Marco Polo és "könyve"

Marco Polo "könyvének" jellege és tartalma

Az Ázsiába induló kereskedők rendszerint különleges diplomáciai és kémfeladatokat kaptak kormányuktól vagy a római egyháztól. A kereskedőknél azonban az adásvétel érdekei álltak az első helyen: milyen, Európában értékes árukat lehet vásárolni a legnagyobb haszonnal ebben vagy abban az ázsiai országban; milyen európai árukat hol és kinek lehet a legelőnyösebben eladni. Ezekkel a kereskedelmi érdekekkel azonban szorosan összefüggtek a pénzügyi rendszer (adók, vámok) és az áruszállítás kérdései -- az utak és közlekedési eszközök, a kereskedelmi telepek stb. megfigyelése. Egyszóval, a kereskedőket elsősorban az a kérdéscsoport érdekelte, amelyet a XIV. századtól kezdve a "Kereskedelem gyakorlatának" neveztek. Így nevezték a firenzei Francesco Balducci Pegolotti által ázsiai országaira vonatkozóan összeállítotthíres olasz tájékoztató útmutatót. És jellemző, hogy ennek a vándorkereskedők számára írt gyakorlati kézikönyvnek volt egy másik címe is: "Az országok leírásának könyve." Ezekből a kézikönyvekből fejlődött ki a földrajznak az az ága, amely a XIX. században a nyugat-európai országokban a "kereskedelmi földrajz" vagy a "kereskedelem földrajza" , vagy a "gazdasági földrajz" elnevezést kapta, ahogyan sok polgári geográfus máig is nevezi.
A középkori arab (pontosabban arab nyelvű) geográfusok jóval a XIII. század előtt kezdtek ilyen kézikönyveket összeállítani. Az első ilyenfajta nyugat-európai könyvekhez kell azonban sorolnunk tartalmi lényegét illetően a Kínában járt velencei Marco Polo könyvét, amelyet legkorábbi, a genovai börtönben 1298-ban lediktált változatában "Könyv a világ sokféleségéről" címen emlegettek.
Marco Polo "Könyve" azonban élesen eltér a későbbi száraz kompilációktól abban, hogy szerzője nagy részét személyes megfigyelések alapján, a többi részét pedig -- kevés kivétellel -- az arra járt emberek elbeszélései, nem pedig irodalmi adatok alapján állította össze. Ezt az eltérést a börtönkörnyezet is magyarázza, ahol a "Könyv" létrejött. A "Könyvet" egy másik fogoly, a pisai Rusticiano írta le, mint közvetlen hallgatónak elmondott eleven elbeszélések láncát. Ezért is jellemző Marco Polo "Könyvére" a stílus és tartalom tarkasága. Útleírás -- a szó igazi értelmében -- csupán rövid "Prológus" meg a "Könyv" néhány fejezete. Általában telve van a különböző ázsiai országok, vidékek, városok leírásával, az ott lakók természetének és mindennapi életének, a mongol nagykán és kínai császár, Kubilaj udvarának leírásával. Ebbe az igen érdekes földrajzi anyagba néhány történelmi fejezet és novella van beillesztve.

Marco Polo valószínű útjai Ázsiában

1271-ben a kereskedő Polók, Marcoval együtt, aki akkor tizenhét éves volt, Palesztínába utaztak. A Polók második utazásukat nyugatról keletre egész Ázsián keresztül 1271 őszén Akkon városában kedték meg, ahol átkeltek az Iskenderuni-öbölnél fekvő Layas városba. Ezután átszelték Kis-Ázsia középső részét és az Örmény-felvidéket, innen pedig délre fordultak, Kurdisztánba, és a Tigris-folyó völgyén Mosulon és Bahdadon keresztül -- leereszkedtek Basra városáig, később valószínűleg északi irányban haladtak Tebrizbe (Tabriz), azután pedig délkeleti irányban átszelték Iránt Kermanon keresztül Hormuzig, arra számítva, hogy tengeren jutnak el Indiába, onnan pedig Kínába. Azok a hajók azonban, amelyeket Hormuzban láttak, nagyon megbízhatatlannak látszottak, ezért visszatértek Kermánba, és fáradságos úton észak felé haladtak, a Dehst-i-Lut sivatagon keresztül Qain városba. Innen számunkra ismeretlen úton jutottak el Balkh (Bazirabad) városába. Kelet felé haladva a Hindukus déli lábánál az utazók eljutottak az Afgán Badakshan magas hegységei közé és elérték a Pamir vidékét. Marco Polo könyvében rövid, de rendkívül pontos leírását adja a Pamirnak és az Alaj völgyének.
A velenceiek északkelet felé fordulva leereszkedtek a Kasgar-oázishoz, azután délről megkerülték a Takla-Makán sivatagot. Itt Tibet északnyugati határhegyeinek lábánál oázistól oázisig haladtak a Csercsen-Darja alsó folyásáig. Innen pedig a homoksivatagon (Kumtag) keresztül kúttól kútig mentek a Suloho-folyó völgyébe Szucsau-oázishoz, ahol az öregebb Polók korábban már jártak. Szucsautól az utazók a tangutok (északkeleti tibetiek) országán keresztül Kancsou (Csangje) városba mentek, amely a Hejho (Ecin-Gol)-folyó felső folyásánál van. Kancsouban a velenceiek kideríthetetlen okból egy egész évet töltöttek "azon ügy miatt, amelyről nem szabad beszélni". Lehetséges, hogy éppen ekkor látogatta meg Marco Polo Karakorum városát, a legészakibb pontot, ahol ő volt. Mindaz, amit Marco Észak-Ázsiáról mond, nem személyes megfigyelésein, hanem kérdezősködés útján nyert tájékoztatásokon alapul.
Kancsouból a velenceiek tovább haladtak délkelet felé, a "nagy Tangut tartományon keresztül, ahol sok királyság van". --Hszining városba. A Polók útjának utolsó szakasza Hszining városától a Nagy Kán ideiglenes szálláshelyéig -- "Klemenfuig", amely Khanbaluktól (Pekingtől) északra és Kalgantól keletre fekszik -- kezdetben a Huangho középső folyásának völgyében haladt, azután pedig a sztyeppen keresztül. Rejtély marad, hogy az éles látású Marco Polo sem itt, sem útjának előző szakaszain nem tesz említést a Kelet-Kína határai mentén húzódó Kínai Nagy Falról.
Marco több mint tizenöt évig élt atyjával és nagybátyjával Kínában (kb. 1275-1290-ig). A Nagy Kán szolgálatában állván úgy látszik, több ízben beutazta Kelet-Kínát. Kínában az utazás ebben az időben, különösen Kubilaj futárai számára nem jelentett semmiféle nehézséget. Kubilaj alatt nagyszerű összekötő szolgálatot szerveztek -- lovas és gyalogos (futár) postát. Marco Polo Könyve alapján csak két fő kínai útvonala állapítható meg aránylag pontosan, mindkettő Khanbalukból indul ki. Az egyik út -- a keleti -- tengerparti sáv mentén haladt egyenesen dél felé "Cathay" (Észak-Kína) és "Manzi" (Közép és Dél-Kína) országokon keresztül a "fennséges Kinszaj városba" (Hangcsou), és a "nagy és jelentős Zaitun városba" (Csüancsou). A másik út délnyugat felé ment Kelet-Tibetbe és a vele határos tartományokba. Hangcsou város , amelyet a velencei Kinszajra keresztelt, a nagy kínai folyó torkolatától délre feküdt, s a középkorban valóban Kína és az egész világ egyik leghatalmasabb városa volt. De a Kinszaj leírása során elkövetett túlzások, pl. 12 000 kőhidat emleget -- természetesen egyes kortársakban bizalmatlanságot keltett a lelkesedő "Millione"-val szemben; így nevezték a velenceiek honfitársukat, valószínűleg a túlzásokra (a valódi és a vélt túlzások) való hajlama miatt.


Forrás: I.P. Magidovics: A Földrajzi Felfedezések Története, Gondolat Kiadó - Budapest, 1961, 79-83. oldal