BRÓDY MIKSA: ÉJUTÓ

Márta ne reszkess, Márta ne félj!
Mindjárt tovaszáll, tovaillan az éj.
A hajnali dér beteríti a rétet
És távoli téli derengés
Kortyokban issza már a sötétet.

Még csak egy óra! Márta, no nézd,
Türjed a vak, fekete ölelést
Nevét se tudod? Ez a semmi!
De hallani hallod, suhog a tetőről
Takaród alatt vágyik pihenni.

Mindjárt kel a nap, vérfoltos az ég,
Az utcán lenn négy árva kerék
Nyöszörög; az ablakon sárga topáza
A hajnali napnak. Foszlik a semmi
És reggeli zaj törik a házba.

Alszol-e Márta?...

Nem hallod, amit a füledbe sugok?
A nagy fekete már elsuhogott,
De visszajön, s álmatlan leszel ujra,
Mert nem birod el hűs simogatását
És bántja szived hideg ujja.

Márta! hiába nem sziveled őt,
Ez a bujdosó lesz a te hű szeretőd; -
Még ma szemérmes, meg nem ölelget
Mint félénk vőlegény úgy pirul el
Ha a hajnali pára közelget.

De az éjszaka szálai terjednek, nőnek
Egymásba fonódva, s mint fekete szőnyeg
Ólomnehezen betakarják arcod,
Akkor majd nyugodtan alszol.
Márta, Nászéjjeledet vele alszod.

Alszol-e Márta?

Odakint szekerek robogása
Élet lobogása.

Nyitogatják a gond kulcsával a boltot
Felgyujtja a nap, mit az Éjjel eloltott, -
Szomoru vigságtól zajosak az utak
Árulják a tisztes nők magukat
S te alszol; megnyugszik a tested. -
De nemsokára orozva lesked,
Elnyúlva a mélyben, mint fenevad,
A semmi, kinek a menyasszonya vagy, -
Nem mocczan, nem éled,
Vasszaga van a lehelletének.

Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 1. szám