Magányűző hídverés

Az írás haszna. Miért írunk naplót?

Részletek a Blogírók: internethasználat és személyiség c. szakdolgozatból

A nem professzionális, a pusztán kedvtelésből, vagy szenvedélyből naplót írók a magány elűzése, az önismeret elmélyítése, s a valaki máshoz vezető hídverés szándékával, szociális kapcsolatteremtés vágyával kezdik el írni nyilvános blogjaikat.

Kutatók hosszú idő óta foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy milyen haszna, értéke van a traumatikus élmények szavakba, írásba öntésének. Kísérleteik mind azt igazolják, hogy azon személyek immunfunkciói és egészségi állapota javulást mutat, akik a velük megtörtént eseményeket, súlyosabb élményeket koherens történetté alakítják, s ebben az esetben a történet megalkotásának folyamata döntő tényező. Ahogyan fokozatosan kialakul a már fentebb is említett és kifejtett „jó történet”, ahogy egyre közelebb kerülünk az egészhez, a megértéshez, úgy halad előre a „terápiás folyamat”, úgy tudunk kikerülni fájó élményeink nyomasztó súlya alól, megszabadulni a szorongató emlékektől, érzésektől. A negatív érzelmek föltárása és a világos, kerek kognitív történet megalkotása egyformán fontos tényezője az „egészséges” írásnak.

Lejeune irodalmárként a napló négy funkcióját különbözteti meg egyik írásában, noha nyilvánvalóvá teszi, hogy ezeken kívül létezhetnek még más funkciók is, s hogy egy valódi napló egyszerre természetesen több funkciót is betölt. Meglátásai egyrészt nagyon szorosan köthetőek Pennebaker vizsgálataihoz és eredményeihez, másrészt pedig alkalmasak arra, hogy elemezendő szövegeinkben kiindulópontul szolgáljanak, amikor a blogírás motivációs hátterére keressük a választ. Az első a kifejezés funkciója, melyet rögtön ketté is oszt: a megkönnyebbülésre, és a kommunikációra. Megkönnyebbülni Lejeune értelmezésében annyit tesz, mint levetni magunkról az érzelmek, gondolatok terhét azáltal, hogy leírjuk őket. Az írás által aztán azok megőrződnek, de mi magunk megtisztulunk, eltávolodunk azoktól. A „megsemmisítés” végső aktusa az, amikor a papírtól, a naplótól is végleg megszabadulunk, végleg eldobjuk a múlt terhét. (A blogokat nem lehet úgy megsemmisíteni, mint a papírt, de el lehet őket hagyni, a feledésre lehet őket bízni. Ennél sokkal radikálisabb megoldás az úgynevezett harakiri, ami a blog végleges kitörlését, megsemmisítését jelenti. Igen heves érzelmeket szokott kiváltani egy-egy ilyen „öngyilkosság” az olvasók, a blogtársak között, valószínűleg az sem véletlen, hogy egy ilyen véres és számunkra egzotikumában is kegyetlen önkivégzési formáról kapta a nevét. Egy rituális öngyilkosságéról.)

A kifejezés funkciójának másik összetevője a kommunikáció. Ez annyit jelent, hogy kiöntjük szívünket a papírra. Valószínűleg azért, mert egyedül vagyunk. Mert nincs körülöttünk olyan valaki, aki figyelne ránk. (A blogok esetében éppen az lehet az egyik legerősebb motiváló tényező, hogy az íráson, szívünk kiöntésén keresztül találjunk olyan társakat, akik majd figyelnek ránk és törődnek velünk.)

A második funkció az elmélkedés. Ennek ugyancsak két oldala van: az önelemzés és a töprengés. A napló tere és ideje a nyugalomé, ide vonulhat vissza az író, hogy előhívja emlékeit, gondolatait, hogy megvizsgálja cselekvési lehetőségeit.

A harmadik funkció az emlékezés. Lejeune úgy fogalmaz, hogy ez kardinális funkció, s mint már láttuk, éppen a halállal való szembenézés, avagy a menekülés, az illúziók szempontjából az. „Rögzíteni az időt annyi, mint megalkotni egy papír-emlékezetet, létrehozni a megélt archívumait, nyomokat halmozni fel, kitérni a feledés elől; megadni az életnek azt a szilárdságot és folytonosságot, amely hiányzik belőle…” – olvashatjuk.

A negyedik pedig az írás öröme. Mert az írás kellemes foglalatosság. Jó érzés formába önteni azt, amit megélünk, amit átéltünk, jó érzés fejlődni az írásban, és nagyon jó érzés létrehozni egy tárgyat, melyben fölismerhetjük önmagunkat.

Bujdosó Bori

Miért van a napló?

Kertész Imre egy beszélgetésben a következőket állapítja meg a klasszikus, hagyományosan vezetett, kézzel írt naplókról: „…a nyelv. Ma olyan korban élünk, amikor a köznyelv uralkodik rajtunk. Állandó kommunikációs körülmények között élünk. Beszél a rádió, a televízió, a film, az újság, és mi is beszélünk, olyan nyelven, amely többnyire nem a miénk. Szerintem ma a naplónak nagyon fontos szerepe van abban, hogy az ember kimentse önmagát. Hogy személyes nyelvet szegezzen szembe a bennünket elnyomó, a gondolatokat manipuláló és a gondolatainkon uralkodó köznyelvvel szemben, amely egyúttal közmorált, vagyis minden olyat kényszerít ránk, amik nem vagyunk. (…) Burkot talán nem képezhet, de a napló mint menedék igen fontos olyan esetben, amikor a személy egyáltalán nem jut szóhoz. Megmutatja, hogy élünk, létezünk, hogy a saját létezésünkben van valamiféle koherencia, amely nem a közé, nem az államtól, nem másoktól kaptunk, hanem mi magunk formáljuk az életünket”

(Várkonyi, 2001, 32-33. old).

Forrás: Szexualpszichologia.hu