A Lepra-sziget története

Aki tengeren érkezik a dél-afrikai Fokvárosba, a kikötővel szemben alacsony homokszigetet pillant meg. A furcsa sziget úgy bukkan fel az érkező hajó előtt, mint egy óriási bálna, amely világítótornyot hordoz a hátán. Bár ott van a fokvárosiak előtt, mégis alig akad valaki, aki ismerné a történetét, vagy éppen megfordult a szigeten. Ha érdeklődünk, a vidám arcok elkomorulnak, és a megkérdezett rendszerint csak annyit válaszol: az a Lepra-sziget.

Honnan kapta hát a nevét? A sziget hivatalos neve Robben-sziget, és ma már semmiféle kapcsolatban nincs a leprával. A múlt századba nyúlik vissza története. Ekkor volt itt fegyenctelep, leprakórház és elmegyógyintézet, csupa szomorú hely az ott lakók számára. Azóta a legtöbbször Lepra-szigetként emlegetik.
Ismeretes, hogy a leprásokat a fertőzés veszélye miatt elkülönítették, és így kitaszított emberekké váltak. Ezen a kitaszítottságon segített a Robben-szigeti telep, hiszen a környező táj kellemes éghajlatával, szép tengerpartjával ma is üdülőhely. De a fogság a Föld legszebb pontján is fogság, és a rabságban levő embernek mindig a szökésen jár az esze. Robben-sziget története tehát a szökések sorozatának története, mert itt csak egyetlen gyógyíthatatlan betegséget ismertek: a vágyat a szabadság után. Pedig a telepen igyekeztek mindent megtenni, hogy a betegek otthonosan érezzék magukat. Nappal minden korlátozás nélkül kóborolhattak a szigeten, sokan a tengerparton horgásztak. Naponta kétszer társaskocsin kirándultak a szigeten. Azt is megengedték nekik, hogy kis kunyhókat építsenek maguknak, és nap közben élvezzék a magányosságot, este 10 órakor viszont közös hálótermekben tértek nyugovóra.

Az egyhangúságba változatosságot csupán hajótörések hoztak a sziget életében. Feljegyeztek egy esetet, amikor a közelben egy ausztráliai gőzös hajótörést szenvedett. Értékes árukkal volt megrakva, és a hullámok hónapokon át valóságos kincseket vetettek a partra, például szőnyegeket, bundákat stb. Ilyen alkalmakkor a betegek kis kunyhói fényűző berendezést kaptak. A szigeten 100 elítélt, 500 elmebeteg és 1000 leprás élt. Az őrségnek csak a megismétlődő szökésekkel volt gondja. Mintegy húsz főből állt a különleges rendőrség, nappal a telepet és környékét, éjjel a partokat figyelték.

A szökésre készülőknek nem az okozott gondot, hogy a csónak faanyagát honnan szerezzék meg, hiszen a tenger elég uszadékfát vetett partra, hanem a csónak titokban való elkészítése és elrejtése. Négy beteg egyszer kunyhója padlója alatt titkos föld alatti műhelyt vájt ki. Végül elkészült a közös csónak, de egyikük eldicsekedett a szökés tervével. A rendőrség így az utolsó pillanatban elkobozta a csónakot, és meghiúsította a szökést. A legmakacsabb szökéstervező a dél-afrikai James Walsh volt. Többször is hozzáfogott a csónaképítéshez, míg végre egyet befejezett, és sikerült elszöknie. Nem volt szerencséje, elfogták és visszavitték a szigetre. Tizenhárom évet töltött még itt, amikor egy orvosi felülvizsgálat kiderítette, hogy téves diagnózissal került ide, sohasem volt leprája. Így végleg elbocsátották.

Ha a felfedező utazások eseményei között lapozgatunk, gyakran előkerül Robben-sziget neve, pedig azt hihetnénk, hogy ilyen apró homokszigeten nem is történt semmi.

A sziget viharos története azzal kezdődik, hogy 1525-ben fegyenceket tettek partjaira azzal a feladattal, hogy a messziről érkező hajók számára zöldségeskertet létesítsenek. Így akarták a hajósok rémét, a skorbutot legyőzni. Ezután majdnem száz év múlt el, amíg újabb hírt olvashatunk a szigetről. Később az angolok nyolc halálraítéltet telepítettek le itt. A fegyencek zöldségeskert telepítése helyett a szigettel szemközti parton harcba keveredtek a hottentottákkal. A hottentották visszaverték őket Robbenra, és az angolok egy fél éven át pingvintojáson és fókahúson tengették életüket. Hárman maradtak életben, őket egy hajó visszavitte Angliába. Ott, kevéssel partraszállásuk után, elloptak egy pénztárcát, de tettenérték őket, és mint visszaeső bűnösöket kivégezték mindhármukat.
A szigeteket fenyegető biológiai egyensúlybomlás itt is bekövetkezett. A feltevések szerint egy kalózhajó házinyulat tett partra. A nyulak igen elszaporodtak, és volt idő, amikor az egész sziget egyetlen nyúljárat-labirintus volt. Amikor azután a lepratelep létrejött, és az őrök kertészkedni kezdtek, macskákat hoztak be a nyulak rendszabályozására. A macskák azonban elvadultak, elfoglalták a nyulak járatait, és ebből a természetes menedékből inkább a háziszárnyasokat és a sziget madarait pusztították.

Robben-sziget történetében kutatva, a telepen működő orvosok és ápolók között különös, titokzatos embereket találunk. Például az egyik ápolót, aki egy nemesi család utolsó sarja volt. Orvosnak készült, de megbukott a szigorlatán. Így ápoló lett a szigeten működő elmegyógyintézetben. Minden hónap elsején, amikor a fizetését megkapta, szabadságot vett ki, és áthajózott Fokvárosba. A legjobb szállodában szállt meg, és főorvosnak szólíttatta magát. Éjszaka azután elverte minden pénzét, és másnap reggel álmosan, üres zsebbel visszatért ápolónak az elmegyógyintézetbe.

Titokzatos és máig kideríthetetlen egy másik eset. A sziget szikláin zátonyra futott, kettéhasadt, majd elsüllyedt a Tantallon Castle nevű gőzös. A hajón nagy ékszerszállítmány is volt. A mentésben az elmegyógyintézet egyik ápolója is részt vett. A hajótörötteket megmentették, de az ékszerszállítmányt soha senki nem találta meg. Kevéssel az eset után az ápoló leköszönt az állásáról, elment a szigetről, és hamarosan egy jól menő vállalat tulajdonosaként tűnt fel Fokvárosban. Az ottani törvények szerint soha senki sem kérdezhette meg tőle, honnan szerezte a vagyonát. Talán az eltűnt ékszerekből?

A következő történet a legfurcsább. Iratai még ma is megtalálhatók az egyik fokvárosi könyvtárban.

A leprások gyakran fordultak panasszal a hatósághoz. Nem a bánásmód ellen panaszkodtak, hiszen itt jól bántak a betegekkel. A vita mindig akörül forgott, hogy a betegek, ha tüneteik enyhültek, gyógyultnak képzelték magukat, és vissza akartak térni a családjukhoz. Természetesen akadt néhány eset, amikor tévedésből ártalmatlan betegségben szenvedőt tartottak a telepen, de a panaszok legnagyobb része alaptalan volt. Így gyakran küldött ki a kormány vizsgálóbizottságot a telepre. A bizottság tagjai bizony sokszor nagyon nehéz helyzetben voltak, mert kétféle érdeket kellett figyelembe venniük, és okos döntéssel az igazságot védelmezniük.

Történt, hogy az egyik ilyen felülvizsgáló ülésen a panasszal élő betegeket nem engedték a bizottság közelébe, őrök álltak a panaszosok és az asztal között. A bizottság egyik tagja megkérdezte az őröket, hogy mi a furcsa óvatosság oka? Erre az őrök vezetője azt válaszolta, hogy összeesküvést lepleztek le. A leprások meg akarták a bizottságot fertőzni, hogy megbosszulják fogvatartásukat.
Az orvostudomány és a közegészségügy fejlődésével a betegek száma egyre csökkent, és végül a telep elnéptelenedett. Előbb az elmegyógyintézetet, majd a lepratelepet zárták be. Így a Szomorú-sziget vagy Robben-sziget lakatlanná vált.




Forrás: Balogh János: Érdekes szigetek (57-59. oldal) RTV-MINERVA Budapest, 1982

Illusztrációk: A Robben-sziget a Table-hegyről nézve, Börtönépületek a Robben-szigeten