2009. október 23., péntek

Memento 2006

.




Ma három éve avatták föl – különleges körülmények között – az „56-osok emlékművét”. A szobor nem lopta be magát a fővárosiak szívébe, noha esztétikailag izgalmas, kivitelezésében sincs elbarmolva (mint a közeli „homokóra”) és azóta is százezrek látják naponta. Mi hát a gond vele?

Abban minden képzőművész egyetért, hogy a Felvonulási téren három esztendeje leleplezett műalkotás a maga nemében jó. Ez a mű azonban rossz emlékeket is hordoz. Éppen felavatásának idején lövetett a kormány az 1956-os forradalmat békésen megünneplő budapestiekre, akik csupán haza szerettek volna térni az Astoriánál rendezett ünnepségről.

Az sem múlt el nyomtalanul, hogy az '56-osok kérését (kifogását?), miszerint a szobor nem hordoz semmilyen utalást sem az 1956-os forradalmárokra és szabadságharcosokra, az MSZP-kormány röviden lesöpörte az asztalról. A még élő forradalmárok nem is vállalnak közösséget a szoborral. Vajon van-e okuk "haragudni" rá?

A hely

Így köztéri alkotás evidens módon része a térnek. Ahol "az 56-osok emlékműve áll, az a hely Sztálin hírhedt szobrának a helye. Az a hely Magyarországon a tömeggyilkos diktatúra kitüntetett, szimbolikus pontja.

Az a hely a kommunizmus emberevő istenének budapesti apoteózisát hordozta.

Az anyag




A szobor vasból és acélból van.

Hogy is mondták Rákosiék? "A vas és acél országa leszünk"…

A kommunisták előszeretettel cseréltek nevet. A Generalisszimusz neve Dzsugasvili volt, fölvett neve: Sztálin. Jelentése: acél.

Fölvett neve volt az egyik (kanyargós életútú) moszkovitának: Vas Zoltán. Fölvett neve volt Kádár egyik főideológusának: Aczél György.

Az acél a kommunizmus anyaga. Szimbolikájában sem üzen mást: én vagyok a kommunizmus.

A forma

Hivatalos magyarázat szerint a szobor nem mást formáz, mint egy élt. A szobor lényege: él. A minden kettéhasító, az egyik felet a másiktól elválasztó, a jobbat a baltól elkülönítő, az egészet kettészelő él. Késél, pengeél, baltaél.

És még valami. A vizet kettéválasztó él: a hajóorr. A mélyből előbukkanó hajó orra szeli így a tengert. Keletről jön, s tart nyugatnak egy hajó, amelyről azt hittük, elsüllyedt. A Hajnal hajózik itt, az Aurora.




Az Élcsapat emlékműve

A szobor acélból van és Sztálin helyén áll. A szobor keletről halad nyugatnak, és felszántja a városi burkolatot. Hullámzani kezd az utca, ahogy fölbukkan a mélyből.

Még azt hiszed, csak rozsdás múlt.

De ő tudja, hogy nem az.

Az Él, az Élcsapat előbukkan a földalatti világból - és felszántja a várost, fel a polgári kereteket, pusztítani érkezik.

Emlékszel még, kik hitték, hiszik magukat élcsapatnak?

Gyurcsány Ferenc, miközben rendőrsége lőtt, leborult az emlékmű előtt. Ő tudta, miért.


Forrás: Nyiri János - Gondola

3 megjegyzés:

samsara írta...

kinek a míve? mit fizettek érte s kinek?
számonkérhetők-é? mit érünk el vele?
mibe kerülne a mű eltávolítása? megéri-é?
fölhasználható-é valamire?
fogjuk föl a magyarság, egy lerongyolt ország újabb fájdalmas szembeköpési s megalázásakint?
vagy van más lehetőség is?

Balogh Péter írta...

Utána kellene néznem. A gondola cikkéből értesültem csupán az emlékmű létezéséről. Vidéken élek, nem Budapesten. I' Sorry!

sat. írta...

érdemös ezt is +nézni /telibetalált, akar egy uránlövedék):

http://csafo.blogspot.com/2009/09/emlekmu.html