Tóth Árpád - versek

Levél

Ha ez a levelem megérkezik,
Édesem, gondolj rám egy kicsit.

Képzelj magad elé: szivarozgatok,
Fáradt vagyok és csendes és nagyon elhagyott

Azt gondolom, maholnap meghalok.
S azt is gondolom, nem kár, ha meghalok.

Elküldöm neked ezt a levelet,
De nem mint régen: csevegni veled.

Tudom én, kopott rongy már a szavam,
Jaj, hogy kényes szavam is odavan.

De kell hogy mégis írjak teneked,
Kell hogy búsan nézd e bús jeleket.

Felszakadó sírásod kell nekem,
Szivarozgatva tűnődni ezen.

Gyilkosság ez, gyilkosság ez, tudom,
De lásd, egyedül kínlódom nagyon.

S szivemnek jólesik ez a kis meleg:
Hogy még valaki felsír, ha izenek.

Csak ennyi

Félbehagyott
Versek szegény, halkúló rebegése,
Félbehagyott
Sírás halkúló, békélt szepegése,
Félbehagyott
Küzködés békélt, mindegy-legyintése -
Csak ennyi, lásd
Halkúló, békélt, mindegy-éltem vége.

Jó itt nekem
Kis, hajnali kávéház-zugban,
Jó itt nekem
Hajnali, csendes mélabúban,
Jó itt nekem
Lassacskán, szépen végit várnom,
Csak ennyi, lásd
Hajnali, csendes elhalálozásom.

Csak sose sírj,
Nem volt az élet énhozzám kegyetlen,
Csak sose sírj,
Én voltam lusta, gyáva és ügyetlen,
Csak sose sírj,
Nem illet engem itten joggal semmi,
Csak ennyi, lásd
Köszönni illedelmesen és menni.

Áldott az élet,
Ád kinek-kinek méltón, ahogy illik,
Áldott az élet,
Keze felém is illendően nyílik,
Áldott az élet,
Hullott kezéből rám is némi jó,
Csak ennyi, lásd,
Csendeske, fáradt rezignáció.

Isten veled,
Vigasztaljanak méltóbb, zengőbb versek,
Isten veled,
Vigasztaljanak zengőbb, szebb szerelmek,
Isted veled,
Nézd, fény ragyog a gyönyörű világon -
Csak ennyi, lásd,
Hogy én eltűntem és hiányzom.

Öröm

Érkező vonatok füttye át a ködön
Ujjong ... ujjong ... hallgatom estelente.
Mily szép ez ... s olykor, mintha szivemből csengne:
Ideges jelzés berreg: most! berobog az öröm?

Aztán csend ... csend ... lehúnyom a szemem,
Jaj, ha most jönne ... jaj, ha most rohan rám!
Forró kereke átszántna szivemen
S megölne, megölne ... s hagynám, hagynám ...

Hófehérke

Igen, ez csak vers: lim-lom, szép szemét,
Játék, melyet a halk gyermek, a Vágy
Faragcsál s olykor lustán félbehágy
S merengni húnyja álmatag szemét.

Most ezt faragta: kis szonett, setét
Szavakból ácsolt bús ébenfa-ágy
S ráfekteti gyengéden gyenge, lágy
Szerelmem holt, virágos tetemét.

Pihenj szerelmem! nézzenek a boldog
Élők, mint nyugszol némán, hófehérbe,
Tündérmeséim édes Hófehérje.

Ágyad szélén vigyázva űljenek
Mint árva törpék, furcsa, bús koboldok
S csendeskén sírjanak a halk rimek.

Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 3. szám