A Székelyföld 3. rész

A VÁLOGATÁS ORBÁN BALÁZS FŐMŰVÉBŐL KÉSZÜLT:

A SZÉKELYFÖLD LEÍRÁSA

TÖRTÉNELMI, RÉGÉSZETI, TERMÉSZETRAJZI

ÉS NÉPISMERETI SZEMPONTBÓL.

1-6. KÖTET

PEST, 1868 - BUDAPEST, 1873.

Általános előismertetés a székely nép
történelme- és jogviszonyairól

Nagyon terhes volt a székelynek hadkötelezettsége, mely nagy vész idején a fejenkénti felkelést, kisebb csatározások alkalmával a fegyveres erő ötödrészének kiállítását tette kötelességévé, s emellett Fehérvárt kétezer lovas s annyi gyalog volt őrizetül, főként a három nemzetnek 1544-i tordai uniója ( tordai uniója - a magyar, székely és szász nemzetnek. - Orbán Balázs jegyzete.) után , akárhányszor részt vettek az adóban is a székelyek, hanem ezt mindig önkénytesen, a többi nemzetek iránti méltányosság és testvériségből esetről esetre ajánlották meg. Így az 1662-ben, októberben Medgyesen tartott országgyűlés megadóztatta a székely szabad rendet is, de kimondotta "hogy az országnak rendkívüli pusztító állapotjában a nemesi szabadság sérelmével kivételesen esik, ha Isten az ellenséget elviszi, adóval újabban teremteni nem fognak".
A székelyek adómentességét a Leopoldi kötlevél és az Alvinziana rezolúció ( a Leopoldi kötlevél és az Alvincziana rezolúció - I. Lipót -1640-1705- magyar király - 1657-től, és német-római császár - 1658-tól - az 1691-ben kiadott Diploma Leopoldinummal szabályozza a Habsburg-birodalom részévé váló Erdély önkormányzatát. A vallási és közigazgatási részleteket, az erdélyi kancellária felállítását az uralkodó által megerősített, Alvinczi Péter ítélőmester - 1639k.-1701 - által kidolgozott határozatok szabályozzák 1693-ban. ) biztosította.
E kor azonban a jogtiprás és törvénysértés korszaka volt, a Thököly beütése ( Thököly beütése - Thököly Imre - 1657-1705 - , Felső-Magyarország és Erdély fejedelme 1690 nyarán vonul be Erdélybe, de a császári csapatok néhány hónap alatt kiszorítják az országból. ) által percnyire jogtisztelővé lett bécsi kormány újból visszatért hagyományos magyarelnyomású vétkes politikájára, s nemcsak a székely, hanem a magyar alkotmány is naponta nyírbálódva, sértve volt, hűtlenül megszegve az eskü és szerződés, mely ezt biztosítá. A jogérzetében megsértett nemzetfegyver ragadott; de hiába vívta hős Rákóczi Ferencnek vezetése alatt évtizeden át a szabadság- és jogvédelmének legdicsőbb harcait; a fegyverrel le nem győzhetett nemzet lekenyereztetett, az alkotmánnyírbálás és beolvasztási törekvések üdvtelen politikája tovább folytattatott.
A székelység a Rákóczi -mozgalomnak mindvégig legkitartóbb, legönfeláldozóbb támogatója lévén, legelőbb fegyverétől fosztatott meg, azután adómentessége is megszűnt az 1714-i országgyűlés azon végzése alapján, amely kimondá, hogy mindazon nemes, kinek két, a község terheit supportáló embere (jobbágya) nincsen, adózni tartozik, mely a székelység nagy részét adó alá vonta. 1762-64-ben a madéfalvi vérfürdőnek gyászos keresztségével felerőszakolták a fegyvert a székelység egy részére, míg másik része adó alatt maradt; de a fegyvert viselő nép sem volt egészen adómentes, mert az 1764-i törvénytelen katonai reglementum VII. artikulusa szerint a katonáskodó székely is tartozott béke idején az adó kétharmadát fizetni; háború idején pedig az olyan család, amelyből egy vagy több egyén harcban volt, adómentessé tétetett.
A fegyverek törvénytelen felerőszakolása és más jogsérelmek ellen annyiszor szólaltak fel a székelyek, valahányszor arra alkalmuk nyílt; az 1790-91-i országgyűlés folyamata alatt nyomatékosan követelték, hogy helyeztessenek vissza a Leopoldi kötlevél által biztosított adómentességükbe. Az ország rendei magukévá tevén az ügyet, felírták, s végre hosszas felíratok és izenetek után vegyes bizottság neveztetett ki, mely munkálatába a székelyek hadkötelezettségét és adómentességét vette fel alapul, minek lassú eredménye végre is csak annyiban lett, hogy 1804-ben a katonáskodó székelyek adókötelezettsége megszüntetett, de a fegyverviselőknek régi nemzetellenes szervezete meghagyatott , s dacára a nemzeti szellemet és szabadságérzetet minden módon kiirtani törekvő német tiszteinek, 1848-ban a székely határőri katonaság utolsó emberig a nemzet szent ügye mellett, szabadsága és alkotmányáért harcolt, bem többé kötelességből, mert a határszéli katonaság megszüntetése elvileg kimondatott, hanem a haza és szabadság iránti szeretetből, melyben a székely minden időben emelkedett és nagy volt, s szabadságharcunknak valódi hősies harcosai kerültek ki a székelyek közül, és e dicső korszaknak legdicsőbb jelenetei , legbámulatosabb fegyverténnyel kétségtelenül azok, melyek Háromszék önvédelmi harcában felmerültek, s melyek nemzeti történelmünk legfényesebb lapjait töltik be.



Forrás: Orbán Balázs: A Székelyföld - Válogatás - Pro Memoria, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982. 16-18. oldal