LILY WATER: A Mennyek Kulcsa

LILY WATER SZERETETMESÉK



Egyszer volt, hol nem volt, messze-messze innen, ott, ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer két testvér. Az egyik nagyon szépen tudott énekelni, a másik nagyon szépen tudott hallgatni. "A Mennyek Kulcsa a kezedben van, senki nem árt neked." - énekelte a fiú és a lány hallgatta a testvére énekét és látta, hogy a zene ütemére virágszirmok peregnek és az ének hangjait, mint a pókháló ezüstös fonalát felkapja a szél. Ettől a naptól fogva akár szomorú volt, akár vidám, a fülébe csengett az ének és ha nem hallotta senki ő is ezt dúdolta és ha ráért próbálta elképzelni, hogy milyen lehet az az ember, akinek a Mennyek Kulcsa a kezében van. Egy napon, amikor a tavaszi mezőn sétált egy patakhoz ért, amin egy híd vezetett át. Átment a hídon és a híd túloldalán egy szürke, égmagas fa tövében eléje toppant egy öregember, aki így szólt hozzá: - Tessék, itt van a kulcs, vagy nem ezért jöttél, nem ezt kerested? A lány nézte a kulcsot, a véseteket, a gyémántokat és a közepén a smaragdot és ezt kérdezte: - Nekem adod? - Nem adom neked, mindig is a Tiéd volt, csak már elfelejtetted. Állt a lány csöndesen, kezében a kulccsal és nem merte megkérdezni, hogy ez most a Mennyek Kulcsa-e, hanem csak megköszönte szépen az ajándékot.



Ahogy a virágos mezőn hazafelé ballagott a kulccsal a kezében, arra gondolt, hogy most odaszalad a testvéréhez és megmutatja neki. "Nézd, látod igaz az ének, és köszönöm szépen, hogy megmondtad, hogy a kezemben van, mert látod itt van." - így zengtek benne a szavak. Nagyon boldog volt, mert hirtelen minden tiszta lett a számára, mint egy végtelen oldalú kristálygömb, de amint közelebb ért, egyre halkult a zengés, a kristálygömb sziporkákká esett szét és elszöktek előle a szavak. Megállt a testvére előtt és mindaz, amit meg akart köszönni, amit cserébe akart adni, amit el akart mesélni a világról és amit kívánni akart neki egyetlen szóba állt össze, de azt sem mondta ki.

Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár