Berzsenyi Dániel

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak (Berzsenyi Dániel: Közelítő tél)

A niklai remete költői arca elégiái tükrében

A magyar irodalomtörténet megalkotta Berzsenyi Dániel, a "niklai remete" mítoszát. Jó oka volt rá, hiszen múltunkban léteztek olyan időszakok, amikor költőink és íróink remeteségre kárhoztattak. Gondoljunk csak Bessenyei Györgyre, Kölcsey Ferencre, Madách Imrére vagy a XX. századi költőinkre, íróinkra, akik időnként a "kertjeikbe" menekültek. Berzsenyi Dániel (1776-1836)élete nagyjából egybe esett a magyar felvilágosodás koráéval, ha pedig kitekintünk a nagy világba, azt látjuk, hogy ebben a korban lezajlott az amerikai függetlenségi háború, a nagy francia forradalom, amelyik Bonaparte Napóleon bölcsességének köszönhetően időtálló kompromisszummal zárta ezt a történelmi folyamatot. A történelem népi élménnyé vált, és ez nem járt illúzióvesztés nélkül. Európa-szerte dívott a szentimentalizmus. A kérdés az, hogy ezt a kort miként élte meg Berzsenyi? Amennyire ezt az életműve lehetővé teszi, a következőket állapíthatjuk meg. Berzsenyi a klasszikus műveltségében talált menedéket, és ha kellett választ a kor kihívásaira. Saját bevallása szerint Horatius volt a tanítója. "Horác", ahogy akkor nevezték magyarul, a római történelem legkiszámíthatatlanabb időszakában is meg tudta őrizni függetlenségét. Életfilozófiájának lényege:-A végletek között haladjunk, az összhang útján. Ezt nevezték, kissé félreérthetően, "arany középszernek". Meg kell jegyeznünk, hogy például a magyar jakobinusok érintetlenül hagyták a költőt, klasszikus életfilozófiájától nem lehetett eltéríteni. Az életrajzi adatok arról tanúskodnak, hogy azért nősült meg, mert szigorú apjától független szeretett volna lenni. Miután a szabadság anyagi hátterét (Vagyoni osztályrészét) elnyerte, Niklára költöztek ifjú feleségével, Dukai Takács Zsuzsannával. Ekkor mindössze 28 éves volt, és 1804-et írtunk. Az a feladatunk, hogy megrajzoljuk a niklai remete arcát elégiái tükrében. Itt említjük meg, hogy a költőről már a magyar irodalom-kedvelőknek kialakult a "látványképe". Berzsenyi 1812-ben egy hetet töltött Bécsben, mert arcképet szeretett volna festetni verseskötetéhez. J. Schorn készített róla portrét, erről pedig J. Blaschke metszetet. Az utóbbit történelemkönyveink tipikus vidéki nemesi arcként "népszerűsítették" a közelmúltban. Erre a gesztusra csupán annyit jegyzünk meg, hogy idézzük az Osztályrészem című költeményének témánkhoz illő sorait. Ugyanis ebből kiderül, mi a legfontosabb számára az életben. A versben miután bevallja, hogy révbe ért-irodalomtörténészeink Niklára gondolnak-nem tagadja: az anyagi biztonság fontos számára. Ám ami a legfontosabb e poentírozott versben, az így hangzik: "Vessen a végzet, valamerre tetszik, /Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem;/ Mindenütt boldog megelégedéssel nézek az égre!" Azonban ennek folytatása is van: "Csak te légy velem, te szelíd Camoena!" Miért?-Íme a folytatás: "Essem a Grönland örökös havára, /Essem a forró szerecsen homokra: /Ott meleg kebled fedez, ó Camoena, /Itt hűves ernyőd. "Amint ezt az irodalomtörténet kiderítette Berzsenyi szótárában Camoena maga a költészet. Ezek után tegyünk kísérletet arra, hogy három elégiája tükrében megláttassuk a niklai remete költői arcát! A Búcsúzás Kemenes-Aljától 1804 körülkészült, a Levéltöredék barátnémhoz, valamint a Közelítő tél 1804 és 1808 között Mindhárom költeménye a melankolikus alkatú költő niklai magányában fogant. Verseit mi nevezzük elégiáknak, Berzsenyi nem annak tartotta őket, mert nem disztichonokban készültek. A Búcsúzás Kemenes-Aljától akkor készülhetett, amikor Berzsenyi már megízlelte a házasélet örömeit és kezdett kialakulni a niklai magány. Az idő múlásával arányban szépültek meg a kemenesaljai gyermekévek. Pedig Hetyén szigorú apja "spártai nevelést" adott neki. Most immár szabad férfiú, mégis nosztalgiával gondol az elhagyott szülőföldre. "Elmégyek: de szívem ott marad véletek / A szerelem láncain... "Berzsenyi művészete elsősorban a szavak megválasztásában rejlik. A "láncain" metafora egyszerre érezteti bánatának súlyát és kötődésének eltéphetetlenségét. Versét olvasva már-már úgy érezzük, hogy az ember boldogabb lenne, ha beérné mindig azzal, amit a pillanat kínál neki. Ilyenkor Berzsenyi a világszerte ismert paraszti filozófiát kóstolgatja. Mert mi is történik, ha szemünk a távolba réved, és egy szebb világ képeit látja? "Hív szívünk csendesebb intéseit nem halljuk, /Az előttünk nyíló rózsát letapodjuk, /Messzebb járnak szemeink;/ Bámulva kergetjük álmunk tarka képét, Örökre elvesztjük gyakran éltünk szépét, /S későn hullnak könnyeink. Ez a vers azért fontos számunkra, mert világosan tudtunkra adja, hogy a niklai remetében a filozófus és a romantikus viaskodik, és még a józan bölcsesség erősebb benne. Ha nem szeretett volna szabad lenni, biztos anyagi háttérrel alkotó költő, nem fájna neki a búcsúzás. Amikor a szülőföldtől távol új honunkban ilyen érzések törnek fel lelkünkből, jó eséllyel kezdődik a magány. Minden bizonnyal itt, Niklán írta a Közelítő tél című elégiáját is, amelyet a magyar klasszicizmus remekének tartanak. Bölcs belenyugvással állapítja meg, a következőket: A természetben van újjászületés, az ember életében nincs, és kevésbé vigasztal bennünket az, hogy nincs két egyforma tavasz. Ezért sóhajt fel: "Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül, /S minden míve tűnő szárnya körül lebeg! "Majd később így folytatja:"...lehunyt szememet fel nem igézheti/Lollim barna szemöldöke!" Ebből az elégiából kirajzolódik Berzsenyi személyiségének alapvonása: erős testben, érzékeny lélek lakik, aki egyelőre horatiusi fegyelemmel nyugalmat erőltet magára. Egyébként ezt a művét érdemes összehasonlítani Petőfi Sándor Szeptember végén című elégiájával, mert akkor világosan látjuk, hogy Berzsenyi csak lélekben volt romantikus. Gondolkodásában és tetteiben nem. A Levéltöredék barátnémhoz episztolaként kezdődik, ám az érzelmek lassú folyása is elsodorja a költőt egy romantikus elégiába. Berzsenyi felesége nem volt igazi társa, csupán partner a családban és a gazdaságban. (Erről maga a költő vall Kazinczynak, levélben.), de gyermekei anyja. Nem csoda, hogy a költő érzi barátnéja hiányát. Elképzeljük őt niklai magányában. Feleségével kicsinyes anyagi kérdésekről beszélnek, parasztjaival távolságtartó. Időnként levelezget, találkozik Kazinczyékkal személyesen. Ettől azonban még rosszabb lesz a helyzete, mert korábbi csodálói csalódnak benne, és ezt ő is érzi. Emiatt pedig fokozódik a magányérzete. Nem véletlen, hogy hogy úrrá lesz rajta melankóliája. A magányos ember többnyire önmagával van elfoglalva, az ő fájdalma a legfájóbb. Nincs vele "édes enyelgője", nem is nagyon érdekeli, mi van vele, hanem megfesti saját "életképét" Íme a kép !Berzsenyi ül agg diófája alatt, és "tüzét gerjeszti". Ez az a tűz, ami tovább lendíti távoli tájak felé: "A képzelet égi álmába merülök, S egy szebb világ szent óráit élem." Ez az elvágyódás, ez a világfájdalom a kor divatja, a korai romantika fuvallata. Berzsenyi lélekben megöregedett. Számára "Béborult az élet vidám álorcája!" Lám az életnek vidám álarca van, de őt nem csapja be-gondolja a szavak művésze. Arca úgy lesz teljes, ha idézzük az elégia befejező sorait: "Még két mulatótárs van ébren mellettem: /A szelíd szerelem hamvadó szikrája / S bús melancholiám szomorgó nótája". Figyeljenek a jelzőkre! A szerelem szelíd, szikrája hamvad, a melancholia nótázik benne. Ezen a képen nyoma sincs a virtusokban gazdag, állhatatos hősnek, aki bátran tekint előre. Ez a Berzsenyi az ódákban él. A bécsi festő képéről egy művelt, vagyonos és komor férfiú tekint ránk, a metszetről egy "tipikus vidéki nemes", kicsattanó egészségben. Elégiáiból egy vívódó, melankolikus, magányos költő fájdalma árad, aki olvasótábort mondhatott magáénak még a reformkorban is. A niklai remetét meglátogatta Wesselényi Miklós (1814). Írásai a Tudományos Gyűjteményben jelennek meg. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia filozófiai osztályán első vidéki rendes taggá választják. Mint már mondottuk melankolikus alkat volt, de ha szelíden is, tudott szeretni. A külvilággal pedig éppolyan ellentmondásban állt, mint zömök alkata kifinomult lelkivilágával. 1836. február 24-én halt meg Niklán.



Forrás: Európai napkelet