Versek az öregségről

Tóth Árpád


Kik egy-uton


Kik egy-uton kart karba füzve jártok
Huszonöt éve, im köszöntelek,
Tollat a szívem közepébe mártok,
Hogy így legyen szavam zengő s meleg,
Teljesüljön be mind, amire vártok,
Arany nyarak még, és ezüst telek,
Ízes gyümölcsök s kévék sűrű rendje,
Dalos szüret s december tiszta csendje.

S mögöttetek a múlt huszonöt éve
Megannyi szép tavaszi kert gyanánt,
- Ringó rózsák huszonöt régi réve, -
Ragyogjon, honnan halkan illan át
Hozzátok száz emlék, szárnyára véve
Az elmúlt percek örök illatát,
Melyben a könny is, mint egy drága párlat
Dús olaja, illattá szűrve árad.

Múlt és jövő közt kik középen álltok,
S kiket ez ünnep, mint ezüst halom
Emel magasra, honnan messzi láttok,
Boldog látványt kíván néktek dalom,
Szép volt a múlt, várjon ragyogva rátok
Még szebb jövő, még dúsabb jutalom,
S ezek között, bár szerény fény gyanánt ég,
Szeretetünk is hadd legyen ajándék.



Bényei József

Öregek


Arcukon csöndesség lakik
Ülnek az ablakban
nézik a forgó földet szikrázó csillagokat
Ülnek hányezer éve és napja
mennyi alkonyt néztek végig szótalanul
Ráncosodó szemükre pápaszemet
valamikor szikrázó már törek-száraz hajukra
borítnak szürke főkötőt
Ülnek szótalanul kezük ölükben
egyre közelebb a földhöz
egymáshoz bújnak
és nem zavarják a dolga után igyekvő embert
Helyükre ismét öregek ülnek
nézik az egyforma alkonyokat
s az ablak előtt elhaladó
nem veszi észre őket.




William Butler Yeats

Ha megöregszel



Ha megöregszel s szürke néneként
ott bólogatsz a tűznél, könyvemet
lapozd, idézve ifju-szép szemed
mélységes árnya közt a puha fényt,

s hogy szépséged s hulló mosolyodat
hányan szerették, hány hű s álbarát,
de változékony arcod bánatát
s zarándok lelked egy szerette csak.

S míg meghajolsz az izzó rács fele,
szomorkás kedvvel súgd: a szerelem
elillant, elszállt túl a hegyeken,
s csillagfüzér közt bújt meg szép feje.

(Kardos László fordítása)