ANTÓNIO TORRADO : Volt egyszer egy...

[részletek]

Talán félelemből, bár ez ellentmond a látszatnak, a vízihulla egy hullámtól ösztönözve szökésre utaló mozdulatot tett. Az őrmester feltartóztatta.

8

Volt egyszer egy vízihulla. Amikor abban az elhanyagolt állapotában kisodródott a partra, mint aki keveset vagy éppenséggel semmit sem ad a külsejére, meglehetősen bűzlött ahhoz, hogy észre lehessen venni, nem mostanában fúlt a tengerbe.

Az őrmester, aki csempészetre vagy még ennél is súlyosabb törvénysértésre gyanakodott, felszólította:

- Igazolja magát!

Ez elől úgy tért ki, hogy külföldinek tettette magát, érthetetlen nyelvet beszélő fürdőzőnek, akinek a tekintete elvész a messzi felhőkben.

- Honnan jött? - tudakolta az őrmester.

Egy, a hullámzás által kihangsúlyozott bizonytalan mozdulat a távolba mutatott, a látóhatár irányába, vagy azon túlra, a világ másik felére.

- Velem kell jönnie a kapitányságra. Gyerünk - mondta neki az őrmester.

Talán félelemből, bár ez ellentmond a látszatnak, a vízihulla egy hullámtól ösztönözve szökésre utaló mozdulatot tett. Az őrmester feltartóztatta.

- Ha nem jön jószántából, majd jön kényszerből.

És megkísérelte kivonszolni a partra.

Lehangoló kép. A vízihulla kidülledt szemére homok tapadt. Szája haragos tiltakozást fejezett ki, és egész testével ellenszegült, amennyire csak tudott. Igyekezett elnehezedni, a lehető legnehezebbé válni.

Ilyen ellenállás közepette az őrmester úgy ítélte meg, hogy kénytelen egy füttyentéssel segítségül hívni az altisztet, aki a szikláról, egy távcsövön át követte figyelemmel az eseményeket. Amíg oda nem ért a nedves homokfövenyre, feljegyzéseket készített a jegyzőkönyvhöz, miközben fél szemmel a vízihullát figyelte, sokatmondó, hűvös távolságtartással.

- Ez is a makacs fajtából való - figyelmeztette az őrmester az altisztet. Két karjánál fogva vonszolták a fövenyen fölfelé. Még szerencse, hogy abban az órában nem voltak fürdőzők, ellenkező esetben az engedetlenségéről szóló tanúvallomások még inkább megnehezítették volna a vízihulla helyzetét.

Az, hogy valaki a hatóság kezére kerül, és ilyen szembetűnő módon ellenkezik, nem valami fenséges látvány.

11

Volt egyszer egy csendélet, amely mégsem volt egészen csendes. A kosárban lévő almák egyikének a belsejét egy kukac puhította, keresztül-kasul járva járatokat vájt belé, és összerágta a gyümölcs húsát. Tette mindezt teljesen egyedül.

"A festő, aki természet után festi ezt a csendéletet, ártalmatlannak látszik. Az almák felszínére összpontosít. Kevéssel is megelégszik. Én tovább megyek."

Valójában nagyon megfontolt kukac volt. Annyit tanulmányozta az alma belsejét, hogy gyomorrontást kapott. Ahhoz, hogy megkönnyebbüljön, egész a héjig el kellett jönnie. Erről egy rothadásfolt árulkodott.

A festő figyelmét nem kerülte el ez a természet pusztulására utaló első jel. Hagyta, hadd terjedjen a folt. Egy megfertőzött, a rothadástól pusztuló, megfonnyadt almának a megfestésével a festő nem várt sikert ért el.

Talán igazságos lenne megosztani sikerét a kutakodó és kitartó kukaccal. Nem osztotta meg. Van ez így néha.

52

Volt egyszer egy papírhajó, mely nekivágott a tengernek. De az első hullám összetörte a papírhajót, amely így visszatért a partra. A homokfövenyen siralmasan szétterült papírhajótól bármit is kérdezni olyan kegyetlenség volna, amelyre nincs bocsánat. Mégis megrohanták:

- Hogy érzi magát a kaland után?

A csalódottságtól és a megalázó vereségtől lesújtott hajó hanyagul elmosolyodott. Afféle papírmosoly volt:

- Lerí rólam, hogy mit érzek. Ennél egyértelműbben nem fogalmazhatok.

A riporter, a kérészéletű szerencsétlenségekről szóló cikkek írója azonban nem tágított:

- Tulajdonítja-e valami rendkívüli tényezőnek a hajótörést?

- A gyakorlat hiányának csupán. Leírhatja azt is, hogy hiányzik belőlem az elhivatottság.

Az újságíró nem érte be ennyivel:

- Az elhivatottság? Nos, ha így áll a dolog, mi szeretne lenni, ha újra kezdhetné?

A papírhajó, illetve az, ami megmaradt belőle, finoman kitért a további faggatás elől. Kihasználva egy hullámot, mely a homokos partról csapódott vissza, eltávolodott az újságírótól. Az újságíró azonban cipőjét eláztatva szaladt utána:

- Még nem válaszolt... Kérem, mi szeretne lenni, ha újra kezdhetné?

Az elgyengült hajó a távolból felelt:

- Papírrepülő. Természetesen.


Forrás: A madárember, Mai portugál elbeszélők, Íbisz, Budapest, 2000.