A természet vallása - A sinto

A világ nagy vallásai sok tekintetben mutatnak egymással rokon vonásokat. Az alapítók, a próféták, de még a szentekhez köthető csodák is mondanivalójukban, tanításaikban hasonlítanak. Fontos szerepe van az isten vagy istenek ítélő-büntető-igazságtevő szerepének, és a mindennapok szenvedéseit enyhíti a túlvilági lét hite. A japánok ősi vallása, vagy inkább világnézete, a kami no micsi, melynek nyugaton a kínai eredetű elnevezése, a sintó vált ismertté. Ez a vallás különös, hiszen a többi nagy vallással ellentétben nincs megalapítója, nincsenek szent könyvei, metafizikai tanításai. Van viszont mitológiája. Lényege a kamik (mitológiai istenek) tisztelete, és a micsi (a természettel való harmónia útja) követése.

Nehéz fogalmat alkotni az eredeti, tiszta sintóról, mivel az már igen korán, még a történelem előtti mitikus korban kapcsolatba került a konfuciusi és buddhista tanokkal. Túlélte a fejlettebb vallásokkal való találkozást, ugyanis szorosan kapcsolódott a mindennapi élet szokásaihoz, s megfelelt az egyszerűséget és tisztaságot kedvelő japán léleknek. A VIII. században íródott Kodzsiki és Nihongi krónikákból ismert mitológia, mely a mindenkori japán császárt isteni származásúnak és a nép büszkeségének tartja, szintén hozzájárult a sintó fennmaradásához. Egy ideig államvallás is volt.


Az istenek világa

A mítoszok szerint kezdetben In és Jo, a férfi és a női princípium (mint a kínai jang és jin) együtt feküdt egy tojásban, melynek kettéválásából keletkezett az ég és a föld. Az első istenek az ég, és a vízen úszó föld titokzatos kapcsolatából keletkeztek. A legelső isten, Kuni-toko-tacsi volt, akit több isteni nemzedék követett. A sorban utolsó Izanagi és az első női isten, Izanami volt. Ők a szivárványon ülve találgatták, hogy mi lehet alattuk. Ledobták az Ég Ékszerdárdáját, miáltal a vizekből létrejött az óceán. A dárdáról egy csepp levált, megszilárdult, és szigetté vált. A két isten erre a szigetre költözött, majd férj és feleségként egyesültek. Így jött létre a többi sziget, majd a többi isten is.
A legjelentősebbek: Amateraszu napistennő, Cukijomi, a holdisten és Szuszanoo, aki a tengerek feletti hatalmat kapta meg, továbbá Ohonamocsi, a föld istene, Kagucucsi, a tűz istene, Raidensama, a mennydörgés istene, Aizen-Mjó, a tudomány és a szerelmi szenvedélyek istene, Inari, a rizs istene, Ukemocsi, az ennivaló istennője.
A kami fogalmának pontos jelentése nem határozható meg. Kamik a mitológiai istenek, a hegyek, a fák, a kövek, bizonyos tárgyak vagy élőlények. A kami egyféle emberfeletti szellemi lény, mely a rendkívüli, a félelmetes, a különlegesen szép és nemes dolgokban lakozik. A japánok elsősorban a természet szépségeiben találják meg tiszteletük tárgyát, az ősök tisztelete a konfucianizmus hatására kerülhetett be a sintóba. Különösen jelentős a napistennőtől, Amateraszutól származó három szent tárgy: az igazságot jelképező tükör, a bátorságot jelképező kard és a szeretetet jelképező drágakő tisztelete.
Az isteni származású császár tisztelete, és az ezzel együtt járó állami kultusz már a múlté, a második világháborút követően, császári rendelet cáfolta meg a császár isteni származásának tanát.


Lélek a sintóban

A sintó hitvilágban nincs pontos fogalom a lélekről. Az emberekben levő „lehelet”, a tama, a halált követően távozik a testből, beleolvad a természetbe. A sintó nem töpreng a túlvilágról, az égi istenségek világa is túl távoli és titokzatos számára. Például az élet fontos állomásait, a születést, házasságot kísérő szertartásokat általában a sintó hagyományok szerint végzik, de a temetési szertartásokat a buddhista papokra bízzák.


A természet temploma

A sintoista templomok cseppet sem hasonlítanak a többi vallás díszes, pazar szentélyeire. Egyszerű, nádtetejű, fából épült kunyhók, ám a japánok igazi temploma a természet. A templomok csodálatos szépségű tájakban rejtőznek. Jellegzetesek a templomokhoz vezető kanyargós ösvények elején álló díszes kapuk, a toriik. A szentély központja a sintai, mely valamilyen szent, isteni erőt tartalmazó tárgyat tartalmaz, melyet hogy elrejtsenek az emberi tekintet elől, bőrtasakban őriznek, amit egy szeg nélkül készített fűzfaládába helyeznek. A sintó papjai, a kannusik sem szokványos papok. Rangjuk szerint nyolc osztályba sorolhatók. Foglalkozásuk örökletes, gyakran világi, hivatalnoki teendőket is ellátnak. Kötelességük a szertartások bemutatása, és a szentélyek felügyelete. Nincs cölibátus, papok megnősülhetnek, és a világi életben ruházatuk sem különbözik az átlagemberétől. Már a régi időktől kezdve, nőket is felvesznek a papi rendbe.


A sintó gyakorlása

És hogyan működik ez a csodálatosan letisztult vallás a mindennapokban? Minden házban van egy családi oltár, a kamidana. Hosszabb utazása előtt, életének és családjának valamely fontosabb eseménye, elhatározása előtt sok japán ma is áldozatot mutat be, és imádsággal fordul oltalmazó kamijához. Emellett időnként beszámol a kaminak a vele történt eseményekről. Az imádság jellegzetessége, hogy az imádkozó csendesen, tiszteletteljesen, időnként összeüti tenyerét. A leggyakoribb áldozati adomány egy kis fenyőág, amelyre egy összehajtogatott, hosszú, keskeny papírcsíkot függesztenek, de gyakran áldoznak virágokkal és élelmiszerekkel is, sőt a legrégibbi időkben, úgy tűnik, emberáldozatok is lehettek. A tisztaság és a megtisztulás kérdése a sintó egyik leglényegesebb vonása. A beszennyeződött ember nem kedves a kamik előtt, és elveszíti a micsit, az utat. Az ember alapvetően nem rossz, nem bűnös, csupán a Sötétség és Boldogtalanság Birodalmából, a Jomiból elszabadult szellemek késztetik a rosszra. Beszennyezettséget jelent a betegekkel, nyomorékokkal, halottakkal való érintkezés is. A megtisztulási szertartások igen fontosak a hívők életében. Évente kétszer minden sintoista templom megtartja az Ó-haraj, a Nagy Megtisztulás ünnepét.

A sintó különlegességét az adja, hogy nem a túlvilági létben, hanem a jelen földi életben, az egyszerűségben, a tisztaságban, a szépségben, a természet tiszteletében és szeretetében, a hagyományok követésében találja meg az emberi lét értelmét. A japánok, ha tehetik, életükben legalább egyszer elzarándokolnak valamelyik jelentősebb szent helyre. Az ország egyik legszentebb helye, a Fudzsijama, egyben az ország és a nép jelképévé is vált.

Forrás: Zöld Újság