2019. január 31., csütörtök

Tóth Ágnes hímző népi iparművész emlékkiállítása a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban




.

Tóth Ágnes 1956-ban Sopronban született, súlyos mozgáskorlátozott, tolókocsihoz kötött életet élt. Vidám, szorgalmas, rendkívül tehetséges hímző volt, teli tervekkel és eredményekkel.


Édesanyja mozgássérült kislányát már öt éves korától tanítgatta a varrásra.
„Több kedves darabom van, amiket soha nem hagyok ki a kiállításokról. A Storno gyűjteményből származó ún. kétfejű sasos és a sárkányos minták, azokat szeretem legjobban, velük lettem ifjú népművész. Szintén a Soproni Múzeumból való a fehér vagdalásos, madara s munkám mintája, vertcsipke szegéllyel készült mindhárom. Öröm minden díj, visszajelzés, hogy nem csinálom rosszul. Az viszont nagyobb örömöt ad, ha egy kiállításon látom, hogy megnézik a munkámat, nézik a hátulját, megcsodálják és nem tudják, hogy én állok ott. Megmutatni a kézimunkákat az az igazi öröm, és ha én is látom, hogy másnak tetszik! A díjak is számítanak valóban, de a kiállítás nagyobb boldogság!”
Tudását, elhivatottságát életmű-kiállítása bizonyítja.

A Hagyományok Házban 2019. január 31-én 15 órakor Dr. V. Szathmári Ibolya néprajzkutató nyitja meg az emlékkiállítást.
A kiállítás megtekinthető 2019. március 16-ig, keddtől szombatig 10-18 óra között.

Hímzett álmok
Tóth Ágnes emlékkiállítása
Magyar Népi Iparművészeti Múzeum
1011 Budapest, Fő utca 6.

 

Idén is különleges programokat kínál a Zeneakadémia családi napja




A Tehetség napja, a Zeneakadémia családi eseménye idén is igazi különlegességeket tartogat az érdeklődők számára február 10-én. A kiemelkedő fiatal tehetségek koncertjei mellett filmvetítés, előadás és kerekasztal-
beszélgetés is várja az érdeklődőket. Mindemellett bepillanthatnak Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora hárfa-, Dr. Eötvös József tanszékvezető gitár- és Dráfi Kálmán tanszékvezető zongora- vagy Fassang László tanszéki csoportvezető orgonaórájára a világ talán legszebb tantermében.


A nap délelőtt tizenegy órakor, Händel, Vivaldi és Haydn dallamaival kezdődik a Zeneakadémia tehetségei, a Liszt Ferenc Kamarazenekar tolmácsolásában. A Solti termi koncertet követően igazi programkavalkád várja a látogatókat.

„A Tehetség napja lehetőséget nyújt, hogy a közönség egy egész napos program keretei között ismerje meg a pályakezdő muzsikusokat, a Zeneakadémián tanuló tehetséges zenészeket, akik hamarosan a magyar hangversenyélet megkerülhetetlen szereplőivé válhatnak. Betekintést nyújtunk a Zeneakadémián folyó oktatás rejtelmeibe is. Az elmúlt évek hatalmas érdeklődését látva további programokkal színesítjük a napot, ilyenek például a Szólóban és Duóban minikoncertjeink, amelyeken Vajda Marcell, Hotzi Mátyás, Matuska Flóra, Kovács Gergely, Kristina Vocetková és Jan Vojtek mutatják be tehetségüket” – emelte ki Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem rektora.

Idén a Kodály mindenkié című dokumentumfilm nyilvános vetítésére várják az érdeklődőket. A film a Kodály-módszer nemzetközi térhódításáról szól, alkalmazásának eredményeit foglalja össze. Papp Gábor Zsigmond és Kékesi Attila, Balázs Béla-díjas filmrendezők alkotásában kiváló külföldi zenepedagógusok, zeneművészek mesélnek arról, hogyan változtatta meg szemléletüket, amikor találkoztak Kodály filozófiájával.

A több teremben párhuzamosan zajló programok között megtalálható Molnár Fanni zenetudomány szakos hallgató Csodagyerekek című ismeretterjesztő előadása, a Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnázium növendékeinek, az Egyházzene Tanszék kórusának műsorai és a Doktori Iskola hallgatóinak koncertje is. Nem maradhatott ki a Rendkívüli Tehetségek Képzőjének koncertje sem, amelyen még az általános vagy középiskolai tanulmányaikat folytató kiemelkedő kvalitású fiatal zenészek játszanak majd.
Az Áriák, duettek című eseményen olyan népszerű művek dallamai csendülnek fel, mint; G. Bizet: Carmen, P. I. Csajkovszkij: Anyegin, Ch. Gounod: Sapho, vagy U. Giordano: André az ének tanszék diákjainak előadásaiban. Az emberi hangok mellett az ütős és akkordikus hangszerek is szerepet kapnak kamarakoncerteken.

Ezúttal is lehetőség nyílik csatlakozni egy-egy nyilvános órához;
Vigh Andrea, Fassang László, Eötvös József, Dráfi Kálmán és növendékeik engednek betekintést a hangszerek megszólaltatásába, a zeneoktatás műhelytitkaiba.

A kerekasztal-beszélgetésen, művészek és oktatók – köztük a Zeneakadémia rektora és tanszékvezetője – vitatják meg a Zeneakadémián folyó oktatás, tehetséggondozás és a zenei pályára lépés kérdéseit.

A nap méltó lezárásaként a zenetörténet egyik legkiemelkedőbb tehetségének tartott Mozart műveit is hallhatják a látogatók a Zeneakadémia Kamarazenekarának tolmácsolásában, Rolla János vezetésével. „Családi rendezvényünkre várjuk a Zeneakadémia törzsközönségét, hogy megmutassuk a színfalak mögött zajló műhelymunkát az előkészítő képzéstől a doktori iskoláig. Programunk a zenei pályára készülő fiatalok és szüleik számára is érdekes lehet, bepillanthatnak az oktatásba, a tehetséggondozásba. A Liszt Ferenc Kamarazenekarral például a 16-18 éves korosztály tagjai jelennek meg szólistákként, akik máris megértek arra, hogy egy jó zenekar mellett bizonyítsák rátermettségüket” – hangsúlyozta Csonka András, a Zeneakadémia Koncertközpont igazgatója.

A Tehetség Napjára egész napos belépőjegy váltható 1500 Ft-ért, amely az esti koncert kivételével az összes rendezvényre érvényes.

A Tehetség Napjára a jegyek online is megvásárolhatók:

További információ a Zeneakadémia honlapján, illetve a kommunikacio@zeneakademia.hu címen érhető el.

2019. február 10.
Tehetség Napja
Zeneakadémia

 

2019. január 30., szerda

VI. Budapesti Székely Bál




.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezésében 2019. március 2-án, szombaton kerül sor a Pesti Vigadóban (1051 Budapest, Vigadó tér 2.) a VI. Budapesti Székely Bálra, ahová szeretettel várjuk a székelyek, a tiszteletbeli székelyek és a székelyeket tisztelők jelentkezését.

A korábbi évekhez hasonlóan a bál teljes bevételét –  jótékonysági céllal – székelyföldi és kárpátaljai magyar szervezeteknek ajánljuk fel.
A bál programja és a vacsora menüválasztása a székely hagyományokra épít.

 17:00 óra

PROGRAM Regisztráció, érkezés 
 18.00 óra
Bemutatkozik Maros megye Maros Művészegyüttes Köszöntők, ünnepi beszédek Tiszteletbeli Székely címek átadása
20.00 óra
Üdvözlő italok:
Kadarka  Brut Nature pezsgő (St. Andrea Pincészet)
VarjúPapa gyöngyöző rozé
Bodzás jeges tea
100%-os narancs juice
Hargita Gyöngye ásványvíz citromkarikával, jégkockával

Vacsora:
Füstölt csülök terrine céklás tormahabbal, ecetes uborkával és langyos juhtúrós pogácsával
Erdélyi kapros-tejszínes csorba leves
Konfitált préselt marhapofa pecsenyeszafttal, pirított erdei gombákkal, székely pityókatokánnyal és vajas zöldfuszulykával
Szatmári szilvatorta
Feketekávé tejjel, tejszínhabbal

Éjféli vacsora:
Töltött káposzta, tejföllel és pityókás kenyérrel
Borok:
Napbor Egri Cuvée 2018
Szeretettel Egri Cuvée 2018
Csakegyszóval Egri Pinot Noir 2017
Áldás Egri Bikavér 2017

Sör: 
Szűretlen csapolt Tiltott Csíki Sör
Alkoholmentes italok: 
Jeges tea
Rostos és szűrt gyümölcslevek
Szénsavas üdítők
Hargita Gyöngye ásványvíz
Kávé
Fekete és gyümölcstea mézzel


Forrás: EuroAstra
 

Arc, kar, beszéd, idő – ismerje fel a stroke-ot




.

Zavaros beszéd, szédülés, homályos látás, eszméletvesztés. Sokszor nem vesszük komolyan a tüneteket és bizony előfordul az is, hogy közömbösen elsétálunk egy földön fekvő ember mellett. Ám jó, ha tudjuk, hogy az ájulás, erős fejfájás, tudatzavar vagy az egyik testfél hirtelen fellépő zsibbadása akár életveszélyes agyi vészhelyzetre, stroke-ra is utalhat! Hogyan győződhetünk meg róla, hogy stroke-ról van szó és mi a teendő?


„A stroke egy agyi működészavart okozó érkatasztrófa, amely vérellátási elégtelenség, azaz az agyat ellátó ér elzáródása, vérrögösödés miatt, vagy agyvérzés, azaz érsérülés miatti koponyaűri vérzés okán alakulhat ki. Mivel a szívbetegségek után a stroke a második legyakoribb halálok, ezért nagyon fontos, hogy időben felismerjük mivel állunk szemben és a beteg minél hamarabb megkaphassa a megfelelő kezelést. Az esetek többségében nincsenek figyelmeztető jelek, hirtelen jelentkezik, leggyakrabban a reggeli órákban. A tipikus tünetek azonban segítenek a diagnosztizálásban, és ha ezekkel tisztában vagyunk, az akár életmentő is lehet” – mondta dr. Béla Zsuzsanna, a Budai Egészségközpont neurológus szakorvosa.

Honnan ismerhetjük fel a stroke-ot?
Arc, kar, beszéd, idő, vagyis face, arm, speech, time – mozaikszóként „fast”.
Ezt érdemes észben tartanunk arra az esetre, ha stroke-gyanús esettel találkozunk. Az angol „fast” szó jelentése (gyors) és egyes betűi ugyanis segítenek felismerni a tüneteiket és gyorsan reagálni azokra. Cselekedjünk, ha
  • az arc aszimmetrikussá válik
  • a beteg nem tudja a karjait mozgatni
  • a beszéde zavarossá válik, egyik pillanatról a másikra beszédértési, szóalkotási zavar lép fel.

Tipikus tünetek még:
  • Az arc, a kar vagy a láb csak egyik oldalán fellépő hirtelen érzéketlenség, ami valamelyik testfél zsibbadásával jár. Intő jel lehet az egyik oldali végtagok gyengesége vagy bénulása is.
  • Elhomályosuló, vagy kettős látás, súlyos esetekben gyorsan csökkenő látásélesség.
  • Nyaki merevséggel, szemfájdalommal és arcfájdalommal társuló rendkívül erős fejfájás.
  • Szédülés vagy eszméletvesztés.
  • Hányás, hányinger.
  • Tudatzavar, memóriazavar megjelenése.
  • Romló térbeli tájékozódás és érzékelés.

Mi a teendő stroke gyanúja esetén?
Ha a beteg nem tudja teljesíteni a kéréseinket, mint például, hogy mosolyogjon, öltse ki a nyelvét vagy emelje fel mindkét kezét, illetve a felsorolt tüneteket észleljük, ne késlekedjünk, azonnal hívjuk a mentőket! A gyors orvosi beavatkozás ugyanis növeli a túlélés, és csökkenti a maradandó károsodás esélyét.

„Mint minden betegségnek így a stroke-nak is vannak rizikófaktorai, mint például az ereket károsító betegségek, magas vérnyomás, cukorbetegség vagy pajzsmirigy-alulműködés, de a dohányzás, egészségtelen táplálkozás és elhízás is kockázatot jelenthet. Ha a fennálló betegségeket kezeljük és egészségesen élünk, sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük a stroke-ot” – tette hozzá a doktornő.

Forrás: EuroAstra
 

2019. január 29., kedd

Az MKPK közleménye a Szentatya csíksomlyói látogatása kapcsán




.

Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményét adjuk közre.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai örömmel fogadták az erdélyi püspökök meghívását a Szentatya, Ferenc pápa romániai látogatása alkalmából. A meghívásnak hálás szívvel teszünk eleget.

Bátorítjuk a magyarországi híveket és minden jóakaratú embert, hogy minél többen köszöntsük együtt a Szentatyát a csíksomlyói Szűz Mária-kegyhelyen, azon a földön, amely nekünk is kedves, és ahol a történelem folyamán először tesz látogatást Szent Péter utóda.

Imádkozzunk együtt a Szentatyával Csíksomlyón június 1-jén, azon a napon, amelyet idén fogadalmi búcsúnak is nyilvánítottak. Kérjük mindnyájunk számára a Segítő Szűz Mária közbenjárását.

Budapest, 2019. január 28.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

 
Fotó: MTI

Ismét világsztár a Kodály Központban




.

A művészt élő legendaként tartják számon, és többször választották meg a világ legjobb gitárosának. A Grammy-díjas zenész március 15-én varázsolja el a közönséget Pécsett.


Az Di Meola ez elmúlt évtizedekben szinte az összes létező fontos díjat begyűjtötte, amit egy gitáros kaphat. Dalaiban sikeresen ötvözi a jazz, a világzene, a funk és a soul elemeit. Pályafutása során olyan neves előadókkal dolgozott már együtt, mint például Stevie Wonder, Chick Corea, Paco De Lucia, Luciano Pavarotti, Phil Collins és Santana.

Izgalmas zenei momentumokkal és hihetetlen alkotásokkal tarkított gazdag életpályával a háta mögött Al Di Meola továbbra sem adja fel a kihívásokat, zenéjét új határok felé irányítja, de már nyugodtabb rátekintéssel.

A művész az elmúlt néhány esztendőben szó szerint mindent elölről kezdett: újra felfedezte magát a magánéletben és a zenében is. Legújabb stúdióalbuma, az OPUS 2018. február 23-án jelent meg. A 64 éves zenész az elmúlt években szinte mindent újrakezdett, zenéjében és a magánéletében is.

Opus című albumáról így nyilatkozott:
„Az OPUS című albummal szerzői képességeimet szerettem volna fejleszteni és úgy gondolom, hogy a személyiségem ezen részének evolúciója inkább zeneszerző/gitárossá tett, semmint gitáros/zeneszerzővé,” – fogalmaz Di Meola – „ugyanakkor ez a lemez egy új korszakot is jelez az életemben. Életem során először írtam úgy zenét, hogy boldog voltam. Csodálatos a kapcsolatom a feleségemmel, született egy kislányunk és a gyönyörű családom minden nap megihlet. Úgy hiszem, ez érződik a zenémben.”

Páva Zsolt, Pécs polgármestere a zenész újabb pécsi fellépése kapcsán úgy vélekedett a művészről, hogy a világ egyik legismertebb gitárosa, akiben az a nagyszerű, hogy zenéjében ötvözi a múltat a jelennel, egyesíti a technikát a mély érzésekkel és érzelmekkel.
A polgármester kiemeli: Di Meolát Magyarországhoz és a magyar zenészekhez szoros munkakapcsolat fűzi. Pécsett 1995 és 2015 között hat alkalommal lépett fel, és kápráztatta el szenvedélyes örömzenéjével. Fellépései során kedvező pécsi élményeiről rendszeresen beszámolt közönségének, és hirdette Pécs és a Kodály Központ páratlan művészeti és műszaki-technikai színvonalát.

Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő NKft ügyvezetője kiemelte: - Kitártuk a Kodály Központ kapuit, a fellépők között vannak hazai és külföldi zenészek, fiatalok és idősek, a komolyzenétel a pop-rockig mindenből igyekszünk nyújtani egy szeletet. Nagy öröm, hogy idén egy ilyen elismert világsztárt is meg tudtunk hívni.

Al Di Meola Opus & More 2019 című előadásán Kemuel Roig (zongora) és Fausto Beccalossi (harmonika) táraságában lép a Kodály Központ színpadára.

2019. március 15. 19:00
Kodály Központ

 

2019. január 28., hétfő

Szemünk előtt születik a műalkotás




.

Hogyan készül egy kortárs festmény? Milyen lehet bepillantani a művészi alkotás – laikus közönség számára ismeretlen – folyamatába? A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériája ad helyet a Színerő IX – Figuratív című szimpóziumnak, amelynek keretében nyolc művész a látogatók szeme előtt készíti el nagyméretű, figuratív alkotásait.


A szimpózium január 21. és február 5. között zajlik, az elkészült alkotások a február 8-án nyíló kiállításon lesznek láthatók más, korábbi Színerő workshopokon készült munkákkal együtt.

A Színerő szimpózium nagy hagyománnyal bír, először a 2006/2007-es egyetemi tanévben rendezték meg a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar Doktori Iskola kurzusaként, a Zsolnay gyár használaton kívüli, belső ipari tereiben. A kezdeményezést Keserü Ilona festőművész, professzor emerita indította el, a kurzus célja a táblaképnél nagyobb léptékű, sík vagy térbeli festészeti technológiák alkalmazásával készülő, színes művek tervezése, megvalósítása és kiállítása volt.
A második Színerőtől kezdődően a doktoranduszok és a Festészet tanszék oktatóin kívül külsős magyar és külföldi meghívott művészek is részt vettek az immár kurzus-alkotótelep jellegű rendezvényen.

A hatalmas ipari terek, a nagyméretű képhordózó felületek, valamint az egy térben alkotó művészek közösségének felhajtóereje ideális körülményeket biztosított a résztvevők számára. A művészek ezekre tudásuk legjavával, és új, ismeretlen festészeti lehetőségekkel, bátor, esetenként vakmerő kísérletekkel válaszoltak, néha önmaguk számára is megdöbbentő módon.

Az alkotótelep idei tematikája a figuratív ábrázolás. A figuratív festészet az elmúlt évtizedekben nemzetközi és hazai szinten is újra fókuszba került. Bár korábban sokan vizionálták a festészet halálát, az nem hogy nem következett be, hanem ellenkezőleg, sikerült az ezredfordulóra megújítania önmagát. Ebben az újradefiniálásban vezető szerep jutott a figurális festészet kísérleteinek. (Jó példa erre a lipcsei, illetve a kolozsvári „iskola” felfutása és mindmáig tartó hatása.) Napjainkra a figurális festészet megerősítette a pozícióját a képzőművészeti diskurzusban, és folyamatos aktivitással vívta ki magának a megbecsülést.

A Színerő IX – Figuratív résztvevői:
Fejős Miklós, Nemes Csaba, Nyári Zsolt, Nyilas Márta, Pertics Flóra, Pinczehelyi András, Mátis Rita, Varga Rita

Az m21 Galéria ideális helyszíne a szimpóziumnak, mivel rendelkezik az ipari ingatlanok nagy belső tereivel, ugyanakkor azoknál sokkal komfortosabb, valamint lehetőséget biztosít az interaktivitásra, a művész és a közönség munka közbeni találkozására. A ZsÖK örömmel biztosította a helyszínt ehhez a vállalkozáshoz.

A január 21. – február 5. között, az m21 Galériában zajló szimpózium nyitvatartási időben (kedd–vasárnap: 10.00–17.00) látogatható.
A szimpóziumon születő műalkotásokból rendezett kiállítás február 8–24. között tekinthetők meg. Kiállításmegnyitó: február 8. 17.00

2019. január 21 – február 5.
Színerő IX – Figuratív szimpózium
Pécs, Zsolnay Kulturális Negyed - m21 Galéria

2019. január 27., vasárnap

1919. január 27-én halt meg Ady Endre





"És így kell nagyokat tervelni, Kérni és mindig adni, adni." Szeress engem, Istenem 


 „Adyról sok legendát írnak össze, különösen majd akkor, ha az a nemzedék, amely őt személyesen ismerte: kiveszőben lesz” –  jósolta Irodalmi kalendáriomcímű kötetében Krúdy Gyula.
Góg és Magóg fia vagyok én,
Hiába döngetek kaput, falat
S mégis megkérdem tőletek:
Szabad-e sírni a Kárpátok alatt?

Verecke híres útján jöttem én,
Fülembe még ősmagyar dal rivall,
Szabad-e Dévénynél betörnöm
Új időknek új dalaival?
Fülembe forró ólmot öntsetek
Legyek az új, az énekes Vazul,
Ne halljam az élet új dalait,
Tiporjatok reám durván, gazul.

Czigány Dezső festménye
De addig sírva, kínban, mit se várva
Mégiscsak száll új szárnyakon a dal
S ha elátkozza százszor Pusztaszer,
Mégis győztes, mégis új és magyar.
 
"Arra gondoltam először, hogy úgynevezett életrajzomat szigorú logikával kezdem ennek az írásnak a napján, s végzem megszületésemnek, ez igazán nem fontos eseménynek, dátumával. De az én életkoromban már meggyávul egy kicsit az ember, s nem mer már könnyen az öreg szabályok ellen lázadni, tehát kezdjük csak avval, hogy születtem.
Születtem pedig, hajh, 1877. november hó 22. napján Szilágy megye Érmindszent községében, a régi Közép-Szolnok vármegyének Szatmárral határos érmelléki kis falujában. Az apám Ady Lőrinc, a belső Szilágyságból, Lompértról került ide, mikor édesanyámat, az egykori érmindszenti református papnak korán elárvult leányát, akit egy falusi kisbirtokos nagybácsi fogadott föl, feleségül vette. Az anyám családja ősi protestáns papi család, miként erdélyi kálvinista papleány, Visky-leány volt apai nagyanyám - nagyapám, Ady Dániel pedig a Wesselényiek számtartója s lompérti földbirtokos.
Az Ady-család egyébként - bár ez se fontos - a Szilágyság egyik legrégibb családja, ősi fészke Od, Ad, később Diósad, s a terjedelmes Gut-Keled nemzetségből való. Régi, vagyonos és rangos helyzetéből hamarosan lecsúszott a család, s már a XVI. századtól kezdve a jobbféle birtokos nemes úr kevés közöttük, de annál több a majdnem jobbágysorú, bocskoros nemes. De erős és büszke hagyományok éltek a famíliában, s az apám, aki testvérei közül egyedül nem tudott megbarátkozni a kollégiumokkal, amelyekből mindig megszökött, gyerekeit bármi módon taníttatni akarta. Okvetlenül az izgatta titokban, hogy a család újabb fölemelését, amint illik, a vármegyén és vármegyei karrierek által csinálják meg - a fiai."
 

Nyílt nap a békéscsabai Színitanházban




.

Nyílt napot tart február 1-jén, pénteken a Békéscsabai Jókai Színház mellett működő Színitanház (Baross Imre Artistaképző Intézet, Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola; Színitanház Tagintézmény) általános iskolások számára.

Ebben a tanévben indult először Békéscsabán szakgimnáziumi artista és táncos képzés, amely úgy épül fel, hogy a tanulók a közismereti tárgyakat a Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnáziumban tanulják, a szakmai képzés a Színitanházban helyi tánctanárok és a budapesti iskola artista művészei segítségével történik.

Az általános iskolák felső tagozatos tanulói számára rendeznek nyílt napot a Jókai Színház Sík Ferenc Kamaraszínházában (Ibsen Ház, Békéscsaba, Andrássy út 3.) február 1-jén, pénteken.

A program 9.30 órakor a 3. éves színész hallgatók zenés előadásával kezdődik, 10.40-kor sajtótájékoztató lesz, ahol a képzés részleteit Murainé Szakáts Ildikó, az Artistaképző Intézet igazgatója és Seregi Zoltán, a békéscsabai tagintézmény vezetője (a Jókai Színház igazgatója) ismerteti. 11 órakor az artisták és a táncosok tartanak bemutatót a Budapesti Artistaképző Intézet és a békéscsabai Színitanház tanulóinak részvételével.

Az iskolát bemutató programot a gyakorlóhelyek megtekintése zárja, a nyílt napra a tanulókat, a szülőket és az érdeklődő tanárokat, iskolavezetőket várják a szervezők.

2019. február 1.
Színitanház nyílt nap
Békéscsaba

Összesen négy vonattal utazhatnak a missziós zarándokok idén




Ebben az évben már négy zarándokvonat indul a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START Zrt. együttműködésének keretében. A ma már hagyományosnak tekinthető, Erdélybe, a csíksomlyói pünkösdi búcsúba robogó Boldogasszony és a lengyelországi Czestochowába tartó Fekete Madonna zarándokvonat mellett, a hercegovinai Medjugorjéba és a június elsejei csíksomlyói pápai misére is indul vonatos zarándoklat. A Boldogasszony pünkösdi zarándokvonat Csíksomlyóra idén rendhagyó módon három részből álló szerelvénnyel közlekedik, egy darab többcélú belsőteres IC+ kocsival kiegészülve.


Idén nyolcadszor indul útjára Csíksomlyóra a Boldogasszony, valamint a lengyelországi Czestochowába a Fekete Madonna zarándokvonat. A korábbi évekhez hasonlóan, most is vállalta a fővédnökséget ezeknél a rendhagyó, Kárpát-medencét és Közép-Európát összekötő vonatos zarándokprogramoknál dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke és dr. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. 2019. január 24-én sajtótájékoztatón mutatták be az idénre tervezett programokat és azt az IC+ kocsit, amellyel a zarándokok utazhatnak majd. A sajtótájékoztatón részt vett dr. Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke; Fülöp Attila az EMMI szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára; Csépke András a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatója.

A tavalyi után még mindég újdonságnak számít a Medjugorjei zarándokvonat, mely szeptember közepén másodszor indul Bosznia-Hercegovinába.

Idén rendkívüli esemény, hogy június 1-jén Ferenc pápa ellátogat Csíksomlyóra. Ekkor is indul különjárat Zarándokvonat a pápai szentmisére néven, ami kifejezetten erre az eseményre szerveződik.

A lengyelországi Czestochowába tartó Fekete Madonna és a Medjugorjei zarándokvonat Budapestről indul. A három városból – Budapestről, Szombathelyről és Miskolcról induló Boldogasszony zarándokvonat Püspökladányban egyesül, majd egy vonatként éri el célját; a pápai misére tartó zarándokvonat ugyanígy közlekedik majd.

Forrás: EuroAstra
 

2019. január 26., szombat

11 nap alatt 12 közönségtalálkozó és 23 magyar filmalkotás




.

Ez a debreceni Magyar Filmszüret, amely az ország egyik legnagyobb hazai filmekkel foglalkozó fesztiválja. Az Apolló moziban 2019. január 31-e és február 10-e között immár negyedik alkalommal kínálják a filmszerető közönségnek a megelőző év magyar filmalkotásainak válogatását, éltetve a hazai filmgyártást, a magyar filmkultúrát. A filmvetítésre és a közönségtalálkozóra a belépőjegy mindössze 300 forintba kerül, alkalmanként!


A 4. Magyar Filmszüreten a 2018-as év mozifilmjei kapnak főszerepet. A fesztivál valamennyi napján közönségtalálkozóval várják nézőiket, amelyek során rengeteg érdekesség és műhelytitok tárul fel a magyar filmgyártás világából. Vendégük lesz a filmek rendezői közül – többek között - Goda Krisztina, Herendi Gábor, Pálfi György, Reisz Gábor, Szász János, de itt lesz Jakab Juli, a Napszállta című film főszereplője.
Valamennyi előadás és beszélgetés helyszíne az Apolló mozi Kertész Mihály-terme.

Program:

Január 31. csütörtök
16:30 – Volt egyszer egy téka (magyar dokumentumfilm, 90 perc, 2018)
19:00 – Az Úr hangja (magyar sci-fi, dráma, 108 perc, 2018)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – Vendég Pálfi György, a film rendezője
A vetítést követő beszélgetés moderátora: Szénási Miklós író, újságíró (Dehir)

Február 1. péntek
17:00 – Lajkó – Cigány az űrben (magyar fekete komédia, 90 perc, 2018)
19:30 – A Bármicvó fiúk (magyar dokumentumfilm, 74 perc, 2018)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – Vendég Oláh Katalin és Csukás Sándor, a film rendezői
A vetítést követő beszélgetés moderátora: Heller Zsolt esszéista, folkesztéta

Február 2. szombat
14:00 – Lengemesék 2. – Tél a nádtengeren (magyar rajzfilm, 70 perc, 2018)
16:00 – Rossz versek (magyar vígjáték, dráma, 97 perc, 2018)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – Vendég Reisz Gábor, a film rendezője
A vetítést követő beszélgetés moderátora: Rózsa Gábor videoblogger (Néztem egy filmet)
19:15 – A hentes, a kurva és a félszemű (magyar dráma, 105 perc, 2018)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – Vendég Szász János, a film rendezője
A vetítést követő beszélgetés moderátora: Dr. Váró Kata Anna filmesztéta, egyetemi oktató

Február 3. vasárnap
14:00 – Ruben Brandt, a gyűjtő (magyar animációs thriller, 96 perc, 2018)
16:30 – Örök tél (magyar történelmi dráma, 110 perc, 2018)
19:00 – Remélem legközelebb sikerül meghalnod (magyar thriller, dráma, 96 perc, 2018)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – Vendég Schwechtje Mihály, a film rendezője
A vetítést követő beszélgetés moderátora: Rózsa Gábor videoblogger (Néztem egy filmet)

Február 4. hétfő
16:15 – Genezis (magyar filmdráma, 120 perc, 2018)
19:00 – Valami Amerika 3. (magyar vígjáték, 103 perc, 2018)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – Vendég Herendi Gábor, a film rendezője
A vetítést követő beszélgetés moderátora: Szénási Miklós író, újságíró (Dehir)

Február 5. kedd
16:30 – Vándorszínészek (magyar romantikus vígjáték, 102 perc, 2018)
19:00 – X – A rendszerből törölve (magyar thriller, 114 perc, 2018)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – Vendég Hegedűs Bálint, a film forgatókönyvírója
A vetítést követő beszélgetés moderátora: Dr. Váró Kata Anna filmesztéta, egyetemi oktató

Február 6. szerda
16:15 – Tegnap (magyar-német dráma, 118 perc, 2018)
19:00 – Egy nap (magyar játékfilm, dráma, 99 perc, 2018)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – Vendég Szilágyi Zsófia, a film rendezője
A vetítést követő beszélgetés moderátora: Dr. Váró Kata Anna filmesztéta, egyetemi oktató

Február 7. csütörtök
16:00 – Nyitva (magyar romantikus komédia, 96 perc, 2018)
18:30 – Napszállta (magyar-francia dráma, 144 perc, 2018)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – Vendég Jakab Juli, a film főszereplője
A vetítést követő beszélgetés moderátora: Heller Zsolt esszéista, folkesztéta

Február 8. péntek
16:30 – BP Underground: Hip hop (magyar dokumentumfilm, 90 perc, 2018)
19:00 – Virágvölgy (magyar road movie, 83 perc, 2018)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – Vendég Csuja László, a film rendezője és Muhi András producer, a vetítést követő beszélgetés moderátora: Heller Zsolt esszéista, folkesztéta

Február 9. szombat
14:30 – Vad Balaton (magyar természetfilm, 65 perc, 2018)
19:00 – Piedone nyomában: kibővített moziváltozat (magyar dokumentumfilm, 95 perc, 2018)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ: Vendég Király Levente, a film rendezője
A vetítést követő beszélgetés moderátora: Szénási Miklós író, újságíró (Dehir)

Február 10. vasárnap
17:00 – BÚÉK (magyar dráma, vígjáték, 105 perc, 2018)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ: Vendég Goda Krisztina, a film rendezője és Zákonyi S. Tamás, a film producere
A vetítést követő beszélgetés moderátora: Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője

A Filmszüret összes előadására regisztrációs belépőt kell váltani!
A regisztrációs belépő egy előadásra érvényes és érkezési sorrendben lehet vele helyet foglalni! Ára: 300 Ft
Elővételi lehetőség a 4. Magyar Filmszüret valamennyi előadására online, a www.fonixinfo.jegy.hu oldalon keresztül lehetséges. Személyes jegyvásárlásra az Apolló mozi és a Kölcsey Központ jegypénztárában van lehetőség a pénztárak nyitvatartási idejében!

4. Magyar Filmszüret
2019. január 31. – február 10.
Debrecen


Forrás: EuroAstra
 

Bánki Ákos és Reinhold Pratschner kiállítása az Osztrák Kulturális Fórumban




.

Bánki Ákos (1982) és Reinhold Pratschner (1966) érzéki képei megadják nekünk a lehetőséget, hogy ne ablakként tekintsünk rájuk, ne a világ leképezéseként, vagy egy olyan médiumként, ahol a művész közöl valamit a világgal, hanem olyan membránként, amely a festő látásmódján átszűrve szembesít minket saját érzelmeinkkel, belső világunkkal, indulatainkkal, félelmeinkkel és korlátainkkal. Jobban járunk, ha nem racionális, kognitív eszközökkel, hanem érzékien viszonyulunk hozzájuk.


Bánki Ákos (1982) képei mindig a levegő közegében bomlanak ki, kapcsolatban vannak a tűzzel, a füsttel és a lélekkel. Látványviláguk dinamikus. Befejezetlennek hatnak, idejük így a jelen. Kompozíciójukban nincs semmi statikus; szemünk részletről részletre cikázik, félve, hogy az imént látott motívum a következő pillanatban elenyészik.  A pillanatnyiság érzetét keltő, illékony kompozíciók fő építőeleme a vonal, a megfolyás, a fröcskölés, a hiány és a transzparencia. Az örökké mozgásban maradó kompozíció igényli a belső teret (Pszichikai tér), a festék hiányát, amiben kedvére mozoghat a formátlanság és a képzelet.

Reinhold Pratschner (1966) kompozíciói statikusak, anyagszerűek és súlyosak, de nem nehézkesek. Egy megkövesedett harmóniát, vagy diszharmóniát láttatnak. Befejezettek, lezárultak, múlt időben vannak. Rokonságban állnak a földdel, az anyaggal, a kővel, a testtel.  Látványuk – a meleg színek használata ellenére is – a kristályok, kőzetek, megkövesedett növényi lenyomatok képi világát idézik. Kompozíciójukban a foltok, a kenések, a telített felületek játsszák a fő szerepet. Képein kevés a transzparencia, kevés az üres felület.

A közös előképeken (J. Pollock, Cy Twombly, W. de Kooning, A. Rainer) túl kiemelkedően fontos mindkét művész festészetében a színek elsődleges képalkotó erővé emelése, valamint a nagy méretben rejlő lehetőségek kihasználásának szeretete. Képeik előtt állva így nem ránézünk, hanem szétnézünk a minket körülvevő világban; soha nem a kép előtt, hanem a képben állunk, ahol az erőteljes színek és a nagy méretek hatása alatt magunk is részévé válunk a látványnak és újra élhetjük azokat az indulatokat, amelyek a képeket előhívták.
Kurátor: Schneller János FMC
Bánki Ákos és Reinhold Pratschner kiállítása megtekinthető az Osztrák Kulturális Fórumban 2019. január 31-től március 14-ig, hétfőtől péntekig 9-16 óra között.

2019. január 31. 18:00 – megnyitó
A kiállítást Regina Rusz, az Osztrák Kulturális Fórum igazgatónő köszöntője után Schneller János nyitja meg, közreműködik Gergye Krisztián.
Osztrák Kulturális Fórum
1068 Budapest, Benczúr utca 16.