2015. június 30., kedd

Szép Ernő: A kert fái




Szép Ernő (Huszt, 1884. június 30. – Budapest, 1953. október 2.) magyar költő, regényíró, újságíró, színpadi szerző, elbeszélő. Nevét ma egy drámaírói díj viseli.



Rózsafa szegény de gyönge,
Ha a karóhoz nem dűlne,
A napfénytől elszédűlne.

Mint a szüzlány keblecskéje
Szakadt zöldből kikacsintó,
Olyan szép a rózsabimbó.

Almafa mint a menyasszony,
Szerelmében szinfehérben
Majd elájúl örömében.

Gesztenyefa meg nem moccan,
Virágai állnak rajta,
Ha megmozdúl, lehullajtja.

Az orgona mélyen hallgat,
Illatát bágyadva ontja,
Maradok annak bolondja.

Estefele jaj hogy adja,
Mondd boldogság vagy bubánat
Nagy szaga az orgonának?

Galagonya olyan furcsa,
Mintha nem igazán állna,
Csak szivemből lepingálva.

Mintha várna andalodva,
Álom lenne, tündér lenne,
Odamennék, ellebbenne.


2015. június 29., hétfő

Szobrot állítanak Lajtha Lászlónak




2015. június 30-án, kedden, Lajtha László születésnapján a zeneszerző, népzenekutató emlékére Gálhidy Péter szobrászművész alkotását avatják fel Budapesten, az V. kerületi Károlyi-kertben. 



Lajtha László (1892-1963) a XX. század első felének egyik legnagyobb magyar zeneszerzője, aki meghatározó tevékenységet fejtett ki a népzenekutatás és zenepedagógia, valamint a nemzetközi kultúrdiplomácia terén is. Életében - főként Franciaországban - a nála egy évtizeddel idősebb Bartókkal és Kodállyal együtt emlegették: „les trois grands hongrois" (a három nagy magyar). A kommunizmussal való szembenállása miatt műveit 1948 után Magyarországon alig játszották. A zenetörténetileg igen jelentős, egészen egyéni arculatú művész életművét az utóbbi évtizedekben kezdi újra felfedezni a zenei szakma és a közönség. 
1963-ban bekövetkezett halála után Molnár Antal zenetörténész így búcsúztatta: „egyénisége nyomán tovább terjed és növekszik a jóság, derékség, műveltség és magyarság."

A szoborállítást dr. Lajtha Ildikó, Lajtha László 2013-ban elhunyt unokahúga és jogörököse kezdeményezte, a Hagyományok Háza, a Magyar Művészeti Akadémia, a Lajtha László Alapítvány, a Fővárosi Önkormányzat és Belváros-Lipótváros Önkormányzata támogatta.
A szobor felavatására június 30-án 16 órakor kerül sor, az avatáson beszédet mond a Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára, Dubrovay László Kossuth-díjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja és Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület polgármestere.

Az ünnepségen Nyitrai Mariann népdalénekes Lajtha László gyűjtéséből énekel, közreműködik, az Üsztürü Zenekar.

A szoboravatást követően 17 órától Lajtha László műveiből összeállított ünnepi hangversennyel emlékeznek a zeneszerzőre a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében.
Műsor:
Lajtha László: Koncertszonáta fuvolára és zongorára, Op. 64 (1958)
Előadja: Kanyó Dávid (fuvola) és Réti Balázs (zongora), az MMA ösztöndíjasa
(A mű zongoraszólama Lajtha László egykori hangszerén szólal meg.)
Lajtha László: I. sinfonietta vonószenekarra, Op. 43 (1946)
Előadja a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, hangversenymester: Somogyi Péter

http://www.hagyomanyokhaza.hu
http://pim.hu


Lantai József -EuroAstra

Nemzetközi Duna-nap




Duna - Szabadság-sziget
Ma van a nemzetközi Duna nap, amit 2004 óta ünnepelnek a Duna menti országok, így Magyarország is. Végvári Tamás túrakajakos a Duna napon fejezi be ötnapos túráját a WWF által kezdeményezett Mura-Dráva-Duna Határokon Átnyúló UNESCO Bioszféra Rezervátum (TBR MDD) magyar szakaszán. A rezervátum megalakulásának regionális emléknapja egybeesik a Nagy Ugrás európai folyó-ünnepével, amit a WWF Magyarország szervezésében 10 hazai település közös csobbanásával ünneplünk majd július 12-én.

Június 29-ét a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság kezdeményezésére nevezték ki a Duna napjává azzal a céllal, hogy a Duna menti országok minden évben emlékezzenek meg a folyó természeti értékeiről. A WWF Magyarország is kitüntetett figyelmet fordít a Duna értékeire. Eddigi legnagyobb szabású vizesélőhely rehabilitációs munkája során a Mohács melletti Szabadság-sziget és mellékágának rehabilitációját hajtotta végre két évvel ezelőtt.

Az egyedülálló  állami, civil és vállalati összefogás eredményeképpen megvalósult élőhely helyreállítás mellett a természetvédelmi szervezet egy régiós együttműködés keretein belül dolgozik Európa ökológiailag egyik legegységesebb összefüggő folyórendszerének határokon átnyúló védelmén.

A terület Magyarországot és Horvátországot érintő több mint 630.000 hektáros szakaszán 2012. július 12-én hivatalosan is létrejött a Mura-Dráva-Duna Határokon Átnyúló UNESCO Bioszféra Rezervátum (TBR MDD). „A WWF Duna-Kárpátok Programirodája tagjaként a WWF Magyarország elkötelezett munkát folytat annak érdekében, hogy a jelenlegi Bioszféra rezervátum területét kiterjessze mind az öt Duna menti ország területére. Ezzel hivatalosan is megnyílhatna az út az egyedülálló, öt országot egységbe fogó természetvédelmi kezelési stratégia előtt, amellyel közös erőfeszítéseket tehetünk a folyó és körülötte élő közösségek védelmében" - hangsúlyozta Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

Végvári Tamás túrakajakos ma fejezi be túráját a Bioszféra Rezervátum magyar szakaszán, ahol a Duna holtágait járta végig. Tapasztalatairól személyesen is beszámol majd a Nagy Ugrás központi helyszínén, Dunabogdányban, július 12-én, amit a régióban a Bioszféra Rezervátum Napjaként (Amazon of Europe Day) is ünneplenek. Az eseményre az út során készített fotók mellett azt a kajakot is elhozza majd, amivel teljesítette a Kajakkal Európa Körül 25 000 kilométeres túrájának első, dunai szakaszát.

A Nagy Ugrás és az Amazon of Europe Day központi eseménye a fenntartható vízfogyasztás és a vizes élőhelyek rehabilitációja iránt elkötelezett Coca-Cola Magyarország támogatásával valósul meg. A nagyvállalat mellett az Asamer Holding és a MAVA Alapítvány támogatja a WWF munkáját Európa Amazonasának megmentéséért.
A Nagy Ugrás egy közösségformáló kezdeményezés, ami a folyóvizek egészségének fontosságáról szól. A korábbi években tartott két hazai Nagy Ugrás eseményünk összefoglaló videóját elérhetővé tettük itt:

2008 Tiszatarján: https://www.youtube.com/watch?v=wz-9mNt0WjY
2008 Nagykörű:  http://youtu.be/mawF3yx2fC4

 http://wwf.hu/big-jump-nagy-ugras

A Nagy Ugrás Európában:
https://www.youtube.com/watch?v=Wb-VX9-0V9M
https://www.youtube.com/watch?v=RMbncbAPAQ4
https://www.youtube.com/watch?v=9tvSOH2O7Mc
https://www.youtube.com/watch?v=PfPXxQG2s_w
https://www.youtube.com/watch?v=VI5sjcFg2iY
https://www.youtube.com/watch?v=IXq_1P7-pco
https://www.youtube.com/watch?v=ZAS8FxrdWrU

2015. június 28., vasárnap

A meggy - sportolók és karcsúsodni vágyók csodaszere




A mélybordó színű, savanykás gyümölcs pozitív tulajdonságait, egészségre gyakorolt jótékony hatását tudományos eredmények igazolják. A meggy a sportolók és karcsúsodni vágyók számára egyaránt kiváló választás: segít az izomregenerálódásban és a fogyókúrát megelőző méregtelenítésben, emellett pedig kiváló hűsítő italokat készíthetünk belőle a legforróbb nyári napokra.

Regenerálja az izmokat
A meggy természetes gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően enyhíti a testedzést követően kialakuló fájdalmat. A meggylé-kúra már 24 óra elteltével segít az izmok regenerálódásában és visszaadja a sportolók izomerejét. A jótékony hatás eléréséért a gyümölcs antioxidáns összetevői eredményezik, amelyek a meggy élénkpiros színéért is felelősek.

Légzésjavító
A sportkedvelőknek azért is jó választás a savanykás gyümölcs, mert A-vitamin tartalmának köszönhetően regenerálja a légzőszervek nyálkahártyáit, így megkönnyíti a légzést, ami a sporttevékenység mellett megfázás vagy légzőszervi panaszok esetén is hasznos lehet. A meggylé az egyik legjobb ellenszere a meghűléses és vírusos légzőszervi betegségeknek, mivel a savanykás környezetben a vírusok képtelenek megélni, illetve szaporodni.

Javítja a szívműködést
A sportkedvelők számára kiemelkedően fontos a szívizom terhelhetősége. A szív működésének serkentése elsősorban a meggyben található ásványi anyagoknak köszönhető. Kalcium, kálium és magnézium tartalma együttes erővel hat a szívre: tisztítja a vért, erősíti a szívizmokat, elősegíti a szabályos szívverést és a normális vérnyomást.

Karcsúsít
A meggy kedvelt zsírégető gyümölcs, a savanykás gyümölcs kiváló segítség a fogyás beindításban. A fogyókúra elkezdése előtt érdemes méregteleníteni, amire a meggy és a meggylé is alkalmasak. A bennük található nagy mennyiségű B-vitaminnak és magas élelmirost-tartalmuknak köszönhetően serkentik az emésztést, fokozzák az anyagcserét és salaktalanító hatásúak. Magas kálium tartalmuk miatt pedig erős vízhajtó hatással bírnak, amely szintén hasznos a diétázás során.

A meggy szezonban érdemes a friss gyümölcsből falatozni, de az év további részeiben sem kell lemondanunk a meggyes finomságokról. Ilyenkor préselt meggylevet és prémium meggybefőtteket fogyasszunk, amelyekhez egész évben hozzájuthatunk, akár webshopokból is.


Forrás: hvg.hu
 

2015. június 27., szombat

Árpád-házi Szent László király ünnepe




Június 27-én I. Szent László királyt ünnepeljük, a magyar lovagkor példaképét, mondáink hősét, alighanem a legnépszerűbb magyar szentet. A középkori hazai mondák és legendák annyira egyetlen szentünket sem magasztalták, mint László királyt. A László név a szláv Vladislav (úrfi, uralkodó fia) származéka, a nevet bizonyára lengyel édesanyja, Richeza választotta. Népszerűségét nemcsak keresztneveink hatalmas száma, hanem a belőle önállósult családnevek is tanúsítják: László, Laczi, Lacza, Laczkó, Laczkfy, Lászlóffy.

a Szent László-legenda a gelencei templom falán
„Csillagok között fényességes csillag” — e szavakkal üdvözli a régi magyar énekszerző I. László, vitéz királyunkat, a legnépszerűbb magyar szentet. László király 1077 és 1095 között uralkodott. 49 éves és a soron következő keresztes hadjárat kiszemelt vezére volt, amikor az unokaöccsével, Kálmánnal folyó viszálykodás közepette szélhűdés érte 1095. július 29-én. Előbb Somogyvárott, majd 1106-ban Váradon helyezték örök nyugalomra véglegesen az általa alapított székesegyházban, mely akkor a nagyváradi várban volt.

a Szent László-legenda a rimabányai templom falán

Halálát követően kultusza gyorsan terjedt. Sírja csodatévő zarándokhely lett, mondák és legendák fonták körül alakját. Szentté avatását azonban csak III. Béla kezdeményezte száz év múlva, 1192-ben. Kérésére III. Celesztin pápa két bíborost küldött, hogy a király nagyváradi sírjánál történt csodákat felülvizsgálják. Miután több csodás gyógyulás szemtanúi lehettek, egy égi jel végképp meggyőzte az olasz csodaszakértőket. 1192. június 27-én déltájban a váradi székesegyház fölött fényes csillag gyúlt ki, s ott lebegett a magasban két órán át. Árpád-házi Szent László napját a szokástól eltérően azóta sem halála, „égi születésnapja” évfordulóján, hanem június 27-én, a csillagjelenés napján ünnepeljük.

Szigorú, de igazságos törvényalkotó volt, aminek eredményeként megszilárdult a magántulajdon védelme az országban. Uralkodása idején Magyarország, fennállása óta először, képes volt a hódításra. A mélyen hívő király uralkodása alatt avatták az első magyarországi szenteket: Gellért püspököt, I. István királyt, Szent Imre herceget, András és Benedek remetéket.


 

Forrás:Magyar Kurír, 2010. június 27.

Kapcsolódó tartalom: Szent László legenda

2015. június 26., péntek

Maradj egészséges nyaralás alatt is




Végre közeledik a végtelen napozás, a vízparti lazulás és a végeláthatatlan koktélozások időszaka, nyakunkon a vakációszezon! A jól megérdemelt pihenés alatt azonban hajlamosak vagyunk engedni az egészségtelen élvezetek csábításának, így nemcsak szervezetünket terheljük meg hirtelen, hanem egy-két keresetlen kilóval is gazdagodhatunk. Néhány apró trükkel azonban megelőzhetjük, hogy az egész éves fegyelmezett munkánkat pár nap alatt agyoncsapjuk. Nem kell mást tenni, mint megfogadni Dr. Tatár Ákos főorvos tanácsait.



1. Mindig csomagolj egészséges nassolnivalót!
Akár utazásról, városnézésről, vagy strandolásról legyen szó, mindig készüljünk néhány egészséges falattal arra az esetre, ha megéheznénk! Készítsünk teljes kiőrlésű, magvas rozskenyérből készült, zöldségekben gazdag szendvicset, vagy csomagoljunk előre felkockázott zöldségeket, gyümölcsöket, valamint tápláló és egészséges olajos magvakat.
2. Egyél napi ötször!
Az egészséges étrend alapja a napi ötszöri, kisebb adagokban történő, rostban gazdag étkezés, erről a nyaralás alatt se feledkezzünk meg! Ha kimarad egy-egy étkezés, az étterembe beszabadulva sokkal több és egészségtelenebb fogást fogunk rendelni, mint amennyire valóban szükségünk lenne. A fő étkezések között fogyasszunk gyümölcsöt, zöldséget, így elkerülhetjük a ránk törő éhséget, és az anyagcserénket is egyensúlyban tarthatjuk.
3. Tartsd be a 20-80, vagy a napi egy kihágás szabályát!
A nyaralás persze a pihenésről és az élvezetekről szól, ne fosszuk meg magunkat ettől önsanyargatással! Dr. Tatár Ákos, az ötcsillagos sárvári Spirit Hotel főorvosa szerint kövessük a 20-80 szabályt, azaz 20 százalékban engedjünk a kísértéseknek, 80 százalékban viszont maradjunk az egészséges választásoknál. Ugyanilyen eredményes lehet, ha mindennap engedélyezünk magunknak egy-egy ínycsiklandó kihágást, de csakis egyet!
4. Nem lehet elég szénsavmentes vizet inni!
A legegyszerűbb, a legjobb és a leghasznosabb trükk minél több vizet inni. A nyári melegben könnyebben kiszáradunk, észre sem vesszük a vízparton a dehidratáltságot, ráadásul az éhségérzet gyakori kiváltója valójában a szomjúság. Ha eleget iszunk, azzal nemcsak a szervezetünknek teszünk jót a megfelelő hidratáltsággal, hanem a fölösleges étkezéseket is elkerülhetjük.
5. Nemcsak a mennyiség, a minőség is fontos!
Nem elég azt megterveznünk, hogy mit és mennyit eszünk, legalább ilyen fontos az ételek minősége is. Igyekezzünk a nyaralás alatt is helyi termelőktől származó biotermékeket fogyasztani, így elkerülhetjük, hogy káros méreganyagokkal telítődjön a szervezetünk.
6. Tervezz előre és válassz okosan!
Ugyanúgy, ahogyan az úti célt, a szállást és a városnézést is megtervezzük, tervezzünk előre az étkezések terén is! Térképezzük fel, van-e a környéken helyi biopiac és nézzünk utána a helyi éttermeknek is! Ha tudjuk, mire számítsunk, sokkal könnyebben fogunk egészségesebb kínálatból egészséges fogásokat választani. Étteremben elég egészen apróságokra ügyelni: például krumpli helyett válasszunk salátát, majonézes öntet helyett mustárosat, és osszuk meg a desszertet valakivel! Máris sokat teszünk az egészségünkért.
7. Ne dőlj be az all inclusive csábításnak!
Az all inclusive nyaralások még mindig nagyon népszerűek, hátulütőjük viszont, hogy akarva-akaratlanul „le akarjuk enni és inni" a kifizetett összeget. Ha all inclusive nyaralásra megyünk, ne akarjuk kienni a szállodát a vagyonából, ezzel csak magunknak ártunk. Próbáljuk tartani a mértéket, és tényleg csak annyit fogyasztani, amire valóban szükségünk van és jólesik.
8. Ne idd meg az egész napi kalória adagod!
Vakáción általában jobban fogy az alkohol is, hiszen kinek ne esne jól egy koktél vagy egy jéghideg sör a medence partján. Nincs is ezzel probléma, viszont érdemes ügyelnünk arra, mit is iszunk, hiszen például csupán egy margarita 700 kalóriát tartalmaz, ami nem csekély mennyiség annak tudatában, hogy egy közepesen aktív felnőtt nőnek kb. 2000, felnőtt férfinak pedig kb. 2600 kalória az átlagos napi kalóriaszükséglete. Ügyeljünk a mértékletességre, és válasszunk alacsony kalóriatartalmú frissítőket. Kitűnő opció lehet a fröccs, vörösbor, light sör, vodka-szóda vagy a tequila citrommal.
9. Mozogj, akár a parton is!
Az egyik legfontosabb: mozogjunk nyaralás alatt is! Itt persze nem a klasszikus értelemben vett edzőtermi mozgásra gondolunk. Pont elég, ha nemcsak a parton ejtőzünk egész nap, hanem várost nézünk, úszunk, biciklizünk, vagy akár sárkányt eregetünk. Mozogni szórakoztató formában is lehet, használjunk ki rá minden alkalmat a pihenés alatt is!
10. Válassz egészséges szállást!
A legegyszerűbben úgy nyaralhatunk egészségesen, ha maga a szállás is segítségünkre van ebben. Válasszunk olyan hotelt, ahol változatos sportolási lehetőségek közül választhatunk, a séfek helyi, minőségi bio alapanyagokból dolgoznak, és maga a szálloda szellemisége is ügyel a vendégek egészségére. Ha ugyanis helyben minden adott az egészséges nyaraláshoz, nem kell trükkökhöz folyamodnunk - tanácsolja Dr. Tatár Ákos. A főorvos tapasztalatai szerint egyre többen figyelnek tudatosan az egészségükre nyaraláskor is, így a Spirit vendégei közül is egyre többen választják az egészséges ételek és sportolási lehetőségek mellett a komplex egészségmegőrző kezeléseket is.
  www.spirithotel.hu | www.facebook.com/spirithotel

2015. június 25., csütörtök

Száraz furmint és kecskehús




A nyári szezon gasztronómiája nem a fajsúlyos borokról szól, mégis érdemes egy-egy meghatározó, nyáron is jól fogyasztható borhoz illeszteni a könnyű ételeket - tanácsolja Horváth Gábor, a mádi Gusteau Kulináris Élményműhely séfje. 



Tokaj-Hegyalja egyik különleges települése Mád: a világörökség részét képező táj, az ökoszisztéma, az emberi tradíciók olyan egyedülálló elegyet alkotnak itt, melyet érdemes őrizni és megmutatni. A szőlészet szakértőit és a bor hétköznapi rajongóit egyaránt vonzza a környék: a földnek itt saját karaktere van - olyan különleges termőterület, melynek esszenciáját palackba zárva kell őrizni.

Mádon a borászati és az aktív szabadidős programok mellett tudatos gasztronómiai együttműködés kezdődött: ennek két fontos pillére az ásványi anyagokban gazdag talajra épülő borászat és a helyi alapanyagokat kreatívan feldolgozó, a tradíciókat modern ízlésvilággal ötvöző konyha. A mádi, történelmi dűlőkön élő borászati hagyományokat az Első Mádi Borház és Bisztró, illetve a fine-dining étterem, a Gusteau Kulináris Élményműhely erősítik tovább: ezek a gasztronómiai márkák egyedi kínálattal, mégis a helyi borok ízvilágát figyelembe véve alakítják ki szezonális ajánlatukat.

A település zászlóshajója a Szent Tamás pincészet és annak száraz furmintja, mely a Gusteau séfje, Horváth Gábor szerint minden évszakban más arcát mutatja, és húsos vagy vegetáriánus ételsorral is jól kombinálható.

"Nyáron is az egyik legkedveltebb tételünk a Mád Furmint 2013, melynek különlegessége, hogy olyan településszintű bor, melyet a mádi családok magas minőségben megtermelt szőlőjéből készít a Szent Tamás pincészet. Általában igaz, hogy könnyed karakterű mádi borok friss és üde savaihoz illenek a tavaszi-nyári zsenge alapanyagok. " - emeli ki a séf, aki ezt a bort egy borjúhúsos ételhez ajánlja.

Könnyű nyári receptek a mádi borvidékről:

Borjú tatár, karalábé carpaccio, salsa verde
"A borjúszüzet késsel apróra daraboljuk, olívaolajjal, kezeletlen lime héjával és levével, chilipaprika húsával, frissen őrölt sóval és borssal ízesítjük. Tálaláskor a tányér közepére helyezett karalábé carpaccióra helyezzük az ízesített, megformázott húst. A salsa verdét a carpaccio köré kanalazzuk, a borjútatár tetejére sous-vide-olt jércetojást teszünk, és a tányért levélsalátákkal és hosszúborssal ízesített eperdarabokkal díszítjük."

A nyári melegben sok mádi vendég választja a könnyű salátákat, melyek friss alapanyagokból otthon is egyszerűen elkészíthetőek.
A kánikulai napokra egy kecskesajtos-gyümölcsös karakterű salátát álmodott meg Horváth Gábor, melyhez szintén könnyű, de zamatos furmintot (Szent Tamás Nyulászó, 2012) ajánl.

Friss, zsenge levélsaláták, szárított sonka, krémes kecskesajt, rebarbara, grillezett, karamellizált nektarin bazsalikomos-mentás vinaigrette-tel és pincében érlelt, nyers tehéntejből készült sajttal
"A két sajt kivételével az előkészített, megmosott, megtisztított hozzávalókat összekeverjük, ízlésesen egy nagy tányérra halmozzuk, majd a krémes kecskesajtot a zöld halomra pettyezzük és érleltsajt-forgácsokkal díszítjük."
Az ebben a receptben szereplő kecskesajt tudatos választás: a településen több kecskefarm is működik, a kecskehús és a tejtermékek így egész évben frissen elérhetőek.
"A kecskehús jellegzetes izéhez szinte bármit főzhetünk. Nyáron gyakorlatilag minden, ami a mádi kertünkben nő, bátran felhasználható, hiszen a zöldségek, a fűszernövények is átveszik a különleges talajszerkezetnek köszönhető, ásványos mádi zamatokat. - mondja Horváth Gábor. Az elmúlt évben a fűszerek és köretek segítségével megidéztük Észak-Afrika, India, Thaiföld, Európa konyháját. Idén többek között pörköltet készítünk, hozzá házi kovászos uborkából készült nyalókát kínálunk."

Horváth Gábor szerint a kecskehúshoz a fűszernövények és köretek bármelyike jól illik, ezért érdemes vele kísérletezni otthon is - Mádon pedig évek óta azt képviselik, hogy a kecskehús és a száraz furmint együttese adja a legharmonikusabb ízhatást. A következő receptben szereplő kecskeételt a kerti fűszerek és a furmint (Szent Tamás Percze furmint, 2012) kettőse teszi különlegesé.

Lassan sütött zöldfűszeres kecskelapocka idei fejes káposztából készült káposztás nudlival, szikkasztott paradicsommal, roppanós kerti zöldségekkel, friss kecskesajttal és a hús saját sült szaftjával
"A kertben növő friss fűszerekkel - elsősorban kakukkfűvel - gazdagon fűszerezzük a kecskehúst, sóval, borssal ízesítjük, majd forró sütőben fehérborral és zsiradékkal sűrűn locsolva puhára sütjük.
A húst elkészültekor idei fejes káposztából készült káposztás nudlival, roppanósra párolt kerti zöldségekkel (karottával, karalábéval, zellergumóval, újhagymával), 90°C-os sütőben szikkasztott, tálaláskor friss kecskesajttal megszórt paradicsommal és a kecske saját sült szaftjával meglocsolva tálaljuk."

A séf szerint nyáron érdemes felszerelni a konyhát változatos, friss alapanyagokkal, és megtalálni az összhangot azokkal a borokkal, melyeket akár egész évben szívesen fogyasztunk.

Mádon az elmúlt évek tudatos fejlesztéseinek köszönhetően egy kivételesen pozitív folyamat indult el. A helyi szabályzásnak megfelelően a szőlőtermesztésben jellemzővé vált a szigorú terméskorlátozás, hogy kíméljék az ásványi anyagokban gazdag talajt, a borászatban pedig a magas minőségű, dűlőszelektált borok kerültek fókuszba. A helyiek összefogása visszaállította azokat a szigorú sztenderdeket, melyek évszázadokon keresztül, más európai országokat megelőzve jellemzőek voltak a borvidékre.

http://www.mad.info.hu
https://www.facebook.com/elsomadiborhaz
http://www.gusteaumuhely.com
http://www.szenttamas.hu/hu/home

Lantai József -EuroAstra

2015. június 24., szerda

VinAgora Borgála




2015. június 27-én VinAgora Borgála, a legrangosabb hazai borverseny közönségkóstolója a Boscolo Konferencia Központban. Június közepén zajlott hazánk legrangosabb nemzetközi bor-megmérettetése, a VinAgora Nemzetközi Borverseny, az egyetlen olyan verseny Magyarországon, ahol a magyar és külföldi borok együtt mérettetnek meg nemzetközi szaktekintélyek által. 



A VinAgora különlegessége, hogy a verseny után a borkedvelők és a hozzáértők is megkóstolhatják a nevezett és díjazott magyar, külföldi borokat. Az idei volt a borverseny történetének legjobb sorozata: kiváló borok versengtek, a bírálóknak ezért nem volt egyszerű a dolga. 

Vajon meg lehet kóstolni több mint 500 féle bort egyetlen nap alatt?
Június 27-én, szombaton elegáns környezetben vonul fel a hűs borospalackok hosszú sora, melyekből a borkedvelők kedvükre kóstolgathatnak. Minden bor mellett megtalálható a hivatalos bírálati lap a versenyen kapott értékeléssel, így a vendégek összehasonlíthatják a borok eredményeit.
Új kedvencekre bukkanhat, régi ismerősöket üdvözölhet poharaiban az, aki szereti a bort, szereti a sokszínűséget vagy egyszerűen kellemesen szeretne eltölteni egy borillatú napot 549 féle nedű, és sok neves borász társaságában. Nos, de hol is kezdjünk hozzá? Mit érdemes kóstolni? Milyen sorrendben? Melyik bort hol találom? Ehhez áll rendelkezésre néhány fontos, megfontolandó kóstolási tipp, amit érdemes átolvasni a Borgála előtt.

„Én is pontozok" - interaktív borszakmai játék
Ha szeretné összevetni saját véleményét, bírálatát a VinAgora szakmai zsűri ítéletével, vegyen részt az ingyenes interaktív borszakmai játékon a rendezvény egész ideje alatt. A borok elismert tudója segíti Önt a pontozásban.
A játékszabályok egyszerűek:
- Töltsön poharába a Borgálán fellelhető bármelyik borból
- Írja fel a bor mellett található bírálati lapon szereplő kódszámot, de a játék kedvéért ne nézze
  meg a hivatalos bírálat eredményének részleteit!
- Keresse meg a játék helyszínét, foglaljon helyet az egyik számítógépnél, és a borversenyen
  is használt számítógépes programmal értékelje a poharában található bort.
- A bírálat befejeztével vegye át az Ön eredményeit tartalmazó, kinyomtatott bírálati lapot, és
  hasonlítsa össze az eredeti bírálati lappal.

Belépőjegy elővételben (június 25-én éjfélig) a Broadway oldalán vásárolható 6500.- forintért. A helyszínen a belépőjegy ára 7900.- forint.
A helyszínen kristály kóstolópohár bérelhető.

2015. június 27. 13-20 óra között (pénztárzárás 19 órakor)
VinAgora Borgála
Boscolo Konferencia Központ
Erzsébet krt. 9-11., bejárat az Osvát utca felől

www.vinagora.hu


Lantai József -EuroAstra

2015. június 23., kedd

Halfogyasztást népszerűsítő program




Profi séf mutatja be az irdalás művészetét. Felmérések bizonyítják, hogy bár a magyarok rajonganak a halas ételekért, sokan azért nem mernek ilyen fogást készíteni, mert tartanak a szálkáktól. A szálka azonban könnyen eltüntethető: az irdalást komolyabb szakmai tudás nélkül bárki el tudja otthon végezni, ráadásul egy több kilós ponty esetében a művelet mindössze pár percet vesz igénybe.



Áman Attila, a halfogyasztást népszerűsítő Kapj rá! program séfje elárulja a titkot, hogy miként szabadulnak meg a profik a szálkáktól.
„Az Y-szálkával rendelkező halak esetében - ilyen például a ponty és a csuka is - nagyon egyszerű a feladatunk" - kezdte a tapasztalt konyhafőnök. „A filézett halat magunk elé tesszük és 2-3 milliméteres távolságra bevagdossuk a húst - ezt hívjuk irdalásnak. Érdemes egy hosszú konyhakést használni és lehetőség szerint egyetlen mozdulattal megejteni a vágásokat. Ha jól végezzük a dolgunkat, akkor halljuk a szálkák roppanását a kés alatt. Fontos, hogy csak a bőrig vágjuk a halat, a bőrt még véletlenül se vágjuk át, mert akkor csíkokra esik szét a filé sütéskor illetve főzéskor" - magyarázta Áman Attila.
Miután befejeztük az irdalást, a halat behintjük sóval, majd legalább két órára a hűtőbe tesszük az alapanyagot. 1 kg pontyfiléhez 2,5 dkg só ajánlott. A só roncsolja a szálkák szerkezetét, amelyek a sütés illetve főzés során a magas hő hatására teljesen el is tűnnek, így az ételt nyugodtan és félelem nélkül fogyaszthatja bárki. „Bár ez egyszerű folyamat, a hentesünk bizonyára nem sértődik meg, ha arra kérjük, a filézés után irdalja is be nekünk az árut" - mondta a séf.
A halhús a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében nagy szerepet játszhat, hiszen a benne rejlő telítetlen zsírsavak védik az érrendszer egészségét, a nyári hőségben pedig valószínűleg még többen megkívánják ezt a könnyű ételt. A szálkák mellett a másik gyakori „kifogás", hogy sok halnak zsíros a húsa. Szabó József, az egyik legkomplexebb hazai teleppel rendelkező Akasztói Szikiponty tulajdonosa szerint érdemes odafigyelni a vásárolt termék húsának színére. „Ha például pontyot veszünk, akkor válasszuk a rózsaszín/vörös húsú példányokat, a teljesen fehér hús zsíros lehet" - kaptuk a hasznos tippet. „A természetes táplálékra helyezzük a hangsúlyt, a pontyok főleg planktonokat fogyasztanak, és csak minimális kiegészítő takarmányt kapnak, így nem zsírosodnak. Emellett nagy területen élnek, boldogan, ez is sokat számít" - mondta a haltenyésztő.
„Több millió halas receptet ismer a szakirodalom, nyugodtan vágjunk bele a halas ételek készítésébe - nem kell mindig a rántott halhoz és a halászléhez ragaszkodni, bár ezek is nagyon finomak" - nyilatkozta Áman Attila.
Végül egy különleges halas recept: 
Tejfölös harcsa roston pirított vargányával
Hozzávalók 4 főre:
80 dkg harcsafilé
4 dl tejföl
25 dkg vargánya
4 dkg vaj

őrölt feketebors
olívaolaj
Elkészítés:
A besózott harcsafilé szeleteket olívaolajon serpenyőben megsütjük. A megtisztított, felkockázott vargányagombát pedig egy másik serpenyőben a vajon megpirítjuk, sózzuk, borsozzuk. Sütés közben a grillsütőt előmelegítjük, majd a harcsaszeletekre tejfölt kanalazunk, ráhalmozzuk a gombakockákat, és 1-2 percre a sütőbe helyezzük, hogy szépen rápiruljon a tejföl. Vegyes zöldsalátával vagy petrezselymes burgonyával adjuk asztalra. Adhatunk a halhoz olívaolajon átpirított párolt zöldségeket - brokkolit, gombát, sárgarépát, cukkinit, gombát vegyesen - színes köretként, friss bazsalikommal fűszerezve. Borból a sauvignon blanc illik hozzá.   
 
www.kapjra.hu
http://halascsarda.hu/halgazdasag

Forrás: Lantai József - EuroAstra

„A báb nem korosztály, hanem műfaj!"




A Budapest Bábszínház a 2014/2015-ös évadban megtartotta az előző évad kiemelkedő látogatottsági adatait. A közel kéttucatnyi repertoár-előadás mellett - köztük négy premier - több vendégjátékra, valamint önerőből létrehozott fesztiválra került sor. A közönség pozitív visszajelzései mellett pedig szakmai sikerek sem maradtak el.

A Budapest Bábszínház 390 előadását a 2014/2015-ös évadban 98.391 néző látta, ami az előző szezonnal megegyező, 101%-os látogatottságot jelent. A színház alapfeladatának tekinti a gyermek- és ifjúsági korosztály megismertetését a színházzal, ugyanakkor a műfaj hagyományainak ápolása mellett a kísérletezésre is nagy hangsúlyt fektet. Ennek megfelelően a 2014/2015-ös évadban „A báb nem korosztály, hanem műfaj!" mottó jegyében erősödött az ifjúsági és felnőttrepertoár, ugyanakkor nem csökkent az óvodás és kisiskolás nézőknek szánt produkciók száma sem.

A 2014/2015-ös évadban két játszóhelyen, a színházteremben és a Játszó-téren négy bemutatóra - Hagymácska (rendező: Veres András), Hoppá-hoppá! avagy Vadkan Dönci és Cirmos Liza (rendező: Kuthy Ágnes), Hókirálynő (rendező: Fige Attila), Kabaré (rendező: Alföldi Róbert; a Budapesti Tavaszi Fesztivállal együttműködésben) - , valamint egy felújításra - Az ember tragédiája (rendező: Garas Dezső) - került sor.
A Koós Iván Galéria három kiállításnak - A szlovén bábművészet 100 éve, Koós Iván életmű-kiálltás, Népek meséi - adott otthont. A Budapesti Nyári Fesztivál ideje alatt tekinthető meg a Budapest Bábszínház, valamint elődje, az Állami Bábszínház gyerek- és felnőttelőadásaiban színpadra lépett égi-földi teremtményekből készült minitárlat a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.

Márciusban zajlott a hatodik alkalommal megrendezett, immáron tematikussá vált BÁBU Fesztivál,  amelynek fókuszprogramjában első alkalommal Kemény Henrik életműve, Vitéz László és a vásári bábjáték állt. A programban minikonferencia és könyvbemutató is szerepelt.
Március 21-én a Budapest Bábszínház kezdeményezésére a magyar nyelvű bábosok határon innen és túl második alkalommal ünnepelték közösen a Bábszínházi világnapot.  Az eseménysorozat célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar nyelvű bábművészetre, annak sokszínűségére, intézményeire és független társulataira, a régóta pályán levőkre és a legfiatalabb generációra. Ezen a napon a bábszínházak falain kívül mutatták meg magukat a bábosok. A kezdeményezéshez több mint húsz településről mintegy negyven társulat, csoport, oktatási intézmény, szakmai szervezet csatlakozott. A Bábszínházi világnap fővédnöke ismét dr. Áder János köztársasági elnök volt, a helyi események védnökségét ezúttal is a települések polgármesterei - köztük Tarlós István főpolgármester - vállalták. A Budapest Bábszínház művészei iskolákban, óvodákban olvastak meséket, bábok elevenedtek meg piacokon és játszótereken, az Operában és a Török Kulturális Intézetben, a színház előcsarnokában pedig délután és este kézműves programok várták az érdeklődőket.

A Budapest Bábszínház az évad során vendégül látta a Szabadkai Gyermekszínházat, a Białystoki Bábszínházat, az Árgyélus Színházat, a Ciróka Bábszínházat, a Mesebolt Bábszínházat, a független előadók közül Pályi Jánost, Fabók Mancsi Bábszínházát, a Bábrándozók Társulatot.

Több rangos díjjal és elismeréssel is gazdagodott a társulat.
A Boribon és Annipanni (rendező: Ellinger Edina) megkapta a Színikritikusok Díját a Színházi Kritikusok Céhének tagjai szavazata alapján, a 2013/2014-es évad legjobb gyerekelőadásaként. A Marék Veronika történeteiből készült produkció Szabadkai Nemzetközi Gyerekszínházi Fesztiválon a a fesztivál fődíját kapta, Bercsényi Pétert pedig a legjobb alakítás díjával ismerték el.
A Tíz emelet boldogság a Mesebolt Bábszínházzal koprodukcióban készült a 2013/2014-es évadban. Hannus Zoltánt az előadásban nyújtott teljesítményéért a Magyarországi Bábszínházak Országos Találkozóján a Magyar Bábművészek Szövetségének különdíjával ismerték el. A Kovács Petra Eszter rendezte produkciót idén a csíkszeredai Lurkó Fesztivál közönsége is láthatta.

A Hétfejű Tündér Bangkokba, a Harmony World Puppet Carnivalra kapott meghívást, ahol a világ 80 országából 166 produkció szerepelt a versenyprogramban.  Az előadás a zsűri döntése alapján a legjobb látvány díját kapta meg (tervező: Mátravölgyi Ákos). A Lázár Ervin meséjéből készült, Gimesi Dóra által színpadra írt előadás sikersorozata Kragujevácon, az Arany Szikra Fesztiválon folytatódott,  ahol a legjobb előadás, legjobb rendezés (Kuthy Ágnes), legjobb zene (Sáry László), legjobb tervezés (Mátravölgyi Ákos) és legjobb színészi összjáték (Hoffer Károly, Tatai Zsolt, Teszárek Csaba) díjával ismerték el az alkotókat.

A Lúdas Matyi (rendező: Fige Attila) a Banja Luka-i Nemzetközi Gyerekszínházi Fesztiválon a zsűri nagydíját kapta, a címszerepet alakító Tatai Zsoltot a legjobb férfi-, a Klárát játszó Kovács Juditot a legjobb női alakítás díjával tüntették ki.
A Színikritikusok Díjával, valamint az Üveghegy-díjjal is elismert Semmi (rendező: Hoffer Károly) szerepelt a DESZKA Fesztivál programjában.

A fesztiválmeghívásokon túl hazai és külföldi bábszínházakban, a kecskeméti Ciróka Bábszínházban, a kaposvári BábSzínTérben és a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban is vendégeskedett a társulat előadásokkal.

A színház művészei közül Kovács Mariannát Aase-díjjal, Blasek Gyöngyit a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki. Az évadzáró társulati ülésen két díjat adtak át. A társulat szavazatai alapján a Havas-B. Kiss-díjat Pallai Mara színész, a Kovács József-díjat Fekete-Zsila Andrea, a gazdasági titkárság vezetője kapta.

A 2015/2016-os évad első felének bemutatói közül az óvodásoknak szól a Beatrix Potter meseregényéből készült Nyúl Péter (rendező: Ellinger Edina), az alsó tagozatosok - részben új szereposztással - ismét láthatják Lázár Ervin klasszikusát, A legkisebb boszorkányt, az ifjúsági és felnőttkorú közönség számára pedig a Trafó - Kortárs Művészetek Házában, a Természetes Vészek Kollektívával együttműködésben készül az Oidipusz-karantén (rendező: Veres András).

www.budapest-babszinhaz.hu
https://www.facebook.com/babszinhaz

2015. június 22., hétfő

100 éves a magyar animáció - 30 éves a KAFF




A 12. KAFF ideje alatt esténként fergeteges hangulatú koncertek várják a közönséget Kecskemét Főterén, ahol a zenekarok fellépését szabadtéri filmvetítések követik. Fellép többek között Szabó Balázs Bandája és a Csík zenekar, nagyvásznon a Hófehér vagy A tenger dala, de a Bor- és Pálinkaünnep kínálatát is érdemes lesz kóstolgatni az érdeklődőknek.



Ha este, akkor Főtér! Kecskemét központja idén is a fesztivál pulzáló szívévé válik naplemente után. A június 24. és 28. között megrendezendő 12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál hagyományos programpontja a szokásos esti koncert a Főtéri Nagyszínpadon, mely 20 órakor kezdődik minden nap. Az élő zene után a közönség nagyvászonra kivetítve közkedvelt és különleges családi animációs filmeket láthat 22 órától. A vetítéseket követően péntek és szombat éjszaka fényfestés formájában a 100 magyar népmese üdvözli a 100 éves magyar animációt az Otthon mozi homlokzatán.
Ha nappal, akkor is! Természetesen nem csak este tartogat érdekes programokat a Főtér és környéke. A Művelődési Központban a 100 éves magyar animációt és a 30 éves Kecskeméti Fesztivál történetét bemutató kiállítás mellett Haris László fotóművész panorámafotóival (Nézz körül!) és Bartal Kiss Rita bábművész munkásságával is megismerkedhetnek (Eltüsszentett királyság).
A Kecskeméti Kortárs Galériában (Kerámia Stúdió) a Nők Lapjából ismert karikaturista Szűcs Édua humorral átitatott képeit láthatják (Ez komoly?).
A Rákóczi úton a Művész Kávézóban Horváth Mari legújabb filmjeiből, a díjnyertes Cigánymesékből állítunk ki képeket.
A 12. KAFF-on 3. alkalommal megrendezett SZAFT-on a képregényrajongók is kipróbálhatják magukat. Június 25-26-27-án a Tudomány és Technika Házában a Magyar Képregény Szövetség által szervezett Comic Jam-en képregényt rajzolhatnak a vállalkozó szelleműek, a kisebbek pedig Traub Viktória animációs-filmrendező legutóbbi, Vastojás című rövidfilmjéhez kapcsolódó gyerekfoglalkozáson vehetnek részt. A film vetítése után megismerkedhetnek a készítés hátterével, majd a Vastojás világába passzoló szörnyeket tervezhetnek.
Kecskemét Főtere - részletes esti programok:
A programok ingyenesek!
Június 24. szerda
20.00 Szabó Balázs Bandája koncert
22.00 Filmvetítés: Hófehér - egészestés magyar rajzfilm.
Rendezte: Nepp József
Június 25. csütörtök
20.00 Csík zenekar koncert
22.00 A fiú és a világ - egészestés brazil rajzfilm.
Rendezte: Alé Abreu
Június 26. péntek
20.00 Gypo Circus koncert
22.00 A tenger dala - egészestés ír rajzfilm.
Rendezte: Tomm Moore
Június 27. szombat
20.00 Kerekes Band koncert
22.00 Megalkuvó macskák és epizódok a Gusztáv sorozatból - magyar animációs rövidfilmek.
Rendezte: Nepp József
Június 28. vasárnap
20.00 Söndörgő koncert
A Fesztivál ideje alatt a Fesztiválközpont információs pultjánál szolgálnak részletes információval, útbaigazítással.
2015. június 24-28.
12. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál
9. Európai Animációs Játékfilm Fesztivál
100 éves a magyar animáció - 30 éves a KAFF
www.kaff.hu
https://www.facebook.com/kaff
http://kecskemetfeszt.hu


Lantai József - EuroAstra

2015. június 21., vasárnap

Nyári napforduló




június 21.: A csillagászati nyár kezdete. Ugyan június 24-én, Szt. Iván éjjelén szokás ünnepelni a legrövidebb éjszakát, de a valódi napforduló 21-én van, idén 16:39 perckor. Ekkor kezdődik csillagászati értelemben a Nyár. Ebben az időben jár a Nap a legmagasabb – azaz a Földtől legtávolabbi – pályán, ilyenkor a leghosszabb (Magyarországon közel 16 órás) a nappal, és a legrövidebb az éjszaka. Ha az utóbbinak a napnyugtától napkeltéig tartó időszakot nevezzük, akkor az éj valamivel több mint 8 óráig tart, sötétség azonban ennél lényegesen rövidebb ideig, nagyjából este háromnegyed tíz és hajnali háromnegyed négy között van. Június 21. után a Nap pályája ereszkedni kezd, a nappalok pedig rövidülnek, igaz, eleinte csak lassan, naponta néhány perccel.

A napfordulók idején a Nap irányt vált. Az északi féltekén a nyári napfordulóig a Nap délről északra halad, utána pedig északról dél felé kezd mozogni, vagyis 2015 június 21-én 16:39 perckor megfordul, hogy megkezdje féléves vándorlását déli irányban. Nyári napforduló idején a Nap a Ráktérítő, míg téli napforduló alkalmával a Baktérítő fölött delel.




A Június 21-hez legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük a NAP napját.