Karácsonyi versek

Ady Endre:

Békesség ünnepén

Békesség most tinéktek, emberek.
Övendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák.
Kicsi gyertyák, lobogjatok föl,
Bóduljunk tömjénnek szaKarácsonyi versekgán!…
Szép dolog ez!… Így kell csinálni
Minden karácsony-éjszakán…
Hejh, szép az istenes legenda,
A csillag, a jászol, az élet,
Ki lehetne még vele húzni
Talán még néhány ezer évet…
Békesség hát néktek, emberek,
Örvendezzék a vak, a béna:
A jászol benne van a legendában
S a jászolban benne a széna…
Különben is az élet csupa vígság,
Útvesztőkből csillag vezet ki,
A pásztorok és bölcs királyok
Szinte futnak - egymást szeretni
S a betlehemi félhivatalosban
Miként egykor meg vala írva:
Mindenkit jászolánál várja
Az arany, a tömjén, a mirrha…
Örvendezzél, derék világ,
Harsogjatok, jó, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.
Lobogj, kis gyertya! Meg nem árthat
Ennyi kis fény tán a világnak.
Odakint szörnyű nagy a kétség,
Odakint szörnyű a sötétség.
Odakint szörnyű vaksötétben
Sirály sikoltoz, vércse vijjog,
Bagoly huhog, kóbor eb szűköl…
Odakint valami nagy titkot
Rejteget a sötét világ,
Jó lesz mormolni szaporábban
A szent zsolozsmát, bibliát.
A föld könnyektől terhesült meg
S a terhesült föld ing, remeg,
A vajudó kínnak gyümölcse
Nem lehet más, csak szörnyeteg…
Ami sóhaj, nyögés, kín, szenny volt
És rettentett a földgolyón,
Vad orkánban kitörni készül,
Világot törve, rombolón,
Évezredes tragédiának
Bosszuló vége fenyeget,
Vad-éhesen, vad harcra készen
Állnak iszonyú seregek…
A Messiást nem várják immár,
Nem kell többé a Messiás,
Hazug a megváltás meséje,
Szentségtelen a szentirás,
Hazug minden, amit az ember
Évezredekkel istenné tett,
Csak egy igazság - közös jussú
S egyenlő végű - ez az: élet…
Ám ne nézz ki az éjszakába,
Örvendezzél, derék világ,
Hangozzatok, jámbor legendák,
Zsolozsmák, bibliák, imák,
Ne halljátok a föld-dübörgést,
Menjen tovább a szürke élet,
Közelg a földi végitélet…
Addig lobogj csak, kicsi gyertya,
Harsogjatok csak, égi villik,
Örvendezzél, derék világ,
Te meg vagy váltva tudniillik.

Babits Mihály:

Karácsonyi ének

Mért fekszel jászolban, ég királya?
Visszasírsz az éhes barikára.
Zenghetnél, lenghetnél angyalok közt:
mégis itt rídogálsz, állatok közt.

Bölcs bocik szájának langy fuvalma
jobb tán mint csillag-ür szele volna?

Jobb talán a puha széna-alom,
mint a magas égi birodalom?

Istálló párája, jobb az neked,
mint gazdag nárdusok és kenetek?
Lábadhoz tömjén hullt és arany hullt:
kezed csak bús anyád melléért nyult…

Becsesnek láttad te e földi test
koldusruháját, hogy fölvetted ezt?
s nem vélted rossznak a zord életet?
te, kiről zengjük, hogy ťmegszületettŤ!

Szeress hát minket is, koldusokat!
Lelkünkben gyujts pici gyertyát sokat.
Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk
törékeny játékunkat, a reményt.

Arany János:

Karácsonyi éjszakán

Lelkem pusztaságos éjjelén keresztül
Kétes ködvilággal egy sugárka rezdül.

Csillag-e vajon, mely, mint vezérszövétnek,
Üdvözítőt hirdet az emberiségnek?

Vagy csak földi hitvány pára, mely föllángol
S éji táncaikhoz rémeknek világol?

Akár csillag legyen, biztos éji lámpa,
Akár bujdosó lány – én megyek utána!

Mért féljek követni, ha lidérc is? hiszen
Akkor is jó helyre – a temetőbe viszen.

Áprily Lajos:

Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény –

kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,
csak jó, meleg simogatást.

Mi győzött érdességemen?
Mitől csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitől tanult?
Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? –
kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,
karácsonyi koldus-kezem.

Sedulius:

Karácsonyi zsolozsma himnusz

Mindent megváltó Jézusunk,
kit, – míg világ sem kezdeték, –

önnön Fensége képeként
nemzett a legfőbb Alkotó.

Atyád tündöklő fénye, Te,
mindennek hű reménye, Te,
hallgasd imánk, mit most eléd
önt szerte sok kicsiny cseléd.

Tudod, ki, létet alkotád,
hogy hajdan testünk alkatát
a Szűznek szentelt méhiből
magadra testvérként vonád.

Mely év futásin visszatér,
tanú ez ünnep, hogy jöttél

Egyetlen, Atyád ölébül
világ egyetlen üdvéül.

A csillagok, föld, tengerek
s az ég alatt itt mindenek,
mint új üdvösség szerzőjét,
új dallal neved köszöntsék.

Kiket a Szent Vér öntözött
hű árral, nép a bűn között,
mi szültöd napján mind együtt
a hálahimnuszt hadd zengjük.

Jézus, dicsőség Teneked,

ki Szűztől vettél életet,
Atyádnak is a Lélekkel
hálánk örökkön énekel. Amen

Fordította: Bujdosó Bálint

Hevesi M. Angelika:

Óda a Jászolhoz

A S. Maria Maggiore-ban

Parányi jászol! Három régi deszka!
Téged nem alkotott művész keze,
Sem újvilági fényes sáraranytól
Nem fénylesz, mint dómod tetőzete,
Mégis nagyobb vagy minden alkotásnál,
Mi lángelméknek agyába terem…
Idők teljének szent diadalíve,
Belőled lépett ki a történelem.

Te új időknek termő mustármagja,
Az örök Róma titkos gyökere!
Te első oltár! Belőled sugárzott
Szent áldozatunk ezer tűzhelye.
Isten szerelme első szent tanúja,
Az újszövetség pecsétlevele,
Drága frigyszekrény, melyben virágzott
A dúsan termő Jessze gyökere.

A Szeplőtelen illetése rajtad,
Feléd sugárzott szűz tekintete,
S kopott deszkádat bíborral bevonta
Az anyaságnak boldog ihlete.
A Gyermeket, szerelme szép virágát
Te őrizted sok csendes éjjelen…
Az Istenember első könnye átjárt
S átjárt sok édes, égi érzelem.

Ó, mennyi szent titoknak vagy te őre, Parányi jászol, három deszkaszál! Mint méh a méztermő gazdag virágra, Úgy lelkem hozzád gyakran visszaszáll. Szívem titkának is Te vagy tanúja: Újszövetségem gazdag élete Belőled indult. Őrizd szent csodáját S légy boldogító emlékezete.