Mentsd meg a látszatot!

Évekkel ezelőtt a General Electric Company-nek azzal a kényes feladattal kellett szembenéznie, hogy az egyik osztályvezetőt, Charles Steinmetzet, elmozdítsák a helyéről. Steinmetz elsőrendű villamosmérnök volt, de mint a számfejtési osztály vezetője kudarcot vallott. A vállalat mégsem merte megbántani, mert nélkülözhetetlen volt és -- rendkívül érzékeny. Így tehát új címet adtak neki. "Tanácsadó mérnök"-ké nevezték ki, és olyan munkával bízták meg, amelyet azelőtt már végzett; a számfejtési osztály élére pedig más került. Steinmetz boldog volt -- de a General Electric igazgatói is. Ügyesen áthelyezték leghevesebb vérmérsékletű emberüket, méghozzá vihar nélkül, mert lehetővé tették, hogy megmentse a látszatot.

A látszat megmentése! Milyen fontos, mennyire lényegbevágóan fontos ez! És milyen keveset törődünk vele! Két lábbal tiprunk mások érzésein, miközben törtetünk előre, másokat szidunk, fenyegetünk; gyermekünket vagy alkalmazottunkat megszégyenítjük mások jelenlétében, és még csak eszünkbe sem jut, hogy mennyire megalázzuk büszkeségüket. Pedig néhány percnyi gondolkodás, egy-két megfontolt szó, a másik ember magatartásának megértése mennyire enyhítené az égő sebet! Gondoljunk erre legközelebb, ha az lesz a kellemetlen kötelességünk, hogy felmondjunk valakinek.

"Az alkalmazottak elbocsátása nem valami nagy öröm, annak sem, aki kénytelen vele, de főleg
annak nem, akit elküldenek -- idézem Marshall A. Granger, egy hiteles könyvvizsgáló-iroda vezetőjének leveléből. -- Mivel a mi munkánk az év egy bizonyos szakaszához van kötve, márciusban mindig el kell küldenünk egy csomó embert. A mi szakmánkban már szállóigévé vált, hogy senki sem szereti suhogtatni a taglót. Tehát lehetőleg gyorsan túl akarnak esni rajta, mégpedig így: Üljön le Smith úr! A munkának sajnos vége, és egyelőre nem tudunk több megbízást adni önnek. Hiszen ön is tudta, hogy csak erre az időszakra alkalmaztuk stb. stb. Ez a szöveg elkeserítette az embereket; úgy érezték, hogy munkaadójuk "cserbenhagyta" őket. Sokuk egész életében könyvelő volt, és nem éreztek túlzottan nagy barátságot azon cég iránt, amely az első kínálkozó alkalommal kipenderítette őket.

Legutóbb elhatároztam, hogy a szezonális alkalmazottaknak egy kicsit több tapintattal és részvéttel fogok felmondani. Így tehát mindegyiknek alaposan átgondoltam a téli munkáját, mielőtt magamhoz hívattam. Aztán valahogyan így beszéltem: Smith úr, ön derekasan megállta a helyét (ha tényleg megállta). Komoly munkát bíztunk önre, amikor Newarkba küldtük. Igazán nagyon jól dolgozott, és ezért tudomására kell hoznom: a cég büszke önre. Érti a dolgát, és egész biztosan sokra viszi, akárhová megy is. Mi bízunk önben, és támogatjuk, szeretnénk, ha nem felejtené el.

A hatás? Embereink sokkal nyugodtabban vették tudomásul, hogy el kell menniük. Nem érezték, hogy cserbenhagyták őket. Tudták, ha lett volna munkánk számukra, megtartottuk volna mindegyiket.Amikor pedig újból szükségünk van rájuk, őszinte jóérzéssel térnek vissza hozzánk."

A néhai Dwight Morrow titokzatos tehetséggel meg tudta békíteni az egymás torkának eső ellenfeleket. Hogyan? Lelkiismeretesen megvizsgálta, kinek miben van igaza mindkét oldalon; ezt aztán helyeselte, dícsérte, óvatosan nyilvánosságra hozta -- és bárhogy végződött is a dolog, mindkét fél meg volt elégedve. Ez az, amit minden bírónak tudnia kell -- hagyni az embereket, hogy megmenthessék a látszatot.

Az igazán nagy emberek mindenütt a világon sokkal nagyobbak annál, semhogy személyes dicsőségükön merengjenek. Elmondok egy példát. 1922-ben a törökök háborúztak a görögökkel. Musztafa Kemál napóleoni beszédet intézett a katonáihoz: "Előre a Földközi-tengerig!" A törökök győztek; mikor pedig a két görög tábornok, Irikupisz és Dionisz felkereste Kemál főhadiszállását, hogy letegyék a fegyvert, a török nép a poklok minden átkát szórta a legyőzött ellenfélre. Kemál magatartásából azonban hiányzott a győztes fölénye. Kezet fogott a tábornokokkal, és így szólt: "Üljenek le uraim, bizonyára fáradtak." Aztán, mikor részletesen megbeszélték a hadjáratot, vereségük szégyenét így enyhítette: "A háború olyan játék, amelyben néha a legjobbak is alul maradhatnak."

Ha tehát sértődés és harag nélkül akarod megváltoztatni az embereket, ez a szabály:

HAGYD, HOGY A MÁSIK MEGMENTSE A LÁTSZATOT!



Forrás: Dale Carnegie: Sikerkalauz (268-271. oldal) – Minerva, Budapest, 1989