Peter Behrens: Az élet és a művészet ünnepei

Ők, ama hamis próféták bosszankodnak, mert nem volt igazuk, amikor nagy bölcsen így nyilatkoztak: teljesen új stílus nem lesz, soha nem lesz a művészetben; az új stílusnak a régiben kell gyökereznie; új stílust kitalálni nem lehet. Egyedül e legutolsó pont az, amiben nem tévedtek. Ma már egyre több jel mutat arra, hogy igenis lesz új stílus, amely nem a régiből keletkezik, sőt, már itt is van, ha egyelőre még csak kezdeti megnyilvánulásaiban is. Nyitott szem, derűs akarat és szépségbe vetett hit nélkül persze nem lehet felfedezni; de ha ezek az adottságok nem hiányoznak, rá fognak ébredni az emberek: valami keletkezőben, alakulófélben van, mégpedig olyasvalami, ami mélyebben korszerű, mint azok a keresetten bizarr formák, külsődlegesen "modern" dolgok, amelyeket többnyire olyan emberek gyártanak könnyed kézzel, akik az újat gyorsan pénzre akarják váltani. Ezeket a produktumokat a különböző folyóiratok és művészcsoportok neve után keresztelik el, látják el hivalkodó irányzat-címkékkel. Ám legyen: ettől az igazi alkotó érdemei nem lesznek kisebbek. A divat járja csak a maga nevetséges, kacskaringós útját. Az viszont, ami keletkezőben, kialakulóban van -- az új stílus -- , nem a külsőségekben munkál, nem önkényes találmány, és nem is a réginek valamiféle játékos, új egyvelege. Megkomolyodtunk, tisztában vagyunk életünk jelentőségével és fontosságával, s a munka nagy becsben áll előttünk. Sokat dolgoztunk, és sokat foglalkoztunk becsléssel, értékeléssel: beleuntunk a régi korokkal folytatott játékba. A munka a mi korunk és a mi életünk megértésére tanított: Mi dolgunk hát régmúlt korok idegen életének maskaráival! Ráébredtünk munkánk hasznosságára, és hasznos értékeket alkotunk. Úgy érezzük, hogy már elértünk valamit a gyakorlati élet számára, valamit, ami eddig még nem volt, s ami nem is veszendő. Ennek tudata jókedvre derít bennünket. Kezdjük érezni, hogy munkánk révén jogot formálhatunk az örömre, a termékeny nyugalomra. Nekünk, kemény munkát kedvelő komoly embereknek természetesen nem ama bizonyos játékok és romantikus álmodozások jelentenek örömet, nem azokra sóvárgunk. Mi arra vágyunk, azt akarjuk, hogy legyen elegendő szerszámunk, és semmi se zavarjon munkánkban. Nyugalmunkhoz zavartalanságot akarunk, örömünkhöz pedig tiszta ragyogást, amilyen a derék emberek mosolya. A mi örömünk megnemesedett és tisztult öröm, kedvünket már nem a hivalkodó látszatban és alantas ostobaságokban leljük, hanem a komoly dolgokban. Teli tüdőből jövő nevetés, az erős akarat biztonsága, magunkba és korunkba vetett hit a mi örömünk. Felfedeztük magunkat és korunkat, ráébredtünk a bennünk lakozó erőkre, és felismertük a ma emberének új szükségleteit. Erőinkkel élni tudunk, szükségleteinket ki tudjuk elégíteni. Fölösre is telik erőnkből, s ha majd nőnek e szükségletek, akkor is biztosan és szépen ki tudjuk elégíteni őket. Egy kultúra felé haladunk: a mi kultúránk felé. Ezért lesz új stílusunk: egy új stílus, amely minden alkotásunkat áthatja. Egy kor stílusa nem az egyes művészetek különleges formáit jelenti; minden egyes forma csak egy a belső élet sok szimbóluma közül, s minden művészet csak egy bizonyos részt ad a stílushoz. A stílus azonban az egységes, közös érzés, egy kor egész életfelfogásának szimbóluma: csak az összes művészetek egyetemességében mutatkozik meg ... Korunk iránt érzett jogos büszkeségtől áthatva, örvendezve mindannak amit az egyes művészetek már megvalósítottak az újból, bízva abban, hogy még jobbat is lehet alkotni, s magunkat folyvást magasabb célokra ösztönözve egy Házat akarunk emelni, Házat, amely minden művészetet befogad, mindegyiknek szent hajléka lesz, túláradó erőnk jelképeként, kultúránk ünneplésére ...


(ifj. Tálasi István) Forrás: Pók Lajos: A szecesszió II. kiadás (282-284. oldal) Gondolat, Budapest 1977
Illusztráció: Peter Behrens: Table_lamp alkotása