Popper Péter : Nemzedékek sorsa és felelőssége

(Részlet)

Én most inkább rosszkedvet fogok generálni. Tessék élénken helyeselni, mert olyan a helyzet, hogy élesen kell fogalmazni. Nem szabad elkenni a dolgokat, ahogy nálunk szokás. Mondjuk így:

- Józsi, jó a paprikás krumpli?
- Jaj, nagyon jó. Persze ha egy kis kolbászt tennél bele...

Szóval mindig van valami. "Nagyon jó, de azért...", "Nagyon rossz, de azért...". Én ezeket a "de azérteket " most elhagyom. Nem szeretem ezt a langyosságot, így nem is tudok ítéletet mondani.

Van egy mesejátékíró. Régen híres volt, most nem tudom már ismerik-e a nevét, Johann Nestroy-nak hívják. Van egy híres mesejátéka, Lumpáciusz Vagabundusz a címe. A darab arról szól, hogy a szerelem és a pénz tündérei három fiatalembert megkísértenek, hogy melyik tud boldogságot adni: a pénzes vagy a szerelemtündér? Ebben a darabban mágusok is szerepelnek. A mágusok fiai elhanyagolják gyermeki kötelezettségeiket, és fölbosszantják a papákat, az előző generációt, magatartásukkal, viselkedésükkel, ők meg panasszal mennek a tündérkirályhoz. Így kezdődik a darab, és elmondják, hogy borzasztó, ahogy a fiatal generáció viselkedik. A tündérkirályt úgy hívják, hogy Hilárisz , meghallgatja a vádaskodó apákat, aztán azt mondja, szépen versben, hogy:

Apák, fiúk, örök vita,
Kétféle nemzedék, kétféle szívverése,
Hogy melyik dobbanása helyesebb,
A lassú-e vagy a hevesebb,
Nem mondja meg senki.
Én se.

Ma is itt tartunk. Pontosítanám azt a fogalmat, hogy generáció. Nemzedék. Egy nemzedék élete, amíg a nemzedék nemzedéknek számít, az egy régi ajánlás szerint harminc év. Ezt úgy számolják, hogy harminc év kell ahhoz - tehát a Krisztusi korhoz elérni -, amíg a nemzedék önálló cselekvőképes, gondolkodóképes lesz, és akkor van harminc éve a nemzedéknek, hogy cselekedjék. És akkor jön a következő nemzedék. Ez a harminc éves váltás. Na, de ehhez föl kell nőni harminc évesnek. Tehát tulajdonképpen hatvan év. Vagyis úgy néz ki, hogy az a nemzedék, apáink nemzedéke, akik a XIX. század végén és a XX. század elején születtek, ők tekinthetők a mi szempontunkból generációnak. Ez a generáció cselekvőképes lett, csúcsára jutott az aktivitásának a harmincas években, és a harmincas-, negyvenes-, ötvenes évek történelme-társadalma az ő alkotásuk volt. Ők irányították a világot. Közben fölnőtt mögöttük egy generáció, akik úgy ezerkilencszázharmincban, vagy akörül születtek, akik a hatvanas, hetvenes években borultak virágba, átvették a megelőző generációtól az élet irányítását, és akkor nekik is volt harminc évük. A hatvanas hetvenes, nyolcvanas évek, durván körülbelül a rendszerváltásig, ha a magyar történelmet nézem. A mi szempontunkból ez tehát a második generáció. És most egy harmadik generáció korszakába megyünk bele. Tehát amikor azt mondjuk, generációk, régiek, újak, akkor nagyjából ilyen idő felosztásban gondolkodom. Két generáció, tehát a kilencszázasok úgy a hatvanas évekig és a harmincasok úgy a kilencvenes évekig, durván, nagy eltérésekkel. Övéké volt egy időben az élet. Sándor György, a közismert " humoralista " mondta: "Fiatalok, tiétek a jövő! Annak idején úgy volt, hogy a miénk lesz." Bizony, úgy volt. Ezt a generációt bizonyos szempontból úgy hívják rosszindulatú, rosszmájú kultúrtörténészek , hogy ez az első és második műveletlen generáció. Ezek voltak azok a generációk, akiknél úgy alakult az élet, hogy kikoptak alóluk a hagyományos európai kultúra értékei. A második világháború után a negyvenes-ötvenes években volt egy hatalmas nagy változás. Nem tudom, emlékeznek-e arra az időre - a többség talán már csak hallott róla -, amikor tömegesen özönlöttek be az egyetemre munkás-, és parasztfiatalok - egyéves, úgynevezett szakérettségis képzéssel - és vették át a legfontosabb intézmények vezetését. Őket nevezik az első műveletlen generációnak. Akiknél a tehetségnek a lépcsőzetes kiművelése, amelyet Goethe annyira forszírozott, már hiányzott. Ám a totális rendszernek megbízható emberekre volt szüksége. A származás, a politikai megbízhatóság helyettesítette a szakértelmet. Majd ennek az első műveletlen generációnak a gyerekeiből lett a második műveletlen generáció, amelyik elvezényelte az országot a kemény diktatúrán át a rendszerváltásig, miközben náluk is alapvető módon hiányzott a hagyományos európai kultúra értékeinek, ismerete, átélése. Bár igyekeztek sokat tanulni, de ez csak annyit eredményezett, hogy a kultúra számukra inkább információ volt, mint élmény. Ez az utódokon nagyon erősen látszott, sőt látszik ma is. Ez az a háttér, amely nevelte őket, a műveletlen generációknak a nevelése. És ez az a stílus, érvelési mód, melyre e nevelés után képesek - parlamentben, közéletben, zsurnalisztikában - a primitív, gyalázkodó vádaskodás... tőlük jön.

Forrás: Polczer Porta