2009. október 27., kedd

Rózsa-Flores Eduardo: Búcsú-féle




.

Játszunk, egymással."Vádolunk, és ujjal mutogatunk egymásra –persze, lehetőleg név nélkül, és az illető háta mögött… Arroganciával és önteltséggel vádolunk mindenkit, közben mi vagyunk –mi tagadás- a legarrogánsabbak és önteltebbek, talán az egész kontinensről. Mindenki más hülye, büdös, és csúnya…Mi? Ugyan…Mi vagyunk a legokosabbak, illatunk: mint a paradicsomi rét százszorszépeiké…és szépségünk?: az is, páratlan. Nem a sértődés szól ki belőlem, hanem a fáradtság. Nem a fullánk fáj, csak unom." (Rózsa-Flores Eduárdó)

2008. február 29.


Játszunk, egymással.
Vádolunk, és ujjal mutogatunk egymásra –persze, lehetőleg név nélkül, és az illető háta mögött…
Arroganciával és önteltséggel vádolunk mindenkit, közben
mi vagyunk –mi tagadás- a legarrogánsabbak és önteltebbek, talán az egész kontinensről.
Mindenki más hülye, büdös, és csúnya…Mi? Ugyan…Mi vagyunk a legokosabbak, illatunk: mint a paradicsomi rét százszorszépeiké…és szépségünk?: az is, páratlan.

Nem a sértődés szól ki belőlem, hanem a fáradtság.
Nem a fullánk fáj, csak unom.

Nem jelentkeztem nemzetmentőnek. Nem kell tőlem tartania egyetlen kis Napóleonnak sem. Nem irigylem a, jogosan vagy nem, szerzett kétes népszerűségüket. Drukkolok mindenkinek, kapja meg hőn-áhított dicsőség koszorúját, fénylő sebét, aranyló-bíborosan csil
logó ostorcsapás okozta véres árkot a hátán…A magamékat, megszereztem, hordom őket –mi mást tehetnék- büszkén, de alázattal.

Nem vágytam másra, idestova lassan (lassan, írom) húsz éve, hanem arra hogy a dolgok, Isten által elrendeltetett helyükre kerüljenek. Hogy választott és szeretett nemzetem újra szabad lehessen, és hogy elfoglalhassa méltó helyét a világ nációinak nagy családjában. Szűnjön meg elgyötört, mellőzött, lassan halálosan nevetségessé silányult jelene, hogy kezdődjön el végre dicsőséges múltjában gyökerező (lehetséges –és hiszek benne) pazar, fénypompás jövője.

Megtettem mi tőlem tellett.
Nem szokásom –nem vagyok született „magyar”- siránkozni, sem szoktam kiállni dombomra panaszkodni a négy égtáj felé…Én választottam utamat, fizetek tehát.
Pár évvel ezelőtt, az egyik Budapesti egyetemen tartott előadásom után, ajándékokat kaptam: egy üveg jobb fajta pannon bort, és egy pólót. Utóbbira rá volt nyomtatva 32 olyan jelző mellyel korábban engem illetett parlamenti pártvezértől, neves utcaseprőig. Azóta a lista csak terebélyesedett. Jelentősen. Néha napján előkerül a már molyette ruhadarab, gyönyörködöm benne, forgatom, majd nézem magam a tükörben, és mi tagadás, kétségek is gyötörnek. Hát
tényleg ennyire kellemetlen fickó volnék?
Mindegy. Feladom. Normális körülmények között is, százszor neki szoktam menni a falnak. Most, ha jól számolok, kétszáz fölötti a kísérletek száma. Tiszta folt a testem, arcom eltorzult az ütésektől. Fáj. Bevallom: fáj nagyon.
Miután, egy pillanatra nem voltam, nem vagyok, és nem lehetek én –mert nem akarok- a fontos: félreállok. Nem szeretnék, nemhogy nagy kődarab, de kavics sem lenni senkinek az útján.
Imádkozom mindannyiótokért, de Hazámért mindenekelőtt.
Világítsa meg ezután is az Egyetlen, a Legerősebb de a Kegyelemteljésebb utatok.
Tőlem nem kell ezután sem félni, sem tartani. Életeme
t ne irigyeljétek. Megfizettem érte.

U.I. A kegyelemdöfést várható irányból mérték rám. Nem az istentelen hatalom a bűnös (ebben!). Dehogy. Minek tenne, ha megtesszük mi ezt egymással, boldogan.


/…/

Hasznot hajtó volnék, tudom,
Ámde semmiképpen sem kedves.
Miként a csalán a kertben.

Hazámat eddig hiába kértem,
És titeket is, hogy
Szeressetek!

Rájöttem. Már nem muszáj.

Nemzetem, és benne ti, a
Szűkkeblűek, szürkék és álmosítók,
Addig létezel, míg én
Megírlak-szeretlek.




Forrás: ÍRÓ KILENCEK

2 megjegyzés:

sat. írta...

kösz.
más lázadóink, összeesküvőink, fölkelőink, forradalmárink mellett /Koppánynál kezdve Dózsán s Martinovicson át folytatva Csengerynél, Tőkésnél vagy Tamás Gáspár Miklósnál béfejezve? - nagyon hézagos a sor, érdekes lenne számba venni üket) olyan lett ő, mint a magyarok Che Guevarája - minden ambivalenciája /kétértelműségi ellenire, vagy azzal együtt.
nem kölle vón +halnia. jobb lenne, ha élne!
de legalább ne hagyjuk, hogy a hatalom galád hazugjai győzzenek!

Balogh Péter írta...

Én köszönöm Neked Tibor Barátom az értékes, és igen figyelemre méltó hozzászólásodat. Tökéletes az egyetértés köztünk ezúttal is. Lehet, hogy ezért érezzük Barátoknak egymást?