Furkó Zoltán: Könyves sors – magyar sors

2009. augusztus 2-án kilépett a szűk földi világból az utóbbi száz év egyik legfontosabb magyar embere, Püski Sándor. Azok közé a személyiségek közé tartozott, akikre szívesen gondol az ember. Ezt kedves és tisztességes emberi tartásának köszönheti, és tevékeny alkotó munkájának. Először egyetemista koromban találkoztam a nevével, mikor szinte tilos volt könyvkiadójának ritkaságszámba menő köteteit olvasni. A hatvanas években igazi kincs volt az általa kiadott Minőség forradalma, Szabó Dezső tanulmányai izgalmas olvasmányok, nem beszélve Sinka pompás regényéről, a Fekete bojtárról. Az egyetemen a csinos könyvtáros leány dugva adta hétvégére kölcsön Németh László tanulmánykötetét, mely az európai magyar gondolkodás kincsestára. A hatvanas években az ifjúkor lázadása és a kádárizmus fojtó légköre még inkább Püski könyvei felé terelte az akkori egyetemistát, aki később ismerős antikváriumokban minden könyvét be tudta szerezni.

A hetvenes évek elején személyesen is megismerkedhettem Püski Sándorral és Ilus nénivel a Ráday utcai lakásukban, mikor politikai száműzöttként éltek. Ahol csak tehettem, felhívtam munkásságukra ismerőseim figyelmét, és a Rádióban is sikerült megszólaltatni Püski Sándort, főnökeim nem kis megrökönyödésére, akik bár nehezen, de lenyelték a békát. A nemzeti értékek iránt elkötelezett irodalmi osztályon a szerkesztők között bevett gyakorlat volt, hogy a főnökség figyelmének résein áthatolva, a tiltás vagy tűrés körébe zárt érdemes embereket mikrofon elé vittük. Akkoriban a Rádió nagy hatású volt, akik hallgatták, eztán úgy gondolták, hogy ha Püski szólhatott az éter hullámain, akkor már feloldották a körötte lévő zárlatot, így a barátok fellélegezhettek, az óvatos elhúzódók pedig egyszeriben lelkes hívei lehettek. A lényeg, hogy lehetőségei tágultak. (Ilyen értelemben volt az is nagy áttörés, mikor Puskás Károly megszólaltatta Domokos Pál Pétert, aki a nagy nyilvánosság elé vitte, a háború után először, a moldvai csángók helyzetét.)

Püski Sándor életműve többágú: egyrészt igen jelentős – szinte kétkezi munkával megalapozott – kiadójának szárnyalása, másrészt az életéről és a korabeli magyar társadalom lényeges mozgásáról írt dokumentumkötete. Ő egy zavaros és manipulált világban, fáradhatatlanságának, céltudatosságának és töretlen optimizmusának köszönheti örök virágzását, de leginkább életismeretének és tehetségének. Természetesen annak is, hogy ajtajuk mindig nyitva állt minden rangú és nemű látogató előtt, s szinte a patriarchális, rég eltűnt „nagy család” képzetét tudták felidézni.

1988-ban egy alkalommal együtt utaztunk San Diegóba, ahol nagyvonalú ajánlatot tett Márai Sándornak, könyvei kiadása ügyében. Számomra örökre emlékezetes a kedvesség és tapintatosság, ahogy a neves emigránst finoman közelítette meg, s még jelenlétével sem akarta terhelni. Sajnos a tervezett kiadásból semmi sem lett, mert a konkurens kanadai kiadó lebeszélte róla a nagybeteg írót, akinek különben rendkívül jó véleménye volt a Püski Kiadóról. Márai hajlott ajánlatára, de amint tűnődve, szinte maga elé mondta: most, mikor Vörösváry gálánsan és elegánsan kiadta Kanadában a Garrenek műve két vastag kötetét, ráadásul luxuskiadásban, nem viheti könyveit egy másik kiadóhoz. „Úgyis hamarosan füstbe megyek, azt a kis időt már könnyű kivárni!” – mondta keserű öniróniával.

Dolgavégezetlenül egyik este egy tengerparti vendéglőben ottani magyarokkal mulattuk az időt: Sándor váratlanul dúdolni, majd nótázni kezdett, magával ragadva a kis magyar tábort. Ott, a világ végén, az Atlanti-óceán partján, ahol talán János vitéz is járt (túl az Óperencián), s a végtelenbe lelógatta a lábát.

Ez a derű, az életöröm, a tevékeny élet belső biztonsága kel életre emlékeimben, valahányszor reá gondolok. És az, hogy ő teremtette meg a legkövetkezetesebb és a társadalmi változásokat is túlélő magyar könyvkiadót. Büszkék vagyunk rá! Ezt hirdethetem tanítványaimnak, s jó érzéssel ajánlom nekik könyveit. Nagy öröm, hogy el is olvassák, és megértik.

A Püski Kiadó idei 70 éves jubileumán, sajnos már fizikai jelenléte nélkül, van mit ünnepelnünk, a magyar élet és a magyar kultúra erejében bizakodva. Most, mikor életpályája befejeződött, a nemzetben gondolkodó értelmiségnek el kell számolnia, hogy mi is a Püski-jelenség üzenete. Ő a hivatott kevesek egyike, aki a magyar nép mélyrétegéből érkezett, aki családjából a napi életfenntartás küzdelmét, de egyszersmind a dolgos munka örömét is magával hozta. A békési szegényparasztság égre törő tehetsége, akinek sorsát és győzedelmes pályáját látva elgondolkodhatunk azon is, hogy mennyi hozzá hasonló, ám kisebb életerejű és balsorsú magyar ember maradt homályban. Ők a 48-as szabadságharc névtelen katonái, az első világháború értelmetlenül pusztuló harcosai, a kivándorlásba menekülők, akiket mindenkori uraik tettek reménytelenné.

Püski Sándor nemcsak nagy művét, hanem kiadóját is példaértékűvé avatta, hisz egyéni teljesítménye okán abban az időszakban, amikor semmivé lett a Révai, a Szépirodalmi, eladták az Akadémiait is, kiadója töretlenül működött, s mivel józan ésszel dinasztiát épített rá, fiai révén bizonyára továbbra is működni fog. Küzdelme ismerős, és hasonló, mint amit a Kapu az elmúlt évtizedekben kiállott.

Igazi kincs a Könyves sors, magyar sors című könyve, ahol tényszerűen és megdöbbentő tisztánlátással írta meg szenvedelmes és szenvedélyes életét, benne a magyar társadalom helyzetét. Most, halála után újraolvasva érezzük, hogy amikor kedves személyisége, baráti közelsége tovatűnt, még pontosabban rajzolódik ki előttünk egy ember, egy kiválasztott személyiség képe, aki meggyőződéssel végezte munkáját. Ez mindennél többet jelent egy céltévesztett és tengődő világban: rámutat az egyéni teljesítmény hegyeket mozgató erejére: a körülmények felmérése és a lehetőségek kihasználása erővé és szellemi hatalommá válhat. Ebben segítette csendes, indulatmentes egyénisége: ő tudott veszteni, perbe szállni, igaztalan bebörtönzésekor könyvtárat szervezni a raboknak, s el tudta viselni a szerzőit, akik mindig igyekeztek a kiadóból többet kivenni, mint amennyit betettek – néhány kivétellel…

Püski Sándor egyetemista korában gyorsírással papírra vetette tanárai előadását, majd jegyzetként legépelte. Egyszerű pénzkereset volt a szegény diák számára, picinyke mag, amiből hatalmas életfa csírázott ki.

„Sinka István, Szabó Pál, Illyés Gyula, Veres Péter, Tamási Áron, Erdélyi József megismerése, Féja Géza, Matolcsy Mátyás és Kerék Mihály parasztságért és földreformért kiáltó írásai, Németh László különleges és nemzeti problémái (Tanú) összeolvadtak bennem Ady, Szabó Dezső, Móricz Zsigmond, Bartók Béla és Kodály Zoltán korábbi hatásaival, s ez a szellemi izgalom szülte meg azt az elhatározásomat, hogy a jegyzetkiadás tapasztalatait és eredményeit felhasználva, könyvkiadóként állok a nevezett írók és velük együtt a volt osztályom és nemzetem szolgálatára. Számítottam arra, hogy ebből a szellemi forrongásból politikai mozgalom születhetik, és lehetőség a magyar élet esedékes átalakulására” – írja könyvében.

„A másik láz a családalapítás” – teszi hozzá. Íme, így hangzik a nagyszerű életút summázata.

A magyar múlt jelentős irodalmi értékei közé be kell sorolnunk Püski Sándor könyvét is. Méltó helye van Kassák Lajos munkásból lett író Egy ember élete, Herczeg Ferenc és Márai Sándor polgárságot megörökítő könyvei, Tormay Cecile a középosztály szenvedéseit feltáró Bujdosó könyve, Nyírő József Íme az ember, Néma küzdelem, Kós Károly Erdély, Az országépítő, Bánffy Miklós Megszámláltattál, Tamási Áron Ábel, Németh László Bűn, Égető Eszter, Faludy György Pokolbeli víg napjaim, Cseres Tibor Vérbosszú Bácskában és Sinka István Fekete bojtár című remekművei között. Egy eljövendő jobboldali kormány kultúrpolitikájának hitelességét is megadhatja, ha a fenti műveket igyekszik megismertetni az új nemzedékekkel.

Csak tiszta forrásból: életműve erre példa, ez az, amire alapozni lehet a magyar fiatalok jövőképét...

Forrás: KAPU.CC