2009. július 24., péntek

Melyik a legkedvesebb magyar szó?




A Magyar Nyelv Éve alkalmából
Hagyj egy szót magad után! felhívással indította el internetes kampányát a Balassi Intézet. Szavazz te is!


A www.szoszavazo.hu honlapon először két színész, Csákányi Eszter és Hollósi Frigyes adta le szavazatát a neki leginkább tetsző és megőrzendő magyar szóra.

Szavazatukat indokolniuk is kellett. Csákányi Eszter a gyöngyhalászt választotta, mert két éve Sanghajban találkozott egy csupa mosoly gyöngyhalásszal, és kedvessége annyira megfogta, hogy ragaszkodik a szó megtartásához. Hollósi Frigyes a pitypangra szavazott, a szó zenéje miatt.

Balázs Géza nyelvészprofesszor, az ELTE Bölcsészettudományi Kara mai magyar nyelv tanszékének a vezetője a szódivat, a szószavazás történetéről elmondta, hogy Magyarországon a szószépségversenyt - Paul Valery francia költő nyomán - Kosztolányi Dezső honosította meg, amikor 1933-ban a Pesti Hírlapban összeállította a 10 legszebb magyar szó listáját. Azok a következők: láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír.
A professzor megjegyezte, hogy a rövid szavak ősi magyar szavak, a több szótagúak újabb keletűek. A Kosztolányi-listán kilenc szó egy szótagú, csak egyetlen két szótagú van, az anya.

Magyarországon 1957-ben a Füles című újság hirdetett szópályázatot, amelyet 1991-ben megismételt. Később, 2005-ben az egyszervolt.hu honlapon volt szószépségverseny.
A szószavazás játék, ráirányítja a figyelmet az anyanyelvre, nő az emberek nyelvi tudatossága, ugyanakkor nyelvesztétikai és nyelvkritikai vonatkozásai is vannak.

A szavak dallamosságát a magán- és a mássalhangzók aránya adja, vagyis jó hangzást biztosít a nyelvnek. A szerelem szó jelentése jó, de hangalakja unalmas, a disznó vagy a fülolaj szép hangzású szavak, de jelentésükben negatív felhang van. A nevekhez, szavakhoz pozitív vagy negatív érzelmek társulnak, ahogy azt Freud, a híres pszichoanalitikus is megállapította - tette hozzá Balázs Géza.

A XX. század legjellemzőbb magyar szavai között található a világháború, az atom, az AIDS, de a spanyolnátha már elfelejtődött, helyette már itt van az új influenza szó - jegyezte meg a nyelvész.

Lauter Éva, a Balassi Intézet főigazgatója elmondta, hogy a szószavazás az interneten november végéig folytatódik, ahol bármely magyar szóra (főnévre, igére, melléknévre) lehet voksolni. A viszonylag magas nézettségű nyelvművelő, Szósz című műsor a közszolgálati televízióban szeptemberben folytatódik, és ott is népszerűsíteni fogják a honlapot. Budapesten óriásplakátokon hirdetik a szószavazást, sőt egy kamion oldalán is olvasható a felszólítás:

Hagyj egy szót magad után!


Forrás:Ötvenentúl.hu / MTI

Nincsenek megjegyzések: