Szabó Dezső: Miért? IV. - V.

IV.

Az Águszta kávéházban minden csütörtök délután egy asztal köré gyűltek a Révay-társaság tagjai. A nagy nyelvész nevére alakult társaság tagjai Budapest legkiválóbb nyelvészei voltak. Itt jöttek össze, hogy feketekávé mellett ösztönző, gondolatcsíráztató beszélgetést folytassanak. A társaság nagy része már egyetemi tanár volt, más része azért élt, hogy azzá legyen.

- Hát a Székelykuthy Pista hol van? - kérdezte egy kedves mosolyú egyetemi tanár. Az a híres szótáríró, ki annyira elmerült szótári munkájában, hogy mindegyre elfelejtett lélegezni és légzési zavarokat kapott. Komoly baj lett belőle és orvoshoz kellett menekülni. Azóta felesége megbízta a gyermekeket, hogy minden második percben rontsanak a tudós szobájába: - Apuka, lélegezz!

Mráb József felelt: - Szegény Pista, kissé furcsán van. A mondattani felfedezése igen a fejébe ment. Mind arról beszél és mindig zavarosabban. Endrének nagyot tágult a szeme és ajkai kétfelé nyíltak. Úgy érezte, mintha szuggerálnák, hogy egész tudatával igya a beszélgetést. A csevegés általános lett. Szegény bizarr Székelykuthynak előcepelték egész meddő, küzdő, nyavalyás életét. Beszéltek feleségéről, aki a férje diákjainak a révén szedi be azt, mit férje vámján nem kap meg. Bogarairól, megbomlott idegéletéről. A mondatok kegyetlenek és vidámak voltak.

Egy óra múlva Mráb József elbúcsúzott. Sietnie kellett, lakásán várták kefelenyomattal a Hétfői Közlemények számára. A társalgás mohón csapott le az eltávozottra.

- Nem vettétek észre, hogy milyen részletes örömmel tárgyalt a Székelykuthy idegbajáról? Pedig őt már kétszer tiltották el a munkától. írógörcsei voltak és napokig nem tudott aludni. Háziasszonya nagyon sok furcsát mesél róla.

Este hat óra felé a tudósok hazaszállingóztak, Csak Endre maradt ott és Véry Béla. Véry a nyelvtudós nevet barátai révén viselte. Valaha etnográfiai tanulmányokat végzett, de nagy egészséges élete lekacagta magáról a filológiát. A régi relációk révén most is gyakran együtt volt a nyelvészekkel, kik vidámságáért, híres szójátékaiért nagyon szerették. És különösen mert nem volt versenytárs.

- Látod, Endre öcsém - milyen kegyetlenül bántak el a tudós urak ezzel a két szerencsétlennel. És tudod, miért? Mert mindeniknél baj van a gépezetben s örvendenek, ha máson már nagyon látszik az, mit ők még rejtegetnek magukban. A Nagy, az olyan szórakozott, hogy a cselédjeinek a csúfja és néha már az igék sem jutnak eszébe. A Zsoldár, az meg olyan nemi életet él most 48 éves korában, mint egy internátusba zárt diák. A félénk cédula-filozoptert sohasem tudta kivetkőzni a nővel szemben. A Hiraynak az a rögeszméje, hogy agylágyulást fog kapni. És így tovább. Az a sajtos asszony, aki majd tíz év múlva ezeknek szótárait, hangtanait, összehasonlításait meg fogja venni, nem is fogja sejteni, hogy mennyi tönkrerángatózott életet vett meg egy pár hatosért.

V.

Endre kiment sétálni a Dunapartra. A Ferenc-József és az Erzsébet-hidak között volt a rendes sétahelye. Hányszor tiporta el itt üldöző aggodalmát, hányszor lehelte a Duna frissre lázas életét! Most érezte, hogy tele kell gyúrnia valamivel a szemeit, a tudatát, hogy ne nézhessen önmagába. A Ferenc-József híd alatt két ember halászott egy csónakban. Megállott és nézte őket, hogy nézzen.

A két ember, két pompás ferencvárosi züllött pipa, hangos jókedvvel halászott. Kettőjük között egy hatalmas üveg bor volt. A hálót minden öt percben kihúzták - üresen. Ilyenkor nagyot röhögtek, húztak egyet az üvegből és a jövő szerencsét éltették.

Ez így ment, amíg a szürkület elől partra kellett menekülniük. Mindig üres háló, fokozatosan üresedő üveg és növő jókedv. Endréhez közel szállottak partra.

- Na, az istenit, - szólott az egyik lóbázva az üres hal-bádogot - ezért ugyan kár volt egész délután vesződni. Ha zsákot hordtunk volna, azzal is többre mentünk volna.

- Ugyan, ugyan, - fejcsóválta a másik - hát nem töltöttük elég jól az időt? Jól megsütött a nap, jól kimozogtuk magunkat és kacagtunk egy csomót. A bor is jó volt s most legalább jó étvágyunk van. Mi a fenét kívánsz többet?

Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 7. szám