Yehudi Menuhin, a huszadik század egyik legkiválóbb hegedűművésze

A huszadik század egyik legkiválóbb hegedűművésze, aki nemcsak zenéjében, de szóban is csodálatosan képes volt megfogalmazni akár egy-egy zeneműről való felfogását, valamint a zenéről alkotott álláspontját.

"Osszuk meg másokkal művészetünket, tájainkat, bánatunkat és örömünket, tágítsuk ki látóhatárunkat. Így jutunk el a szenvedő és elnyomás alatt élő embercsoportok igazi megértéséhez." Többek között ezek azok a gondolatok, amelyekkel a hegedűvirtuóz olyannyira kiemelkedett pályatársai közül.
Yehudi Menuhin 1916. április 22-én született New Yorkban, orosz emigráns zsidó család gyermekeként. Már 3 éves korában elkezdett hegedülni, első tanára, Sigmud Anker kezei alatt. Zenei csodagyerekként tartották számon, hiszen olyan iramban fejlődött tudása, hogy már 7 évesen Mendelssohn Hegedűversenyével lépett fel a San Fransiscó-i Szimfonikus Zenekarral. Ezután lehetősége nyílt Európában is szerepelni, mivel Sidney Ehrman, egy San Fransiscó-i jogász felfigyelt a fiú tehetségére, és fedezte taníttatása és utazásai költségeit. Így juthatott el Párizsba is, ahol Georges Enescunál és Louis Persingernél fejleszthette tudását. Itt találkozott Adolf Busch német hegedűművésszel is, tőle is vett órákat. Az elkövetkező években egész Európában sorra követték egymást koncertjei, amelyeken egytől egyig kirobbanó sikert aratott a még mindig csak gyermek művész.
Az akkor 11 éves Yehudi Menuhin a közönség és a kritikusok egyöntetű véleménye szerint kiváló zenei intelligenciával és érzékenységgel megáldott tehetség volt. Mindezt az 1927. november 25-én a Carnegie Hallban való bemutatkozása után tették közzé, ahol Beethoven Hegedűversenyét játszotta Fritz Busch vezényletével. Néhány héttel később e fellépését ugyanott már szólóest követte.
Első világ körüli turnéját 19 éves korában tette, amelynek keretében 13 ország 63 városában összesen 110 koncertet adott. Ezután csak 1937-ben tért vissza a színpadra, ugyanis állítása szerint mindaddig "csupán" ösztönből játszott hangszerén és szerette volna fejleszteni technikáját, szeretett volna mindent megtudni a hegedűről. Két évvel későbbi visszatérése és akkor tanúsított mesterségbeli tudása bizonyítja korábbi döntése helyességét. Ha lehetett, ezután még inkább elkápráztatta közönségét, hiszen zene iránti intuitív érzékenységét továbbra sem veszítette el.

A II. világháború alatt Menuhin több, mint félezerszer szórakoztatta játékával a szövetségi erők katonáit és az angol Benjamin Britten zeneszerzővel többször is koncertezett a bergen-belseni koncentrációs tábor túlélőinek. Wilhelm Furtwänglerrel is dolgozott Németországban, amely együttműködés lehetővé tette a náci-szimpátiával vádolt karmester rehabilitációját. 1949-ben közösen léptek fel a Luzerni Szimfonikus Zenekarral, amely nemcsak egyik állomása volt közös munkájuknak, hanem Menuhin művészi pályáján is jelentős szerepet töltött be. Itt lelt rá egyéni, sajátos stílusára, és fejlesztette ki egyedülálló hangvételét és technikáját. Ezekben az években Bartók Béla az ő felkérésére írta meg a Szonáta szólóhegedűre című művét, amelyet Menuhin által ismerhetett meg az amerikai közönség. Bartókon kívül sok más, a világ minden tájáról származó zeneszerző ajánlotta, vagy írta felkérésére műveit.
Még életében mély emberségéért több ország is kitüntette becsületrendjével, valamint nem egy lovagrend választotta tagjává. Művészi pályájának nagy részét az Egyesült Királyságban töltötte, így később 1985-ben elnyerte a brit állampolgárságot is, valamint Erzsébet királynő tiszteletbeli lovaggá ütötte. 1969-ben megválasztották az UNESCO Nemzetközi Zenetanácsának elnökévé, amely posztra a későbbiekben is többször bizalmat nyert.
Mindezek mellett Menuhin az új zenészgeneráció elkötelezett támogatója is volt, több iskolát is alapított számukra, például Stoke d'Abernonban, Surreyban, Gstaadban, Svájcban. A "Live Music Now" jótékonysági szervezet életre hívása is az ő nevéhez fűződik, amellyel fiatal, tehetséges zenészeknek nyílik alkalmuk arra, hogy kórházakban, iskolákban, klubokban léphessenek fel. Nigel Kennedy és Erdélyi Csaba brácsaművész is tanítványai közé tartoznak. Idősebb korában már a karmesteri hivatás töltötte ki idejét, természetesen a leghíresebb zenekarok élén. Életművéért 1990-ben Glenn Gould-díjjal tüntették ki.
Érdekesség, hogy zongoraművész húgával, Hephzibah Menuhinnal is többször fellépett. Kétszer nősült, mindkét házasságából két gyermeke született. A koncertezésen kívül könyveket írt és televíziós sorozatot készített. 83 éves korában, 1999. március 12-én hunyt el Berlinben, ahol kevéssel azelőtt fellépett volna, de egészségi állapota miatt le kellett mondania koncertjét. A róla elnevezett alapítványon keresztül, amelyet 1991-ben egy belga Királyi Rendelet által hoztak létre, mély emberségről tanúskodó zeneművészeti elképzelése továbbélhet. Alapkoncepciója, hogy a művészet és az iskola kölcsönösen gazdagíthatják egymást, a maguk eszközeivel, tiszteletben tartva a másik sajátosságait. Hogy egykor ebben a Yehudi Menuhin által kezdeményezett mintaprogramban részt vevő tehetséges fiatalok is azt érezhessék, amit korábban a virtuóz: "Szerencsém volt, a zenén keresztül megismerhettem más emberi lényeket."

Forrás: NEMbulvár - Majoros Dóra