Arthur Rimbaud francia költő

1854 Október 20. (155 éve történt) Megszületett Arthur Rimbaud francia költő, a szimbolizmus képviselője, akinek művei - "A részeg hajó", "Illuminációk", "Egy évad a pokolban" - sötétek és ezoterikusak.



Arthur Rimbaud (1854—1891)

Irodalomtörténészek és irodalomkedvelők mindenkor csodának emlegették, hogy fiatalon meghalt nagy költők hogyan is tudtak rövid esztendőik alatt olyan nagy és olyan remekművű életművet felépíteni. Petőfi, Shelley, Keats, Lermontov a húszas éveinek közepén lépett ki az életből, de amit alkottak, múlhatatlanul él és kimutatható hatással van számos következő nemzedékre. Holott ezeknek a nagy elméknek életideje szinte hosszúnak tűnik Arthur Rimbaud alkotásainak létrehozásához képest. Igaz, vethetnék ellene, ez a nevezetes költő 37 évet élt, de akkor már réges-régen nem volt költő. 19 éves korában egyszeriben hátat fordított minden irodalomnak, elment egzotikus áruk kereskedőjének és ügynökének. Abban az időben, amikor a hirtelen rárontó betegségben meghalt, trópusi fűszerekkel és főleg elefántcsonttal kereskedett. Élete és benne irodalmi teljesítménye minden fantáziával felépített kalandregényt felülmúl. Egy francia kisvárosban született. Szülei össze nem illő emberek voltak. Apja csapongó kedvű és kicsapongó életmódú katonatiszt, anyja szigorú, gondos kereskedőasszony, ráadásul buzgón vallásos. Házasságuk rövid ideje szakadatlan veszekedésben merült ki. Néhány éven belül többször is elhagyták egymást, majd összebékültek. Végül, amikor egyetlen gyermekük még kisfiú volt, a férj úgy otthagyta feleségét, hogy többé hírét sem lehetett hallani. Az anya igen rendes és igen szigorú asszony volt, aki képtelennek bizonyult kimutatni szeretetét. Fiát ridegen nevelte, noha mindent megszerzett neki, ami pénzért megszerezhető volt. Közben parancsszóval kergette már a kisgyermeket is templomba. Ez a kisfiú már kisiskolás korában kitűnt rendkívüli értelmességével. Nagyon hamar rákapott az olvasásra, nemcsak a mesékre, hanem a versekre is. Szinte testi gyönyörűséggel skandálta a sorokat, élvezte a rímeket. Korán elkezdett játszani a szavakkal. A szójátékoknak ez a kedvtelése már előjáték volt a hamar megmutatkozó bravúros verseléshez. Amikor 10 éves kora után gimnáziumba került, meglepő gyorsan megtanult latinul, először ott a középiskolában tanárainak tűnt fel biztonságos, formakész latin verseivel. A serdülő gyermekek 13 éves korában már költőnek tekintették. Miközben a különböző tantárgyakban is kitűnőnek bizonyult. Az iskolai könyvtár sem volt elegendő neki. A városi könyvtárban sokkal több kedvére való olvasmányra talált. 15 éves korában lelkesen olvasott buddhista és egyéb keleti filozófiákról szóló műveket. Filozófus vagy szaktudós azonban sem akkor, sem később nem lett belőle. Az egzotikusnak ható témák és eszmék ugyanúgy szenvedélyes kíváncsiságát elégítették ki, mint néhány évvel később az egzotikus tájak. Ez a kíváncsiság hajtotta el az otthonból és az iskolából. 16 éves fővel Párizsba szökött, költők társaságát kereste, velük szokott a kávéházi élethez. Ez időben már olyan verseket írt, hogy a bohém társaságok alkalmasnak látták, hogy a nagyon fiatal poéta jelentkezzék az újságoknál. Kezdetben ezek az ismerősök adták oda a szerkesztőségeknek első megjelenésre méltatott költeményeit. Ezek pedig felhívták rá az akkor már nagy hírű költő, Verlaine figyelmét. Kereste és megtalálta a túl fiatal költőtársat. Ez az ismeretség több okból is döntő jelentőségű volt Rimbaud életében. Barátságuk szinte azonnal lelkes, sőt szenvedélyes lett. Verlaine a francia verselés legnagyobb formaművésze volt. Kezdetben otthonos a személytelen költészetet formaművész fokon gyakorló parnasszisták között. Majd hamarosan elfordulva tőlük, a legszemélyesebb érzelmek nagyon hangulatos poétája lett. Magánéletében azonban a legzüllöttebb életet élte. A normális szerelmi életet ugyanolyan túlzásban gyakorolta, mint olykor a perverz változatokat. Rimbaud a mesterét tisztelte benne, sokat tanult tőle. Verlaine azonban a kamaszkorból éppen kinövő fiút szerelmi partnernek kívánta. Utazgatni is magával vitte különböző tájakra. Belgiumban, Németországban, azután Angliában bejárták a látnivalókat. Rimbaud azonban nem szerelmet kívánt, hanem ismereteinek bővülését. Ez egyre indulatosabb elkülönülést jelentett. Végül az italtól éppen kábult Verlaine pisztollyal rálőtt a fiatal költőre. Szerencsére a seb nem volt veszélyes, de minthogy az esemény egy szállodai szobában történt, és a lövést még a portán is hallani lehetett, Verlaine-t letartóztatták és bíróság elé állították. Két év börtönre ítélték. Rimbaud-nak azonban nem volt pénze, hogy hazautazzék. Bélyegre is alig tudta összeszedni a minimális költséget. Annyit azonban mégis tudott szerezni, hogy levelet írhasson anyjának. A rideg üzletasszony, ha a fiának pénzre volt szüksége, sem ekkor, sem később nem volt szűkmarkú. Küldött annyit, hogy kifizethesse a szállodát is, hiszen Verlaine, aki kivette a szobát, börtönben volt. Természetesen az útiköltséget is elküldte a készséges anya. A botrányos történet eljutott a párizsi költőkhöz is. Ez az újságoknál és a szerkesztőségek körében érdekességet jelentett. Ettől kezdve lelkesen közölték amúgy is nagyon szép verseit. Amikor ezekből kötetre való gyűlt össze, nem kellett a kiadóknak könyörögni, a könyv azonnal megjelenhetett. Eddig csak az irodalmi körökben vették tudomásul mint csodagyereket. Az első gyűjtemény azonban máris népszerűvé tette. Nemcsak formabiztossága és szemléletessége tűnt fel, hanem témáinak változatossága is. Ő már csak azért is lehetett sokhangú költő, mert szakadatlanul érdeklődött az élő költők és a klasszikus hagyományok versei iránt, mohón szívott magába minden hatást. Ugyanakkor néha egy napon belül írt egészen különböző stílusú verseket. Kezdettől fogva hatott rá Victor Hugo zengzetes romantikája, de nemsokára a parnasszisták fegyelmezett személytelensége is. Verlaine rövid hetek alatt rászoktatta az érzelmek gátlástalan és hangulatos közlésére. Majd mindezek után találkozott a nem régen meghalt Baudelaire költészetével, amelyet ismerősei, a magukat szimbolistáknak mondó költok mintaképeiknek vallottak. Ez időben a már 17 éves Rimbaud szintén szimbolistának mondta magát. Utólag, ismerve életművét és hatását, nagyon nehéz megállapítani, hogy stílustörténetileg és világnézetében mi is volt. Hiszen a mi századunkban a katolikus Paul Claudel ugyanúgy elődjének és példaképének tekinti, mint a szürrealisták. A konzervatív polgári, olykor arisztokratikus kritikusok ugyanolyan példaszerű írásművésznek ítélik, mint a kommunista Aragon és Éluard. Az ellentétes megítélések folytán számos hamis hírverés ragadt történetéhez. Az sem igaz, hogy 1871-ben utcán lövöldöző communard volt. De az sem igaz, hogy buzgó, napról napra templomba járó vallásos lett volna. Többen állítják, hogy filozófus akart lenni, meghonosítani a távol-keleti vallások világnézetét. Ezeknek az ellentétes tévedéseknek a fő oka az, hogy a legtöbb versének legalább kétféle magyarázata van. Sokan a képeit és véleményeit reálisan értelmezik, míg mások szinte minden szavát nehezen megfejthető szimbólumnak tartják. Annyi bizonyos, hogy olvasni, felolvasni, szavalni, skandálni minden sorát igen könnyű, sőt zenei hatású. Viszont az is igaz, hogy jó néhány nagyon szemléletes képét sem lehet reális képnek tekinteni. Hiszen pl. talán legnépszerűbb és legtöbbet dicsért nagy költeménye, a „Részeg hajó" minden szóképével és minden fordulatával csakis jelképnek tekinthető. De az se bizonyos, hogy minek a jelképe. 18 éves korára Mallarmé is a maga költői körébe fogadta. Élőszóban és írásban közölte, hogy a fiatalember a legjelentékenyebb költok közé tartozik. Mallarmét „a szimbolizmus pápájá"-nak nevezték. Véleménye döntő volt az újságok, folyóiratok, kiadók számára. A Rimbaud-verseket mindenfelől várták és elvárták. De csak a verseket. Az olyan prózát, amely nem volt se regény, se novella, nem tudták, hova tegyék. Rimbaud az ilyen prózát is Baudelaire művei közt ismerte meg. A példaszerű nagy költőnek versei és művészetkritikái mellett volt egy szokatlan műfajú kis könyve: a „Kis költemények prózában". Ez nem volt a későbbi értelemben vett szabad vers, hanem hangulatképek, emlékezések, futó élmények szabatos, költői leírása. A szabad vers műfajárnyalata még nem volt ismert. Az ilyen műfaj közötti írásokat a kiadók nem kedvelték. Rimbaud pedig amióta megismerte Baudelaire prózakölteményeit, maga is kedvtelve fogalmazta hangulatait, olykor véleményeit ilyen rövid prózákban. Főleg arról vallott, amit életében szégyellt. Élményei közt számos olyan mozzanat volt, amit megtagadott és elutasított. Nemcsak visszataszító kapcsolatát a mesterének is vallott Verlaine-nel, de az italozást is, amire a züllött nagy költo rá akarta szoktatni. Verlaine tisztán, hígítás nélkül itta az abszintot. Ez a jellegzetesen francia pálinka, amelyet Verlaine és barátai „zöld sátán"-nak neveztek, boséges hígítással, sokszoros vízzel vegyítve, ha mértékletesen fogyasztják, kellemes ital. De tisztán és nyakló nélkül — tönkreteszi a szervezetet, életveszélyes. Rimbaud-nak még vegyítve sem ízlett, és amikor néhány próba után elkábult vagy rosszul lett, már gondolni se akart rá. Amikor élete szégyellnivalóit összefoglalta a prózakölteményekben, nem utolsósorban a szégyenletes kábulatról is szó esett. Ezek a kis lírai remekművek álltak össze ilyen címmel: „Egy évad a pokolban". Ezért azonban nem akartak pénzt adni a kiadók, a költő pedig egyik fő művének tartotta. Megint csak a szigorú anyajött segítségére. Ez az anya már büszke volt fia egyre nagyobb hírére. Ridegsége ellenére mindig mögötte állt. És a szorgalmas üzletasszonynak mindig volt pénze. Ezt a kötetet, amely hamarosan világszerte remekműnek számított, az anya segítségével és az ő költségére jelent meg. Ha verseit és lírai prózáit végigolvassuk, egyre inkább tudomásul kell vennünk, hogy a nagyon változatos témájú és igen nagy formaművészettel írt művekben szinte hónapról hónapra gyülekezik az undor az egész világtól és a menekülési vágy saját életformájától. Nehezen érthető, de úgy történt, hogy a már nagy hírű és közismerten sikeres költő 19 éves korában elfutott a költészettől. Még 18 éve volt hátra, de többé egyetlen verset, egyetlen szépirodalmi művet nem írt. Igaz, hogy megérte a 37. életévet, de megmaradt mindenki másnál fiatalabb költőnek. Akkor se értette senki, máig is rejtély, hogy egy valóban sikeres ifjú költő, ha meg is undorodott mindentől, hogyan változhatott úgy meg, hogy egy verssort sem írt le többé. Elment a vadonba, őserdőbe, sivatagba, vademberek közé. Egzotikus dolgok kereskedője lett. Élete jelentékeny részét elefántcsontgyűjtéssel töltötte. Ezeket elefántháton szállította a tengerig, onnét hajón vitette Marseille-be, ahol mindig jó áron eladhatta. Az írók közt az a rágalmazó hír is elterjedt, hogy rabszolga-kereskedéssel is foglalkozik. Persze ez ugyanúgy nem volt igaz, mint a körötte keringő egyéb hírverés. Különös módon verseiről egy pillanatig sem feledkezett meg sem az irodalmi élet, sem a divat. Mindig népszerű volt és maradt, de amikor Marseille-ben egy kórházban meghalt, általában azt hitték, hogy már rég halott. Életműve azonban most már közel száz éve eleven az irodalmi életben. Nincs olyan európai nyelv, amelyre le ne fordították volna verseinek jó részét és mint múlhatatlan olvasmányt, az „Egy évad a pokolban"-t. — Mi a titka ennek a változatlan sikerességnek? Erre nem lehet egy szóval választ adni. Kétségtelen, hogy a francia költészetben annyira megkövetelt formabiztonságnak és a nehezebb gondolatokat is könnyen olvasható kifejezéseknek Rimbaud már 15 éves korától kezdve birtokában volt. A másik válasz, hogy példátlan művészettel tudta egyesíteni a romantika mozgalmasságát, a parnasszizmus merevségét és a szimbolizmus rejtelmességét. A harmadik válasz a mindig vonzó előadásmód. Természetleíró szövegei példátlanul szemléletesek. Erotikus versei rendkívül jó ízléssel fogalmazottak. A szép nőket a költővel együtt szereti az olvasó. Végül az se mellékes, hogy ezt a dúsgazdag életművet egy ifjú lángelme 15 és 19 éves kora közt hozta létre.

Forrás: Literatura.hu