Eldugott helyeken a Himalájában (2. rész)

(2. rész)

Darjeelingtől északra, Tibettől délre van egy állam… Nem tudom, hányan emlékeznek még, de a hasábjain két számmal ezelőtt olvashattátok már az első részt. Ekkor általánosságban írtam Sikkimről, a hajdani himalájai királyságról, amely ma India egyik szövetségi állama. Most következzék néhány konkrétum! Utunk először Sikkim fővárosába, Gangtokba vezetett. Az indiai viszonyokhoz képest meglepően jó minőségű szállodák és a kedves, nyugodt emberek kellemes meglepetést okoztak, mert India alföldi részein nem ezt szoktuk meg. Jó volt végre úgy bemenni egy boltba, hogy nem "ugrottak" az emberre többen is portékáik értékesítése végett. Gangtok gazdagsága az alföldi szegénységhez képest megdöbbentő. A boltokban rengeteg az olyan árucikk, ami csak itt Sikkimben kapható, vagy más városokban csak az előkelő, gazdag negyedek boltjaiban található. Kis túlzással méltán állíthatjuk, Sikkim India Svájca: gazdagság, jólét, rengeteg turista (nagyobbrészt gazdagabb indiaiak), gyönyörű "alpesi" környezet.
Gangtokban ugyan nincs olyan sok látnivaló, de az embernek mindent innen kell megszerveznie, ha meg akar ismerkedni Sikkimmel.
A környék buddhista kolostorai ámulatba ejtik az ide ellátogató idegent. A kolostorok bárki számára látogathatóak, ami azt is jelenti, hogy a könnyebben megközelíthetőknél már ki van írva: a szentélyben fényképezni tilos! Sok turista, ugyanis állandóan csattogtatja a vakus fényképezőgépét, sokszor zavarva a szertartást. Az eldugottabb helyeken viszont még bensőségesebb a hangulat, és a lámák engedélyét kikérve, és egyeztetve velük, a fényképezés és a videózás is lehetővé vált - nagy örömömre. Nehéz dolog ez, mert a hagyományos buddhista felfogás szerint a fotózásnak nem sok értelme van, sokkal fontosabb az, hogyan hat az élmény az emberre, no és persze valóban zavaró az állandó csattogás és villogás. Azért még egy ilyen elvakult fotós is, mint én, érzi ezt, és ezért, megpróbált alkalmazkodni a körülményekhez: mindig mindenhol és mindenkitől engedélyt kértem, már csak azért is, hogy ne alakuljon ki a turistákról az a kép, hogy semmit sem tisztelnek, semmi sem szent nekik. Szerencsére így a fotózásból soha semmi problémám nem volt, ha ugyanis valami a fotózás szempontjából tabunak számított, azt rögtön elfogadtam (néha fájó szívvel persze). Egy tibeti szertartáson részt venni egyébként döbbenetes élmény. Az állandóan mormoló, éneklő szerzetesek olyan hangulatot varázsolnak a szentélybe, ami leírhatatlan. Európai szemmel nézve hihetetlenül monoton, mégsem unalmas, viszont varázslatos, talán éppen ezért is. A szerzetesek velünk mindig nagyon kedvesek voltak, és ha több időt is eltöltöttünk egy helyen, mindig megkínáltak teával és egy kis puffasztott rizzsel, vagy más rágnivalóval. Így a szertartást néha lazábban teázgatva, máskor meg elmélyültebben hallgattuk. Hamar kiderült, hogy az olyan turizmus, ami a "gyorsan nézzünk meg mindent, amilyen hamar csak lehet" elvet követi, az effajta hangulatot tönkreteszi. Ha megpróbálunk beilleszkedni, és részt venni az események sodrában, mindjárt egy egészen más világ kezdi nyitogatni kapuit…
A buddhista kolostorok varázsa után a hegyeké is lenyűgözött. Sikkim és egyben India legmagasabb csúcsa a sikkimi-nepáli határon található szent hegy: a Kancsendzönga (8583m). Gangtokban rengeteg kis magán iroda foglakozik azzal, hogy túrákat szervezzen a Kancsendzönga közelébe. Ez a zóna - a Kancsendzönga Nemzeti Park - már nem látogatható szabadon, csak szervezett módon. Az embernek - ha akarja, ha nem - serpákat kell fogadnia, akik cipelik a csomagját és gondoskodnak az étkezésről. Ha ettől ódzkodik, akkor legfeljebb nem megy sehova - nincs alternatíva. Mi is így (4 serpával és egy hegyivezetővel) vágtunk neki egy 4 napos túrának. A legmagasabb szálláshely (alvó-kunyhó) 4000m fölött volt, a legmagasabb pont pedig kb. 4500m, ahonnan a 6-7 és 8 ezer méter magas hegycsúcsok koszorújának látványa tényleg lenyűgöző volt! Sikkim után a közeli - nyugat-bengáliai - Daarjelingben tettünk látogatást. Fekvése nagyon hasonlít Gangtokéhoz, bár még talán annál is szebb. A darjeelingi teát sokan ismerhetik: és valóban nem nehéz elkavarodni a városból egy kis teacserje-nézőbe. A meredek hegyoldalak teaültetvényeinek egyike fölött, a város szélén, bújik meg egy kis temető: a Brit birodalom helyi tisztviselőit és családjukat temették ide. A temetőben azonban van egy sír, ami más, mint a többi, főleg, ha valaki magyarként vetődik el oda: Kőrösi Csoma Sándor alussza itt örök álmát, aki fáradhatatlanul kutatta a magyarok őshazáját, a britek támogatását is élvezve. Közben, "mellesleg", India egy másik területén, tibeti buddhista lámává is avatták, és a világon elsőként megalkotta a tibeti-angol szótárat. Darjeelingbe, azért került, mert Sikkimen keresztül szeretett volna eljutni Tibetbe, de a malária leterítette. Daarjeling tehát több szempontból volt szép és kedves egyszerre. Ezzel a várossal végződött a 15 napos sikkimi kalandunk. Az ezt követő 24 napos, az indiai Belügyminisztérium különleges engedélyét és az Indiai Tudományos Akadémia támogatását és segítségét is igénylő területről ebben a számban már nem írok. Erről a különleges államról, India egyik legelzártabb, törzsek által lakott régiójáról - Arunachal Pradeshről - inkább szóban: mindenkit szeretettel várok a tavaszi szünet után megrendezendő vetítéses útibeszámolómra!
Akit érdekel a pontos dátum, az figyelje a plakátokat!

Forrás: Barta Géza - Poligráf