LILY WATER: A kenderszakállú ember

SZERETETMESE

"Egyszer volt egy ember, szakálla volt kender,
fűzfa tarisznyája, tehénszar sipkája.
Felmászott a fára, leesett a sárba.
Két kutya húzta, a harmadik nyúzta,
Mari néni kacagta, Sári néni siratta"

(népköltés

Egyszer volt egy ember, szakálla volt kender, fűzfa tarisznyája, tehénszar sipkája. Egy napon felmászott a fára. Eredetileg madártojásért mászott fel, egyre feljebb, azután, amikor megtalálta a csókafészket nem nyúlt hozzá, hanem hosszasan nézte a fa odvában a száraz szénán pihenő négy pettyes tojást és hallgatta a csöndet. Sokáig ült mozdulatlanul, érezte a napsütés illatát, hallotta a fiókák neszezését a tojásban, látta egy felhő mosolyát. A hátát nekitámasztotta a fa törzsének és a fejét a fa érdes kérgére hajtotta. A fa átölelte és a levelek csilingelő hangjukon a nevén szólították.

Szótlanul, gondolattalanul és gondtalanul ült a fán és csodálattal nézte, ahogy a csillagos ég elfordul fölötte. Másnap emberek jártak arra és nevetve mutogattak rá: "Ni, a bolond!"

A következő éjszaka esett az eső, a csókák a faodúban összebújva várták a hajnalt és tűrték az odúba be-becsapó vízcseppeket. A szél fújt, a fa boldogan tárta az ég felé az ágait és mélyeket kortyolt a csípős levegőből. A zuhogó eső köpenyként borult a tájra és az ember látta, hogy a fa már az égig ér.

- Nahát, nézd, a kenderszakállú már nincs a fán!

- Biztosan leesett a sárba. - kacagott Mari néni.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár