A magány fájdalma

Ha az ember társkapcsolati problémáival nem valamely szaktekintélyhez fordul segítségért, hanem önmagában próbálja a választ megtalálni, gyakran elszigeteltnek, elhagyatottnak, magányosnak érzi magát.

Míg a magány fájdalmas, az egyedüllét gyönyörű, különösen, ha szerelmes. Bár ezzel a szerelemérzéssel egyedül van, mégsem érzi magát elszigeteltnek. A magány és az elszigeteltség az elszakadás érzését hívja elő. Azok a csoportok, amelyek azért alakulnak ki, hogy tagjai a magányérzet elől menedéket találjanak, elszakadnak más csoportoktól, és végül a csoporthoz tartozó egyes individuumok is elszakadnak egymástól, és legtöbbjük ismét magára marad. Azért keresik a kapcsolatot valamely csoporton belül, mert ez alatt az idő alatt a magányérzet megszűnik. Ha valamely csoporthoz tartozó emberek jól érzik magukat egymás társaságában, és hangosan nevetnek, ez a nevetés életre hívhatja önben a magányérzetet, mert ön nem tartozik közéjük, és nem tudja, miért nevetnek. Úgy érzi hát, hogy elszakadt tőlük, kirekesztődött. Társadalmunk sok kis csoportra szakadozott. Az egyik csoport a család, aztán a párt, aztán a különféle vallási közösségek, sportegyesületek, sőt még az olyan absztrakt dolog is, mint valamely hobbi vagy a művészet vagy maga a világnézet is megosztja az embereket: egyeseket összeköt, másokat kívül rekeszt. Ha az ember beletartozik valamely csoportba, ez biztonságérzetét, védettséget ad neki. Ezzel szemben, ha kívül állunk valamely csoporton, bizonytalanság és elszigeteltség érzése ébred bennünk... Vizsgáljuk csak tovább... Ha valamely csoporthoz tartozom, és úgy érzem, hogy ez védettséget ad nekem, akkor a valamihez való tartozás függőségéről beszélünk. Ezzel szorosan összefügg az alkalmazkodás: alkalmazkodom, integrálom magam csak azért, hogy a védettség kellemes érzését megélhessem. Ha nem alkalmazkodom, magányosnak érzem magam. Az alkalmazkodás és a magány tehát összefügg egymással. Az egyedüllét csodálatos érzés, az individualitás élvezete, s nem szabad összekeverni a magánnyal. Az egyedüllét csodálatos érzése akkor tölt el, amikor úgy érzem, eloldottam magam a többiektől, mert most nem kell alkalmazkodnom és integrálódnom, hanem olyan lehetek, amilyen vagyok. A magányérzet arra késztet bennünket, hogy partnerünk társaságában töltsük el a szabadságunkat, az egyedüllét érzése ezzel zeniben arra késztet bennünket, hogy, partner nélkül töltsük a szabadságunkat, mert egyszerűen élvezni akarjuk; hogy magunk rendelkezhetünk önmagunk felett... Tehát még egyszer hangsúlyozom a különbséget: a magány fájdalmas, az egyedüllét örömteli. Ez utóbbinak valami köze van a szerelemhez; szeretethez. Ha azt akarom; hogy szeressenek, elfogadjanak, akkor nem akarok magányos lenni. Ha én szeretem önmagamat, ha szeretem embertársaimat és a természetet, akkor egyedül tudok lenni: Az egyedüllétből bomlik ki a szeretet. Ha szeretek, akkor az egyedüllét megerősít engem, ha azt akarom, hogy szeressenek, akkor gyengít. A magány az a fájdalom, amelyet akkor érzünk, amikor a vágyott szeretetet nem kapjuk meg. Az egyedüllét az az öröm; amely akkor fog el bennünket, amikor szeretetet érzünk mások iránt, a természet iránt, az egész világ iránt. A magány veszteség, az egyedüllét nyereség. A magány azt jelenti, hogy az elszakadással valamit elveszítünk, miközben az egyedüllét-örömmel tölt el, hiszen általa nyerek valamit; Ha azt akarom, hogy szeressenek, akkor sokat fogok veszíteni, ha viszont én magam szeretek, akkor az életet fogom megnyerni. Szeretni annyit jelent, mint egyedül lenni:.. Csend, béke, nyugalom vesz körül. A magány tehát jel, miképpen a belőle fakadó fájdalom is jel, amely azt mutatja, hogy valami félresiklott: én nem szeretek, hanem csak arra vágyom, hogy engem szeressenek, és amikor ez nem történik meg, magányosnak érzem magam. Az egyedüllét valami egészen más dolog: az önállóság és a függetlenség belső rendje. Egyedül vagyok ~ez tény. Egyedül vagyok a csoportok és csoportosulások világában - ez tagadhatatlan és megkerülhetetlen igazság. Az egyedüllét és az igazság egymástól elválaszthatatlanok. Egyedül voltam, amikor megszülettem, egyedül voltam, amikor első sírásom felhangzott, és egyedül fogok meghalni, akár fogja közben valaki a kezemet, akár nem. Mindig egyedül vagyok. És ezt a tényt nem hagyhatom figyelmen kívül. Szabadon születtem; és szabadon is halhatok meg. A közötte lévő időszakban alkalmazkodhatom, ha úgy tetszik, tehát megfoszthatom magam a szabadságomtól, vagy megtehetem, hogy nem alkalmazkodom, tehát független maradok, és megfigyelem önmagam, és magam hozom meg a döntéseimet: Ez esetben egyedül vagyok, de nem magányos. Ha nemcsak arra vágyom; hogy engem szeressenek; hanem én magam akarok szeretni, és szeretek is, akkor megnyílik előttem a világ. Az emberek többsége számára a szerelem, a szeretet üzlet: én adok neked valamit, s kapok tőled cserébe másvalamit. Adok neked valamit, s kapok tőled cserébe másvalamit. Adok neked például figyelmességet, neked szentelem az időmet, cserébe szexet kapok. Biztonságot, harmóniát kínálok neked, odafigyelek rád, ennek fejében megkapom a te gondoskodásodat, figyelmességedet, hozzám tartozásodat. Bókokkal halmozlak el téged, te pedig bátorságot öntesz belém. Én főzök neked valami finomat, te viszont végighallgatod az én szóáradatomat. Az ember függővé teszi magát a másiktól, és alkalmazkodik hozzá, és ezt aztán általában szerelemnek, szeretetnek nevezi. De vajon tényleg ez a szerelem? Vagy valami egészen más? Csakhogy erre a kérdésre nem nagyon szoktuk megkeresni a választ. De vajon nem kell-e mégis föltennünk ezt a kérdést, függetlenül attól, hogy megszoktuk-e válaszolni vagy sem, s ha már egyszer feltettük, miért hagynánk megválaszolatlanul? Tulajdonképpen csak egy jól működő kapcsolatot szeretnénk kialakítani, amely szinte magától adódik, ha a szeretet, szerelem megvan. Ha azonban nem jön létre, akkor mindig a másik felelés érte: ha a másik nem úgy reagált volna, ahogy reagált, akkor a kapcsolat nem mondott volna csődöt. Mi magunk mintha mindig a legtökéletesebbek lennénk, s mindig a másik az, aki bennünket nem 'szeret eléggé. Úgy érezzük tehát, hogy visszautasítottak bennünket, megbántottak. Úgy érezzük, hogy nem értettek meg bennünket, mert a másik nem azt adja, amit tőle vártunk volna. Tehát csalódottak vagyunk. Megpróbálunk elmenekülni a magány elől, üzlet kötünk hát a szerelemmel. Belemegyünk egy kapcsolatba: te az én rendelkezésemre állsz, gondoskodsz a háztartásról, szexigényemet kielégíted, és ezt mi szerelemnek nevezzük. Jó üzletet csinálok vele, hiszen megkapom, amit akarok, és te is, hiszen használhatod a ház; és a Porschét. Létrehozzuk ezt a társkapcsolatot, amely által egymáshoz vagyunk kötve. A szép "szerelem" szó használjuk erre a profán dologra. Többé nem érezzük magunkat magányosnak és izoláltnak, így megőrizhetővé válik egy külső forma. Csakhogy közben elveszítjük egyedüllétünket és szerelmet is. Épp ezért egészen másként kell megközelíteni ezt a kérdést. Olyan nagy problémáról van szó amellyel valamennyiünknek szembe kell néznünk életünk folyamán. Különbséget kell tennünk a kötelék és a szeretet között. A társkapcsolati kötelék üzleti kapcsolat, a szerelem azonban valami egészen más: legbenső énünkben gyökerező kapcsolat, amelynek mindenekelőtt önmagunkhoz van köze. A szeretet által megvalósult kapcsolatnak ennélfogva semmi köze a szokásos értelemben használt kötöttséghez. Természetesen létrejöhet egy fajta kötöttség a szerelem által, azonban nagyon óvatosan kell bánni ezekkel a fogalmakkal, és nem szabad egyenlőségjelet tenni a szeretet és a kötöttség között. Túlságosan gyakran cseréljük fel ezeket a fogalmakat ami könnyen félreértéshez vezet. Különbséget kell tennünk a szeretet, a társkapcsolat és a kötöttség között. Kíméletlenül fel kell tenni magunknak a kérdést, m akarunk: üzletet, amit szerelemnek nevezünk el, vagy szeretni akarunk, figyelmen kívül hagyva az üzletet. Szét tudja ön választani ezt a kettőt? Magányosnak érzi-e magát, mert nem kap szeretetet, vagy egyedül van, és jól érzi magát, mert szeret? Talán lehetősége nyílik arra, hogy a szeretet, szerelem birodalmát megismerje, azt a hatalmas, tágas birodalmat, amelyben ön egyedül van. Teljesen egyedül áll és szemlél, nézelődik és figyel, érzékel tapogat és érez valamit mert hiszen ön érzékeny és - szeret . Belefeledkezik a szeretetbe. És ebben a pillanatban már nem magányos, hanem "egyedül" van, egyedül a mindenségben, az "egy"-ben.


Forrás: Peter Lauster: A párkapcsolat krízisei