Rajnai Lencsés Zsolt: Áldozat

Azt hiszem az élet lényege az áldozat. Ezen fordul meg minden. Ez a vízválasztó ember és Ember között. De micsoda az áldozat? Az áldozat, az egyfajta halál. Van, aki adja, és van, aki kapja ezt. Mai értelemben az áldozat, önkéntes áldozatvállalást jelent. De én most nem arról beszélek, amikor valaki "csak úgy általában", áldozatot hoz a másikért. Erre majdnem minden ember képes. Hanem arról szólok most, amikor lelkileg meghalsz valakiért, akit szeretsz, egyetlen pillanatban! Ez egyfajta mártíromság, amitől nagybetűs Ember az ember! Hogy miért? Nos azért, mert amikor ilyen jellegű áldozatot hozol, akkor lelked haldoklik, de mégis vállalod ezt és megteszed valakiért". Voltál már olyan helyzetben, hogy valami nagyon fájt? Biztosan voltál. Érezted már úgy, hogy azért fáj ennyire, mert mélyen megbántott az akit szeretsz? Bizonyosan. És ugye volt már olyan is, amikor mindeközben totálisan meg voltál győződve arról, hogy igazad van. Egész biztosan ilyen is volt már. És ilyenkor úgy érezted, fuldokolsz és megsemmisülsz. Nos tudd, hogy ez még nem az áldozat! Hanem, amikor összeszedted minden készségedet, minden okosságodat, és legjobb szívedet veszed elő, majd csittre intesz magadban minden haragot és neheztelést, és minden cinizmust és iróniát száműzöl bensődből, és végletekig feszülő türelemmel próbálsz beszélni azzal aki bántott, akkor döbbenetes, és egyben borzasztó élményben lehet részed. Mert hirtelen ő veszi át a szót, és csak úgy önti rád. Azt mondja, te vagy az igazságtalan és te vagy a goromba, és hogy őneki még jobban fáj az, amit te teszel vele (hogy ti. kimondod azt, ami fáj neked). Nos, hogy kinek fáj jobban ez eldönthetetlen, hiszen ahhoz, hogy ezt tudjuk, egyetlen elmében kellene összefogni ama két fájdalom-élményt összehasonlítás gyanánt, de ez lehetetlen. Az viszont tagadhatatlan, hogy nem akarsz sem bántó, sem cinikus lenni. Ezt ki is mondod a vitában többször is, ami köztetek megindul eme beszélgetéskor. Hasztalan. Minden készséged és ügyességed együttműködik azon, hogy a lehető legnagyobb alázattal és tapintattal beszéld meg vele azt, ami neked fáj. De hasztalan. Nos most jön az áldozat. Mert ekkor valami eltörik benned. Már te kérlelsz, már te vagy megértő, már te hallgatsz. Türelmes, fájdalmas szavad csendre tér. Őt hallgatod, de belül már haldokolsz. A másik nem tudja mi zajlik benned, sőt, nem is látja... És nem hagyja abba a szavak zúdítását. Te csak hallgatsz, vagy kérlelsz. Türelmes vagy vele, meghallgatod őt, megérted, s már könnyezed is az ő fájdalmát. Ő észre sem veszi, hogy Te álltál elő a problémáddal, Te szeretted volna tapintatosan megbeszélni, hanem már csak az övéről tud, erről esik szó. Te bocsánatot kérsz, és ő elfogadja. Nem jut eszébe, hogy miben van esetleg igazad, vagy ha eszébe is jut, nem akarja cipelni a te terhedet... Ő nem hallgat, és nem adja vissza a szót. De te hallgatsz, már csak hallgatsz. Önként vállalod ezt a szerepet, és nem állsz neki sem túlharsogni, sem túlsírni őt. Fogod a kezét. Fogod, de már belül meghaltál. "Csak ő éljen, csak neki legyen jó" - gondolod, mert szereted őt. Átveszed az ő terhét is, de közben olyan nagyon magányos vagy e halmozott teher alatt. És ő megkönnyebbül. Hálás, hogy neki volt igaza. Azt hiszi, már te is így gondolod, és belátod igazát, közben te csak azt látod be, hogy neki is fáj, ami fáj, őt is meg lehet érteni, vagy hogy bizonyos elemekben neki volt igaza és nem neked. Ám azokról az elemekről már szó sem esik, amiben neked. Neki ez eszébe sem jut, te pedig nem mondod. Mit is mondhatnál? És mondd: mért szólalnál meg? Magad vagy. Egyedül. De neki ott vagy te, aki megértőre talált benned, és észre sem veszi, hogy meghaltál... De nézd csak! Nem lehet, hogy te tévedsz? Nem lehet, hogy mégis csak neki volt igaza, és joggal csattant így fel? Nem lehet, hogy joggal vette át tőled a szót, és "téged már nem is hallva", csak a maga fájdalmát sorolta? Én azt gondolom, hogy ez nem lehet. Azért nem, mert hiszen neki is nyitva volt az út, hogy lehessen ember helyett Ember, vagyis áldozat. Elhallgathatott volna ő is, sőt, "meghallhatott" volna téged és kiértékelhette volna azt, hogy ő miben tévedett, és így csöndesen ő is akarhatta volna hordozni a te terhedet, de nem tette. Fújhatott volna ő is visszavonulót, mondhatta volna ő is azt, hogy részt kíván vállalni a fájdalmadból, de nem mondta. Elhallgathatott volna és alázatos lehetett volna, de nem lett. Talán még azt is mondta e helyett, hogy az ő terhe nagyobb és neki jobban szüksége van a segítségre. Csakhogy itt most nem erről van szó! Éppen ez a lényeg. Itt a teher mértéke már lényegtelen! Mert ezek azok az alkalmak és pillanatok, amikor áldozat lehetett volna ő is, de nem lett, mert nem ezt az utat választotta. Az ilyen alkalmakon túlszárnyalhatta volna saját narcisztikus lényét, és nagybetűs Emberként viselkedhetett volna, de nem tette... Ám te ne kárhoztasd őt, hiszen olyan szép, hogy áldozat lehettél érte, és lehetséges, hogy legközelebb ő lesz az Te érted! Mert reménykedj abban, hogy egyszer ő is megérti, hogy nem nyert sem vitát, sem téged nem nyert meg ott belül. Te voltál az, aki áldozattá tetted magad érte, mégpedig önként, mert szereted őt. Mondd, van ennél szebb? És reménykedj abban is, hogy áldozatodnak lesz gyümölcse az ő életében. Ha így lesz, akkor az valódi győzelem, mert megnyer egy embert a jónak! És ha nem? - kérdezhetnénk. Nos ha nem, én azt gondolom még így is győztél, mert Ember maradtál. Lelki haldoklásod árán is volt erőd szeretni a másikat, amikor ő nem akart részt vállalni a te kínodból... Nos: már látod, hogy minden az áldozat körül forog, s hogy ez a valódi különbség ember és Ember között? Így hát örülj, amikor ilyen lehetőségek adódnak az életedben, és élj azokkal! Így, és csakis ezen az áron készülhetsz fel egy jobb létre...

Forrás: Gondolkodó