2009. szeptember 30., szerda

A lélek épsége a test szépsége




A mondás úgy tartja: ép testben ép lélek. Ám a fordítottja éppen úgy igaz: az ép lélek a titka a test szépségének, egészségének…



Gyakran nem találják meg, mi okozza a panaszokat, mi a pontos diagnózis. Ilyenkor ezeknek a bajoknak nem a szervekben kell keresni az okát: mindannak, ami a testben történik, lelki eredete lehet. Fontos, hogy komolyan elgondolkodjunk azon, vajon mi miatt kell átélni a kellemetlenségeket.

Pattanások

Ha az akné az arcon található, akkor a belső probléma a személyiséghez kapcsolódik. Az arc ugyanis a belső harmóniát tükrözi. Amikor valakivel találkozunk, az arcunkkal „szembesül” először, és ez dönt arról, hogy az illető elfogad vagy elutasít bennünket. Pattanás akkor jelenhet meg, amikor érzelmileg és mentálisan konfliktusban vagyunk saját magunkkal. Az irritációnak, ellenérzésnek, elutasításnak, félelemnek, szégyennek és a bizonytalanságnak látható kifejeződése, és arról tanúskodik, hogy valaki nem fogadja el saját magát. Az akné összefügg az identitás kifejeződésével, az önszeretettel, önmagunk feltétel nélküli elfogadásával. Fiatalként, kamaszként a pattanás gyakran belső változást takar. Ha valaki fél nyitni mások felé, kapcsolatokat megszakítani (gyakran tudat alatt), vagy az élete változásaival szembenézni, őrlődik a belső világában, könnyen kialakulhatnak a pattanások. A tinédzserek már nem gyerekek, de még nem is felnőttek, általában nincsenek túl pozitív véleménnyel önmagukról. Talán attól félnek, hogy tetteikkel megváltoztatják a környezet róluk kialakított képét, vagy éppen megijeszti őket a róluk alkotott ítélet. Az akné a szexualitással kapcsolatos tudat alatti félelmekről is árulkodhat, s megkísérli kifejezni azt, ami valójában az ember. Ha valaki állandóan kapcsolatot teremt másokkal, még akkor is, ha néha az ellenkezőjét szeretné tenni, akkor a pattanás eszköz ahhoz, hogy elriassza azokat az embereket, akiknek nem vágyik a közvetlen közelségére. Határt von maga köré, és csak azokat ereszti be, akikkel valóban jól érzi magát. A pattanások azonban nemcsak az arcon, hanem a test számos részén megjelenhetnek. A háton jelentkező akné a múltat, a szokásokat, a régi félelmeket és szorongásokat jelképezi. Egyfajta elutasításra is utal, melyet azokkal szemben érez valaki, akik nem támogatták eléggé vagy nem álltak ki mellette. Ha a háton, a nyak közelében jelennek meg a pattanások, az elfojtott dühről árulkodik. A mellkason a jövőt és az emberre váró dolgokat jelenti. Az akné megjelenésében kifejeződik az identitás és a saját élettér keresésének, illetve ezek mások által történő tiszteletben tartásának igénye. Meg kell találni az embernek saját helyét a világban, és ha szükséges, másoknak is meg kell mutatni, hol vannak az egyén határai, meddig tartok „én”, és hol kezdődnek „ők”. El kell fogadni magunkat és szeretni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, és felhagyni azzal, hogy mindenkinek mindenáron meg akarjunk felelni.

Ráncok

A ráncok a bőr repedései. Lehetnek mimikai vagy öregedési ráncok. Kialakulásukkor a hám rugalmas rostjai elszakadnak, és a kötőszövet maradványai károsodnak. A ráncok akkor jelennek meg, amikor érzelmi sokkot, belső zűrzavart él át valaki. Az is lehet, hogy olyan eseményt él meg, amelyben el kell szakadnia egy embertől, egy helyzettől vagy egy anyagi javától kell megfosztania magát. Ez egyfajta belső szomorúságot, elkeseredettséget, meg nem értést, lelki fájdalmat eredményez. Ha megtanuljuk elfogadni azt, hogy az élet minden egyes eseménye azért van, hogy minket segítsen a fejlődésben, és a leszakadás, elszakadás az, amellyel a feltétlen szeretet megvalósítható, a ráncoknak nem lesz többé létjogosultsága. A bölcsesség hozza el a szív valódi fiatalságát.

Kellemetlen lehelet

A rossz, kellemetlen szagú lehelet annak a közvetlen következménye, hogy nehezére esik valakinek az élethelyzeteit külsőleg és belsőleg kezelni. Ez a nehézség abból ered, hogy bizonyos dolgokkal kapcsolatban nem képes változtatni a véleményén, és ezek „rothadásnak indulnak”. Ez a probléma akkor keletkezhet, ha valaki az életben bekövetkező nagy változások idején nem tud felülkerekedni a dolgokon, a megélt változások gyorsaságához képest az elavult gondolatokon túl sokáig nem változtat. Célszerű megvizsgálni, melyik az a pont, ameddig uralni tudjuk az életünk helyzeteit. Fontos, hogy kommunikáljunk az érintett emberekkel, és megosszuk velük érzéseinket, gondolatainkat, hogy megszabaduljunk a rossz lehelettől. Ez utóbbi gyakran köthető rágalomhoz, utálathoz, mással vagy magammal szembeni bosszúhoz, amiért szégyellem magam. A belsőnket felemésztő gondolatok lehetnek azok, amelyek megfertőzik a leheletet? Ezek az eszmék gyakran tudat alatt működnek. Amikor egy ember állandóan ilyen kellemetlenséget él meg, jó lenne, ha a tudomására juttatnánk, hogy rá kell találnia ezekre a gondolatokra annak érdekében, hogy orvosolni tudja ezt a valószínűleg már jó ideje fennálló problémát. Ennek tudatában lehetősége lenne megtapasztalnia a megbocsátást: vagy magának kellene megbocsátania, vagy egy másik embernek, akire haraggal gondol. Jó, ha emlékezteti magát arra, hogy mikor a szeretet és a becsületesség válik a gondolkodásmódja alapkövévé, a lehelete újra frissé válik. Felszabadítja magát a múlt káros hatásai alól.

Testszag

A testnedvek általában az érzelmeket jelképezik. Így a kellemetlen testszag arról árulkodik, hogy valakiben túlcsordulnak a káros gondolatok, és ezeket kifejezésre kell juttatnia ahelyett, hogy mindent magában tartana az ember. Ez lehet ingerlékenység, elégedetlenség, utálat, frusztráció, undor egy emberrel vagy élethelyzettel szemben. Ugyanúgy lehet emellett egy elengedett, intenzív érzelemnek a jele is, amely ahhoz a testrészhez kapcsolódik, amelyen keresztül az izzadtság távozik. Az az ember, akinek kellemes az illata, általában szép gondolatokat táplál és harmóniában él a környezetével. Meg kell tanulni érvényesíteni önmagunkat, és kifejezni mind a negatív, mind a pozitív érzelmeket, hogy megtisztuljunk, helyet adjunk az újnak, és a szép gondolatok töltsék ki az elménket.

Száraz száj

Akkor száradnak ki a száj, ha valaki nagyon fáradt és egyedül érzi magát, mikor sok gondja-baja van. Ilyenkor az életkedv elszáll, és kevés örömöt lel a másokkal való érintkezésben. Ez az örömvesztés nagyobb mértékű, ha az ajkak véreznek is. Engedélyezzük magunknak, hogy beszélgessünk másokkal, és fogadjuk az életet több szeretettel.

Táskás szem

Az erősen karikás, táskás szem általában a fáradtság jele. A pihenés pedig gyakran valamilyen szertől való függőség miatt nem tökéletes. A test így adja tudtunkra, hogy sokkal önállóbbá kellene válni, és hogy a boldogságot csak saját magunktól tehetjük függővé. Mások elismerése így inkább egy többletet jelent majd, nem a jólét feltételét.

Mit takarnak a testrészek?

Ajkak A mentális nyitottságot vagy zártságot jelképezik; hogy mit akarunk kimondani, és mit nem. Kiszáradásuk vagy remegésük feszültséget, gondokat, bosszúságot és félelmet mutatnak. Ha az ajkaink teltek és húsosak, örömmel és szeretettel teli a szívünk. A vékony ajkú emberek pedig inkább merevebbek és visszafogottak az élet örömeit illetően. Az alsó ajak a férfias, racionális, a felső pedig a nőies, befogadó, érzelmi oldalunkat tükrözi. Fontos, hogy kifejezzük az érzéseinket. Ha a negatív dolgok bent maradnak, ajkaink megdagadhatnak, ugyanakkor a bókoknak, dicséreteknek is hangot kell adnunk, hiszen az ajkainkkal vagyunk képesek a másik embert megcsókolni, és kimutatni szeretetünket.
Arc Az első testrész, amelyet a külvilág megismer belőlünk, annak impulzusait fogadja. Általában egyetlen, másik emberre vetett szempillantás már benyomásokat ébreszt bennünk aszerint, hogy annak sugárzó, napfényes, mosolygós vagy borongós, zavart, szomorú az arca. Az arc tehát a rólunk kialakult képet, az identitásunkat, az egónkat jellemzi. Ha el akarjuk rejteni a személyiségünk egy aspektusát, vagy ha magunknak nem akarunk beismerni valamit, az arc is viselni fogja ugyanezt az álarcot: feszültté válik és grimaszol. Ugyanígy, ha alul értékeljük magunkat, ha másokat kritizálunk, ha nem érezzük magunkat kompetensnek, hozzáértőnek valamiben, ha az az érzésünk, hogy senki sem szeret minket, akkor ez a belső rosszullét az arcbőrön pattanások, mitesszerek formájában fog megmutatkozni.
Bőr Olyan, mint a fa kérge: megmutatja, ha vannak külső és belső problémák, elválasztja a testet a külső környezettől. Ha a bőrön elváltozások mutatkoznak, akkor valószínűleg olyan típusú emberről van szó, aki túlságosan nagy jelentőséget tulajdonít mások véleményének. Mivel nem biztos magában és fél mások elutasításától, vagy attól, hogy megbánthatják, bőrbetegséget „növeszt” azért, hogy egyfajta természetes korlátként távol tartsa magától a környezetet.


Forrás: Partvonal Kiadó/Családi Lap

Nincsenek megjegyzések: