsa, mint ellenét,

Hatalmát gyengíti ezzel, kockáztatja mindenét.

Bhászuraka, az oroszlán belátta, hogy igaz a szólás. Ígéretet is tett, hogy ezentúl fékezi indulatát, s végül a küldöttséget nyomatékosan figyelmeztette.

- Minden nap kell ennem! Tehát minden nap jöjjön valaki, hogy megegyem. De haragomat fel ne gerjesszétek, mert kiirtom az erdő egész népét!!

Megtörtént az egyezség. Az állatok most már nyugodtan kóborolhattak, legelhettek, nem kellett . félniük, A rettenetes étvágyú király elé reszketve, rettegve jöttek el azok akik feláldozták magukat a közösség védelmében. Ha pedig nem akadt jelentkező, sorsot húztak. Egy napon a nyúlra került a sor.

Reszketett a nyúl minden porcikája. Éppen kölykei voltak, védelmeznie kellene az almot. De nem ellenkezhetett. Még el sem búcsúzhatott szeretteitől, tüstént indulnia kellett. Ment, ment a szerencsétlen, amíg figyelő szemeket érzett a hátán. Aztán leült hátsó lábára, hegyezte füleit, úgy figyelte a szelet, hátha valami mentő gondolatot fújna feléje. De nem jött semmi. Továbbment, és közben azon törte a fejét, hogyan tudná ő elpusztítani az oroszlánt... Amint így tépelődött, elvétette az utat és olyan területre tévedt, ahol még sohasem járt. Kerek, alacsony kerítést vett észre, s mivel úgyis késlekedni akart, odament. Az alacsony fal mély kutat vett körül, benn sötéten csillogott a víz, s visszatükrözte a nyúl fejét. Ebben a pillanatban tudta már, mit kell cselekednie.

Közeledett az est, mire az oroszlán elé érkezett. Az morogva, villogó szemekkel járt fel-alá a tanyáján.

- Kiirtom az erdőt! - dühöngött, mert nagyon korgott a gyomra. Már el is indult volna, ha reszketve, topogva nem áll eléje a nyúl.

- Na te jómadár!! - üvöltött rá torkaszakadtából. - Máskor úgy sietsz, hogy senki utol sem ér. No várj csak! Egyetlen csapással kioltom életed! Te leszel az étvágygerjesztőm, mert ma még megtizedelem az erdőt!...

A nyúl a félelemtől dadogva szólt.

- Várj, óh legkedvesebb királyom! Csak addig kérem türelmedet, míg elmondom, hogy nem tiszteletlenségből jöttem ily későn... Ma reggel öten indultunk el, de amint jöttünk utunkat állta egy rettentően nagy és erős oroszlán. Oly nagy és erős volt, hogy olyat még nem is láttunk. Elfutottunk előle, ám ő utánunk eredt. S egyszerre idegen helyen torpant meg a lábunk, egyenesen az oroszlán tanyájára futottunk ijedtünkben. Négy társamat felfalta. Amikor éhségét csillapította, engem kivallatott, hogy kinek az uralma alatt élünk. Én elmondtam, mily hős és hatalmas vagy, és éppen hozzád indultunk, hogy magunkat felajánljuk neked eledelül... Micsoda?!, kiáltott fel bőszen, s azt mondta, nem te vagy itt - óh Uram - a király, hanem ő, s ha ezt kétségbe vonod, akkor állj ki vele mérkőzésre. Azt a parancsot adta nekem, hogy vezesselek hozzá, hogy eldöntsétek ki a hős és ki a bátrabb úr az erdőben. Ezért, csak ezért késtem, óh király! Bhászuraka még nagyobb haragra gyúlt.

- Hhha! - fújta mérgében -, hol az a betolakodó?! Vérét ontom, és széttépem a kutyát!

- Vára van annak, óh királyom! Ha gyávának bizonyul, és nem mer előjönni onnan, akkor nem tudod legyőzni, mert helyes a szólás:

A bírák rég megmondották: ha megijed a rabló,

Várába vonul ő, úgy ég a talpa alatt a tapló.

- Hol az a vár?!

- Elvezetlek, uram, fuss utánam! - s odaérve a nyúl a kútra mutatott. A dühtől elvakult oroszlán odaugrott, föléje hajolt, s a vízben meglátva a maga képét, nagyot ordított, melyre a kút visszhangja felelt.

Bhászuraka gyilkolási ösztönétől félőrülten vetette magát saját képmására, és ott pusztult el, az erdei állatok legnagyobb örömére.

*

- Ezért mondottam, hogy helyes a szólás:

Ha ravasz ő, nem számít, hogy kicsire vagy nagyra nőtt,

Oroszlán eszén is túljárt, nyúl győzte le, nem az őt.

Hosszú ideig elgondolkodott a két sakál s nagy sokára mondotta Damanaka.

- Én is okos és ravasz vagyok. Most elmegyek, s a sok mesén felbuzdulva összeveszítem Pingalakát Szandsivakával.

Karataka megvakarta girhes oldalát.

- Hát ha képes vagy rá, kísérjen szerencse utadon!

Szandsivaka épp ekkor állt fel Pingalaka mellől, s kedves pihenőhelyüket, a fügefa tövét otthagyva, legelni indult, Pingalaka egyedül maradt, s amikor Damanakát meglátta, nagyon megörült, s feléje mordult.

- Rég nem láttalak!

- Nem hiányoztam neked, királyom! Most sem jöttem volna, de elérkezett az az idő, amikor el megint szükséged van rám. Hitvány kis állat vagyok, én jó uram, de azért mindent meghallok, és mindent tudok, amit hallanom és tudnom kell.

Pingalaka gyanútlanul kérdezte.

- Szólj bátran... mit akarsz, miniszterem? Damanaka bátran kimondta.

- Szandsivaka veszélyes lett számodra. A múltkor, amikor egyedül legelt, odamentem hozzá, s akkor így szólt: Most már kiismertem az oroszlán erejét és gyengeségét. Kivárom a kedvező alkalmat, megölöm őt. Én leszek az erdő ura, te pedig kísérőm és oltalmazóm, a testőröm.

Pingalaka nem akart hinni a fülének. Alig bírt szóhoz jutni. Nagyon megszerette a bikát. - El sem hihetem! Leghűségesebb barátom és szolgám ő...

Damanaka úgy tett, mint aki biztos a dolgában.

- Óh uram, királyom! Van-e olyan szolga a világon, aki ne szeretne úr lenni?

- Nem hihetem azt, amit mondtál. Még ha lett volna is vétkes gondolata, én megbocsátom...

- Ezt a kegyességedet vette észre Szandsivaka, ezért bízta ennyire el magát! De én nem is tudom, óh király, mily kiváló tulajdonságokat fedeztél fel benne? Nagy teste és nagy ereje van, ez igaz. De ha segítséget várnál tőle, csalódás érne, mert a bika a húst és a vért nem szereti. Még a vérszagtól is messze megy...

Ám Pingalaka elhárította Damanaka áskálódását, mondván, hogy helyes a szólás:

Ha dicsértél valakit, véleményt ne változtass

Maradjon - mit mondtál róla, állhatatlannak ne hass!

- Éppen te eszközölted ki számára a legteljesebb biztonságot! Nem is ölhetem meg azt, aki nálam menedéket kapott! Hiszen Brahman isten sem tehetett mást, kötötte a maga alkotta törvény akkor is, amikor csalódott Taraka démonban. Emlékezz rá, ezt mondotta:

Tarakát bíz én emeltem dicsőségre mellettem,

Brahman vagyok, lássam kárát, ha mérges fát neveltem.

- Hogyan emelhetném én akkor karmaimat Szandsivakára?

- Nem bírállak, királyom, csak sajnállak, hogy ilyen jó vagy és megbocsátó, jobbodat nyújtod annak, aki ellened tör. Az a szolga, aki a hatalom felét ravaszsággal vagy képmutatással már félig megszerezte, megszerzi a másik felét is, ha alkalma lesz rá... Láthatod, máris mi az eredmény! Elhanyagoltad miatta a kötelességeidet, udvaroddal, alattvalóiddal nem törődsz. Úgy átnevelt téged a bika, hogy már nem is akarsz ölni. Ha pedig ezt nem teszed, alattvalóid éheznek és elpártolnak tőled. És ha elpártolnak, egyedül mihez kezdesz? Nagyon összebarátkoztál vele, pedig nem ismered eléggé. Meg kellett volna előbb ismerni őt, mielőtt ily szoros lett a barátságtok, hiszen régi és helyes a szólás:

A poloska miatt halt meg a tetű idő előtt,

Be ne fogadj senkit, ha nem ismerd meg őt jól előbb.

- Mit mondasz? - kérdezte Pingalaka. - Hogyan is volt az? Damanaka pedig mesélni kezdte.

Forrás: Forrás: Mesefolyamok Óceánja - Válogatás a szanszkrit elbeszélésirodalomból I. kötet (50-56. oldal) Európa Könyvkiadó, 1982