Bejegyzések
E napon született Jan Vermeer festőművész (1632) Jan Vermeer van Delft (v. Jan (Johannes) van der Meer, Delft, 1632. október 31. – 1675. december 15.) Rembrandt mellett a 17. századi holland művészet legnagyobb alakja.
Élete
Életéről nagyon kevés közvetlen adat áll a rendelkezésünkre. Ráadásul az adatok és a képek között semmiféle összefüggés nem mutatható ki, mintha a tisztes, sok gyermekes családapának és a festőnek semmi köze nem lenne egymáshoz.
Vermeer 1632. október 31-én született Delft városában Reynier Jansz van der Meer kocsmáros, selyemszövő és műkereskedő fiaként. Szülei flandriai bevándorlók, eredeti nevük Vos volt. Családjának Delft piacterén kocsmája volt, amelyet édesapja képkereskedéssel bővített. Ezen a címen lett a festőcéh tagja. Jan a házaspár második gyermeke volt. Vermeer neve Delft városának regiszterében legközelebb 1653. április 5-én fordul elő, amikor házasságot kötött Catherina Bolnesszel. Néhány hónappal a házasságkötése után a Szt. Lukács-céh mestere lett. Anyagi helyzetére jellemző, hogy a belépési díjnak csak egy részét tudta kifizetni, a fennmaradó összeget három év múlva egyenlítette ki.
1654-ben tragikus fordulat következett be Delft életében: felrobbant a városban egy puskaporraktár, a város nagy része megsemmisült, a romok között sok lakos lelte halálát, köztük igen fiatalon Carel Fabritius festő is. A kortársak az ő művészi örökösének tartották Vermeert. 1662-ben a Szt. Lukács-céh vezetőségi tagjai közé választották.
1663-ban egy lyoni műgyűjtő látogatta meg Vermeert, és a beszámolójából kiderül, hogy a kor legnagyobb festője nem tartott otthon képeket, az egyetlen festményt, amelyet látott, egy pék házában lehetett megtekinteni, aki 600 guldent fizetett érte. A művész valóban nem dolgozott piacra, keveset alkotott. Talán az apjától örökölt műkereskedés túlságosan lefoglalta. Népes családról, 11 gyermekről kellett gondoskodnia, így nem lehet véletlen, hogy a festmény egy pék tulajdonában volt, ahová adósságok fejében kerülhetett.
1669-ben ismét a festőcéh vezetői közé választották. Legközelebb egy különös műkereskedelmi ügylettel kapcsolatban merült fel a neve. 1671-ben a híres műkereskedő, Gerrit Uylenburgh eladott a brandenburgi fejedelemnek egy 30 képből álló kollekciót, amely állítólag híres itáliai mesterek munkáiból állt. A vevő a képeket megvizsgáltatta egy festővel, aki azokat kivételesen rossz másolatoknak, illetve hamisítványoknak tartotta. A gyűjtemény végül Hágába került, és 1672-ben hágai és delfti szakértőket kértek fel a vizsgálatra. Az egyik szakértő Vermeer volt. Végül kiderült, hogy a festmények nemcsak hogy nem kiváló festők munkái, de még jó mesterek alkotásainak sem tarthatók, így az árukat sem érik meg. Vermeer szakértői tekintélyét bizonyítja, hogy neve ilyen nagy fontosságú üzlet kapcsán merült fel.
Élete utolsó éveiben a festő főleg műkereskedésből tartotta el családját. 1675 júliusában 100 guldent vett kölcsön anyósától, decemberben pedig a temetési regiszterben találkozunk a nevével: 1675. december 15-én temették el Delft régi gótikus templomában. Özvegye megpróbálta az örökségét megvédelmezni. Az adósságok nehéz helyzetbe juttatták, a Műterem című festményt kénytelen anyjának adni zálogba egy tartozás fejében. Küzdelmei nem jártak sikerrel, Vermeer képeit elárverezték. Hagyatéka két gyűjtő tulajdonába került, s mintegy másfél évszázadra eltűnt a holland és európai festészet történetéből.
Újrafelfedezése
Amikor 1842-ben Théophile Bürger-Thoré, a neves francia művészettörténész először látogatott meg holland múzeumokat, a hágai Mauritshuisban ámulva nézte Delft város látképét, az akkor még ismeretlen Jan Vermeer van Delft alkotását. Néhány év múlva egy gyűjtőnél két újabb Vermeer-művet talált: a Tejet öntő lány-t és az Utca Delftben-t. Nem sokkal később Bécsben a Műterem (vagy A festészet allegóriája) című festményen fedezte fel a művész kézjegyét. Így indult meg Vermeer műveinek összegyűjtése és bontakozott ki egyedülálló életműve. Tanulmányok hosszú sora foglalkozott munkásságával. Van Gogh rajongott érte, számos francia író elemezte műveit. Marcel Proust Vermeer alakját irodalmi alkotásba is beleszőtte.
A Vermeernek tulajdonított művek száma az idők folyamán egyre csökkent. Bürger-Thoré 1866-ban még 76 képet tulajdonított neki, huszonkét évvel később már csak 56-ot ismertek el. Ma már csak 30-40 képet tulajdonítanak egyértelműen Vermeer munkájának. Minden olyan alkotást kizártak, melyen nem mutatkozott a legszigorúbb műgond és igényesség.
A 20. század legnagyobb képhamisítási botránya is Vermeer nevével kapcsolatos. Egy holland hamisító (Han van Meegeren) a harmincas évek közepén sok alakos bibliai kompozíciók festésével a mesternek egy soha nem létező, egészen új korszakot konstruált. Számos kiváló szakértőt megtévesztett, mivel korabeli vásznakat és festéket használt (a festék egy részét korabeli festményekről kaparta le), valamint elképesztően jó ecsetkezelésével volt képes hamisítani Vermeer műveit, melyeket a '30-as években kezdett el festeni és eladni. Csak akkor bukott le, mikor véget ért a II. világháború, és Meegerent perbe fogták a nemzet kincseinek eladásáért, mivel adott el festményeket Németországba (és sok sok egyéb országba) is. 2 évig tartó per után vallotta be, hogy minden általa eladott képet ő festett. Ezt az ottani szakértők annyira nem hitték el neki, hogy ott a tárgyalóteremben kellett neki festenie egy "Vermeer"-t, melyet meg is tett. Hosszú börtönbüntetésre ítélték, melyet nem töltött le, mivel a börtönbe vonulása után kb. egy hónappal szívrohamban meghalt.
Művészete
Vermeer egyedülálló és magányos jelensége a holland festészetnek, noha képeinek tematikája, motívumai nem különböznek a kortárs festőkétől. A korabeli festészet a polgári megrendelők igényeinek megfelelően az otthon egyszerű, intim hangulatát adja vissza, lakóinak mindennapi tevékenységét, hazai tájakat vagy csendéleteket ábrázol, katonákat vagy díszbe öltözött polgárokat. De Vermeernél a motívumok átszellemülnek, sajátos álomvilág hordozóivá válnak. Vermeernél nem a kép témája a fontos, hanem a látvány festői ábrázolása.
Nem tudjuk, kik voltak a mesterei. Felmerült Carel Fabritius neve, aki Rembrandt tanítványa volt, de nem állítható teljes bizonyossággal. Festményeinek időbeli sorrendje sem tisztázott. Pályafutása páratlan abban az értelemben, hogy nem lehet a kibontakozás és a hanyatlás időszakára osztani. Néhány művéről tudjuk, mikor készült, de a legtöbbről nem; 16 szignált képe közül mindössze kettőt látott el évszámmal. A komponálásmód, a kellékek ismétlődése és változása mellett az ecsetkezelés, a színek segítenek valamiféle sorrend megállapításában.
Legkorábbi festményei, a Krisztus Mária és Márta házában és a Diana és a nimfák még az olasz festők, elsősorban Caravaggio hatását mutatják, ezek közelítik meg legjobban a barokk stílust. Következő képe, a Kerítőnőnél, amely 1656-ban készült, már jellegzetesen Vermeer. A kép elevenségét a színeknek a ragyogás és a félhomály között váltakozó ellentétei adják, valamint a remegő pásztákban beözönlő fény, mintha a napsugár a zsalugáter résein ömlene be. Ezek a fénytanulmányok végigvonulnak az egész életművön.
Vermeer képeinek megvan az állandó színtere. Két tájkép kivételével (Kis utca, Delft látképe) szinte minden képe nyitott vagy csukott, olykor függönnyel letakart ablak előtt játszódik. Vermeer teljes változatosságában tárja fel a fény természetét, amint más és más alakban jelenik meg az ablakon keresztül, de a kompozíció sohasem mutatja meg, mi van odakint.
Vele egy időben élt Delftben Antony van Leeuwenhoek biológus, aki tökéletesítette a mikroszkópot. Kortársa volt Spinoza, aki különleges optikai lencséket készített. Vermeerről tudjuk, hogy használta azokat az optikai eszközöket, amelyeket a festők a reneszánsz óta nagyra becsültek, többek között a camera obscurát.
Az ötvenes évek közepén készülhetett klasszikus női portréinak első példája, az Olvasó nő című képe, mely a legjellegzetesebb vermeeri motívumokat összegzi. Ugyanezt a témát és motívumot variálja később, csak a kellékeket cseréli, a nőalak ír, gyöngyöket mér vagy virágot öntöz. A szituáció is hasonló, a hangulat azonos, ez a csendes, befelé forduló emberi magatartás. A környezet is vermeeri: puritán egyszerűségű szoba, melynek csak az ablaküveg vagy padló mintája, egy festmény vagy függöny adja meg jellegzetes hangulatát.
Fő műve Delft látképe, amely a várost Schie folyó túlsó partjáról ábrázolja. Lenyűgöző hatása színeiben, a fénytől áradó festőiségében, a háztetők ritmikus tagolásában, az évszázados mozdulatlanságban, nyugalomban, a mindenen elömlő csendes békében rejlik. Az impresszionisták a plein-air festészet korai előfutárának tartják.
1665 körül készült leghíresebb portréja, a Leány gyöngy fülbevalóval (vagy Turbános nő), amelyet klasszikus egyszerűsége, utánozhatatlan színei, finom szerkesztése miatt Vermeer festészetének egyik legegyszerűbbnek tűnő, legletisztultabb, legérettebb alkotásának tartanak, a holland arcképfestés olyan csúcsának, amelyhez csak Rembrandt portréi hasonlíthatók. Sejtelmes varázsa miatt „Észak Mona Lisájá”-nak is nevezik.
Élte utolsó éveinek mesterműve a Műterem (vagy A festő műtermében) című kép, melyet egyes források Ars pictoria, A festészet allegóriája címen is említenek. Ez az egyetlen kép, amelyen Vermeer magát is ábrázolja, igaz, a nézőnek háttal ülve. Szakemberek szerint a mű Vermeer utolsó alkotói periódusának kezdetét jelzi, itt a tér végérvényesen úrrá lesz a szereplők felett, holott eddig meghitt viszonyban volt velük. A kép a mester költői álomvilágának legtisztább beteljesülése; a mindennapos gondok közepette megálmodta mindazt, amit szeretett volna elérni, a vágyaiban létező, tiszta és boldog festői világát.
Vermeer a képzőművészet legfőbb feladatának azt tekintette, hogy az élet tovatűnő pillanatait megragadja. Azt a másodpercet örökíti meg, amikor a kéz a kancsó után nyúl, hogy felemelje, vagy amikor a hangszer fölött tétovázik, hogy melyik hangot üsse le. Az időben helyezi el a cselekményt, ezért festményein nincsenek hűvös, sima felületek, minden lüktet. A fény jeleníti meg ezt a nyüzsgést, a felületek remegését, de magát a fényt, annak sugarait nem érzékeljük.
_kicsi.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése