Új beszélgetőkötet Bethlen Farkassal

Gondos gazdaként alázattal szolgálni

Magyarnak lenni – Új beszélgetőkötet Bethlen Farkassal

Kedves kis kötet, egy szuszra elolvasható, s olvastatja is magát a Kairosz Kiadó gondozásában most megjelent Magyarnak lenni sorozat következő beszélgetőpartnere, Bethlen Farkas, Verőce polgármestere. Kondor Katalin kiváló kérdései nyomán feltárul előttünk egy történelmi, magyar nemesi család sarjának élete, aki bátran követi ősei útját. Sőt kellő öntudattal, mégis alázattal viszi tovább e magyar történelmi család nemesi hagyo

mányait. Magyarság és kereszténység – ez a legfőbb hagyatéka a jelenlegi Bethlen családnak.

A beszélgetés során megtudhatjuk, hogy két Bethlen család élt Erdélyben: az iktári gróf Bethlenek és a bethleni gróf Bethlenek. Az iktáriak legjelesebb egyénisége volt Bethlen Gábor, Erdély fejedelme. Bethlen

Farkas, a beszélgetőkötet főhőse a bethleni ágból származik, tehát mint mondja, gróf bethleni Bethlen Farkas a neve. Ám Verőce polgármestere nem nemesi származását tartja legfontosabbnak, hanem azt, hogy munkától koszos a keze. Véleménye szerint 1946–48 között sok embernek menekülnie kellett hazájából, „és ez a réteg nem azért ment el, hogy szerencsét próbáljon, vagy esetleg könnyebb életet éljen, hanem mert el kellett hagyja a hazáját. Sok-sok család és rengeteg ember távozott kényszerűségből. Mind rendes emberek voltak” – vallja.

Bethlen Farkas hat testvérével együtt nevelkedett, s mint meséli, a családjuk legfantasztikusabb tagja volt édesanyja, Bethlenné Bethlen Ilona, „aki hihetetlen tartással, nemességgel, szerénységgel, egyszerűséggel élte az életét és nevelte gyermekeit”.

A kommunizmus ideje alatt, ahogy más nemesi, történelmi családok sarjai, a Bethlen család is átélte az üldözések mindenféle formáját. Édesapja nagyon korán, 59 éves korában elhunyt. Bethlen Farkas szülei húszévesek voltak, amikor Erdélyt el kellett hagyniuk. „Ugyanis édesanyám édesapját, Bethlen Bélát, aki Észak-Erdély utolsó kormányzója volt, a románok 9 évre lecsukták, ezért a szüleimnek menekülniük kellett. Édesanyámat édesapám két fogattal, meg egy kicsi csecsemővel elindította Erdélyből Magyarországra. Ő még ott maradt, hogy nagyapámmal rendezzék a dolgokat. Meg is pakoltak három vagont bútorral, ezzel, azzal, amazzal, de azok soha nem érkeztek már meg” – mondja a kötet főszereplője.

A Bethlen család a Bánffyak révén jutott lakáshoz Budán, ám az üldöztetés továbbfolytatódott. Másfél év után megállt ideiglenes otthonuk előtt egy orosz teherautó, „ahová akkor már megszületett a második nővérem is, tehát egy csecsemővel és egy kicsi babával éltek ott a szüleim, s davaj, davaj felkiáltással kiterelték őket a teherautóhoz, majd elvitték az Alföldre, Jászkísérre”.

E tragikus léthelyzetben sem hagyta el magát Bethlen Farkas édesapja, hanem eljárt fát, szenet hordani, hiszen a családnak ennie kellett. „Soha nem panaszkodtak, viselték a sorsukat, és tették a dolgukat.”

A család végül is Nagymaroson talált egy albérletet immár három gyermekkel. „Fantasztikus erő lehetett az akkori emberek lelkében és hitében, hogy ilyen körülmények között is sorra vállalták a gyermekeket.”

S hogyan élt végül Kis-Magyarországon e történelmi család? „Nagyon szegényen. Nyáron például nem volt cipőnk, mezítláb, egy szál fecskében mentünk a hegyekbe … A falu szélén laktunk egy kertes nyaralóban, ami egy budapesti család nyaralója volt, az egyik szintjén mi éltünk, a másikat ők használták… De hogy milyen a nép? Másnap, harmadnap már feltűnt az embereknek mindaz, ami történt, és részvéttel nézték ezt a hihetetlen igazságtalanságot. De azt is látták, hogy a szüleim nem panaszkodnak… Egyik nap ott volt egy darab szalonna a kilincsre akasztva… névtelenül csendesen az egész falu a szüleim mellé állt” – mondja a kötet főhőse.

Bethlen Farkas beszél a Wass Albert-féle átoksori kísértetekről, „akik léhűtők, betörők, csavargók voltak, aztán később belőlük lettek a párttitkárok, a verőlegények, és a mai miniszterelnökök… beteg, egészségtelen, tehetségtelen, jellemtelen emberek vezetik az országot 1946/47 óta, töretlenül”.

Megtudhatjuk Verőce polgármesteréről, hogy tízgyermeknyi energia volt benne gyermekkorában, s ma is konok ember, aki – ha jó célt tűz ki maga elé – megy, mint a versenyló, akkor is, ha már vérzik a lába. Sok mindent köszönhet Verőce neki, amióta polgármesterként vezeti a kicsi falucskát, Verőcét, mely a tragikus sorsú falvak mellett most is virágzik. A Csodaszarvas faragott fa várja a faluba érkezőt, de Géza fejedelem lovas vagy Szent Kristóf a kis Jézussal szobra, illetve Wass Albert író mellszobra ékesíti Verőcét a virágok mellett, s az egyetlen iskolát egyházi kézbe adta viszsza, mert Verőce polgármestere fontosnak tartja az erkölcsi nevelést. Továbbá, ha kell, együtt dolgozik és sörözik a cigány munkásokkal, ezért érkezett a beszélgetésre is koszos kézzel. Bethlen Farkas polgármester „gondos gazdaként alázattal szolgál”. Szerinte vissza kell adni az emberek önbecsülését, és a munka örömét… „Erkölcsi megújulás nélkül nem lesz itt semmiféle jobb világ. Ennek meg kell előznie a gazdasági feltámadást.” Nagyon jól látja, hogy „a megfelelő embereknek kellene előjönni, illetve ott vannak ők valahol, mert azon túlmenően, hogy sajnos erkölcsileg belesüllyedtünk a mocsárba, azért nagyon sok tehetséges, tisztességes, becsületes ember van, csak erősen ügyelnek arra, nehogy pozícióba kerülhessenek”.

A hit meghatározó erővel bírt mindig a Bethlen családban. Erről így vall Bethlen Farkas: „A Bethlen családban, Erdélyben minden férfi református, és minden nő katolikus. Ezt mi ugyanúgy visszük tovább. Az egész família mindig is keresztény, templomba járó emberekből állt, és mindig nagyon-nagyon fontosnak tartották az egyházak támogatását… Vasárnap a nők mentek a katolikus templomba, a férfiak a református templomba. Ez nem volt kérdés. Megvolt édesapámnak a padja, ahol ült, és mi mindig ott voltunk mellette.”

A család összetartó ereje szintén meghatározó erőt jelent Bethlen Farkas életében, így amikor első házassága tönkrement két gyermekével, gyermekotthon alapításán törte a fejét, ám a Gondviselés jóvoltából megismerkedett második felségével, aki négy gyermekkel érkezett az új családba. Így Bethlen Farkas a gyermekotthon felépítése helyett jelenleg a Kárpát-Haza Templom felépítésén fáradozik.

Az életút harmadik pillére a segítségnyújtás. E célból hozta létre többedmagával a Julianus Alapítványt, s kezdett segítséget nyújtani erdélyi, kárpátaljai iskoláknak, templomoknak. Amíg élt, édesanyjával járta Erdélyt, és vitt adományokat oda, ahová kellett. Például az egyik alkalommal Erdélyben a tiszteletes úr fogadta Ilona asszonyt, aki humorosan megjegyezte, „ha engem ilyen kedvesen fogadnak, én is hozzájárulok a vacsorához. És odatette a tiszteletes úr tányérjára a becsomagolt szendvicset. Ő illendően kicsomagolta, és akkor vette észre, hogy bizony súlyos százezrek vannak benne.”

Bethlen Farkas a beszélgetőkötetben úgy beszél családja drámai életútjáról, fordulatairól, ahogy megtanulta őseitől. Egyszerűen, pátosz nélkül, ugyanakkor méltósággal. Például megtudhatjuk, a nagyapa, Bethlen Béla – Erdély utolsó kormánybiztosa – miért aludt úgy, hogy este ima után összekulcsolta a hasán a két kezét, és ugyanúgy ébredt fel reggel. Ez feltűnt a gyermekeknek. Később megtudták: „több évet töltött éjszakánként egy priccsen egy másik fogollyal, és ha az egyik megmozdult, leesett a másik. Tehát megtanult fegyelmezetten, mozdulatlanul aludni.”

Verőce polgármestere beszél a pénzvilág urairól is, akiket nem irigyel, „mert állandóan remegnek a pénzért. S szerintem semmi produktum nincs mögöttük. Nincs annál szebb dolog, mintha az ember egy sort végigkapál, visszanéz, s látja, hogy jól végezte el a munkát. Ezt az érzést ők nem ismerik. Az építkezés öröme számukra ismeretlen.”

Végezetül e tanulságos kis könyvből megtudhatjuk: Bethlen Farkas, egyik történelmi nemesi családunk sarja vágyakozik arra, hogy még többet tehessen hazájáért, mint eddig: „nagyon sokszor imádkozom azért, hogy többet dolgozhassak az országért…” Bethlen Farkas ugyanis úgy látja – aki hatéves kora óta lovagol –, hogy politikusaink jelentős része fordítva ült fel a lóra. S ezt nem tartja jónak: „Én szeretnék egyenesen fölülni a lóra, a két füle között előre nézni, és egy szebb jövő irányába ellovagolni, s magammal húzni az országot, vagy egy közösséget.”

Legyen áldott Bethlen Farkas küldetése!

Frigyesy Ágnes - KAPU