Bejegyzések
1899 Július 21. (110 éve történt)
Megszületett Ernest Miller Hemingway Nobel-díjas amerikai író (Akiért a harang szól, Az öreg halász és a tenger).
Apja, Clarence Edmonds Hemingway vidéki orvos volt, anyja Grace Hall Hemingway. A család egy hat hálószobás, Viktória-korabeli stílusú házban lakott, melyet még Hemingway anyai nagyapja épített. A nagyapa, Ernest Miller Hall, angol emigráns volt, és az amerikai polgárháború veteránja.
Hemingway anyja, uralkodó természetű és erősen vallásos asszony, szigorúan alkalmazkodott az Oak Park-i protestáns erkölcsökhöz. Hemingway később Oak Parkról, ahol felnőtt, így írt: "A helyet széles gyepek és szűk látókörök jellemezték." Hemingway inkább természetkedvelő apjához húzott. Együtt mentek vadászni Michigan erdőiben, táborozni, horgászni a tavak körül. A család gyakran töltötte nyári vakációit a Windemere-nek nevezett nyaralójukban, a Walloon-tó partján. A természet iránti vonzódás Hemingwayben korán megalapozta élete végéig tartó szenvedélyét a szabadban űzhető kalandok iránt, és vágyakozását a messzi, elszigetelt tájak felé.
Hemingway az Oak Park és a River Forest nevű középiskolákban (1913-1917) kiváló tanulmányi eredményeket ért el az angol és az azzal kapcsolatos tárgyakban, azon kívül kultiválta az úszást, ökölvívást és az amerikai futballt. A középiskola után kihagyta az egyetemet, és megkezdte írói munkásságát, mint riporter a The Kansas City Star nevű újságnál. Annak ellenére, hogy csak hat hónapig dolgozott a Starnál (1917. október-1918. április), írói pályája alatt mindvégig az újság stílusát követte, mint alapvető vezérfonalat: "Írj rövid mondatokat és paragrafusokat. Használj erőteljes angolt. Légy pozitív, ne negatív." Hemingway születésének századik évfordulóján a Star az utolsó száz év egyik legjobb riporterének nevezte őt.
Miután úgy döntött, hogy részt vesz az első világháborúban, otthagyta az újságot, és apja tiltakozása ellenére katonának jelentkezett. Az orvosi vizsgálat azonban felfedezte rövidlátását, így mint önkéntes csatlakozott a Vöröskereszt Mentőszolgálatához. 1918-ban, útban az olasz front felé, megállt az állandó német bombázás alatt álló Párizsban - olyan közel akart kerülni a harchoz, amennyire csak tudott. Az olasz fronton aztán nemsokára tanúja lehetett a háború brutalitásának. Szolgálatának első napján felrobbant egy lőszergyár Milánó közelében, és az emberi (főleg női) maradványokat neki kellett összeszednie. Ez volt első találkozása a halállal. 1918 júliusában Hemingway az olasz fronton súlyosan megsérült, lábait repeszgránát találta el. Sebesülése véget vetett gépkocsivezetői beosztásának. Később az olasz kormány a katonai bátorság ezüst érdemrendjével jutalmazta, amiért saját sérülései ellenére egy sebesült katonát behúzott a menedékhelyre. Sebesülése után az amerikai Vöröskereszt vezetése alatt működő milánói kórházban dolgozott, ahol beleszeretett egy Agnes von Kurowsky nevű amerikai ápolónőbe. Ez később fő motívumként szolgált a Búcsú a fegyverektől című regényében.
1921-ben Hemingway összeházasodott Elizabeth Hadley Richardsonnal, majd Párizsba költöztek. Az író innen küldött tudósításokat a görög-török forradalomról a Toronto Star nevű kanadai lapnak. Ebben az időben csatlakozott a "párizsi modern irodalmi mozgalom"-hoz, amely főképpen az önkéntes száműzetésben élő, fiatal amerikai írókból és költőkből verődött össze. Itt ismerkedett meg Gertrude Stein amerikai írónővel, aki szintén Párizst választotta otthonának. Stein, mint irodalmi mentor, maga köré gyűjtötte a fiatal amerikai írókat és költőket, és azt mondta: "Ti vagytok az elveszett nemzedék". Hemingway első munkáját, a Három történet és tíz verset Párizsban adták ki 1923-ban. Ugyanebben az évben feleségével visszatért Torontóba. Itt született első fia, John Hadley Nicanor Hemingway.
Hemingway amerikai irodalmi karrierje egy novellasorozat, A mi időnkben publikálásával kezdődött. A novellák kiadása az író számára fontos fordulópontot jelentett; az, hogy az irodalmi körök elfogadták minimalista stílusát, nagyban megnövelte írói önbizalmát. Hozzálátott A nap is felkel megírásához. A regényt Angliában adták ki először Fiesta címen. Ez a félig-meddig önéletrajzi könyve a Párizsban és Spanyolországban élő amerikaiakról szól. A regényt Európában és az Egyesült Államokban egyöntetű siker fogadta.
1927-ben Hemingway elvált és feleségül vette a katolikus Pauline Pfeiffert. A házasság után a protestáns Hemingway áttért a katolikus vallásra. 1927-ben megjelent Férfiak nők nélkül című novellagyűjteménye. A gyűjtemény magában foglalta A bérgyilkosok című legismertebb novelláját is. 1927-ben Kansas Cityben megszületett második fia, Patrick, és két évvel később a harmadik, Gregory.
1928-ban Hemingway feleségével Floridába költöztek, azzal a céllal, hogy új szakaszt nyissanak közös életükben; tervüket azonban egy tragikus esemény félbeszakította. Ugyanebben az évben Hemingway apja, Clarence, aki anyagi és egészségügyi problémákkal küszködött, egy polgárháború-korabeli pisztollyal agyonlőtte magát. Hemingwayt apja öngyilkossága mélyen megrázta. Az esemény később bekerült az Akiért a harang szól című regényébe.
1933-ban Nairobiba utazott, azután Kenyába, majd Tanzániába. A vadászatnak szentelte idejét. 1937-ben Spanyolországba ment, hogy tudósításokat küldjön a spanyol polgárháborúról. A háború komoly feszültséget okozott Hemingway házasságában. Az odaadó katolikus neje a fasiszta Franco-kormánnyal szimpatizált, míg Hemingway a republikánusokat támogatta.
Amikor az Egyesült Államok 1941. december 7-én belépett a második világháborúba, Hemingway egy ideig részt vett a tengerészeti hadviselésben Kuba partjainál, ahol az amerikai haditengerészetet segítette a német tengeralattjárók felkutatásában. 1944-ben Angliába telepedett át, mint haditudósító. Részt vett a normandiai partraszállásban, ahol újra megsebesült. Elsőként vonult be Párizsba egy francia partizáncsapat parancsnokaként, amiért előbb parancsmegszegés miatt haditörvényszék elé állították, majd végül kitüntették. Miután a háború véget ért, visszatért Kubába.
Az 1950-ben írt A folyón át a fák közé című regényét kedvezőtlen kritika fogadta. 1953-ban Pulitzer-díjat kapott Az öreg halász és a tenger című kisregényéért. Egy évvel később megkapta az irodalmi Nobel-díjat, amit személyesen nem tudott átvenni, mert 1954-ben repülőgépével lezuhant Afrika fölött. Bár komoly sérüléseket szenvedett, a balesetet túlélte.
A következő években az Idaho állambeli Ketchum városában kezeltette magas vérnyomását és mániás depresszióját. Az egyre súlyosbodó depressziója miatt kapott elektrosokkos kezelések is nagyban hozzájárulhattak ahhoz, hogy 1961. július 2-án főbe lőtte magát. Szerinte emlékezőtehetsége romlását is az elektrosokkos kezelésnek köszönhette; erre többször hivatkozott, mint életkedve elvesztésének nyomós okára.
Hemingway anyja, uralkodó természetű és erősen vallásos asszony, szigorúan alkalmazkodott az Oak Park-i protestáns erkölcsökhöz. Hemingway később Oak Parkról, ahol felnőtt, így írt: "A helyet széles gyepek és szűk látókörök jellemezték." Hemingway inkább természetkedvelő apjához húzott. Együtt mentek vadászni Michigan erdőiben, táborozni, horgászni a tavak körül. A család gyakran töltötte nyári vakációit a Windemere-nek nevezett nyaralójukban, a Walloon-tó partján. A természet iránti vonzódás Hemingwayben korán megalapozta élete végéig tartó szenvedélyét a szabadban űzhető kalandok iránt, és vágyakozását a messzi, elszigetelt tájak felé.
Hemingway az Oak Park és a River Forest nevű középiskolákban (1913-1917) kiváló tanulmányi eredményeket ért el az angol és az azzal kapcsolatos tárgyakban, azon kívül kultiválta az úszást, ökölvívást és az amerikai futballt. A középiskola után kihagyta az egyetemet, és megkezdte írói munkásságát, mint riporter a The Kansas City Star nevű újságnál. Annak ellenére, hogy csak hat hónapig dolgozott a Starnál (1917. október-1918. április), írói pályája alatt mindvégig az újság stílusát követte, mint alapvető vezérfonalat: "Írj rövid mondatokat és paragrafusokat. Használj erőteljes angolt. Légy pozitív, ne negatív." Hemingway születésének századik évfordulóján a Star az utolsó száz év egyik legjobb riporterének nevezte őt.
Miután úgy döntött, hogy részt vesz az első világháborúban, otthagyta az újságot, és apja tiltakozása ellenére katonának jelentkezett. Az orvosi vizsgálat azonban felfedezte rövidlátását, így mint önkéntes csatlakozott a Vöröskereszt Mentőszolgálatához. 1918-ban, útban az olasz front felé, megállt az állandó német bombázás alatt álló Párizsban - olyan közel akart kerülni a harchoz, amennyire csak tudott. Az olasz fronton aztán nemsokára tanúja lehetett a háború brutalitásának. Szolgálatának első napján felrobbant egy lőszergyár Milánó közelében, és az emberi (főleg női) maradványokat neki kellett összeszednie. Ez volt első találkozása a halállal. 1918 júliusában Hemingway az olasz fronton súlyosan megsérült, lábait repeszgránát találta el. Sebesülése véget vetett gépkocsivezetői beosztásának. Később az olasz kormány a katonai bátorság ezüst érdemrendjével jutalmazta, amiért saját sérülései ellenére egy sebesült katonát behúzott a menedékhelyre. Sebesülése után az amerikai Vöröskereszt vezetése alatt működő milánói kórházban dolgozott, ahol beleszeretett egy Agnes von Kurowsky nevű amerikai ápolónőbe. Ez később fő motívumként szolgált a Búcsú a fegyverektől című regényében.
1921-ben Hemingway összeházasodott Elizabeth Hadley Richardsonnal, majd Párizsba költöztek. Az író innen küldött tudósításokat a görög-török forradalomról a Toronto Star nevű kanadai lapnak. Ebben az időben csatlakozott a "párizsi modern irodalmi mozgalom"-hoz, amely főképpen az önkéntes száműzetésben élő, fiatal amerikai írókból és költőkből verődött össze. Itt ismerkedett meg Gertrude Stein amerikai írónővel, aki szintén Párizst választotta otthonának. Stein, mint irodalmi mentor, maga köré gyűjtötte a fiatal amerikai írókat és költőket, és azt mondta: "Ti vagytok az elveszett nemzedék". Hemingway első munkáját, a Három történet és tíz verset Párizsban adták ki 1923-ban. Ugyanebben az évben feleségével visszatért Torontóba. Itt született első fia, John Hadley Nicanor Hemingway.
1927-ben Hemingway elvált és feleségül vette a katolikus Pauline Pfeiffert. A házasság után a protestáns Hemingway áttért a katolikus vallásra. 1927-ben megjelent Férfiak nők nélkül című novellagyűjteménye. A gyűjtemény magában foglalta A bérgyilkosok című legismertebb novelláját is. 1927-ben Kansas Cityben megszületett második fia, Patrick, és két évvel később a harmadik, Gregory.
1928-ban Hemingway feleségével Floridába költöztek, azzal a céllal, hogy új szakaszt nyissanak közös életükben; tervüket azonban egy tragikus esemény félbeszakította. Ugyanebben az évben Hemingway apja, Clarence, aki anyagi és egészségügyi problémákkal küszködött, egy polgárháború-korabeli pisztollyal agyonlőtte magát. Hemingwayt apja öngyilkossága mélyen megrázta. Az esemény később bekerült az Akiért a harang szól című regényébe.
1933-ban Nairobiba utazott, azután Kenyába, majd Tanzániába. A vadászatnak szentelte idejét. 1937-ben Spanyolországba ment, hogy tudósításokat küldjön a spanyol polgárháborúról. A háború komoly feszültséget okozott Hemingway házasságában. Az odaadó katolikus neje a fasiszta Franco-kormánnyal szimpatizált, míg Hemingway a republikánusokat támogatta.
Amikor az Egyesült Államok 1941. december 7-én belépett a második világháborúba, Hemingway egy ideig részt vett a tengerészeti hadviselésben Kuba partjainál, ahol az amerikai haditengerészetet segítette a német tengeralattjárók felkutatásában. 1944-ben Angliába telepedett át, mint haditudósító. Részt vett a normandiai partraszállásban, ahol újra megsebesült. Elsőként vonult be Párizsba egy francia partizáncsapat parancsnokaként, amiért előbb parancsmegszegés miatt haditörvényszék elé állították, majd végül kitüntették. Miután a háború véget ért, visszatért Kubába.
Az 1950-ben írt A folyón át a fák közé című regényét kedvezőtlen kritika fogadta. 1953-ban Pulitzer-díjat kapott Az öreg halász és a tenger című kisregényéért. Egy évvel később megkapta az irodalmi Nobel-díjat, amit személyesen nem tudott átvenni, mert 1954-ben repülőgépével lezuhant Afrika fölött. Bár komoly sérüléseket szenvedett, a balesetet túlélte.
A következő években az Idaho állambeli Ketchum városában kezeltette magas vérnyomását és mániás depresszióját. Az egyre súlyosbodó depressziója miatt kapott elektrosokkos kezelések is nagyban hozzájárulhattak ahhoz, hogy 1961. július 2-án főbe lőtte magát. Szerinte emlékezőtehetsége romlását is az elektrosokkos kezelésnek köszönhette; erre többször hivatkozott, mint életkedve elvesztésének nyomós okára.
_kicsi.JPG)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése