Eldugott helyeken a Himalájában (1. rész)

Darjeelingtől északra, Tibettől délre van egy állam…

(1. rész)

Habár Buddha India területén született, és a buddhizmus a régi időkben igen jelentős vallásnak számított Indiában, mára ez teljesen visszaszorult és az összlakossághoz viszonyítva csekély számú ember vallja magát buddhistának ebben a kontinensnyi országban.

Nekem egy olyan indiai államocskába sikerült eljutnom, ahol a buddhizmusé a főszerep. A kis területű állam szebbnél szebb kolostorait és buddhista kegyhelyeit nem lehetne tán egy év alatt se végig járni, hisz annyi van belőlük. A buddhista lámák igen jelentős szerepet vállalnak a helyi politikában is, és a lámaizmussal tulajdonképpen valamilyen kapcsolata mindenkinek van.

Ez a kis állam igen különleges még Indián belül is, ahol azért nem kell a szomszédba menni a különlegességekért. Először is külföldiek, engedély nélkül, nem tehetik be a lábukat e szövetségi állam területére: igen szigorúan ellenőrzött belső határ választja el India többi részétől. Másodszor megdöbbentő az állam gazdagsága: sehol egy koldus, sehol egy hajléktalan, és a turistákra sem "ugranak rá" az eladók és egyéb szolgáltatást nyújtó, gyakran kellemetlenkedő, személyek. Egyszóval Sikkimben - mert hogy így hívják az államot - nyugalom, béke és viszonylagos gazdagság honol.

Az állam területe valóban nagyon kicsi - 7299 km2 -, a kis távolságokhoz szokott magyar utazónak tehát könnyebben átlátható (Magyarország területe: 93 000 km2), mint más hatalmas indiai állam. Itt azonban véget is ér a hasonlóság Magyarországgal. A táj ugyanis sokban különbözik: minden út mély, szakadékszerű völgyek mellett fut, és alighogy felkapaszkodik egy szédítően magas hágóra, máris döbbenetes mélységek felé száguld. A völgyek ráadásul annyira szűkösek, hogy a nagyobb települések inkább a hegytetőkön, hegyoldalakban találhatóak. Mindezek mellé trópusi csapadék dukál, ami annyit tesz, hogy a nyári monszun idején (májustól októberig) az utak fele járhatatlan, és a települések jó része megközelíthetetlen, mert az odavezető utat hegyomlás torlaszolja el, vagy a víz viszi el. Éppen ezért Sikkimben a téli monszun idején (száraz-hűvös évszak: novembertől márciusig) az útépítők azon fáradoznak, hogy kijavítsák az utakat, illetve a megsemmisültek helyett újakat építsenek. A rengeteg eső miatt az alacsonyabb területeket igen buja trópusi monszunerdő - népszerűbb nevén dzsungel - borítja, amelyben a közlekedés liánvágó nélkül szinte lehetetlen. A magasabb részeken - a hidegebb éghajlat miatt - a növényzet egyre jobban hasonlít a magyarországihoz. Érdekes volt pl. látni, hogy míg lent az örökzöld, buja, banánfákkal és bambusszal tarkított dzsungel a jellemző, addig fentebb - ottjártunkkor, novemberben - már sárgultak a fák levelei - készültek a lombhullásra: a rövid télre. Még magasabban már csak fű és szikla van, hogy aztán azt is átvegye az örök hó és jég birodalma. Márpedig abból is van elég: Sikkimben található a földkerekség harmadik legmagasabb csúcsa, a helybéliek szent hegye: a Kancsendzönga: 8583 m!

Abban a szerencsében volt részem - tehát -, hogy Indiának ebben különös kis eldugott, azonban rendkívül barátságos államában töltsek el két hetet. Azért ennyit, mert ennyi időre szól a külföldieknek kiadott engedély, igaz a papír megszerzése kb. két órát vett igénybe, azaz, aki nem "gyanús", annak igen könnyen megadják.

Sikkim története szorosan összekapcsolódik az őt körülvevő országokéval. Tulajdonképpen érthetetlen miért nem kebelezték be a szomszédos nagyobb országok, pedig több próbálkozásuk is volt. Ezen a területen az 1600-as évektől beszélhetünk szervezett államról, az első király ekkor alapította meg Sikkim első fővárosát. Az északi nagyhatalom, Tibet, többször is próbálkozott az önálló királyság meghódításával, de ez valójában egyszer sem sikerült neki. Az éppen uralkodó sikkimi király, helyi néven: chogyal, mindig sikeresen visszaverte a támadásokat. Rövid időre Nepálnak és Bhutánnak is sikerült Sikkim egy bizonyos területét elfoglalni, de hosszabb ideig senkinek sem sikerült birtokba venni a chogyalok kis himalájai birodalmát. A 19. század végén Délről, a Britek uralta Indiából, az angolok próbáltak Sikkim területére behatolni, de az igen nehéz hegyi terep és a kellemetlen éghajlat őket is többször meghátrálásra késztette. (Fő céljuk egyébként nem Sikkim bekebelezése, hanem Tibet fővárosa - Lhasza - meghódítása volt, ahová végül eljutottak, de meghódítani nem sikerült.) Végül annyit elértek, hogy Sikkimtől egy kevéske adót szedjenek, de a brit jelenlét sem volt hosszú a királyság történetében. Az 1947-es indiai függetlenség után Sikkim végre élhette a maga életét, és a királyság bezárkózott, alig lehetett hallani róla valamit egészen 1973-ig, amikor a királyság mint államforma már az ott élő emberek számára is anakronisztikussá vált. Zavargások és lázadások követték egymást: az ország kormányozhatatlanná vált. A zűrzavaros helyzetet az északi szomszéd, Kína sem nézhette tétlenül, és 20 évvel Tibet lerohanása után Sikkimet is magához akarta csatolni. Ezt viszont a Sikkimmel jó kapcsolatot ápoló és Kínával igen rossz viszonyban lévő India nem akarta ölbe tett kézzel végig nézni. Végül indiai segédlettet egy jól szervezett demokratikus szavazáson a sikkimiek önálló kormányt választottak, majd pedig az Indiához való csatlakozás mellett döntöttek: 1975-ben Sikkim India 22-dik szövetségi állama lett. Ezekben az időkben mind a külföldiek, mind az indiaiak számára zárt területnek számított Sikkim. A helyi kormány az indiai központi kormánnyal egyetértve és egyeztetve, a lassú nyitás politikáját választotta. Először az indiaiak előtt nyitotta meg kapuit, majd szép lassan a külföldiek előtt is. Ma ott tartanak, hogy az állam területének kb. 70 %-a engedély birtokában látogatható, de a legeldugottabb helyekre, ami leginkább a Tibettel (Kínával) határos részeket jelenti, még ma sem lehet eljutni a külföldieknek. Szerencsére annyira gyönyörű kis államról van szó, hogy van mit nézni a látogatható területeken is!

(Folyt. köv.)

Forrás: Poligráf - Barta Géza